Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-11 / 189. szám
Újoncok a megyei I. o. lab d a rugó-baj nokságban A Békés megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Keleti, illetve Nyugati csoportjában a Tótkomlós; TC és a Dobozi TSZSK nyert bajnokságot, s így' e két csapat rajtol „újoncként” a hét végén kezdődő megyei X. osztályú bajnokság mezőnyében. Dobozi TSZSK A labdarúgó-szakosztály a bajnokság rajtja előtt az első három hely valamelyikének megszerzését tűzte ki célul. Ter_ vüket sikerült megvalósítani és a dobozi i labdarúgók biztosan, hat pont előnnyel végeztek az első helyen a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjában. A Dobozi TSZSK együttese kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A csapatrészek között megvolt a megíe- lelő összhang, a kollektív szellemmel sem volt probléma. A szakvezetés is mindenkor feladata magaslatán állt. Egyénileg nem lehet senkit kiemelni, mert képességeihez mérten mindenki megtett mindent az eredményes szereplés érdekében. Az együttesben leg. eredményesebb 15 góljával Szűcs volt, majd őt követi a 9 gólos Kiss. a 8 gólos Balogh, a 7 gólos Szabó I, az 1 gólos Szabó F. és Komlósi J. A község sportéletében pezs- dülést hozott a labdarúgók me. gyei I. osztályba jutása. A szakosztály célkitűzése bent maradni a megyei I. osztályban. Az erősítésre a sportkörnek sok módja nem volt. Az átigazolási idő alatt nem került új labdarúgó a szakosztályba. Erősíteni az ifjúsági csapatból kívánnak. Doboz község labdarúgást kedvelő szurkolói, a szakosztály bizakodással tekint az 1976—77-es bajnoki év elé. Tótkomlósi TC Néhány évvel ezelőtt történt. A nagy múltú tótkomlósi labdarúgó-csapat búcsúzni volt kénytelen a megyei I. osztályú bajnokság mezőnyétől. Azóta újra jó hangulat uralkodik a nagyközség labdarúgást kedvelői körében. A TTC a leg. ] jobbnak bizonyult az 1975—76. évi megyei II. osztályú bajnokság Nyugati csoportjában, úgy hogy a gárda az új idényben újra ott lehet a megyei élmezőnyben. Nemrégiben a vezetés értékelte a csapat teljesítményét. Kellemes helyzetben voltak, hiszen az együttes megvalósította, valóra váltotta a vezetés célkitűzését. A játékosok a vezetők mellett mindent megtettek a jó szereplés érdekében, a TTC patroná- lója, a nagyközségi tanács is biztosította a becsületes helytállást, a telj utast valamennyi bázisszerv patronálta. A komló- siak feljutása, tehát az összefogás, a kollektív munka eredménye. Az edző osztályzatai alapján a legjobb teljesítményt Lom- janszki (7,12), Karasz (6,84) és Karkus (6,80) nyújtották. Legtöbbször szerepelt az együttesben Arató. Bartos, Tetl- jak (24—24), Karasz, Dafkó (23 —23), Lomjanszki (22), Paulik (21) és Szabó (20). A házi góllövőlista az 1975— 76-os bajnoki évben a következőképpen alakult: 14 gólos: Arató, 11 gólos: Tetljak, 6 gólos: Paulik,'5 gólos: ölveczki, 3 gólos: Rocskár, 1 gólos: Szabó, Bartos, Szűcs. Az együttes az 1976—77-es bajnoki évadra a íelkészülést július 12-én kezdte meg. Üj játékos nem került a szakosztályhoz, az erősítést saját nevelésű iíjúsági játékosokkal oldják, meg. A szakosztály célkitűzése; hogy labdarúgói a megyei I. osztály középmezőnyében végezzenek, s megállják helyüket a magasabb osztályban. Labdarúgó-toborzó A Békéscsabai MÁV labdarú. gó-szakosztálya augusztus 12-én délután 15 órakor serdülő és ifjúsági kotú fiataloknak toborzót tart. A jelentkezők az említett időpontban a Békéscsabai MÁV Csányi utcai sporttelepén jelentkezhetnek Szabó László ed. zőnél. Büntetőrúgásokkal a csabaiak nyertek Bcs. Előre Sp.