Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-20 / 197. szám
♦ KdayTj#l*5 Egy nemzedék vallomásai A* 8rm*pi könyhét«n megjelenő irodalom évről-évrh felfokozott várakozást, szellemi izgalmat, kíváncsisá- cot jelent Író é* olvasó számára egyaránt. Különösen keresettek a fiatal szerzők művei, melyekből — valljuk meg — még mindig elég kevés lát napvilágot, örvendetes viszont, hogy az idei „termés” színes képet ad o«y — eszmei-művészeti értelemben egyaránt erősödő, érlelődő — nemzedék szemléletéről, útkereséséről, kristályosodó alkotói világáról. A „harmincévesek” korosztálya, mely felszabadult társadalmunkkal egyidősnek vallhatja magát, az utóbbi években hallatja egyre erőteljesebben sajátos, ellentmondásoktól sem mentes hangját Ez a generáció —■ mely átélte gyermekként a háborús éveket, a személyi kultusz időszakát, és tevékeny részesévé vált jelenünk küzdelmeinek — súlyos, sajáton mondanivalók hordozójává lett A „dédelgetett nemzedék”, a „vállonveregetettek”, a „kis- korúsított nemzedék” — ahogy többen nevezték ezt a réteget — úgy tűnik, magára talált. Közülük is négy fiatal író műveivel kell különösen odafigyelve is foglalkozni. Az ünnepi kiadványok közöl számomra a legnagyobb meglepetés Fábián László: Hazatérő lovam körmén virágos rét illatát hozza, avagy furcsa görcs a torokban című könyve okozta. Az elsökönyves író meglepően érett szakmai biztonsággal, nyelvi, írói leleményekkel gazdagított vallomással jelentkezett A mű „cselekménye” Amundsen „magyarított” sorsát tárgyalja. A gyermekkor misztikus élményvilágát a felnőttkorba is átmenő hős mindennapos helykeresése, impressziói, érzelmi-értelmi változásai adják a regény feszült, pontosabban: feszesre komponált cselekményét. Fábián már-már bravúros írói leleménnyel, helyenként prózaversbe átcsapó hatalmas lélegzetű fejezetekben érzékelteti az emlékek, élmények érzelmi és értelmi útvesztőiben csatangoló hős magányosságát, megszállott útkeresését. Emlékeztet Updike „Kentaur”- jára, anélkül, hogy másolná vagy bármilyen más módon is idézné a jeles amerikai írót. Munkácsi Miklós neve nem ismeretlen az irodalom- kedvelők előtt. A fattyú című regényével ismét bebizonyította, hogy mesteri kézzel irányítja hőseinek sorsát. Különösen a feszült párbeszédek teremtenek izgalmas, már-már provokativen elgondolkoztató „helyszíneket”. Saját vallomása szerint egy kallódó sorsú fiatal munkásról szól a regény. A nemzedéki helykeresés egészen más szemszögből való ábrázolás^ bepillantást enged egy fiatal boldogságkeresésének, küzdelmeinek hétköznapjaiba. A regényben a leíró részek és a levélrészletek váltakozó megjelenése ad meghökkentően eredeti képet egy fiatalember bukásában is felemelkedettséget hordozó életéről. Immár három regénnyel jelentkezett rövid időszak alatt Balázs József. A Forrás című folyóiratban megjelent „Koportos”., az Üj Termés sorozatban kiadott „Magyarok” című regényei után a Fábián Bálint találkozása Istennel című könyv is napvilágot látott. Balázs József a tőle megszokott szűkszavúsággal rajzolta meg Fábián Bálint küzdelmeit, elszántságát a könyörtelen kiszolgáltatottságot teremtő korszak ellen, mely végül önmagát is felőrli, elpusztítja. A fiatal író ismét bizonyságot ad jéllemteremtő, a szegények sorsát ismerő és vállaló írói világának fejlődéséről. Rendhagyó mű ördögh Szilveszter Koponyák begye című alkotásé. A történetet — egyszerűsítve — a Kálvária modernizált változataként is említhetnénk. Ez azonban hamis képet adna a műről, hiszen bár cselekményvezetése az utolsó vacsorától a keresztre feszítésig pontosan nyomon követi a Jézus-legenda állomásait, mégis izgalmas, indulatokban, filozófiai fordulatokban gazdag alkotásban keres választ fontos, napjainkban is aktuális kérdésekre. Az életmű, az emberi lét teljességének lehetőségeit vizsgálva formálja át a misztikus legendát, megszólaltatva a jeles és névtelen szereplőket egyaránt. Jézus és Judás a könyvben együtt dolgozzák ki és hajtják végre az „elárultalist”, felismerve, hogy a közösen vállalt küzdelem csak a Mester marti romságaval teljesedhet maradandó, hitteremtő erővé. A „harmincévesek” megérkezése irodalmunkba nemcsak érdekes eseménye művészeti életünknek, hanem __ remélhetően —a holnap irodalmának indulása is. V arsa Zoltán Faluvégi táj Lelkes Miklós a földekről felém gurul a napraforgó lángoló, barnaküllős kereke s a libák fehér sorompója zárja le az utat előttem egy pillanatra — kukoricacsövek zöld trombitáit fújja a nyár — el nem felejtheted a piros ringlók méz-dúdolását a lányok ravasz rókamosolyát az utolsó házak kékzotnáncos csendjét a hirtelen messze futó világot: a fiatalságod Ruzicskay György Freskótanulmány 7} alán nem is volt va- J lami csodás, szemkápráztató anyag, de a kiratkalban királynői fölénnyel, s finomsággal uralkodott a nylprlntek, velúrok, selymek, kasmirettek között. Büszke, talán kissé gőgös, arisztokratikus ára pedig végképp megigézte és béklyóba vonszolta képzeletét. Aztán fájdalmas búcsúpillantást vetett, s igyekezett nem visszanézni. Am a jerseykirálynő varázslata utána szállt, s megkínozta. Nem volt állótükör otthon, a szekrényajtó fénylő lapja elé állt, s magára képzelte égszínkék maxiként: csodás! De aztán szo- morúan-savanyűan vonta fel ajkát és felpróbálta miniként, lágy ívelésű dekoltázzsal, karcsún, feszülő derékkal. Lépett-fordqlt — ígv is gyönyörűi Tudta, hogy nem lehet, s tudta, hogy ez kell. Ez és semmi más. Zsuzsának pompás divatlapjai voltak. Színes,^ külföldi:1 magazinok. Álomszép modellekkel, ruhákkal.- Ezért' is-'irigy eile Zsuzsát és még sok másért- Neked — mérte végig egyszer Zsuzsa, bár tárgyilagosan hűvös volt a hangiá, sóvárgó lemondás rezdült benne —, oly mindegy, milyen ruhát vészel fel, ha az jól szabott. —• S legyintett. —• Ha nekem is ilyen alakom lenne! Az alakom — nézegette magát a szekrényajtón — valóban. Es most egy kicsit sajnálta Zsuzsát. Késő este érkeztek haza a gyárból, délutánosok voltak ezen a héten. Elsőnek mindig a konyhába mentek, s előbb apu, aztán anyu tölt a kannából a fedőbe, s isznak; mohón, lélegzet nélkül, olykor kétszer is egymás után. Pokoli hőség van az üzemben, azt mondják, ő, még nem járt ott, nem tudja, néha megpróbálta elképzelni: a strandon perzselő napsugárra gondolt ilyenkor. Apja előtt nem mert szólni róla. Majd anyu. Ö lassanként csak-csak beléolt- ja; értsd meg, apu, kell! Ha már én nem hordhattam ilyeneket, ha már egyszer nekem nem jutott rá legalább a lányom öltözzön csinosan! Vagy szégyenkezzen a többi előtt? Végighallgatta türelmesen a nap örömeit, bosszúságait, a méltatlankodúso- kat. a kis szenzációkat, s közben olykor a tenyerébe vágta a körmét. Lakk is kellene — gondolta —, rúzs is, szemhéjfesték! Ugvan nem, azt maid kölcsönzi 7suzsától. Anyu ingerült — figyelte lopva —. ígv nehezebb lesz. Hogy iá kezdjen hozzá? Félrehívja? Kérje suttogva, rábeszélőn, bizonykodva? Vagv követalö- rőp, szemrehányón, vádo- lón: csak nekem nincs, meg A KIRAKAT KIRÁl VIVŐJE Tamás István tárcanovellája hogy a többiek, és hogy ígérted?! Apu bement a szob iba, Anyu félrelegyezi: jó, majd megvesszük. Fáradtság, tompa mit-tudom-én, meg hagyj-békén érződik szavából, és az is, hogy mára már elég volt, és holnap is ráérünk megbeszélni. „Anyu — könyörög mégis —, tudod, hogy a jövő hónapra kész kell lennie. Azt akarom, azt szeretném, hogy ... hogy én legyek ... hogy csinos legyek! Nem is olyan drága!” — Aztán megmondja, mennyi, — Mennyi? Te