Békés Megyei Népújság, 1976. szeptember (31. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-17 / 220. szám
Kultúránk követei Moszkvában A világhírű Csajkovszkij- teremben, amely már nagyon sok neves zenei eseménynek színhelye volt, kedden este koncertet adtak a magyar művészek, s ezzel hivatalosan is megkezdődött a Budapest — Moszkvában kulturális rendezvénysorozat. A mostani program folytatása a múlt esztendőben a magyar fővárosban megtartott hasonló rendezvénynek. Akkor a szovjet művészek, a kulturális élet kiválóságai voltak Budapest vendégei, most pedig Moszkva tárta ki kapuit a magyar énekesele, zenészek, sportolók előtt. i A moszkvai közönség, de a szakemberek is, nagy érdeklődéssel várják az elkövetkező napokat. A várakozás nemcsak annak szól, hogy ily módon először jelentkezik hazánk fővárosa, de elmondható, hogy szinte valamennyi vendégszereplő művész neve ismerősen cseng Moszkvában. Megkülönböztetett figyelem kíséri a Thália Színház vendégjátékát. A jegyeket, amint ez Moszkvában megszokott, jóéi őre, szétkapkodták. Természetesen különleges élményt kínálnak a sportesemények is, ami nem véletlen. Moszkva ugyanis, noha közel négy év van még hátra, már most készül az olimpiára, s így minden sporttal kapcsolatos rendezvény különleges helyet foglal el az eseménynaptárban. Budapest és Moszkva testvérvárosok, s egészen bizonyos, hogy ez a rendkívül meleg kapcsolat a következő időszakban tovább gazdagodik. A szovjet fővárosban remélik, hogy a jövőben rendszeresen, akár minden esztendőben, szervezett keretek között is vendégül láthatják a magyar művészet és sport kiváló képviselőit. Moszkva, 1976. szeptember 15. Faragó András Teljesíti feladatait a Szojuz—22 A szerdán felbocsátott Szojuz—22 űrhajó egyik legfontosabb feladata a földrajzi kutatások folytatása. Az űrhajó fedélzetén — a korábban fel- boesátott Szojuz-okon elhelyezett összekapcsoló berendezés helyén — különleges fényképezőgépet helyeztek el. A berendezést NDK-beli és szovjet szakemberek közösen dolgozták ki, s a jénai Kari Zeiss-mű- vekben készítették el. A Szojuz—22 kutatási programjában az MKF—6 elnevezésű fényképezőgéppel elvégzendő megfigyelések a „szivárvány” Üdvözlő távirat Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban köszöntötte Jumzsagijn Cedenbalt, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkárát, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hálálja elnökét, 60. születésnapja alkalmából. (MTI) nevet kapták, s ez a különleges berendezés szerkezetéből következik: hat kamerájával egyidejűleg hat színképtartományban készít felvételeket, köztük négy látható és két infravörös tartományban. A felvételek értékét növeli, hogy egy 250—260 kilométeres magasságban készített 55x80 milliméteres kép hatalmas, csaknem 19 ezer négyzetkilométeres területet ábrázol. Az űrhajósok csütörtökön moszkvai idő szerint 7 órakor kezdték meg a munkanapot. Az orvosi vizsgálat és a reggeli után Valerij Bikovszkij és Vlagyimir Akszjonov kozmonauták befejezték a többzónás fényké- pező-berendezés üzembe helyezésének előkészületeit. A berendezéssel az első tudományos és népgazdasági célú földfelszínfelvételeket akkor készítették, amikor az űrhajó Kelet-Szibé- ria felett repült. A tudományos kutatóprogram keretében az űrhajósok biológiai kísérletet kezdtek, amely- lyel tanulmányozzák az űrrepülés hatását a magasabb rendű növények fejlődésére. Magyar—burmai tárgyalások Csütörtökön a Külügvminisz- i tóriumban Rácz Pál külügyi államtitkár és U Hla Phone, a , Bupmai Unió Szocialista Köz-J társaság külügyminisztere tár- j gyalást folytatott. A tárgyaláson részt vett Garai \ Róbert külügyminiszter-helyettes, Túri Ferenc, a Magyar Nép- j köztársaság rangooni nagyköve- ■ te. s a Külügyminisztérium több ! vezető munkatársa. Jelen volt a tárgyaláson dr. Ba Maung. a ' Burmái Unió Szocialista Köz- ! társaságnak a Magyar