Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-17 / 194. szám

Csúcsforgalom a szegedi játékokon Hónapok óta tudott, hogy a szegedi szabadtéri utolsó bemu. tatóira (és a rákövetkező elő­adásokra) csak azok juthatnak be, akik jó előre gondoskodtál: belépőikről. így a fesztivál iro­dáján már véglegesnek mond­ható adatokkal szolgáltak: az idei öt premier 16 előadására több mint 85 ezren váltottak jegyet, tízezerrel többen, mint a tavalyi 15 játéknapra. S ha figyelembe vesszük a nyilvános főpróbák közönségét, ez a szám 90 ezer fölé tehető. A háború előtti évekkel együtt immár a 25. nyárévadhoz érkezett sza- oaótéri programot Szegeden so. hasem látták még ennyien. A múlt hét végére jutott a . szezon utolsó két bemutatója. A slágerpremierek: Strauss A cigánybáró című dal játéka és az Ecseri lakodalmasba Magyar Ál­lami Népi Együttes vendégjáté­ka. A cigánybáró negyedszer került a dómszínpadra, olyan örökséget folytatva, mint az 1963-as és 67-es premierek Ed­ward Strauss, illetve Willy Bos­kovsky vezényletével. A kar­mester ezúttal a fiatal Med- veczky Ádám volt, aki a ren­dező Horváth Zoltánnal azon fá­radozott, hogy egységes zenei stílusba ötvözze a bécsi polkát, indulót, a magyar verbunkot és csárdást, a cigányzenét, sőt az olaszos dallamiságot, melyek mind-mind föllelhetőek a mu­zsika rétegeiben. A fontosabb szerepekben Palcsó Sándort, Házy Erzsébetet, Komlóssy Er­zsébetet és Melis Györgyöt lát­hatta a publikum. A fönnállásá­nak negyedszázados jubileumát ünneplő Magyar Állami Népi Együttes stílszerűen az első nagyszabású, egész estét betöltő műsorát hozta vissza. 1951-ben ugyanis az Ecseri lakodalmas­sal debütált Rábai Miklós, s ép­pen a világhírű Mojszejev együttessel. A sok sikert meg­ért összeállításukat most nem­zetiségi táncokkal bővítették ki — Létai Dezső rendezésében. Felvételünkön: jelenet a Ci­gánybáróból. Szöveg: Nikolényi István, kép: Acs Sándor Irány: Moszkva és a bolgár tengerpart Az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szervezésében ti­zenkét napos szovjetunióbeli utazáson vesznek részt a gyomai 2. sz. iskola tanulód és nevelői. A harminckét tagú csoport a Moszkva—Kazany—Moszkva út­ról augusztus 20-án érkezik ha­za. Egy másik Expressz-csoport a bolgár tengerparton, a primors- kói nemzetközi üdülőtelepen nyaral. A békéscsabai fiatalok — az ifjúsági és úttörőház tá­mogatásával — jó munkájuk ju­talmául — élvezhetik a nyarat külföldön augusztus 13-tól 20- ití­Á sportudvart is gondozni kell! Az új tanévre az iskolákat — mint mindig — most is a nyá­ri szünetben kell előkészíteni. Ennek során tantermekét, szer­tárakat, előadótermeket, torna­termeket újítanak fel és tesz­nek alkalmassá a tanulók foga­dására. A zavartalan tanévkez­dés nélkülözhetetlen feltétele ez, de nem szabad megfeledkezni az udvar előkészítéséről sem, kü­lönösen a sportudvarok rende­zése, kialakítása, felújítása foru tos, hiszen a testnevelés, a sportfoglalkozások és a szabad idő mozgásos eltöltésének helye ez. A nagyobb felújítási mun­káknak és a beszerzéseknek ugyanúgy szerepelni kell az is­kola költségvetésében, mint a tantermek előkészítésének. A kisebb tereprendezés, csi­nosítás, tisztogatási munkákat a tanulók bevonásával is el lehet végezni augusztus 25. és szep­tember 5. között. Ha tervszerű­en, gondosan készítjük elő ezt a munkát, a tanévkezdésre az iskola környezete is megszépül, ve, zavartalan