Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-29 / 204. szám
Közegein Kelet-Európa Interjú Sáróndi Józseffel A közelmúltban jelent meg „Tűzoltók napja” címmel Sárándi József második verseskötete a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában. Ezt az apropót felhasználva ültünk asztalhoz Leányváron (Sárándi lakhelyén), hogy néhány kérdésemre választ kapjak a 31. évét taposó költőtől, aki élete első felét Bucsán, a „paraszti munka szigorában” töltötte. — Érzésed szerint mit hozott számodra az 1973-ban megjelent első verseskötet? — Az olvasók körében sikert, hiszen tudtommal a „Vándor az aszályban” elfogyott. A kritikai fogadtatás pedig megerősítette bennem azt a hitet, hogy illetékes vagyok a magyar irodalomban. — Az első kötet megjelenését követően, az elmúlt három évben hol jártál, mit csináltál? — Irószövetségi kiküldöttként Lengyelországban és a Szovjetunióban voltam. Az utóbbi helyen történt, hogy a GUM-áruházban tett hosz- szas és kissé fárasztó egyéni nézelődés után szusszanás- képp az egyik kijárati oszlophoz akartam dőlni. Vadonatúj, fehér tavaszi kabátomban már csaknem fölragadtam a frissen mázolt oszlopra, mikor egy járókelő kedvesen figyelmeztetett. Miért épp e jelentéktelennek tűnő esemény jutott utólag eszembe? Az ilyen apró gesztusok is sokat elárulnak egy ember, egy nép jelleméről, másrészt itthon gyakran tapasztalom, hogy nem vigyázunk eléggé sem a magunk, sem a mások értékeire, életére. Egymás ellen élünk, mások csődjében látva érvényesülésünk esélyeit. Mit csináltam még? Ifjúmunkás-olvasótábort szerveztem Esztergomban, s ez a művelődési forma úgy látszik hagyomány lesz Komárom megyében is. </ — Van-e a két kötet között szemléletbeli különbség? — Mikor az első kötetemet szerkesztettem, még nem voltam képes elfogultság nélkül szemlélni verseGsónakük imet. Ez lehet az oka, hogy esztétikailag kevésbé sikerült darabok is belekerülhettek. Olyan versekről van szó, melyeket gondolati tartalmuknál fogva feltételeztek az egyes ciklusok, de ezek formailag nem érték el a verskörnyezet színvonalát. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy megtagadom a „Vándor az aszályban” verseit, inkább a hozzájuk való kritikusabb viszonyomat akartam itt érzékeltetni. Üj könyvemben talán kevesebb olyan vers van, melyért később szemrehányást kell tennem magamnak. Egy másik különbségre is szeretnék utalni. Az 1968—72 között írt versék az iskola, s a család védettségében fogantak. Akkoriban a világgal való kapcsolatom is kiegyensúlyozottabb volt. Az a viszonylag harmonikus kapcsolat szemléletileg leíró, igazságkijelentő versekben tárgyiasult. Időközben persze változott egy s más körülöttem, s ez a helyzet rá- kényszerített a valóságról alkotott fogalmaim felülvizsgálatára, a szemléletváltásra. Verseimben megszaporodtak a kérdőjelek, s a kijelentőmódról az önelemzésre tértem át. Hogy hol tartok e folyamatban, illetve hol tart a folyamat velem? Erre második kötetem adja meg a választ. Példaként álljon itt „Vezeklő” című versem: Már nem tudom Te hiányíol-e jobban' vagy a gőg' mely semmiségemre emlékeztet' Milyen akarat lendülete lök’ öröklött, vétkeimért vezekelni?r Vezér vagyok' vagy vezérelt?