Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-13 / 164. szám
Játékdélután a lakótelepen Békéscsaba lakótelepein gazdag nyári programot állítottak össze az úttörőknek. A szabad időt igen hasznosan töltik, a horgászversenytől a múzeum- látogatásig. minden pajtás az érdeklődési körének megfelelő szórakozást talál a programban. Legutóbb a Lencsési úti lakó. A battonyai Május 1. Tsz határában hét végén sem szünetelt az aratás. Nyolc kombájn aratta-csépelte a búzát reggeltől napestig. Szombaton és vasárnap — a 82 hektoliter súlyú, kiváló minőségű búzából — összesen 100 vagonnal küldtek biztos fedél alá a kombájno- sok. A Sebes-Körös egyik legszebb szakaszán, Körösladány határában vasárnap nagyszabású horgászversenyt rendeztek felnőttek részvételével Hatvan horgász állt rajthoz. Az első helyezést 5.40 kilós harcsával Steínhald László nyerte el. Második helytelepen rendeztek játékdélutánt. Meghívták ide a Penza lakótelep úttörőit is. A két csapat között ötletes sport- és ügyességi verseny zajlott le. Képünkön a játékdélután résztvevőinek egy csoportja lát. ható. Fotó: Kiss Lajos Az aratásban nagy segítség a terményszárító üzemeltetése. Éjjel-nappali műszakban naponta 35 vagon kenyérgabonából vonják el a felesleges nedvességet. A battonyai Május 1. Tsz-ben egyébként — ahol legalább 600 vagon búza vár betakarításra — előreláthatólag tíz nap alatt végeznek ezzel a rendkívül fontos munkával. re Nagy István körösi ad ányi la. kos, az ÁFÉSZ dolgozója került. Körösladány határában egyébként a hagyományos kétnapos horgászversenyt — amelyen felnőttek és fiatalok egyaránt részt vesznek — julius 17—18-án rendezik meg. Szakmunkásbizonyítvány és soron kívüli béremelés Tíz hónap alatt másodszorra rendezték meg a Volán a sz. Vállalatnál a gépjárművezető és karbantartó szakmunkásképző tanfolyamot. A napokban megtartott záróvizsgán 33-an tettek szakmunkásvizsgát. A vállalat központjában bensőséges ünnepséget rendeztek tiszteletükre. A bizonyítványokat dr. Horváth Ferenc forgalmi igazgatóhelyettes adta át. Megkapták a szakmunkások a soron kívüli béremelésről szóló értesítést is. A legjobban vizsgázók: Hudák Péter, László Gábor, Tanadai András, Szilágyi György és Zsilák Pál pénzjutalmat is kaptak. Korszerűsítették a vésztői sütőüzemet A Békés megyei Tanács Gyomai Sütőipari Vállalata több mint két és fél millió formt költséggel korszerűsítette és bővítette a vésztői sütőüzemét. A műszaki átadást július 12-én megtartották. A technológiai szerelés várhatóan augusztus elején fejeződik be. Ettől kezdve naponta annyi kenyér és péksütemény készül majd, amennyi Vésztő és Körösújfalu lakosságának az ellátását biztosítja. Építkezés a gyomai bútorüzemben A Gyoma és Környéke Építőipari Szövetkezet bútorüzemében — ahol 150-en dolgoznak — hamarosan elkészül az új kétszintes szociális létesítmény. Az építkezésre a szövetkezet 800 ezer forintot fordított, amihez a szocialista brigádok mintegy 60 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá. A telepen a szállításokhoz 700 méter hosszú betonút is épül, ami. várhatóan október végéig' készül el. Száz vagon gabona került fedél alá hét végén Sikeres horgászverseny a Sebes-Körösön Éjszakai előadás a lovagteremben Naponta két tűzeset gondatlanságból Az utóbbi napokban elszaporodtak a gondatlanságból eredő tűzesetek megyénkben. Tizenkét nap alatt összesen 22 tűzhöz riasztották megyénk különböző tájain a tűzoltóegységeket. Lábonálló gabonában, szalmában, rétiszénában és egyéb