nem vagy eszednél! Üjra morfOja az árát, de érzi ő is, hogy átbizsereg rajta a rettenet: nem, ez valóban lehetetlen. S látja anyja arcán a levertséget, : a szomorúságot, — ígérted — próbál könyörögni is, követelői is i—, hogv megkanonj addigra a ruhát! — Bár sejti előre a bekövetkező választ: — De nem ilyet, fiám. Tudod, mennyibe kerülne ez a me avarra tóssal együtt? Tudod? Tudta. Többe, mint anyjának fél havi fizetése. Pedig most mi mindenre kellene még a pénz! Hirtelen, mert a vágy, a türelmetlen, szívfájdító. álmotkergető vágy a hétköznapok értékrendjével méretett, mérhetetlenül naggyá, súlyossá vélt. Szeméből kibuggyant a könny, a kétségbeesésé, a tehetetlenségé. A tudott és a talán várt csalódás fájdalomködén hallotta ugvan anyjának mentegetőző, kc- serű-lemondó szavait, de nem értette, nem is akarta. A konyhaasztal kopottas lapját bámulta és gyűlölt mindent, mindenkit: azt is. hogv gerendás a mennvezet, s görbe a vólvogfal, s azt is, hogv az egyetemen nem érti még mindig az idegen szavakat, hogy /sorsának miért vannak külföldi divatlapjai. és hogv Miklós miért hívta meg őt a születésnapi estre? Amire ő úgvspm mehet el, most már vénkéoo nem! Amikor kiléptek az ürW- aíton, anyja cinkosan nda- sú.gta: — FI ne sróld magadat nnád pISff, hnév menpv'ho került! Bízd csak rám. így is haragudni fog egy kicsit, hátha még tudná!... Végigsimogatta a kirakat királynőjét. Az övé! — gondolta, s a lélegzete is elakadt a tudattól. Arcához simította, és csildandósan, bcrzongó-boldogan felkacagott. „Tudod, anyu — mesélt hazafelé egész úton, csapongva, az örömtől részegen —, Miklós minden évben megtartja a szülinap- iát. és azt mondják a lányok, hogy mindig klassz társaságot gyűjt össze! Miklós csak egyszer szólt hozzá. Akkor, amikor belépett égszínkék jerseyruhá- jóban a puha, süppedő« szőn.yegű, beszédszótól zsongó, diszkrét tánczenétől átitatott, színpompás, tágas szobába. A kristálycsillár, mely vakítva-ragyogva ontotta a fényt, sápadttá, kislányossá, megilletódötté vetkőztelte az arcát. Miklós udvariasan mosolygott: örülök, hogy te is eljöttél — mondta. Aztán parókák, hajkoro- nák, talpig omló, lágyan zizzenő maxik, extramély dekoltázsok forgatagába sodródott, csillogó kristály- pohárak imbolyogták körül, hatalmas ezüsttálcákon szí-’ nes, általa sohasem látott szendvicscsodák úsztak a levegőben, parfüm és whisky szédítette. Tétován bolyongott; néha szóltak hozzá, ilyenkor ijedt, merev mosoly futott az arcára, s ha kérdezték, szorongva felelte: Miklós évfolyamtársa vagyok... Nem mert magára' nézni. Félt és sírni szeretett volna. Elmondalak Orsovai Emil Elmondalak mint egy történetet jövöm falára vésett drámát amit kitár rám a kaputían emlékezek elmondalak kegyetlen jelenidőben ■minden mondatot újrakezdve mint férfi megismétli magát a nőben elmondalak hazug önhitemmel vívódóan gyorsítva közben és lefojtva vérünk futását ereinkben elmondalak ember-szivárvány minden színében évek esőjén átlobogva életen túl és halálon innen elmondalak tanulságul és példa-képpen meztelenséged fölmutatva recehártyám homorú tükörében elmondalak te végső nincs menekvés ágiit még rajtad kívül mondok az csak érctlcd-légzés reflex-cselekvés Jöttek, meghajoltak Hunyadi István Mi minden átcikázott, hányféle folytatás! Hinaras tó maradt, a tilalom és váltott szövegek elérhető fiókban festékek, kencék. Itt-ott kivillant bőrünk, elkapart, sebekkel: fölvérzett száj, lefedett igazság, kapkodó cselek. En mondtam: — reszketek! Felelted: — senki se lássa gyöngeségem! Később időzavar, a vaksi köd tiloson lámpa, lecsattanó jelzőkarok, a mozdony sikoltott és megállt, ügyeletes jelére a függöny összerándult. Jöttek, meghajollak halott színészek U.
