Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-27 / 202. szám
Kézilabda*játékvezetők továbbképző tanfolyama Gyomán Nagy megtiszteltetés érte a Békés megyei Testnevelési és Sporthivatal mellett működő kézilabda-szakszövetség játékvezető-bizottságát: a Magyar Kézilabda Szövetség JB megbízásából, a mieink rendezik meg augusztus 27—28-án Gyomán azt a továbbképző előadássorozatot, melyen Bács, Békés, Szolnok, Csongrád megye NB-s játékvezetői vesznek részt. A ma délelőtt kezdődő táborozáson az országos kerettagok mellett valamennyi Békés megyei játékvezető és jó néhány edző, sportvezető is jelen lesz. Az előzetes jelentkezési listák- alapján hetvenen hallgatják meg az előadásokat, felelnek írásban — a „szabálytotó” kérdéseire. Szó lesz többek között a játékvezetés „legpikánsabb” kérdéseiről; a kiállítás, kizárás eseteiről, a büntetődobások megítéléséről, az ütközések elbírálásáról, a háromlépéses szabályról. A sípos emberek meghallgatják majd az edzők véleményét és megtudják, hogy milyen szempontok szerint ellenőrzik bíráskodásukat. Konzultációkon vesznek részt és négy csapatra osztva — megküzdenek a „tábor bajnoka” címért. Természetesen gyakorlati bemutatók is lesznek. Itt a Bcs. Vízmű SC NB I B-s férficsapatának játékosai segítenek az előadóknak. A továbbképzés Programját megszervező, az elmeleti, gyakorlati órákat adó Békés megyei játékvezetők mellett jelen lesz — az MKSZ JB képviseletében — Keszthelyi László és Haide Rudolf nemzetközi játékvezető is a kétnapos eseményen. A tanfolyam Gyomán, a középfokú iskolai diákotthonban kerül sorra, ott ahol egy évvel korábban is megrendezték továbbképzésüket — ideális körülmények között — a kézilab- j da-játékvezetők. A tábornyitásra ma, augusztus 27-én 8.00 órakor kerül sor, a zárás időpontja augusztus 28,, szombat, 13.00 óra. Bcs. Vízmű—Szolnoki Olajbányász 19—18 (13—11). NB I B. Férfi. Szolnok, 200 néző. V: Ba- nai. Éliás. Vízmű: RÁCZ — MARÓIT 10. Szilágyi, BENKÖ 1, Bugyi 2, KOMAROMI 2,. Kuril- la 1. Csere: Szaszák, Varga 1, Feifrik 2, Papp. Szabó. Edző: Hankó György, Skoumál György. Jól kezdtek a vízműsök a régi ellenféllel szemben. Az első játékrészben magabiztos, nyugodt játékkal kétgólos előnyre tettek szert. A második félidőben feljöttek a szolnokiak, s kiegyenlítettek. A csabaiaknak kettős emberhátrányból sikerült gólt elérniük, úgy, hogy ez idő alatt gólt nem kaptak. Az utolsó lő percben nagyon kemény, sőt durva lett a mérkőzés. A vendégek befejezés előtt három góllal vezettek, de végül is csak egy góllal sikerült nyerniük. Bj>. Építők—Bcs. Előre Spartacus 14—14 (6—9). NB í B. Női. Budapest, 50 néző. V: Hornyik, Vaskó. Előre Sp.: BIELIK — Barna, Varga 3, TOBAKNÉ 4, Oláh 4, RÁCZ 2, Jakab 1. Csere: Bodor. Edző: Szabó Károly. Átlövésekkel — pár perc alatt — a vendég lila-fehérek 3—1-re vezettek. Később egyenlítettek a házigazdák, majd újból elhúztak a csabai lányok és 9—6-os vezetéssel zárták a félidőt. A második játékrészben egyenlítettek a fővárosiak, ettől kezdve fej-fej melletti küzdelem folyt. Hat perccel a befejezés előtt — 12— 12-nél Bielik megsérült és mezőnyjátékos állt a helyére. Ennek ellenére lelkes játékkal a vendégek tartani tudták az eredményt, s így egy ponttal térhettek haza. Bcs. Konzervgyár—Jánoshalma 7—5 (5—5). NB II. Női. Békéscsaba, 30 néző. V: Hronyik, Mátrai. Konzerv: SZABÓ I. — \ KISS 1, SÓBESTERNÉ 4, Timár- né, Szabó M., Megyeri, Torna. Csere: Hízó 2, Szabó, Leloczki. Edző: Rimóczy