—DVTK 0—0 Labdarúgó Tisza Kupa. Debrecen, 2000 néző. V: Szávó (Király, Kulimár). Előre Sp.: Tasnádi — Hegyesi, Kerekes. Zsöm- börgi, Láza — Vágási, Zielbauer (Kolesánszky, Királyvári), Pásztor — Németh (Magyar), Csepregi, Mártái. Edző: Szűcs Gyula. DVTK: Szabó — Teodo- ■ru (Tóth), Salamon, Váradi, Marlis — Oláh, Fükő, Szűcs (Feledi) — Koleszárik (Tatár), Pólyák, Fekete. Edző: Szabó Géza. Szögletarány: 3:1 (3:0) az Előre Sp. javára. Az első percben Pólyák 14 m-ről küldött éles, lapos lövésébe Kerekes beletette a lábát, s a labda visszapattant a mezőnybe. Később" Oláh hazaadással tisztázott Zielbauer elől. A 7. percben Pásztor elfutott, kicselezte a kapust, de kisodródott az alapvonalig és beadása nem talált társakra. A 11. percben közvetett szabadrúgáshoz jutott a kaputól 35 m-ről a Békéscsaba. Kerekes a jobb alsó sarokra rúgta a labdát, melyet Szabó tudatosan beengedett. Természetesen kirúgás következett! A 21. percben a diósgyőri Cseoregi beadására Tasnádi kivetődött és elcsípte a labdát. A 1976. AUGUSZTUS 10. 38. percben formás csabai támadás gördült a pályán; befejezésül Pásztor 13 m-ről kapura bombázott, de a labda a felső lécen csattant! Fordulás után egy ideig a Békéscsaba, azután a Diósgyőr vezetett támadásokat. Az 58. percben Tasnádi vetődve térddel hárított Fekete elől, válaszul Magyar beadását Kolesánszky látványos fejessel csavarta kapura, de a diósgyőri kapus védett. A 68. percben Oláh 25 m-ről küldött szabadrúgását Tasnádi szögletre ütötte. A 77. percben Pásztor kiugrott a bal- összekötő helyén, de lövését Szabó hárította. A 81. percben Pásztor beadását Csepregi 10 m- ről bombázta kapura, de a labda Szabó térdéről vágódott vissza a mezőnybe. A 85. percben Fekete elfutott Kerekes mellett, de Tasnádi elébefutott és a diósgyőri csatár a csabai kapásba rúgta a labdát. A gól nélkül végződött mérkőzés után büntetőrúgásokkal döntötték el a két pont sorsát. A diósgyőriek két (Pólyák és Tóth), a békéscsabaiak egy (Vágási) büntetőt hibáztak, s végeredményben Láza, Pásztor, Csepregi és Királyvári eredményes büntetőjével a Békéscsaba 4—3- ra győzött. Jók: Tasnádi, Láza, Pásztor, ill. Szabó, Salamon, Pólyák. Fülcp Kornél A kézilabda- pályákról jelentjük Vasárnap megkezdték pontvadászatukat a Békés megyei I. és II. osztályú felnőtt és ifjúsági kézilabdacsapatok. A bajnokság második félidejének első fordulójában a következő eredmények születtek. Megyei I. osztály. Férfiak. (Zárójelben az ifjúsági eredményeket közöljük.) Kondoros—Újkígyós 23—17 (31—14), Bcs. MÁV —Bcs. Kner Nyomda 18—16 (13 —15), Vésztő—OMTK 19—14 (26—17), Békési Sp.—Nagyszénás 24—11 (28—5). A Bcs. Előre Sp.