munkát biztosít­va szolgálja a, tanulókat, az is­meretelsajátítást és a szabad idő kultúrált eltöltését. Gondol, ni kell arra is, hogy a kelle­mes környezet nevelési tényező is, mert rendre, fegyelemre ösz­tönöz és az esztétikai érzéket is fejleszti. Nem várhatók erősebb földmozgások Feloldották Pekingben a riadóállapotot A kínai. fővárosban vasárnap közép-európai idő szerint a ko­ra esti órákban feloldották a földrengések miatt 16 nappal ez­előtt bevezetett riadóállapotot. A kínai külügyminisztérium egyik szóvivője bejelentette, hogy szakértők véleménye szerint a közeli jövőben nem várhatók erősebb földmozgások. A Pekingből keltezett hírügy­nökségi jelentések egyébként ar. lói számolnak be, hogy az el­múlt napokban a kínai főváros utcákra telepített lakosságának egy része fokozatosan vissza- szivárgott otthonaiba. Az AFP az Üj Kína hírügy­nökségre hivatkozva azt jelen­tette, hogy a július végi föld­rengés által legjobban sújtott Tangsang városában lassan nor­mális kerékvágásba lendül a mindennapi élet és a termelés. Huszonkét üzemben és bányá­ban máris megindult a termelés és a város áramellátása immár M unkásőrzenekar hangversenye Több eve már, hogy augusztusban Gyulán üdül a kecskeméti mun­kásőrség zenekara. Az együttes nemcsak szórakozik, hanem szórakoz­tat is: többször adnak térzenét a városban és a várfürdőben. folyamatos. Fotó: Béla Ottó Hírek*Hírek*Hírek MA; 1976. AUGUSZTUS 17., KEDD Jácint napja A Nap kél 4.42 — nyugszik 18.53 órakor A Hold kél 22.07 — nyugszik 12.22 órakor Háromszázhetvenöt évvel ez­előtt, 1601. augusztus 17-én szü­letett — és 64 éves korában, 1665-ben halt meg — Pierre Fermat, francia matematikus és fizikus, aki számelméleti ered­ményeivel megelőzte korát. Eredetileg jogásznál: készült, a toulousi bíróság tanácsosa volt. Ragyogó matematikai dől. gozatokat publikált s Pascallal együtt alapozta meg a mátema. tika egyik új ágát, a valószínű­ségszámítást; e témáról szójó levélváltásuk híres, ma is élve­zetes olvasmány. Fermat mód­szert talált a maximum és a minimum meghatározására, s valószínűleg még Descartes előtt az analitikus geometria alapgondolatait is kitűnően meg­közelítette. Egy 1621-es kiadású, latin nyelvű könyv margójára je­gyezte fel — több más észrevé­telével együtt — azt a „tételt”, amelyet „a nagy Fermat-tétel” néven tart számon azóta is a matematika. A lapszéli jegyze­ten ez olvasható mellette: „.. .és én erre egy csodálatos bizonyí­tást találtam, de a lap széle túlságosan keskeny ahhoz, hogy elférjen rajta”. Egy bizonyos: több mint három százada a leg­nagyobb erőfeszítések árán sem sikerült Fermat bizonyítását reprodukálni. Pedig — a tudó- hiányos siker mellett — nagy összegű alapítvány is ösztökél­hette a kutatókat, mindeddig hiába. Az alapítvány azóta rég elértéktelenedett, de a tétel bi­zonyításáért tovább folyik a szellemi küzdelem... — GYULAI SZŐTTESEK DEB­RECENBEN. A XI. országos virágkarnevál keretében Békés megyei népművészeti kiállítás nyílik Debrecenben. Megyénket a gyulai Népművészeti és Háziipa­ri Szövetkezet képviseli. — WIGNER JENŐ Nobel-díjas fizikus, aki a Magyar Tudomá­nyos Akadémia meghívására egy hetet töltött Magyarországon, va­sárnap elutazott hazánkból. — ALKOTMÁNY-ÜNNEPI meg­emlékezést tart augusztus 18-án, szerdán délelőtt 9 órától a Békés megyei Moziüzemi Vállalat a békéscsabai Brigád Moziban. Ez alkalommal adják át a vállalati