Békés Megyei Népújság, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-19 / 222. szám
/ Megkezdődött a Hazafias Népfront kongresszusa (Folytatás a 2. oldalról) hogy a pedagógusok magas szinten oktassák gyermekeinket. 4. Mindenki kísérje figyelemmel a nemzetközi helyzet alakulását, a népírontbizottságok tájékoztassák erről a lakosságot, s amikor indokolt^ támogassák azokat a külföldi akciókat, amelyeknek célja egyes népek sza- 1 baddá és függetlenné tétele. Befejezésül arra kérte a főtitkár a kongresszust, hogy az j írásos anyagokat, köztük az ál- j lásfoglalás-tervezetet, valamint j a szóbeli beszámolót vitassa meg és hozzon megfelelő határozatokat. Ezt követően megkezdődött a ' vita a Hazafias Népfront Orszá- i gos Tanácsának beszámolója fö- j lőtt. Az alábbiakban közöljük Gáspár Sándornak-, az MSZMP PB tagjának, a Szakszervezetek Országos Tanácsa főtitkárának felszólalását. Gáspár Sándor beszéde Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! —■ A Magyar Szocialista Mun. kaspárt Központi Bizottsága ne. vében tisztelettel köszöntőm a "Hazafias Népfront VI. kongresz- szusát, s a küldötteken keresztül társadalmunk e fontos mozgalmának valamennyi tevékeny részesét, akik önzetlenül munkálkodnak szocialista hazánk jelenéért és jövőjéért. A népfrontmozgalomban résztvevő százezrek és milliók társadalmunk egyetértését fejezik ki pártunk politikájával, a fejlett szocialista társadalom felépítését szolgáló ' nemzeti programmal. — A Hazafias Népfront tág , teret, jó lehetőségeket biztosít I társadalmunk osztályainak, rété. j Beinek a politikai szövetség g.va- ' koriásához, a párttagok és párton kívülié^ szocialista építést szolgáló együttműködéséhez. El. [ ismerés illeti a Hazafias Nép- , frontot olyan országos és helyi kezdeményezésekért, akciókért, amelyek vonzó alkalmat adtak hasznos közéleti tevékenységre, | a közös értékek gyarapítására, egymás megbecsülésére. A nép. ] frontmozgalom az állampolgárok tízezreit tette szocialista törvényeink kialakításának részesévé, I százezreket vont be a lakóhelyi közösségek munkájába, részese | kulturális életünk fejlesztésének, ! közvéleményünk formálásának. | A népfrontmozgalom mindezzel I a szocialista hazafiságot és a proletár nemzetköziséget erősíti. Segíti, hogy e nemes érzések tettekben is kifejeződjenek. — A Hazafias Népfront tevékenységében a progresszív nemzeti célok támogatása, az értékes tradíciók ápolása nem új vonás. Ennek alapján kapcsolódik a forradalmi munkásmozgalomhoz és annak céljaihoz, hagyományaihoz már a fasizmus idején, majd a felszabadulás után, új életünk kezdetén is, és méginkább ma, amikor nemzed céljaink a fejlett szocialista társadalom építéseként a napi ten. nivalókban szerepelnek. A Hazafias Népfront VI, kongresszusa arra hivatott, hogy elemzően értékelje az eredményeket és kijelölje a holnapi teendőket. A társadalom azt várja a kongresszustól, hogy a mozgalom elé olyan reális feladatokat tűzzön, amelyek megvalósítása segíti a fejlett szocialista társadalom építését. — Gazdaságpolitikai céljain, kát és feladatainkat pártunk XI. kongresszusa meghatározta. Ennek szellemében készült el V. ötéves tervünk is, amelynek végrehajtásához ez évben kezdtünk hozzá. Ma még nem lehet pontosan megvonni ez évi munkánk mérlegét, de azt már biztonsággal megállapíthatjuk, hogy azok a törekvések erősödnek, amelyek elősegítik a nemzeti jövedelem növekedését, a munka hatékonyságának javulását, a takarékosság érvényesülését és mindennek alapján az élet- és munkakörülményekre vonatkozó terveink megvalósítását. Hazánkban tervgazdálkodás van. A központi irányításnak érvényesülnie kell, de tud. juk, hogy az alkotó kezdeményezésben. a gazdálkodó szervek önállóságában milyen erő rejlik, ezért