Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-27 / 202. szám

Kétegyházi nyugdíjasok Gyulán A kétegyházi művelődési ház nyugdíjasok klubja egész napos kirándulást szervezett a napok­ban Gyulára. A Mezőgazdasági Gépszerelő Szakiskola autóbu­szával összesen 63 idős, főként román nemzetiségi kétegyházi lakos utazott az Alföld legszeb­ben parkosított fürdővárosába. Az öregeket a kirándulásra el­kísérte Krisnán György tanács­elnök, aki készséggel mutatta meg Gyula város nevezetessé­geit, közöttük a középkori vá­rat és a gyógyfürdőt. A kirán­dulásra az időjárás is kedve­zett, így kellemes órákat tölt­hettek a meleg vizű strandon a kétegyházi nyugdíjasok. Tudományos együttműködés A Magyar Tudományos Aka­démia Műszaki Kémiai Kutató Intézete egyre szélesedő nemzet­közi kapcsolatokkal teszi még hatékonyabbá tudományos mun­káját. Öt évre szóló együttműködési megállapodást kötött a Cseh­szlovák Tudományos Akadémia Műszálai Kémia Elméleti Alap­jai nevű kutató intézettel. En­nek alapján a jövőben együtt elemzik azon kémiai folyama­tokat, amelyekben a különböző halmazállapotú vegyületek lép­nek reakcióba egymással. Ugyancsak ötéves kutatási prog. ramban egyezett meg az intézet a lengyel Wroclawi Műszaki Egyetem Vegyipari Műveletek és Gépek elnevezésű kutatóin­A termelőberendezések, tudományos műszerek kihasználtsága Szeptembertől KNEB-vizsgálat A nemzeti vagyon tetemes ré­szét kitevő termelőberendezé­sek jobb kihasználására, a mű­szakszámok növelésére, s ezzel beruházások megtakarítására sürgetett további intézkedéseket az MSZMP XX. kongresszusa. A Központi Népi Ellenőrzési Bi­zottság a Minisztertanács meg­bízásából már 1973-ban több iparágban megvizsgálta a mun­kagépek hasznosításának hely­zetét, ez év szeptemberétől pe­dig átfogó elemző munkába kez­denek a gépi kapacitások ki­használtságának gyakorlatáról. ’ Az eddig szerzett ismeretek rávilágítottak arra, hogy a gé­pek nem hasznosított menetide­jének a könnyű- és építőipar­ban mintegy fele. a gépiparban pedig 80 százaléka munkarend­ből eredő kieső idő. Ennek leg­lényegesebb tényezője a mun­kaerőhiány. Emellett közreját­szik a rendeléshiány, a kellően át nem gondolt fejlesztés, szer­vezési hiányosság, anyag- és al­katrészhiány, továbbá a géphi­bákból adódó kényszerpihenő. főzetével. A tervek szerint együtt keresik majd azokat a szilárd katalizátorokat, amelyek a különböző halmazállapotú ve­gyületek reakcióját gyorsítják. Felkészült a TANÉRT az Az' elmúlt hálom és fél év­ben az általános iskolák mint­egy 425 millió forint értékű alapvető taneszközzel gazdagod­tak, minimálisra csökkent — az 1972-es oktatáspolitikai pártha­tározatnak megfelelően — az iskolák fölszerelésbeli egyenlőt, lensége. Az oktatásügy történe­tében példa nélküli fejlődésben döntő része volt a központi ke­új tanévre rétből erre a célra évenként adott 60 millió forintnak. Ha­sonló nagyságú összeggel járul­tak hozzá az iskolák fölszerelé­séhez a megyei tanácsok és sok tízezer forintot fordítottak er­re a célra saját költségvetésük­ből maguk az intézmények is. Az eredmény: az idén először, a szeptemberi tanévkezdéskor minden általános iskola rendel. kezik az oktatási miniszter által kiadott I. számú alapvető tan­szerjegyzék 113 eszközével. Uj gép, új típusú bútor Az úgynevezett Il-es számú jegyzék 147 féle eszközének is több mint a fele az iskolákban van, 48 és fél millió forint