Békés Megyei Népújság, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-18 / 221. szám

Köszönet életmentésért A véradók nagy táboráról már J sokszor irtunk és arról is, hogy egy-cgy műtétnél, vagy betegség során életet is mentettek azzal, hogy jelentkeztek véradásra az adott esetben. Ilyen eset volt I Szilágyi Kálmán békésesabai le­vélírónké is. Most egy rövid le­vélben arra kér bennünket, kö­zöljük hálás köszönetét mind­azoknak a véradóknak, akik élete megmentéséhez összesen 4,5 liter vérrel járultak hozzá. Októberben átadják f a gázcseretelepet Többen érdeklődtek Békéscsabán arról, hogy a Berzsenyi ut­cában épült gázcseretelep mikor áll a fogyasztók rendelkezésére. A Dél-alföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalattól kaptuk a vá­laszt : Az épület elkészült már régebben, a műszaki átadás is meg­történt, azonban a környékét még nem tudták rendezni, a föld íeltöltése szükséges, ezért húzódott az átadás. A városi tanács­csal történt egyeztető tárgyalás eredményeként előrelátható­lag október első felében átadják rendeltetésének az új gázcserete­lepet. Lapunk augusztus 14-i számában „Csendélet az Őr utcában” címmel írtunk a békéscsabai Űr utcai állapotokról. Akkor elma­rasztaltuk a DÉGÁZ-t. Most a val lalat vezetője közölte, hogy a munkákat befejezték, a DÉGÁZ elvonult, s ma már az útépítők folytatják az Ör utca további burkolását. Szocialista brigád a környezetvédelemért Alig egy hónapja kertészként dolgozom a békési Városi Ta­nácsnál. Korábban a város zöld­területének nem volt gazdája. A Dózsa liget vízparti részén egy ősdzsungel volt. amit a kö­zeli lakosok még, szeméttelepnek is használtak.' Elsőnek ezt akar­tam rendbe hozatni, de szinte kétségbe ejtett a tudat, hogy ha segítséget nem kapok, képtelen leszek ezt a környezetet megvál.. toztatni, Annál is . inkább izga­tott a dolog, mert szeptember 11-re a város ifjúsága ide szer­vezte a chilei szolidaritási gyű­lést. A Békés megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat Rákóczi Szo­cialista Brigádja sietett a segít­ségemre. Harminctagú, igen lelkes csapat nagy igyekezettel varázsolta széppé a város eme elhanyagolt ligetét. Kémény munka volt, de megérte. Össze, sen 410 társadalmi munkaórát dolgoztak, s két szabad szom­batjukat szánták erre. Amikor befejezték, vidám halászlévacso- ráva! kedveskedett a brigád ki­nevezett szakácsa a résztvevők­nek. A hangulat emelkedett volt a jól végzett munka feletti örömtől. Védnökséget is vállal­tak a liget felett, hogy soha többé ne legyen elhanyagolt. Ügy érzem, nem túlzás, ha ezért a szép, lelkes munkáért a nyilvánosság előtt kapnak ko_ szönetet. Mert a környezetvé­delemről sfc>kat beszélünk, de sokszor keveset teszünk érte. A Rákóczi brigád munkája éppen ezért figyelemre méltó. Kis Ilona Békés Megtérült a kár Rövid, de annál tartalmasabb levelet írt Varjú Sándorné gyo­mai olvasónk. A levélben csak ennyi állt: Köszönöm közbenjá­rásukat, a kardigán árát meg­kaptam. i Megjegyzésünk A gyulai Vár­fürdőben elvesztett kardigán ára, illetve á kár tehát megté­rült. Nagyobb öröm lett volna azonban, ha a fürdő vezetői ezt a „mi közbenjárásunk” nélkül oldják meg. fl „száguldó" expressz Sokat utazó ember vagyok, így sok kellemetlen tapasztala­tom is volt. Ami viszont most történt, az minden eddiginél na. gyobb bosszúság. Kíváncsi va­gyok milyen magyarázatot ad a MÁV. Szeptember 5-én sürgető munkám miatt célszerűnek ta­láltam, hogy a Békéscsabáról 10.40-kor induló Körös ex- | presszre váltsak