Békés Megyei Népújság, 1976. augusztus (31. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-17 / 194. szám

I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ESA MEGYEI TAN ACS LAPJA 1976. AUGUSZTUS 17., KEDD Ára: 1,— forint XXXI. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM Megnyílt a colomból értekezlet Szeptemberben MSZBT megyei küldöttértekezlet Tanácskoztak az ügyvezető elnökök Brezsnyev távirati üzenete Sri Lanka fővárosában hétfőn megnyílt az cl nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek 5. értekezlete, amelynek munkájában 86 küldött­ség vesz részt. A konferencia az el nem kötelezett mozgalom előtt álló fontos kérdéseket vitat meg. A mozgalom létrejötte óta eltelt 15 év alatt befo­lyásos nemzetközi politikai erővé vált az imperia­lizmus és ncokolonializmus ellen, a békéért, biz­tonságért és együttműködésért vívott küzdelem­ben. A konferencia elnöke Szirimavo Bandaranaikc asszony, Sri Lanka Köztársaság miniszterelnöke. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára tá­viratot intézett a csúcsértekezlet elnökéhez. (A tá­virat szövegét lapunk 2. oldalán közöljük.) Bandaranaike asszony meg­nyitó beszéde után a délelőtti ülésen három állam- és kor­mányfő kért szót az el nem kö­telezett mozgalom nagy térségei nevében, Kenneth Kaunda zam­biai elnök az afrikai csoport ne­vében méltatta a mozgalom ala­pítóinak művét és felszólította a harmadik világ országait, hogy az eddiginél hatékonyabb támo­gatást nyújtsanak a felszabadító mozgalmaknak. Makariosz cip­rusi elnök az európai el nem kö­telezettek nevében beszélt, majd Omar Torrijos Herrera, panamai miniszterelnök, a latin-amerikai csoport képviseletében kért szót. Beszédében egyebek között hang­súlyozta, hogy a csatornaövezet szuverenitásának visszaszerzésé­ért küzdő Panama ellenzi a gyarmatosítás minden formáját. Végül Pham Van Dong, a Viet­nami Szocialista Köztársaság miniszterelnöke az ázsiai csoport nevében köszönetét mondott .Sri Lankának a csúcskonferencia kitűnő előkészítéséért. A vietna­mi kormányfő megállapította, hogy a vietnami nép győzelme elválaszthatatlan a szocialista és az el nem kötelezett országok tá­mogatásától, a világ demokrati­kus és békeszerető erőinek szo­lidaritásától. Nyomatékosan alá­húzta, hogy az el nem kötele­zettség fogalma nem jelent sem­legességet, hanem tevékeny ál­lásfoglalást az imperializmus el­leni küzdelemben, valamint a kizsákmányolás és elnyomás minden formája ellen harcoló nemzeti felszabadító mozgalmak támogatását. A délelőtti ülést Huari Bume­dian algériai elnök, a legutóbbi csúcs elnöke zárta be. A délutáni ülésen első felszó­lalóként Kurt Waldheim ENSZ- főtitkár, aki megfigyelőként vesz részt a csúcsértekezleten, rámu­tatott, hogy noha újabb világ­égés a közeljövőben nem való­színű, feltétlenül meg kell ket­tőzni az erőfeszítéseket a külön­böző feszültségek és az erőszak felszámolására, mert ezek ezre­ket döntenek nyomorba, aláás­sák: a regionális együttműködést és beláthatatlan következmé­nyekkel járnak a világbékére nézve is. Waldheim külön felhív­ta a figyelmet az Afrika déli ré­szén egyre fokozódó hevességgel zajló összecsapásokra, amelyek­nek továbbgyűrűzése az egész világ békéjét és biztonságát fe­nyegeti. Felszólította