ér­tékűt pedig az év végéig folya­matosan szállít a TANÉRT. Áz ezredfordulóig tartó vaskori ásatás A Pécstől nyugatra emelkedő Jakabhegyen mintegy 600 méter magasan Maráz Borbála, a pécsi Janus Pannonius Múzeum osz­tályvezetőjének irányításával megkezdődött egy nagyméretű vaskori ásatás. A leletek szerint a Kárpát-medence legnagyobb kiterjedésű vaskori település nyomaira bukkantak, ahol idő­számításunk előtt a VII—Vili. században éltek emberek. Hatal­mas földvárat építettek, s a hegytetőn évszázadokig fennma­radt. A Battonyai Asztalosipari Szövetkezet az elmúlt hónap­ban zsüriztette az új típusú konyhabútorát, melynek neve: „150-es Batlonya”. A terméket a zsűri elfogadta, s jövőre csu­pán e típusból 1500 garnitúrát gyárt majd a szövetkezet. Eb­ben az évben a 165-ös garnitú­rából' 1200, a 135-ősből 900 gar­nitúrát készítenek, s emellett a 260 dolgozó 1980-ig évi 30 ezer nyílászáró szerkezetet gyárt a kecskeméti TŰZ ÉP-váílala ttal való szocialista szerződés alap­ján A szövetkezet az első fél év­ben 19 millió 200 ezer forint termelési értéket állított elő. évi 1 tervük pedig 35 millió forint. ; Segíti majd a tervteljesítésf a ». képünkön látható 4+1 fejes ; szovjet gyalugép, amelyet ezek- ■ ben a napokban állítanak mun- * kába. A 270 ezer forintért vá- ; sárolt gép egyszerre négy ol- ; dalon munkálja meg az anya- • got Felvételünkön Szilágyi Ju- • liánná ismerteti: mit tud az ér- * tékes berendezés. Fotó: Kocziszky László : A. földvár a hozzá tartozó fel­legvárral együtt mintegy fél­millió négyzetméternyi területet ölel fel. Itt élt a törzsi arisztok­rácia, a papok, katonák, keres­kedők. kézművesek és szolgák lakóhelye volt a település. A várba vezető út mentén mintegy 350 halomsír húzódik. • A középkorban — 1225-ben egy kolostort építettek a földvár kellős közepén. A tervek szerint a nagyméretű vaskori ásatás a Jakabhegyen eltart az ezredfor­dulóig. MA: 1976. AUGUSZTUS 27., PÉNTEK Gáspár napja A Nap kél 4.56 — nyugszik 18.34 órakor A Hold kél 7.22 — nyugszik 19.16 órakor Száz évvel ezelőtt, 1876. au­gusztus 27-én Mezőkövesden született — és 78 éves korában, 1954-ben halt meg ugyanott — Kis Jankó Bori, Gáspár Már­tonná Molnár Borbála híres mintaíró asszony, a népművé­szet mestere, a matyó hímzésha­gyomány egyik legnagyobb to­vábbfejlesztője. Szegény parasztcsalád gyer­mekeként öröklődött benne a család sok generációs népi mű­vészi érzéke, ízlése. Különös érdeme, hogy a mezőkövesdi hímzést díszesebbé, színesebbé, motívumkincsében gazdagabbá tette. A felszabadulás után a mezőkövesdi Matyó Háziipari Szövetkezet egyik alapító tagja volt; kézimunkáival számos ki_ állításon szerepelt és 1955-ben- Budapesten nagy sikerű emlék- kiállítást is rendeztek alkotá­saiból. Halála után lakóházát emlékmúzeumnak rendezték be. Kis Jankó Bori sok fiatal te­hetséges p .rasztlányt vezetett be a mintaírás, a hímzés művé­szi rejtelmeibe. 