is fejleszteni akarjuk. Ezért keressük, kutatjuk gazdaságirányítási rendszerünk továbbfejlesztését, tökéletesítését, népgazdasági, területi és üzemi szinten egyaránt. — Mindent egybevetve: hatónk, népgazdasé«”"k e-r-rlair; is minden külső és belső gond ellenére erősödött. Népünk szellemiekben és anyagiakban tovább gyarapodott. Ebben az előrehaladásban mindig jelentős szerepet töltött be a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való egyre bővülő, sokoldalú gazdasági együttműködés. Üj ötéves tervünk első esztendeje pedig újabb előrehaladást ígér. A fejlődés bonyolult folyamat az egyén esetében, de különösen társadalmi méretekben. Természetes, hogy a családon vagy a társadalmon belül elért eredményeket, az elért életszínvonalat, kulturális, vagy szórakozási lehetőséget már normának tartjuk, melynél csak feljebb akarunk jutni. Indokolt az ilyen gondolkodás, hiszen az igények állandóan nőnek és ez így van rendjén. A szocialista társadalom arra hivatott, hogy ezeket a növekvő igényeket mi. nél magasabb szinten, minél sokoldalúbban kielégítse. De ez nem olyan egyszerű. Alaplelté-, tele, hogy ha valaki jobban akar élni, akkor értékesebbet és többet adjon a társadalomnak. A növekvő igényeket társadalmi méretekben ki akarjuk elégíteni, de ehhez fegyelmezettebben, termelékenyebben kell dolgoznunk, értékesebb munkát kell mindenhol végeznünk. A társadalomra is érvényes az, ami az egyénre vagy a családra: csak azt lehet elkölteni, ami rendelkezésre áll. A pontos, szorgalmas, szívvel-lélekkel végzett munká_ ban, a felelősségérzet, a társadalmi és termelési aktivitás nö. vekedésében van fejlődésünk nagy tartaléka, más út nincs. Nem vagyunk, nem lehetünk elégedettek azzal, amit mostanáig elértünk. Többre vagyunk képesek és ehhez nem csodára kell várni, hanem mindenkinek kicsit jobban kell dolgoznia. Dolgozni, pontosan és szépen, mert csak így érdemes, mert csak így lehet a mi társadalmunkban. — A Hazafias Népfront tevékenységének célja, tartalma el. nevezésében is tükröződik. S ha egy mozgalom egész tevékenységével azt sugározza, hogy ha. zafias, hogy népi, akkor természetes, hogy azonosul azokkal a szocialista célokkal, amelyek egész népünket, hazánkat felemelik. átalakítják. Azonosul azzal a politikával, amelynek célja a fejlett szocialista társadalom megvalósítása. Nemzeti egység és szövetségi politika a szocializmusértS Ebben kifejeződik életünk, munkánk értelme, a nép. a nemzet boldogulása. Ez nyilvánul meg az emberek hétköznani tetteiben, ma. ) gatartásában. A munkásosztály és a pártja számára a nemzeti ! összefogás sohasem volt taktika. Pártunk mindig hangsúlyozta, hogy a szocializmus építése az egész nép vnüve. Ezért szövetségi politikánk erősítése, szocialista nemzeti egységünk szilárdítása feladataink megva. i lósitásának egyik legfontosabb j feltétele. Csak a szocialista társadalomban' azonosak az osztályok és rétegek alapvető érdekei. — A mi társadalmunkban a dolgozók nemcsak végrehajtó', hanem életrehívói is az elgon- j dolásoknak. Nálunk minden em. beinek joga és kötelessége, hogy a közösséget és saját személyét érintő ügyekben egyaránt segítse a döntések kialakítását, segítse a végrehajtást. Szocialista elveink közül a legnemesebbek egyike az, hogy igényli a dolgozó ember beleszólását saját sorsának alakításába. — Szocialista fejlődésünk mai színvonalán elengedhetetlen a szocialista demokrácia még gyorsabb fejlesztése. E helyen nem kell bizonyítani, hogy mi* jelent az ország számára, ha milliók gondolkodása és tettre- készsége segíti bonyolult felada. tair.k kimunkálását: rrtit jelent az, ha a dolgozó milliók a feladatokat sajátjuknak érzik és úgy látnak munkához; mit jelent az, ha milliók kapcsolódnak be ! a helyi és