Népköztársaságba kijelölt nagykövete és U Mye Than, a nagykövetség ideiglenes ügyvivője is. A tárgyaláson áttekintették az időszerű nemzetközi kérdéseket és a két ország kapcsolatainak alakulását. U Hla Phone, a Burmái Unió Szocialista Köztársaság külügyminisztere csütörtökön a Hősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. Tudósítások, összefoglalók a Hazafias Népfront kongresszusáról Meghosszabbították (Invar Szadat mandátumát Csütörtökön népszavazást tar. , tottak Egyiptomban, hogy újabb hat esztendőre meghosszabbít- i sák Anvar Szadat elnöki mandátumát. Az egyiptomi válasz- j tási törvény értelmében az ország csaknem 38 millió lakosa közül 9 564 482 a szavazásra jo- ; gosultak száma, közülük mindössze 1 565 517 az asszony és a lány. A népszavazást megelőzően szerdán éjszaka ülést tartott az Arab Szocialista Szervezet, amelyen az úgynevezett középfórum, az Arab Szocialista Unión belüli szervezet elnöke, Mamdum Szalem miniszterelnök elismerő szavakkal szólt Szadat elnök tevékenységéről és felkérte, hogy ,.az elkövetkezendő időben folytassa megkezdett politikáját”. Anvar Szadat elnök — aki az utóbbi időben fontosabb politikai eseményekkor előszeretettel hangsúlyozza vidéki származását — szülőfalujában adta le voksát. A szavazási irodák délután 5-kor zártak, a beérkező szavazatokat a belügyminisztérium 1 újonnan berendezett számítógép- központja értékeli, a népsza- vazás hivatalos végeredményét — amelynek csak számszerű értéke kétséges — pénteken hozzák nyilvánosságra. | Részletesen foglalkozik a Hazafias Népfront szombaton kezdődő tanácskozásával a rádió és a televízió. A rádióban a Déli Krónikában hangzik el első ízben' beszámoló a népfront munkájáról. majd délután a 168 óra ugyancsak foglalkozik az eseményekkel. Az aznapi 22 órás hírekben részletes összefoglaló informálja a hallgatókat a kongresszusi beszámolóról, a hozzászólásokról, helyszíni felvételek bejátszásával. Vasárnap a déli hírek tartalmazza az első információkat a tanácskozás munkájának folytatásáról, majd 18.30-kor ismét részletesen tájékoztatják a riporterek a sok milliós közönséget. A Hazafias Népfront kongresszusának mérlegét ezen a napon a 22' órás hírekben vonják meg. Végül a szokásos időben jelentkező Reggeli Krónika is foglalkozik a tanácskozással, felidézve néhányat az itt elhangzott gondolatok, vélemények közül. Ugyancsak ott lesz a Hazafias Népfront képviselőinek országos megbeszélésén a televízió is. A tévések a tanácskozás mindkét munkanapját figyelemmel követik, rögzítik. Szombaton 18.20- kor Tudósítás a népfrontkongresszusról címmel sugároznak félórás műsort és ugyancsak félórás adással jelentkeznek vasárnap délután 17.35-kor is. Mindkét alkalommal Vértessy Sándor lesz a riporter. Beszámol természetesen a nézőknek a kongresz- szus megnyitásáról, munkájáról a Tv-híradó két kiadása is szombaton,' valamint — a tervek szerint — 19.00 órakor jelentkező A hét is. (MTI) fl Viking—2 markolója Sikerült tisztázni, hogy mi okozta a Mars felszínén tartózkodó Viking—2 amerikai űrszonda markolókarjának meghibásodását. A Viking—2-ről küldött egyik felvétel azt mutatja, hogy a markoló az előírt 45 fok helyett, 180 fokos körmozdulatot végzett és emiatt a markoló feje kifordult helyéről. Az űrközpont szakemberei remélik, hogy a hibát hamarosan sikerül kijavítani. ANTIFASISZTA •• KIZIIELEM — MA A földrengés után Olaszországban A» észak olaszországi Vcnzoncban, ahol ismét súlyos károkat oko S»U * földrengés, parlamenti bizottság tartott helyszíni szemlét (Teleföto—AP—MTI—KS) Néhány hete drámai jelentések számoltak be róla: Hamburgban a rendőrség erős különítményeket vetett be, hogy lehetővé tégye az újfasiszta „Nemzeti Demokrata Pártnak” (NPD) egy neofasiszta nemzetközi találkozó megtartását a városban. A jelentés arról is beszámolt, hogy a rendőrség ro- hambsztagai gumibotokkal és könnygáz-gránátokkal