mezőgazdasági termékben több mint százezer forint kár keletkezett. A tűzoltóság megállapitasa szerint naponta átlag két tűzesetet okoz a gondatlanság. Égő gyufától, cigarettavégtől egy hét alatt hat . tűz keletkezett. A gyermekek négy helyen gyújtottak tüzet, mert a gyufát könnyen hozzáférhető helyen hagyták a szülők. Gyakori a mozdonyból, illetve a traktorból kipattant szikrától keletkező tűz is. A súrlódás, a helytelen építkezés ugyancsak tűzveszélyt okoz a tartós kánikulában. Tetemes károk keletkeznek abból is. ha nem rendeltetésének megfelelően alkalmazzak a szikrafogót. Napjainkban gyakori az erdőtűz. Ezért is hozta a MÉM az erdőkben és erdőszéleken az ideiglenes tűzgyújtási tilalmat. JOGOSÍTVÁNYÁT VESZÉLYEZTETI AZ ITTAS GÉPJÁRMŰVEZETŐ Sajnálatos módon elszaporodott hét végén az ittas gépjárművezetők száma. 1976 második negyedévében ötven százalékkal több balesetet okoztak, mint az előző év hasonló időszakában. Július 10—11-én például 13 motorkerékpár-, illetve személygépkocsi-vezető ellen indult eljárás, mert ital hatása alatt vettek részt a közúti közlekedésben. A reodírség a közeljövőben sokkal szigorúbban lep Ma, július 13-án, kedden éjjel fél tizenegy órakor Firóth Gyula Jászai-díjas színművész történelmi monológot mulat be Bolyai János estéje címmel, Gyulán, a vár lovagtermében. fel az ittas járművezetőkkel szemben: bevonjak a jogosítványt mind a hivatásos, mind az úrvezetőktől, ha ittasan ülnek volánhoz. BALESET GYORSHAJTÁS MIATT Vezetői engedély nélkül, gyorsan vezette motorkerékpárját Valach Mátyás 19 éves békéscsabai lakos. A gyakorlatlan motoros fának vezette a motorkerékpárt. A baleset következtében Valach Mátyás kön.y- nvű, utasa; Dudás Zoltá^i pedig súlyos sérülést szenvedett. Rendőrségi hírek MA: 1976. JÚLIUS 13., KEDD Jenő napja A Nap kél 4.60 — nyugszik 19.39 órakor A Hold kél 20.25 — nyugszik 8.14 órakor Néhány helyen zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: Nappali felhőképződés, a délutáni órákban néhány helyen zápor. zivatar. Mérsékelt, időnként kissé megélénkülő változó irányú szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—16 fok, legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 26—31 fok között. Huszonöt évvel ezelőtt, 1951. július 13-án halt még — 77 éves korában — Arnold Schönberg kiváló osztrák zeneszerző, a modem zene kimagasló egyénisége. Bécsben született, s nyolcéves korában kezdett. hegedűn tanulni, később áttért a csellójátékra. A zene iránti komolyabb érdeklődése azonban csak később bontakozott ki, néhány barátjának — köztük Oskar Adlernak — hatására. Fiatalon. Wagnerért lelkesedett. 1895-ben bekerült a Polyhymnia elnevezésű műkedvelő zeneegyesületbe, s ott ismerkedett meg Alexander von Zemlinskyvel, aki az addigiaknál módszeresebb oktatásban részesítette. Kettejük között mély művészi és emberi barátság alakult ki. Késői művészete a második világháború, a fasizmus elleni küzdelem méltó kifejezőjévé, az ember szenvedéseinek és megaláztatásainak hű krónikájává vált. Nagy hatással volt kortársaira is. — CSÓNAKHÁZ A KETTÖS- KÖRÖS PARTJÁN. Békés határában, a Kettős-Körös bal partján, a Dánfoki-üdülőtelep mellett csónakház épül. Főleg bontott anyagból, társadalmi munkával emelik tető alá a csónakházat, hogy a festői környezetben minél többpn hódolhassanak a vízi sportnak. — CSEHSZLOVÁK GYEREKEK NYARALÁSA GYULÁN. A csehszlovák tsz-szövetség szervezésében négy turnusban ösz- szesen 320 gyermek tölt felejthetetlen heteket a gyulai kem- pingtáborban. A