László. Küzdelmes mérkőzésen nehezen nyertek a hazaiak. Játékuk biztató volt! / Soltvadkert—Szeghalom 13—18 (7—6). NB II. Női. Soltvadkert, 150 néző. V: Dobos II., Reinstadt. Szeghalom: Berta — Rojik I. 1, Hajdú 1, Lukovics 4, Rácz 4, Nagy K. 1, Rojik E. 1. Csere: Faragó E., Nagy E., Seprenyi- né. Edző: Liker András. Mindkét csapat kapkodva játszott. Fej-fej melletti küzdelemben a mérkőzés eredményének alakulását nagy mértékben segítették a játékvezetők téves ítéletei. Váci Fonó—Újkígyós 22—13 (14—5). NB II. Férfi, Vác. V: Aj- kavölgyi, Neményi. Újkígyós: Árkus — Harangozó I. 2, Bacsa, Medovarszki 2, Sódar, Kimpián 4, Bánfi I. 4. Csere: Paulik, Csáki 1, Harangozó II. l^dző: Buday György. Elgondolás nélkül, gyengén játszottak a kígyósáak. M«. dovarszklt a második félidőben végleg kiállították... A férfi NB I. B. állása 1. Bcs. vízmű 1« IS 1 2 373—285 !7 2. Ü. Dózsa 1« IS — S 3*«—26S 38 1« 12 — i 318—294 24 16 12 — 4 382—315 24 18 1« 1 16 9 2 16 3. Csepel 4. Csömör 5. Özd fi. Dunaketm 7. Várpalota, 8. N.-kanizsa 5. Komló 1«. DMTE 11. Miskolc 12. T.-vasvári 1". Bcs. E. Sp. 14. A. Olajb. fi 330—291 21 5 309—342 2« 8 33S—307 1« 7 — 9 323—345 14 fi 2 8 308—3S7 14 3 8 304—327 13 1 10 313—382 11 2 12 202—37fi fi 1 13 288—372 5 1 14 283—362 3 8 — Súlyemelés Botfa Zoltán nagy formában A közelmúltban rendezték Budapesten a Testvériség Elem utcai csarnokában az 1976. évi országos, ifjúsági súlyemelő-bajnokságot. Megyénkből a Békéscsabai Előre Spartacus két súlyemelője kitűnő eredményeivel vívta ki az indulás jogát. A 3—6. helyre esélyes ólomsúlyú Horváth Ferenc nem indulhatott. mert mérlegeléskor 90 dekával könyebb volt a 110 kg- on aluli súlycsoport alsó határánál. A pehelysúlyú ifjúsági válogatott, Boda Zoltán a bajnokságon remekül helytállt. Nagy taktikai harcban a negyedik helyen végzett 217,5 (95+122,5) kg-os eredménnyel. A még csak elsőéves ifjúsági sportoló végig versenyben volt az ezüstéremért, melynek elérését egy bírói műhiba is befolyásolta. Végeredményben elégedettek lehetünk Zoltán teljesítményével, hiszen az előtte végzett válogatott ver- j senyzők — Urbán kivételével — másod-, illetve harmadévesek I korcsoportjukban. A magyar bajnokság után Boda Zoltán — az ifjúsági válogatott tagjaként — Tatán készül fel az októberi, szolnoki Ifjúsági Barátsági Versenyre. b. r. I Döntőhöz érkezett * a munkahelyi spartakiád versenysorozata A Szakszervezetek Megyei Tanácsa, a Békés megyei Tanács Testnevelési és Sporthivatala, a KISZ megyei bizottsága és a KISZÖV augusztus 28-án, 8.30 órai kezdettel rendezi meg a munkahelyi spartakiád 1976. évi megyei döntőjét Békéscsabán, a MÁV, az Építők sporttelepén és a KlSZ-tá- borban. Verseny számok: férfi, női kézilabda, férfi, női kispályás labdarúgás és atlétika (100. 400, 800, 1500 m, spartakiádváltó, súlylökés, távolugrás és gránátdobás). A versenyre 12 szakma (ÉDOSZ, Építők, HVDSZ, KISZÖV, Közalkalmazott, KPVDSZ, MEDOSZ, MÜDOSZ, Nyomdász. Ruházat, Textil és a Vasutas Szakszervezet) 650 versenyzője nevezett. A megnyitó 8.30 órakor kezdődik a MÁV-pályán. A versenyzőket Kibédi Varga Lajos, a Békés megyei KISZ MB titkára üdvözli. A verseny lebonyolításának ideje. KISZ-tábor: 9.00: férfi kézilabda-selejtezők. Építők pálya: 9.00 férfi, női kispályás labdarúgás, 9.00: női kézilabda-selejtezők. „A”-csapat. MÁV-pálya, 9.00: atlétikai versenyek,. 