támadtak azokra a munkás- és diáktüntetőkre, akik a szakszervezeti szövetség felhívására tiltakoztak a neofasiszta rendezvény ellen. Fölösleges lenne persze eltúlozni a nyugat-németországi epizód jelentőségét — hallgatni vagy elsiklani fölötte szintén nem lehet. Ha a fasiszta vagy hasonló irányzatú pártokat és csoportokat akarjuk feltérképezni," akkor több mint 60 országban találunk ilyen szervezeteket. Vannak országok — mint Chile —, ahol a fasizmus hatalmin van. Nem kevés állam van. ahol a szélsőjobboldali-militarista diktatúra sok vonása majd hogy nem megkülönböztethetetlenné teszi a fasizmustól. S igen sok államban a fasiszta pártokat, csoportokat és személyiségeket jelentős pénzügyi támogatásban részesítik az uralkodó osztály bizonyos csoportjai. Más államokban a tasisz- ták mélyen beépülnek a hadseregbe. a hírszerzés vagy a rendőrség szerveibe, ami ugyan-1 csak igen komoly potenciális veszélyt jelent. (Igaz, igen gyakran ez csak utólag derül ki. Pinochet jó ideig az Allenderendszer hívének mutatkozott. Miceli — ma olasz neofasiszta képviselő — hosszú évekig az olasz katonai hírszerző szervezet vezetője volt, miközben — ma már tudjuk — puccsista személyekkel és szervezetekkel volt kapcsolata.) Nem fantomokkal vagy múltbeli árnyakkal foglalkozott tehát az európai kommunista és munkáspártok berlini konferenciája, amikor megállapította „a demokrácia és a társadalmi haladás érdekében, a béke, valamint a kölcsönös bizalom és baráti együttműködésen alapuló nemzetközi kapcsolatok megőrzése érdekében ki kell irtani a fasizmust, meg kell akadályozni a fasizmus újraéledését akár nyílt, akár álcázott formában, harcolni kell a fasiszta és neofasiszta terrorista szervezetek és csoportok létrehozása és tevékenysége ellen, valamint a fajüldöző propaganda és az olyan akciók ellen, amelyek a munkásosztály és más haladó erők megosztására irányulnak.” Ebben a megállapításban az a felismerés tükröződik, hogy a jelenkori fasizmus — éppen úgy, mint a korábbi időszakoké — nemzetközi jelenség, ezért az ellene vívott harc is elkerülhetetlenül nemzetközivé válik. Megköveteli a haladó erők, a kommunisták, szocialisták és demokraták akcióegységét, a márxista—leninista pártok elméleti és ideológiai-politikai erőfeszítéseinek egyesítését. Mindennek politikai időszerűségével kapcsolatban néhány mozzanatra érdemes külön is felhívni * figyelmet. Az első: bár a második világháborúban, a tömegek huzamos és kitartó antifasiszta harcának eredményeképpen a fasizmust szétzúzták, újjáéledésének lehetősége nem szűnt meg, mert nem számolták fel társadalmi okait. A kommunisták már rég rámutattak arra, hogy az imperializmus velejárója minden téren a politikai reakció. Ez a tendencia, amely a kapitalizmus állammonopolista kapitalizmussá válásával erősödött, szélsőséges formában nyilvánulhat meg, s fasizmushoz vezethet. A második sajátosság: a jelenkori kapitalista társadalomban olyan tényezők hatnak, amelyek elősegíthetik a fasizmus kifejlődését. A kispolgárság pozíciói — minthogy nem tud ellenállni az egyre erősödő nagymonopóliumok konkurenciájának és nyomásának — gyöngülnek. A lakosság. ezen belül a parasztság, viszonylag nagy tömegeket felölelő csoportjainak az életkörülményei mindinkább rosszabbodnak. E rétegek és csoportok kettős helyzetben-vannak; nemcsak antimonopolista érzelmek élnek .bennük, amelyek objektíve a munkásosztály szövetségeseivé teszik őket, hanem olyan illúziók is, hogy vissza lehet térni a ..szabad verseny” légi, promonopolista viszonyaihoz. s ezért más „védelmezőt” próbálnak keresni. Ez a réteg ily módon könnyen a fasiszta demagógia befolyása alá kerülhet. s a politikai „legénységet” szolgáltathatja a jobboldali szélsőséges szervezeteknek. Ez azért is lehetséges, mert a neofasiszták a tömegek égető szükségleteire és igényeire hivatkoznak, készelv még bírálni is a burzsoá kormány és a monopóliumok