csehszlovák gyerekek időközben kirándulnak Póstelekre. Debrecenbe és Mezőhegyesre is. — VILÁGSZÉPE Az idén Hongkongban megrendezett világszépségversenyen 72 szoborszépségu leány indult. A győztes egy húszéves, barna hajú Tel Aviv-i di áklány, Rína Messinger. — VUJICSICS TIHAMÉR-EM- LÉKNAP. Gyermekéveit Szentendrén töltötte, s később is gyakran kereste fel a várost Vujicsics Tihamér zeneszerző. Vasárnap emléknapot rendeztek a fiatalon elhunyt művész tiszteletére. Kiállítást rendeztek emléktárgyaiból, filmet vetítettek életéről, este pedig ünnepi hangversenyt adtak legszebb műveiből. — GAZDAG SÍRLELETEK. A Nagyecseden megtalált Szent Péter monostor feltárása közben sok értékes sírleletre bukkantak a régészek, amelyek alkalmasak a korszak meghatározására. Számos bronz- és kerámialelet mellett apró aranygömböcskékkel díszített 9,5 centi hosszú, 2.5 centi széles aranyszalag is felszínre került. — MAGYAR—FRANCIA IFJÚSÁGI TÁBOR, Sződligetcn nyílt meg vasárnap a KISZ Pest megyei bizottságának vezetőképző iskolája, amelyen 50 magyar és ugyanannyi francia fiatal vesz részt. A francia fiatalok három hetet töltenek Magyarországon, megismerkednek a főváros nevezetességeivel és a Balatonnal is. — NÉPFRONTAKTÍVÁK KIRÁNDULÁSA. Észak-Magyaror- szág festői tájára szervezett kirándulást az IBUSZ, a Hazafias Népfront szeghalmi bizottságának kérésére. A kétnapos kiránduláson 45 népfrontaktíva vesz részt. — HAJÓZÁSI GONDOK A DUNÁN. A legnehezebben hajózható Duna-szakaszon, Szigetköznél a nagy szárazság miatt tovább romlott a hajózás. A Dunakanyar 200 kilométernyi szakaszán a gázlók száma meghaladja a húszat. A nehézségek ellenére vasárnap 50 ezer tonna árut továbbítottak a hajók Pozsony, Bécs irányába. Egy pillanatra... Nem szemét már a hulladék — olvastam most az újságban —, mi megmarad, hasznosítják, akár hó hull, akár nyár van. Ez az ötlet segít talán rajtam is — ha meg nem bukik —, mert házunk előtt a kuka három napja megtelt dugig ... —szék. — MÚZEUMOK A BALATON MENTÉN, A Balatonpart leglátogatottabb üdülőtelepein, ösz- szesen húsznál több múzeum, illetve kiállítás várja az érdeklődőket. Az anyagokat felfrissítették, új szerzemények, művészeti alkotások láthatók a képzőművészeti, illetve helytörténeti kiállításokon, — ÖSZVÉRGABONA TOVÁBB- NEMESÍTÉSE NEMZETKÖZI ÖSSZEFOGÁSSAL. A- KGST mezőgazdasági állandó bizottsága keretében tritikálé munkabizottság alakult. Magvarország kutatóinak irányításával folyik tovább az öszvérgabona nemesítése. elszaporítása. Szegeden közös laboratóriumot hoznak létre, amelyben külföldi kutatók is dolgoznak majd. — FÜGGÖNY ANYAG BELFÖLDI TERMELÉSBŐL; a IV. Ötéves terv idején megkétszereződött a függönyanyaggyártás, s elérte a kilencmillió négyzetmétert. A nagyarányú lakásépítés, a lakáskultúra fejlődése miatt ez a mennyisé«; is kevés, sokat importálunk drága valutáért. A függönygyárak az V. ötéves tervben korszerűsítik az üzemeket, s a termelés mennyisége eléri majd a belföldi igényeket. Az MSZMP mesvei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszerkesztő-helyettes: Deák Gyula Szerkesztőséé: 5601 Békéscsaba — Pf.: fii Telefon: 12-196. 12-035 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba — Pf.: Ili Telefon- 11-021. tl-ujl Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Terjeszti a Masvai posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetés) dti eev hónapra 20,— Ft Dürer Nvomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszék) Pál Index: is 034