10.45: női kézilabdaselejtezők, „B”-csoport. A rendezvényre megyénk sportszerető közönségét várják a rendező szervek! SAKK Poljanice-Zdruj: Véget ért a Rubinstein nemzetközi sakkemlékverseny. Az első helyen 9,5 pontos teljesítménnyel a szovjet Gennagyij Tyimosenko végzett. A 2—4. helyen holtverseny alakult ki az ugyancsak szovjet Averbah, a jugoszláv Knezevics és a lengyel Shmidt között, ők hárman egyaránt 9 pontot értek el. A magyar színeket képviselő Nava- rovszki László a 11—12. .helyet szerezte meg, holtversenyben a lengyel Adamskival. Kazincbarcikán országos I—II. osztályú szabadfogású birkózóversenyt rendeztek. A viadalon megyénket az Orosházi Spartacus birkózói képviselték — kitünően. Az orosháziak részletes eredményei. 48 kg: 3. Éliás Gábor. 62 kg: 4. Deme János. 100 kg: 2. Horváth Mihály. Plusz 100 kg: 1. Felföldi Sándor. Tóth Jóska Kevés boldogabb ember volt szombaton este Gyulán Tóth II. Józsefnél, labdarúgó pedig biztosan nem. A fiú négy gólt lőtt a Bem József SE hálójába és ezzel oroszlánrészt vállalt a 4— 0- ás győzelemből. Manapság ritkaság az ilyen kiugró teljesítmény. (Gyulán a hatvanas évek közepén fordult elő, egy 8—0-ás hazai győzelemmel végződött mérkőzésen Himer I. és David egyaránt 4—4 gólt szerzett.) — örülök, hogy végül Jóska mellett döntöttem, amikor ósz- szeállítoítam a csapatot — mondta a találkozó után Szilágyi János, a gyulaiak fiatal edzője. __ 99 9 — Legutóbb ugyanis Pesten, a i Láng ellen jó néhány helyzetet elügyetlenkedett, a félidőben le is cseréltem. Sokat gondolkodtam, beállítsam-e kezdőembernek a Bem SE ellen. Aztán mégis az eddig kitünően szereplő [ kezdő 11-nek adtam bizalmat. Nos, a nyáron leszerelt Tóth II. — akit a Szolnoki MÁV is szeretett volna leigazolni — alaposan meghálálta a bizalmat. A nyurga, gyors csatárt egyszerűen nem tudták tartani a ceglédi védők. Négy gólja közt volt bombaerős kapáslövés (az első), okos higgadt megoldás (a második) és remek helyzetfelisme- | résen alapuló (a negyedik). — Nemcsak az én érdemem, j társaim úgy hoztak helyzetbe, I hogy csak fel kellett tennem az 1- re a pontot — mondta Jóska, amikor a „mesternégyesről’' fagnégy gólja gattuk. Tóth II. négy góljának legalább úgy örülnek a gyulai szurkolók, mint annak, hogy hosszú idő után nagyszerű csapat körvonalai formálódnak a fürdővárosban. Az NB III délkeleti csoportjában szereplő GYSE a bajnokság első három fordulója után 3 győzelemmel, 9—0-ás gólkülönbséggel áll a 2. helyen. Ez pedig jelent valamit... Még akkor is, ha vasárnap Kis- kunlacházán, az ÉGSZÖV MEDOSZ ellen esetleg megszakadna ez a nagyszerű sorozat. (F. 1.) Fogathajtó VB A hollandiai Apeldoornban ideális környezet várta a hétvégén kezdődő fogathajtó világ, bajnokságra érkezett külföldi résztvevőket. Szerdán megtartották a VB nyitóünnepségét, ma kerül sor a terep bemutató- I sara, s a bírálattal gyakorlat-i- ! lag meg is kezdődik a legjobb fogatok viadala. Péntektől a díjhajíásra kerül sor, majd vasárnapig bezárólag mind a 33 fogat bemutatja tudását, és a legjobbaknak kiosztják a megérdemelt érmeket. A versenyen 6 holland, 5—5 angol és svájci, 4—4 magyar, lengyel és nyugat, német, 1—1 francia, belga, svéd, dán és jugoszláv fogat vesz részt. A Viharsarok Kupáért Nemzetközi kosárlabdatorna Békésen A megyei kosárlabda-szakszövetség és a városi TSF augusztus 28—29-én, Békésen, a gimnáziumi és a ligeti bitumenes pályákon rendezi meg hagyományos Viharsarok Kupa kosárlabdatornáját, amelyre nyolc • női és nyolc férficsapat — kö- I zöttük a Nagyszalontai AS Me- | tálul NB li