az országos ügyek intézésébe, a közéletbe. Mindenkinek többet és egyre többet kell adni önmagából! önmagáért, az egyéni és társadalmi célok jobb összhangjáért. — Társadalmunk a munka társadalma. Minden, ami ebben az országban felépült, a I dolgozó emberek kezenyomát viseli. A haza gyarapodása eddig is két kezünk munkájából született. Életünk évről-évre gazdagodik, szépül. De senki sem tekintheti befejezetnek ezt a művet. Még többet agarunk és még többet tudunk tenni önmagunkért és népünkért. Tudjuk, hogy ha holnap jobban akarunk élni, gyorsabban akarunk fejlődni, akkor még jobban kell dolgoznunk Tudjuk, hogy nincs helye az eredményeink fölötti megnyugvásnak, a tétlenkedésnek. Helye - van azonban a szorgalomnak a fejlődést segítő gondolatiknak és tetteknek. Helye van a jobb, a szervezettebb munkának, a nagyobb fegyelemnek, a szellemi és anyai javainkkal való gondos és ésszerű takarékoskodásnak, tartalékaink fe'tá. fásának. És ami különösen fontos: erősíteni kell a munka tiszteletét és megbecsülését! A tisztességesen végzett munka megbecsülése, a szakma sze- retetére való nevelés semmi mással nem he’yettes'theő. Ezért még inkább el kell ismernünk a munkahelyükhöz hű tórzsgárdatagokat, a munkájukat jól végző dolgozókat, a társadalomért felelősséget érző és cselekvő embereket. Az adjon rangot mindenkinek, hogy mennyit tesz le a közösség asztalára. Azokat illesse a megbecsülés, akik tudásuk, szorgalmuk, erejük legjavát adják a társadalomnak. Sokasodnak azok, akik öntudattal és felelősségérzettel a saját boldogulásukkal együtt a társadalom ügyét is szem előtt tartják és ezt tettekkel bizonyítják. A dolgozók legjobbai, a törzsgár- datagok, a szocialista brigádok serege napról-napra példamutatóan viszi előbbre közös dolgainkat. Hatalmas belső erő ez. Azt akarjuk, hogy a munkahelyen, a kollektívákban azoknak legyen mértékadó a szavuk, akiket a közösségek ott a legjobbaknak tartanak. Tisztelt Kongresszus! — Amikor ma a népfrontmozgalomtól a szocialista haza. fiság kiteljesedésének segítését várjuk, akkor a megtett út egyenes folytatását kérjük. A szocialista hazafiság nemcsak elkötelezettséget jelent nemzeti múltunk haladó hagyományai mellett, hanem mindenekelőtt elkötelezettséget, felelősséget mai munkánkért, a szocializmus építéséért, a haladáséit. Szocialista hazafiságunk elválaszthatatlan a proletár nemzetköziségtől. Egyaránt jelenti a fejlett szocialista társadalom felépítéséért és a szocializmus világméretű győzelméért vívott harcunkat. A mi hazafiságunk: cselekvő hazafiság. Szeretetün- ket népünk és hazánk, a szocializmus ügye iránt nem dicsekvő szónoklatokkal, hanem országépítő tettekkel bizonyítjuk. Ismerjük meg és szeressük még jobban szülőföldünket, lakóhelyünket. nemzeti kultúránkat, forradalmi hagyományainkat. — Az igazi hazafiság és a cselekedetekben is testet öltő proletár nemzetköziség elválaszthatatlan. Van tennivalónk más népek harcának, az egész emberiség haladásának a segítésében; de van feladatunk a nacionalizmus és a kozmopoli- tizmus elleni hazai küzdelemben is. A Magyar Népköztársaság a világ leghaladóbb erőit tömörítő szocialista világrend- szer tagja. Büszkeség és öröm számunkra, hogy a szocialista országok szilárdak, gyorsan fejlődnek, s hogy népünk olyan hatalmas országot mondhat őszinte, l mindig segítő barátjának, mint a Szovjetunió. A szocializmus eszméi, a szocialista világrendszer politikai, gazdasági, ideológiai ereje következetesen szolgálják a világ békéjének megőrzését. Az i enyhülés folyamata egy esztendővel ezelőtt, a helsinki kon-1- íerencián — a szocialista országok kezdeményezésére — űj szakaszba lépett. Biztonságosabbá vált Európa népeinek é'ete és ez a szocializmus építéséhez is kedvező feltéte'eket