jegyet, mivel Gyulára kellett utaznom. A vo- | nat esetleges késését a hangos , bemondó nem közölte. Megvál- ] tottam tehát a jegyet. U.05-kor az expressz még sehol. Ügy gondoltam, felszállók a megvál­tott helyjeggyel és vasúti jegy- gyei együtt a 11.10-kor induló j motorvonatra, s lemondok az j exdsresszről. Elhatározásomat 1 nem követte tett, mert 11.08-kor befutott a Körös. Több utastár­sammal együtt azt hittük, hogy mozdonycsere után — tekintve, hogy expresszről van szó — rögtön indulunk tovább. Té­vedtünk. A gőzmozdony vígan pöfögött a vonat elején, mi pe­dig vártunk. A motorvonat is régen elindult már... Végül 11.34-kor indították. Nemsokára — gyorsvonati pótdíjjal, hely­jeggyel, s gőzmozdonnyal „be­száguldott” az expressz Gyulára. Ezek után azt már nem is kér­dezem, miért adott, ki a MÁV az expresszre jegyet, csak «zl szeretném tudni, miért ez exp­ressz? Ráadásul helyjeggyel!... Somogyi Mártonná Orosháza Dicséret és birálat Mi, olvasók a Szerkesszen ve_ lünk rovatban ■ legtöbbször bí­rálunk. Ez alkalommal mindkét példáról szeretnék írni. Békés­csabán, a Vandháti úti ÁFÉSZ- boltban tapasztaltam rendkívül előzékeny, udvarias kiszolgálást, es a Kiss Ernő utcai 17-es szá­mú kenyér-, illetve tejboltban is. Ugyanilyen elismerést érde­melnek az ÁFÉSZ 3-as sz. ve- lőmagboltjának alkalmazottai, al;ik az áru mellé tanácsot is adnak, mire vigyázzunk, mit ho­gyan kell alkalmazni. Ezzel szemben a MÁV-pálya- udvaron az utasellátó büfében és a vendéglátóipari vállalat Irányi utcai büféjében egyálta­lán nem érezhető, hogy az el­adók vannak a vásárlókért. Pe- | dig az utóbbinál a falon jól j látható nagy betűkkel hirdálik: Ebben az üzletben szocialista brigád dolgozik. V. A. Békéscsaba Szerkesztői üzenetek Özvegy Szabó Lajosné, Körös- tarcsa: Ebben az ügyben sajnos nem áll jogunkban intézkedni, mi is csupán azt javasoljuk, forduljon a tanácshoz. Alb Mihály né, Magyardomb- egyház: Az első osztályos gyermekek se­hol sem kapnak osztályzatot. H. P.-né, Békés: Köszönjük elismerő sorait, azon­ban jobban örültünk volna, ha kiírja a teljes nevét is. Ami a jótállási jeggyel kapcsolatos ész­revételeit illeti, az eljárás sza­bálytalan volt, éppen ezért to­vábbítjuk az illetékeseknek* ki­vizsgálás céljából. Für László, Orosháza: Sajnqs mi sem kaptunk választ a tanácstól, ezért levelét továb­bítjuk, reméljük megindokolják, miért maradt ki az utcában a járdaépítés. Várják a vizet Sarkadkeresztúron I Sarkadkeresztúron még min­dig nincs törpevízmű, holott a lakosság már nagyon várja — erről ír levelében Adók Mária. Jelenleg ugyanis csak két ar­tézi kút adja a vizet, amely már a megnövekedett igényeket nem tudja kielégíteni. És ha még rendesen folyna, de csordogál. Ezért gyakori- látvány, hogy már reggel 6 órakor sorban állnak az emberek vízért. A sor ké­sőbb nemhogy fogyna, hanem gyarapodik. Levélírónk megkér­dezte Debreczení Sándor tanács­elnököt, hogy mikor lesz ele­gendő ivóvíz Sarkadkeresztúron. Megtudta tőle, hogy a megyei tanács 3 millió forintot biztosí­tott a költségekre, s a vízügj'i igazgatóság is hozzájárult. Természetesen a lakosság nemcsak várja a vizet, hanem tesz is azért, hogy minél előbb meglegyen. Az egy-egy családra jutó költségeket a lakosság 98 százaléka vállalta. A fennmara­dó 2 százalék olyanokból áll, akiknek anyagi lehetőségük ezt nem engedi. Ezenkívül társadalmi munká. val is hozzájárulnak a vízmű építéséhez, hiszen, ha közös ügyről van szó, a sarkadkeresz- túriak mindenkor aktívan vet­tek részt a társadalmi mun Icá­ban. Ennek figyelembevételével várható, hogy rövidesen telje­sül régi kívánságuk. 