es női csapat is nevezett. ' A program szombaton, augusztus 28-án 7.15 órakor kezdődik és egészen 17.30 óráig tart. Az első versenynapon a selejtezőket bonyolítják le. Vasárnap, 29- én 7.30 órától zajlanak a döntők. Az eredményhirdetésre 13.00 ólakor kerül sor. Ifjúsági torna Gyulán folytatódott — tegnap délután az Ifjúsági labda rugó-válogatottak országos tornájának Dl. aso- portja mérkőzéssorozata. Baranya megye—Pest megye 4—1 (1—0). Gyula, 30o néző. V: Uhrin Gy. Baranya: Farkas (Molnár) — Kreiner, Pátkai, Kálmán, Maglód!, Ambrus, Bodog (Ragány), Sscn eider, Hargitai, Jasper, György (Te- lekdi). Edző: Kincses Nándor. Pest megye: Juhász (Tóth) — Elek (Ecker), Zchekner, Torma, ögér, Kiss J., Mucsányi (Márkus), Kernényfi, Hajdú, Szabó (Urbán), Kiss S. Edző; Egervári László. A Baranya megyeiek végig érettebb játékot mutattak, bár fölényük gólokban — csak szünet után jutott kifejezésre. A Pest megyeiek kissé fáradt együttes benyomását keltették. G: György, Ambrus, Jasper, Telekdi, ill. Torma. Jók: Hargitai (a mezőny legjobbja), György. Farkas, ill. Zchekner, Torma, Ke meny fi. (A 11-esek közül mindkét csapat negyet-negyet értékesített.) Nógrád megye—Békés megye 3—1 (1—0). Gyula, 300 néző. V: Szeles. Nógrád megye; Poczos (Boháti) — Tarján, Győré, Szekula, Kardos, Juhász, Fábri, Vágó (Bodor), Szo- mora, Kovács (Varga), Oláh. Edző: Walkampf Lajos. Békés megye; Lipcsei (Udvardi) — Hamza, Ku- rucz, Uferbach, Antal, Kecskeméti, Berta, Hirka, Juhasz (Fekete), Kiss, Meli« (Bacsa). Edző: Pillér Sándor. A kapu előtt lényegesen határozottá bbak voltak a nógrádi fiatalok, akik góljaik mellett még három kapufát hs lőttek. A Békés megyei egy üt te© tagjai gyámoltalanul játszottak, az ütközésekből rendre vesztesen kerültek ki. G: Vágó (2), Kardos, ill. Kiss. Jók: Győré, Kardos, Fábri, Vágó, ill. Antal, Berta. (11-esek közül a csapatok mind aa ötöt értékesítették.) A torna 1. Baranya Nógrád 3. Békés 4. Pest állása 2 2 _ f r—1 4 2 2 — — 5—1 4 2------2 1 —4 — 2------2 1— 6 — A ma. délutáni, utolsó forduló műsora; Békéscsaba, Kórház utca, 14 óra. Pest—Békés megye (Hajdú), M» óra: Nógrád—Baranya (Kiss). (Fábián István) Atlétika Lassan végéhez közeledik az atlétikai versenyek egyik nagy sorozata, a korosztályos vidék- bajnokság. Az eddig' lebonyolított korcsoportok viadalán (a serdülő A-kategória kivételével, amelyet augusztus végén rendeznek Szombathelyen) a Gyulai SE atlétái összesen 17 egytől—hatodik helyezést értek el, ami a múlt évi tízzel szemben, előrelépést jelent. A továbbjutott versenyzők nagy része keményen készül az országos döntőkre, melyek hamarosan megrendezésre kerülnek. A gyulaiak helyezései korcsoportonként. Felnőttek. Magas: 5. Szabó Ilona 160. Ifjúságiak: 100 m (17 éves): 3. Ludvig Attila 11.2. Távol (19) : 2. Skultéti László 654. Távol (17): 4. Pribojszki Mihály 650. Hármas (19): 3. Skultéti László 1394. Súly (18): 1. Rajniczer Lajos 1628. Diszkosz (18): 5. Rajniczer Lajos 4424. 100 gát (18): 2. Csűri Zsuzsa 15.5. Magas (18): 1. Béla Emese 173. Távol (18): 2. Csűri Zsuzsa 546, 4. Kisgyörgy Erzsébet 518. Serdülő B. Magas (13) - Nagy Éva 146. Sűlv (13): 9. yi- dó Irén 1000. Gerely (13): 1. Vi- dó Irén 2900. Ifjúsági összetett, ötpróba (17): 5. Sebetény Teréz 2963. Serdülő A. Összetett. Öt- m-óba (15): 10. Bíró Irén. Ötoró- ba (18H 3. Kubicza János 2991. Serdülő B. Összetett. Négy próba (B., 13): 2. vidó Irén Nésvoróba B-csapat (13): 5. Gyulai SE. (Kováes István)