törzsgárdajutalmakat. — RENDKÍVÜLI ÁLLAPOTOT és 10—40 százalékos ivóvízkor­látozást rendeltek el a Nagy-3ri- tanniához tartozó, a La Manche- csatornában a francia partok kö­zelében elterülő, Jersey-sziget hatóságai. A sziget Ívóvízkészle­tei az aszály következtében ri­asztó mértékben megcsappantak. — ELTŰNT EGY ECUADORI REPÜLŐGÉP, fedélzetén 52 sze­méllyel. A gép vasárnap reggel indult el Suitóból a 400 kilomé­terrel délre levő Cuenca városá­ba, de nem érkezett meg rendel­tetési helyére. Az ecuadori légi­erő és a SAETA légitársaság át­fogó kutatóakciót indított az el­tűnt gép után. — A GYULAI KÖRÖS EGYÜT­TES augusztus 21-én lengyelor­szági turnéra indul. Egyhetes ott-tartózkodásuk során három ízben lépnek közönség elé. Gi- zycko városban szerepel először az 50 tagú együttes, amelyet el­kísér Andó Mihály énekes és a gyulai művelődési központ hat­tagú citerazenekara. Változóan felhős idő Várható időjárás ma estig: Változóan felhős idő, szórvá­nyos helyi záporokkal, zivata­rokkal. Gyenge, csak zivatarok idejére megélénkülő szél. Haj­nalban erősen párás levegő, né­hány helyen átmenetileg köd. Várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet: 10—15, legma­gasabb nappali hőmérséklet: 23—28 fok között. Felhívás A békéscsabai Városi Tanács V. B. termelés-ellátásfelügyeleti osztálya felhívja a város lakóinak figyel­mét, hogy az amerikai fehér szö­vőlepke II. nemzedékének hernyói ellen az utcáikon, parkokban, < lige­tekben 197$. äug. 17-től kezdődően folyamatosan a fertőzés megszünte­téséig Ditrifon 50 WP „közepesen mérgező” emberre, állatra, mé- hekre veszélyes rovarölő, szerrel permetezés történik. A permetezett fákról a gyümölcs ée egyéb növényrész szedése és fo­gyasztása, valamint a fák alatti növényzet élelmezési, takarmányo­zási célra való felhasználása, álla­tok legeltetése a permetezéstől szá­mított 14 napon belül tilos! A per­metezés időpontjának megjelölése az utcákon elhelyezett plakátokon történik. A rovarölő szertől eredő rosszul- lét észlelése esetén azonnal orvos­hoz keli fordulni. Egy pillanatra... \ Használják-e a nyaktilót'? — ■ Ez vált ki most nagy-nagy « vitái, j Lefejezés, vagy kegyelem? — j Vitatkoznak a franciák. Nálunk nincsen lefejezés — 5 Mondja egy férj fejveszetten —, ; Kegyelem sincs, amióta A nejemet nőül vettem... S — O — \ — A LIPCSEI ŐSZI VÁSÁRON szeptember 5—12 között 11 szo­cialista ország vesz részt. A vá­sár legjelentősebb külföldi ki­állítója az idén is a Szovjetunió lesz. Magyarorság textil- és ci­pőipari gépekkel, vegyipari ter­mékekkel és járművekkel szere­pel a vásáron. — A FOGYASZTÁSI SZÖVET­KEZETEK kongresszusára ké­szülve számos verscnyvállalást .tett a Gyoma—Endréd és Vidé­ke ÁFÉSZ. Vállalásaik között szerepel többek között az, hogy javítják a munka hatékonysá­gát, s forgalomnövekedésük 70 százalékát termelékenységnöve­léssel érik el. BtKismmsz?. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács Lapja Főszerkesztő: En.yedi G. Sándor Fößzer k esztő-h e 1 v ettes a Deák Gyula Szerkesztőség* 5601 Békéscsaba — Pí.: Ili Telefon: 12-196. 12-035 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba — Pf.: 111 Telefon* 11-021. Il-Oäl Felelős kiadó: Lehoczkv Mihály Terjeszt! a Magyar Posta Előfizethető a oostahlvataloknáJ és a kézbesítőknél Előfizetési dH e?v hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszék! Pál Index: ?3 05a

Next

/
Thumbnails
Contents