0 buszmenetrendről Ez év májusában, amikor menetrendváltozás történt, Gyu­la törökzugi új lakótelep 420 családjának apraja-nagyja nagy örömmel vette tudomásul, hogy az állomásról a Wesselényi ut­cáig vasárnap és ünnepnapokon is közlekedik autóbusz. Sajnos azonban kiderült, hogy ez csak szeptember 27-ig érvényes. Az illetékes menetrendkészítők úgy gondolták, hogy szeptemberben bezár a strandfürdő, és így nincs szüksége a lakótelepieknek autóbuszra, pedig a fedett fürdő továbbra is üzemel. Hogy ha annyi fáradságot vettek volna az illetékesek, hogy megfigyeljék az utasforgalmat vasár- és ün­nepnapokon, akkor megállapít­hatták volna, hogy' az nagyabb a hét bármelyik napjánál. Baj van az indulási időkkel is. A Wesselényi utcától 17.20 óra­kor indul a busz az állomás fe­lé, így az utasok a Sarkad felé induló vonatot, amely 17.23 óra­kor megy, nem érik el. de még a budapesti gyorsot se, amely 17.27 órakor megy. Pedig a busz azért van. hogy a Okosság ilyen irányú utazási igényeit kielégít­se. Törökzug messze van az ál­lomástól, 420 család nevében kérjük ezt figyelembe venni. Süveges István, Gyula Válaszolt a Körösmenti ÁFÉSZ Vésztőről Amíg az új elkészül — című írásunkra a Körösmenti ÁFÉSZ válaszolt, melyből kivonatosan a következőket közöljük: A szövetkezet valóban rendel­kezett a község belterületén egy elég közkedvelt szeszfőzdével, A Szerkesszen velünk rovatot összeállította: Kasnyik Judit Mennyi szabadság jár a gyes-en levőknek? A Békés megyei Méretes Sza­bók és Szűcsök Kisipari Szövet­kezeténél dolgozom. Gyermek- gondozási segélyen vagyok 1973 óta. Szeptember 14-én szabadság ügyében bementem a vállalat­hoz, s legnagyobb meglepetésem­re közölték, hogy mindössze 10 nap szabadság illet meg a há­rom évre, amíg gyermekgondo­zási segélyen voltam. Kérdéssel fordulok önökhöz, valóban 10 nap jár? Szívességüket előre is megköszönve, tisztelettel Med- gyesi Ernőné, Békés. Bízunk abban, hogy a vállalat­nál azóta már utána néztek a rendeletnek. Ettől függetlenül azonban e sorokban adunk vá­laszt, mivel bizonyára hasonló eset máshol is előfordulhat. Vá­laszunk a következő. Rendes szabadság jár a tíz éven aluli gyermek gondozása, vagy ápo­lása miatt munkában nem töltött időre, legfeljebb azonban egy év­re, függetlenül attól, hogy arra az időre jár-e táppénz, illetőleg gyermekgondozási segély. Ez a kedvezmény az anyát újabb szü­lés esetén ismét megilleti. de azt a KÖJÄL egészségügyi okok miatt betiltotta, a közeloen levő iskola és a lakók szempont­ját figyelembe véve. Hogy a lakossági szolgáltatást teljesíteni tudják, megvásárolták a Békés megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat szeszfőzdéjét, újat ugyanis — mivel legalább 2 millió forintba került volna az építése — anyagi fedezet hiánya miatt nem tudtak építeni. A jelenlegi szeszfőzdében foly­tatják-a lakosság részére a fő­zést, viszont a szövetkezetnek nincs számítása pálinkát főzet­ni, hiszen kereskedelmi célra ezt ebben a főzdében nem is tehe­tik. Ami a lakossági szolgálta­tást illeti, gond csupán a táro­lás. Ezért kérik a lakosságot, hogy saját hordóban tárolják a gyümölcsöt és érdeklődjenek a szeszfőzde vezetőjétől, hogy mi­kor lehet az otthon tárolt cef­rét beszállítani. A KÖJÁL ál­tal 1976. augusztus 27-én meg­szüntetett szeszfőzde helyett a megvásárolt épületben augusz­tus 28 óta tart a próbaüzemelés. "I BÉKÉS 1976. SZEPTEMBER 18.

Next

/
Thumbnails
Contents