1963-ban a Né­pi Iparművészeti Tanács és a Borsod megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága évenként Me­zőkövesden kiosztásra kerülő, róla elnevezett emlékdíjat ala­pított az ország legkiválóbb hímzőinek jutalmazására. — CSATORNAÉPÍTÉS. A bé- késszentandrási Nagyközségi Ta­nács az első fél évben 300 ezer forintot költött csatornaépítés­re. — GÉPJÁRMŰVEZETŐI TAN­FOLYAM. Eleken a művelődé­si házban szeptember elsején tanfolyam indul, amelyen sze­mélye pkocsi-, motor- és segéd- moloi Kerékpár-vezetői jogosít­ványt szerezhetnek a hallgatók. Eddig több mint negyvenen je­lentkeztek. — Újjáéledt a termé­szet. A Balaton vidékén a nyá­ri aszályt követő időszakban új­jáéledt a természet. A Tamás­hegy oldalában újból szirmot bontottak a mezei virágok, másodszor virágzanak a szelíd­gesztenyék. A Bakony vidékén pedig virágzik az akác. — JÖ AZ ÓVODAI ELLÁTÁS VÉSZTÖN. Az utóbbi időben nagy gondot fordítanak a 'nagy­községben a gyermekintézmé­nyek fejlesztésére, így tudnak helyet biztosítani minden óvo­dás korú apróság számára. — NÖVEKVŐ ÉLETSZÍNVO­NAL. A Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál az V. ötéves terv idején' kilencezer forinttal növekszik az egy dol­gozóra jutó átlagkereset. — HÚSZ DÜRER-FAMETSZE­TET LOPTAK EL. A kanadai Calgary egyetemének szépmű­vészeti múzeumából húsz Dü- rcr-fametszetet loptak el isme­retlen tettesek. A magyar szár­mazású német festő és grafikus elrabolt alkotásainak értéke mintegy 750 ezer dollár. A ka­nadai rendőrség nemzetközi képtol vajbandára gyanakszik. Ködös idő Várható időjárás ma estig: felhőképződés, elsősorban az északi országrészben zápor, zi­vatar. Napközben megélénkülő délnyugati, nyugati szél. A hajnali órákban helyenként köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 8—13, legmagasabb nappali hőmérsék­let 24—28 fok között. Távolabbi kilátások kedd reg­gelig: időnként kissé megnö­vekvő felhőzet, legfeljebb egy­két helyen esővel. Legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet 10—14 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország te­rületének 20 százalékán várha­tó. (MtTI) — LAKÁSÉPÍTÉSI KÖLCSÖN. Endrődön az oktatási intézmé­nyek nevelői közül húszán kap­tak kölcsönt lakásépítéshez. — ÜJ SZENNYVÍZTISZTÍTÓ. Balatonfüreden, a hajógyár kö­zelében 25 millió forintos költ­séggel új, kémiai szennyvíztisz­tító telep épül. Naponta 600 köbméter lesz a víztisztítási ka­pacitás. \ Egy pillanatra... t t,apunk egyik írásában ; szülők kapnak iá tanácsot: • Mi o helyzet a zsebpénzzel, ■ Kapjanak-e a kis srácok. E A gyerekek rendben : vannak! ■ Mondja egy férj: S mi lesz velünk?! : Mikor írja meg az újság, • Kekünk is legyen zsebpénzünk! — O — — EMELKEDETT A TERME­LÉS. Eleken a költségvetési üzem termelése 1970-ben mind­össze másfél millió forint volt. Az '’múlt évben elérték a nég Tió forintot. — BANKRABLÁS. 275 ezer li­banoni fontot raboltak el isme­retlen gengszterek egy francia bank bejrúti fiókjából. A Soci- été General Bankot balszeren­cse üldözi, mivel a hónap ele­jén kirabolták egy nizzai és egy párizsi fiókját is. — KÁBÍTÓSZER. Nemzetközi kokaincsempész bandát göngyö­lített fel a bolíviai rendőrség. Az ötventagú bandában chilei, kolumbiai, argentin és perui csempészek voltak, akik havon­ta átlag 100 kilós forgalmat bo­nyolítottak le. ÚMíMMLSsi Az MSZMp megyei bizottsága és a megyei tanács Lapja Főszerkesztő. Enyedí G. Sándor Főszer kesztó-he! v ettes ’ Deák Gyula Szerkesztőseg • 5601 Békéscsaba — Pf.: m* Telefon; 12-19G. 12-03? Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba - Pf.: 111 TeJefon- ll-02i. u-05l Felelős kiadó: l.choezkv (Vlihálv Terjeszti a Mae .var Posta Előfizethető a dús la hivataloknál < és a kézbesítőknél Előfizetési díi eev hónapra 20.- Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató • Háromszék! Pál I index: 25 054

Next

/
Thumbnails
Contents