Rhodesia törvénytelen fehértelepe., kor­mányát, hogy minél gyorsabban adja át a hatalmat az afrikai többségnek. A világszervezet fő­titkára aggodalmát fejezte ki a közel-keleti válság megoldatlan­sága fölött, is, és emlékeztetett rá, hogy az ENSZ békefenntar­tó erőinek jelenléte nem pótol­hatja az igazságos és tartós bé­két. Héttőn a délutáni órákban — némileg megkésve — Colombóba érkezett Kadhafi libiai elnök is és a díszegységek tiszteletadását meg sem várva, nyomban az ér­tekezlet színhelyére hajtatott. Jó néhány államfő viszont nem jött el a colomból csúcsértekez­letre. Nincs jelen Husszein Jor­dániái, Khaled szaüd-arábiai és II. Hasszán marokkói király. Burgiba tunéziai, Al-Bakr iraki és Nimeri szudáni elnök, Seng- har szenegáli elnök, vala­mint Fidel Castro kubai minisz­terelnök. Bandaranaike asszony­hoz intézett táviratban mentette ki magát Idi Amin ugandal el­nök, arra hivatkozva, hogy ha­laszthatatlan ügyek nem enge­dik távozni az országból. Távira­tában azt javasolta, hogy az In­diai-óceánt nyilvánítsák békeö­vezetté és atomfegyvermentes övezetté. A csúcstalálkozó idején szá­mos kétoldalú megbeszélésre is sor kerül. Tito jugoszláv elnök, a mozgalom egyik alapítója mát' az első napon találkozott Indira Gandhi indiai kormányfővel, Anvar Szadat egyiptomi elnök­kel és Birendra nepáli királlyal. Az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek érte­kezlete ezek után zárt üléseken vitatja meg a kiadandó politikai nyilatkozatot és a két gazdasági nyilatkozatot. « * * A Pravda Colombóba kikül­dött tudósítói hétfői tudósításuk­ban hangsúlyozták, hogy Ázsia, Afrika és Latin-Amei ika népei nagy reményeket fűznek az el nem kötelezett országok állam­áé kormányfőinek ötödik érte­kezletéhez. A Pravda tudósítói egyebek között rámutattak: „A mao­ista propaganda az Űj-Kína hírügynökség révén máris ter­jeszti szokásos rágalomkampá­nyát, amellyel igyekszik éket verni az el nem kötelezett mozgalom es a szocialista or­szágok közé. Debrecenben hagyomány, hogy az augusztus 20-i virágkar­neválhoz kapcsolódóan népmű­vészeti kiállítást rendeznek. Az elmúlt években Sárköz, Bara­nya. Borsod-Abaúj-Zemplén me. gye népművészetével ismerked. hettek meg a debreceniek és a városba látogató turisták. Eb­ben az évben augusztus 13. és 31. között Békés megye mutat­kozik be múzeumban őrzött és ma is készülő népművészeti tárgyaival. Jóllehet a kiállítás hivatalos megnyitóját augusztus 13-án rendezték, már néhány nappal korábban is igen sok lá­togatója volt a debreceni Pó­dium teremben rendezett be­mutatkozásnak. A kiállítás Békés és Hajdú- Bihar megyei szervek, intézmé. nyék közös munkája nyomán született meg. A megyei taná­csok, művelődési központok, a Békés megyei Múzeumok Igaz­Az elmúlt napokban értekez­letet tartottak a megyeszékhe­lyen működő MSZBT-tagcsopor. tok ügyvezető elnökei Békéscsa­bán, az MSZBT városi bizottsá­gának tanácskozótermében Hrabovszki Judit, a városi párt. bizottság munkatársa tájékoz­tatta a jelenlevőket a közeli hó­napok programjáról. A megbe­szélésen előtérbe került az MSZBT tagcsoportjainak szep­temberben tartandó küldöttér­tekezletére való felkészülés, va­lamint az októberre összehívón országos értekezlet előkészítése. Igényként jelentkezett, hogy a tagcsoportok elnökségei a mun­kahelyi pártvezetőségekkel együtt vitassák meg az MSZBT Országos Elnökségének a tag­csoportokhoz eljuttatott beszá­molóját és tegyenek javaslatot gatósága, a Gyulai Háziipari | Szövetkezet jóvoltából értékes anyaggal ismerkedhetett meg ja ! látogató. A bemutatott tárgyak három csoportba oszthatók. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum gyűjteményéből festett szlovák bútorokat és békési ködmönöket mutattak be. Érté­kes és szép darabként szerepelt a tótkomlósi Hovorka György 1809-ben készült gondolkodó széke. A ma élő népművészetet reprezentálják a Gyulai Házi­ipari Szövetkezet szőttesei és szakkörben vagy egyénileg al­kotó népművészek munkái. Ér­dekesek a legszínvonalasabb hímzőszákkörök hímzései, a bű. torok, ta faragások és egy kosár­fonó termékei. A megnyitóünnepségen Ujj Imre, a Megyei Művelődési Köz­pont főelőadója köszöntötte az érdeklődőket, a Békés megyei vendéaeket és a közremüködő­a további munka eredményessé­gének érdekében. Az országos értekezlet akkor végezhet jó munkát, ha megismeri minden tagcsoport véleményét, a párl­és tömegszervezetek segítő szán­dékait, tanácsait, észrevételeit. Megállapította a ta-ácskozás, hogy a megyeszékhelyen a tag­csoportok munkája tartalmasab­bá vált, tevékenységük jól szol­gáltja a közvélemény tájékozta­tását. A továbbiakban még vál. tozatosabbá kívánják tenni a munkát. Ezt a célt szolgálja, hogy a tagcsoportok havonta önálló műsort, kiállítást tervez­nek a békéscsabai Penza Klub­ban. Ezzel is el szeretnék érni, hogy a lakosság előtt még job­ban ismertté váljon a Magyar— Szovjet Baráti Társaság tevé­kenysége. I két. A kétegyházi gyérmek ci- teraegyüttes játéka és Kádár Fe- ! rene dévaványai lurulyás szó­lista, a népművészet mestere, nádsíp- és furulyaszólói után dr. Köteles Lajos, a Békés me­gyei Tanács múzeumi főelőadó­ja nyitotta meg a kiállítást. A bemutatott múzeumi tárgyakat Grin Igor, a Munkácsy Mihály Múzeum muzeológusa, az élő népművészet termékeit Chabre- czek i Andrásáé, a Békés megyei Művelődési Központ bázisveze­tője ismertette. Sikeres bemutatkozás a Bé­kés megye népművészetét bemu­tató kiállítás, ugyancsak az a megnyitón adott népzenei mű­sor. Kádár Feri bácsi játéka ugyan csak egyszeri élmény volt, a bemutatott népművésze­ti tárgyakban azonban augusz­tus 31-ig gyönyörködhetnek a látogatók. Szabó' Ernő Békés megyei népművészeti kiállítás Debrecenben <Foto: Ikloiij) Világ proletárjai. Ruzicskay György kitüntetése Ruzicslcay György, Munkácsy- dijas festőművésznek — 80. szü­letésnapja alkalmából, több év­tizedes művészi munkássága el­ismeréséül — a Minisztertanács a Magyar Népköztársaság Érde­mes művésze kitüntető címet adományozta. A kitüntetést Ácséi György, az MSZMP Poli­tikai Bizottság tagja, miniszter­elnök-helyettes hétfőn adta át. Jelen volt dr. Molnár Ferenc, kulturális minisztériumi állam­titkár, 'dr. Tóth Dezső, az MSZMP KB osztályvezető helyettese és Vass Imre, a Mű­vészeti Szakszervezetek Szövet­ségének főtitkára. (MTI) A kétegyházi gyeimen ciieraegyültcs is sikert aratóit MA: GYAKORLATON A GYULAI MUNKÁSÖRÖK (3. oldal) A TUDOMÁNYT A HASZNA MÉRI (4. oldal) ISKOLA AZ EGYKORI KASTÉLYBAN (5. oldal)

Next

/
Thumbnails
Contents