teremt. Számunkra a szocializmus és a béke elvá'as.zthatatlan. Büszkék vagyunk arra, hogy tízmilliós népünk a világ haladó erőinek élvonalában küzd a ué. kéért, az emberiség boldogabb jövőjéért! Tishelt Kongresszus! Kedves Elvtársnők! Elvlár- sak! Népünk egyet ért a szocializmus programjával és kész egyre többet tenni érte. A Hazafias Népfront mozgalma az eddigieknél is többet akar és képes is tenni, de a társadalom . is többet vár tőle, A Hazaiias Népfront tegye közüggyé és karoljon fel mindent, • ami hasznos, ami jó, szép és emberi, ami életünket szebbé teszi, előbbre viszi. Vállalt feladataik teljesítéséhez sok sikert kívánok. Egyben a Központi Bizottság nevében szeretném e fórumon is biztosítani a mozgalom képviselőit, hogy a Hazafias Népfront tisztségviselői, a mozgalomban tevékenykedő százezrek továbbra is számíthatnak a Magyar Szocialista Munkáspárt támogatására és megbecsülésére. * * * Az ülésen felszólalt dr. Orln- tay Gyula akadémikus, a Hazafias Népfront Országós Tanácsának alelnöke, aki a mozgalom művelődéspolitikai munkájáról szólva hangsúlyozta, hogy az ilyen feladatok jó megoldása biztosítéka az eredményes ipari, mezőgazdasági munkának, felelőssége az értelmiségünknek, és meghatározza minden munkánk minőségi színvonalát. A jó minőség gazdasági és egyéb előfeltételei között az első helyen oktatásügyünk, közművelődésünk, rövidén, művelődéspolitikánk áll. Szólt arról is, hogy a népfront honismereti munkája a szocialista haza értékes történeti előzményeit és mai, előbbrevivő eseményeit, eredményeit őrzi és mutatja fel. Kiterjed ez a tevékenység a hagyományok feltárásától kezdve a falumonográfiák, a tsz-krónikák írásáig. * * * Szcntistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára egyebek között a népfrontmozgalmi munka fontosságát hangsúlyozta. ' * * * A mandátumvizsgáló bizottság munkájáról a testület elnöke, Fazekas Károly adott számot. Az első napon számos küldött kapott még szót. A Hazafias Népfront VI. kongresszusa ma folytalja munkáját. CMTD . Púja Frigyes Santiago de Cubában Santiago de Cubában, Oriente tartomány székhelyén tett látogatást pénteken Púja Frigyes külügyminiszter. Púja Frigyest és a kíséretében levő magyar vendégeket .lose R anion, a Kuiaai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja és Isabel Jomarrov, a tartományi pártbizottság tagja üdvözölték. A magyar külügyminisztert vidéki kőrútjának első állomására elkísérte kubai kollégája és vendéglátója, Raul. Roa. A magyar delegáció a nap folyamán a festői város történelmi nevezetességeit tekintetre meg, mindenek előtt ellátogatott az egykori Moncada laktanyába, amelynek épületében ma iskola működik. Púja f rigyes ezután felkereste a Siboney majorságot, ahol Fidel Castro és egy maroknyi forradalmár az Utal. július 2fi. Moncada elleni támadást készítette elő. Pu.ia Frigyes és kísérete a szombati napot Cieníuegosban t tölti. (MTI) Gyászszertartás Pekingben Pekingben szombaton délután,' helyi idő szerint 15 órakor, a Tien An Mer. téren gyásznagygyűlést tartottak Mao Cetung. a Kínai KP KB szeptember á-én elhunyt elnöke emlékére. A gyászszertartásra egymillió embert hívtak meg. A Mennyei Béke Kapuja előtt felállított díszemelvtnyen ott voltak a kínai párt- és állam vezetői, élükön Hua Kuo-feng, a KKP KB első alelnöke, az államtanács elnöke. J Pontban 15 órakor Vang Hung- I ven. a KKP KB alelnöke lépett a mikrofonhoz es megadta a jelet a háromperces néma gyászra. Az Internacionálé és a kínai himnusz elhangzása után Hua Kuo-feng mondott gvászbeszé- det, amelyben nem tért ki arra, hogy Maó Cetung holttestét hol helyezik el. A rövid, húszperces gyász- nagygyűlés az Tntemacionáléval és a „Kelet vörös" című kínai mozgalmi dallal ért véget. 4 * *