/ Hajszol testbe-öltö- zött életem/ időzített bűntudata. ' — Miért a ..Tűzoltók napja" címet kapta a kötet? — Ilyen című vers nem található a kötetben. A mozaiktechnikával készült „Napok”-ból emeltem ki a Tűzoltók napja gondolat- patentot. Jelentése — nézetem szerint — egyszerre direkt és groteszk, mint a korhangulat. Közegem Kelet- Európa. Kísérleteim a kor lelkületének megértve-meg- r.evezésére irányúinak. Az első számú kísérleti alany önmagam vagyok. Többféle összefüggésben létezem. Ez a versgyűjtemény talán hűen tükrözi az egyik lehetséges összefüggést: jelen szellemi állapotomat. — Távolodva a paraszti munkák szigorától, a fizikai munkától való közvetlen kapcsolattól, nem érzej-e hiányát a közvetlen kunt aktusnak? — Szeretem az otthont, s az egyedüllétét. Anyám szegény, míg élt, konok héiy- ben-maradasaim miatt támadt bosszúságában különös isten teremtményének titulált. Nem volt pedig abban semmi különös, hogy munka után inkább olvasni szerettem, vagy a mennyezetet nézni. Annak .ellenére, hogy 1968-tól nem vagyok „fizikai állományban”, s már harmadik éve — saját elhatározásomból — semmilyen alkalmazásban nem állok, az életforma-változás nem zilálta szét kapcsolatomat a valósággal. Jelenleg szabad-úszó vagyok. Ez a gyanúsan hangzó, de számomra egyelőre a legbecsületesebb státusz sajátos „kettősséget” hozott életembe. Október elejétől április elejéig kishivatalnoki szorgalommal dolgozom az íróasztalom mellett — tavasztól pedig főképp szőlő- és kertműveléssel foglalkozom. Senki ne értse félre, számomra a kert nem hobby, kikapcsolódás, hanem megélhetésem egyik alapvető biztosítéka. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy szeretem ezt a munkát és nehezen tudnék meglenni nélküle. A kert is művel engem — türelemre tanít! — Mindössze két kérdésem. lenne még. Az egyik az, hogy most miben határoznád meg ars poeticádat? — Röviden válaszolok: a harcban! Szeretném megőrizni valóságérzékemet, tehetségemet, s a bátorságot, hogy „szabad lelkű diák” maradhassak, atníg csak lehet... — Terveid? —1 Még a nyáron kiadóhoz akarom vinni önéletrajzi jellegű nrózai könyvem kéziratát. ősztől prózával folytatom megint. Emellett "ló verseket is szeretnék írni. — Jó egészséget, sok sikert kívánva megköszönöm a beszélgetést, s befejezésül a kötetbevezetö vallomásodból idézek: ..Semmi sem nyilvánvaló, csupán az élők erdejét ritkító fejszecsapások, melyek minket is eltüntetnek egyszer...” Szilárd Ádám Jeremiádák Filedoili Mihály vagy kés vagy ölelés belepusztulunk a belénk zárt szoros végtelenbe örülj a gumifalnak az anyag fegyelmezett nem tudom hányszor és hogyan gomoly mögül a fény! sörét pattog az idegbolyokon valami eltűnt visszavonhatatlan s egyszer mindenki megkérdi: kellett-é?! megkeseredik az ég mannája is bizony megvénül minden szenvedés s az új módi is takarja bánatát így kerek hát ez a Nagy Csalás! így szent minden megélt almodás s minden önimádat is csak így nem ostoba felhők mögül arcodra rebben! o elsietem az életem rohanásba temetkezem ki rohan nem is én vagyok elhagytak az őrangyalok tűzveszélyes ez a világ belőle is mi még kiált életért s effele másért fenekedik a halálért ily keserű lettem mára versem mindemk szavára mégis virág dobban szárba szó vfrága nem szóvirág bennem mi életért kiált nem halál élet az ára ébredtem hajnal-szavára el kell néha feledkezni magunkba eltemetkezni s a fövényt is mint vendéget csak olybá mint esőt szelet mely épp belénk temetkezett hajnalpír utána napfény kár nem hinni a csodákban! sörömre egy darázs szállott nézd hogy elszállt ott száll már ott anyám szemén rebbent álmot szárnyán visz egy szál virágot Volga Dácia az úton egy néni ballag batyuval benne őrzi a világot! Tiszay Joaseí Présházak *