—Honvéd Dózsa SE mérkőzésen utóbbi nem jelent meg. Nők. Kondoros—Kétsoprony '17—16. Endréd—Dévaványa 13— 10 (7—11), OMTK—Bcs.' Előre Sp. 13—0 (!) (7—11), Békésszent- andrás—Békési Sp. 11—11 (8—11. II. osztály. Férfiak. Mh. ME- DOSZ—Gyulai Húsipar 19—21, Csorvás Mezőkováesháza 26—13, Dévaványa—Gyomai STK 16— 16. A Körös tarosa—Füzesgyarmat mérkőzésen az utóbbi nem jelent meg. Nők. Bcs. Konzerv—Csorvás 11—11. Bcs. Volán—Szeghalmi KSE 17—4. A Mezőberényi Textil—Bcs. Hungavis mérkőzésen a Hungavis nem jelent meg" * * « Ma délután 16.30 órakor játsz- szák le a Kórház utcai sporttelepen a Bes. Előre Spartacus— Bcs. Vízmű NB I B-s kézilabda bajnoki mérkőzését. Ökölvívás Békésen az idén is megrendezik a város felszabadulási ökölvívó emlékversenyét. Az összecsapásokat ifjúsági és felnőtt korcsoportban bonyolítják le. A viadalra eddig 14 egyesület, százöt versenyzőjét nevezte. Az emlékverseny színvonalasnak ígérkezik, mivel neves sportegyesületek is elküldték versenyzőik nevezését. A házigazda Békési SZMTE versenyzői mellett ott lesznek a Bp. Eoítők, a Csepel Autó. Pécsi VSK. Pécsi Steimetz HSE, Kun Béla SE, Kecskeméti SC, Szegedi Dózsa. Szolnoki MTE. Mokri Vasas, Törökszentmiklósi Vasas. Cegléd: VSE, OMTK, és a Gyulai SE öklözői is. Az ökölvívó-emlékversenyt a békési művelődési ház nagytermében bonyolítják le. A háromnapos küzdelemsorozat pénteken, szombaton 18 órakor, vasárnap délelőtt 9 órakor kezdődik. Totó T IP P J E I N K 1. Volán—Debrecen x 1 2. Szolnoki MTE—Budafok 1 3. Ózd—Egri Dózsa x 1 4. Pécs—Komló 1 5. Kossuth KESE—BVSC 1 x 6. Várpalota —Ganz-MÁVAG 1 7. Ajkai B.—Alumínium SK I 8. Soproni KSE —MOTIM TE X 1 9. Répcelak—Vác x 1 10. Kőszeg—Bábolna x 2 11. Kiskunhalas—ÉGS/.ÖV l 12. Szentes—Szegedi D. 2 x 13. T.szcntmiklós—Szaivas 2 x Pólmérközések II. Bp. Ép.—Lőrinci Fonó 1 15. Bp. Sp.—BKV Előre 1 16. Perbál—Pécsi VSK x (A múlt heti tippünk tizenegy találatos volt ) Gorski, a lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bejelentette, hogy a közeljövőben lemond tisztségéről. Az 55 éves lengyel szakember eredménylistájához tartozik a müncheni olimpiai bajnoki cím, az 1974. évi világbajnokság bronzérme, s a montreali olimpia második helyezése. „Vezess kiválóan" Az MHSZ megyei gépjárművezető-képző iskolája augusztus 7-én rendezte meg Békéscsabán a „Vezess kiválóan!” verseny megyei döntőjét. Ezen 32 olyan sorköteles fiatal vett részt, aki most végezte el a hivatásos gépjárművezető-képző taniölyamot, s városában-járásában társai közül a legjobb felkészültségről adott tanúbizonyságot. A versenyzőknek nemcsak KRESZ- és műszaki elméleti kérdések megválaszolása, valamint gyakorlati vezetés volt a feladatuk, hanem politikai teszt, lövészet, kézigránátdobas és hibaelhárítás is szerepelt a programban. Ezenkívül a repülőié- i ren 3,5 kilométeres terepen többek között kerékcserét is végre kellett hajtaniuk járművükön, s mindezt a lehető legrövidebb idő alatt. A versenyt Fodor Zoltán (mezőkovácsházi járás) nyerte, a 2. helyezett Gerebenics Antal (gyulai járás) és a 3. Rózsa Tibor (orosházi járás) előtt. Ök hárman képviselik megyénket a szeptember 11—12-én Budapesten megrendezendő országos döntőn. A csapatverseny eredménye: 1. Mezőkováesházi járás, 2. Békéscsaba I. csapat, 3. Gyulai járás. A legjobbaknak a díjakat Szabados Pál százados, megyei iskolaparancsnok adta át. A Köz- I lekedésbiztonsági Tanács, a Vo- ■ Ián és a KISZ különdíiakkal jutalmazta a győzteseket. A versenyzők egy csoportja elméleti feladatokat old meg a honvédelem házában Hibaelhárítás. Oraveez Kálmán (gyulai járás) „harcol” az ülővel a pontokért Lefelé a lejtőn — ez már a könnyebbik része a feladatnak. Ugyanis a dombtető kezdetén levő stoptábla miatt a jármüvekkel a meredeken meg kellett állni, s kézi fékkel indulva folytatni az utat a nehéz terepen (Fotó: Veress Erzsi)