Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-10 / 162. szám
Játékos zenei fejtörő Békéscsabán Tegnap, pénteken délben Békéscsabán a megyei könyvtárban csendült fel a'Magyar Rádió zenei szignálja, és a jól ismert szöveg; Ki nyer ma? játék és muzsika tiz percben. Az ifjúsági könyvtár olvasóterme ritkán lát vendégül annyi hallgatót, mint ezen a délelőttön. Minden talpalatnyi helyet elfoglaltak az érdeklődők, még az emeleti galérián és az ablak előtt a kertben is lelkesen tapsoltak a kisorsolt versenyzők jó válaszaiért. Mindkét játékos bizonyította, hogy jó ismerője a komoly zenének, s mindkettőjük győzelméhez gratulált a vetélkedő végén felcsattanó taps. Zsoldos Péter, a rádió zenei szerkesztője kérdez, Südi Ernő gyógyszerész és Demeter Tibor, a Statisztikai Hivatal Békés megyei Igazgatóságának munkatársa válaszol (Lónyai László felv.) Csatornaépítés Eleken Elek nagyközségben a IV. ötéves terv időszakában 189 új családi ház épült. Az ütemet ebben a tervciklusban is tartani akarják, sőt társasház építésére is sor kerül. A tanács a piactér mellett levő József Attila utcában biztosít telket a többszintes OTP szövetkezeti la. kásoknak. Ezzel párhuzamosan bővítik a csatornahálózatot. A vízzel nincs gond, hiszen még az elmúlt tervidőszakban létrehozták a vízmüvet, amely 14 millió forintba került. Ugyanakkor elké. szült a községben megépítendő csatornahálózat beruházási programterve. Ezek szerint az első ütemben megépítenek 1650 méter csatornát, amelynek kivitelezése már meg is kezdődött. A második ütemben a szennyvíz- tisztító telepet hozzák létre 1 millió 300 ezer forintért. Készül a belvízelvezetés tanulmányterve is. Felújítják a csapadékvíz-elvezető árkokat, s új csatornarendszert alakítanak ki. Trajtler Gábor orgonahangversenye Az eszperantó nyári egyetem hallgatói és a gyulai zenebarátok sok évi hagyomány szerint július első napjaiban orgonahangversenyben is gyönyörködhetnek. Az idei müvészvendég, Trajtler Gábor J. S. Bach műveiből iger) hatásos, jól felépített műsort állított össze és adott elő. öt műből álló műsora nagy erejű, hömpölygő orgonamuzsikával kezdődött, majd könnyed táncszvit következett, pastoral részletekkel. Kétségtelen. a művek szellemes regisztrálásával és a hangszínek keverésével meglepően sokoldalú. an mutatta be a belvárosi templom ezúttal is kitűnően vizsgázott régi orgonáját, Szőkefalvai Nagy Katalin oratórium-énekesnő Bach legismer, tebb műveiből szoprán áriákat adott elő, a „Magnifieat”-ból, a Máté, a János passiókból, és elénekelt egy Bach-dalt is. Stílus- tartása és minden fekvésben szépen szárnyaló, jó szöveg- mondása mély hatást keltett a hallgatóságban. A műsort Marschall György, a filharmónia munkatársa konferálta. M. Gy. Több lakás, korszerű úthálózat Szarvason az elmúlt öt évben 10,8 százalékkal építettek több lakást a tervezettnél, a vízhálózat pedig 10 kilométerrel haladta meg az előirányzatot. A szennyvízhálózatba bekapcsolt lakások száma az ötszörösére nőtt 1970-hez képest. Megépítet. tek, illetve korszerűsítettek 4 kilométer utat és csaknem 30 kilométer járdát. Nagy gondot fordítottak a gyermekintézmények fejlesztésére. Az óvodai helyek száma a tervezetthez képest 250 százalékkal emelkedett, a bölcsődékbe 40 aprósággal tudtak többet felvenni, mint öt évvel korábban. Szintén terven felül hozták létre az úttörőházat, az úttörőtábort és a^Tessedik házat. Az öregek napközi otthonát 50 hellyel bővítették. Ittas járművezetők Közlekedési vétség miatt indított eljárást a rendőrség Faze. kas János 19 éves (Újkígyós, Dózsa u. 39),* Vaszkán György 25 éves (Gyula, Virág u. 1.) és Adamik György 35 éves (Tótkomlós, Kossuth u. 5.) ellen. Fazekas motorkerékpárral, Vaszkán segédmotorkerékpárral, Adamik pedig személygépkocsi, val vett részt szeszes ital hatása alatt a közúti forgalomban. Csak jól tisztítson... A nagybácsi új személy- gépkocsit vásárolt. Első út. ja az autószerelő tmoka- öccshöz vezetett: — Nézd meg fiam ezt a járgányt, és adj néhány jó tanácsot Mivel, hogyan ápoljam? Szeretném, ha sokáig ilyen szép fényes maradna. — Tessék vásárolni John. son sprayt — mondta az unokaöccs. — Attól mindig ragyogni fog. Nosza, sietett a járműboltba a bácsi, s megszólította az egyik eladót: — Nixon sprayt kérek ... — Az nincs kérem, talán Johnson sprayra tetszett gondolni. — Nekem teljesen mind. egy — így a bácsi. — Elnök. elnök! Csak jól tisztítson ... MA; 1976. JÜUUS 10., SZOMBAT Amália napja A Nap kél 3.57 — nyugszik 19.41 órakor A Hold kél 18.32 — nyugszik 2.53 órakor Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, többfelé záporral, zivatarral. Mérsékelt, zivatar idején megélénkülő délnyugati, nyugati szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12—17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23—28 fok között. (MTI) Százöt évvel ezelőtt, 1871. július 10-én született — és 51 éves korában, 1922-ben halt meg — Marcel Proust francia regényíró, akinek művészete széles körben hatott a XX. század irodalmára, elsősorban a regényirodalomra. 1906-ban jelent meg novellás- kötete (Örömök és napok), amely elé Anatole France írt előszót. Életének főműve Az eltűnt idő nyomában, amelynek első kötetét (Swann) annak idején Proust csak saját pénzén tudta megjelentetni, 1913-ban. A folytatásra (Bimbózó lányok árnyékában) csupán 1918-ban kerülhetett sor. A Goncourt-díj (1919) után elismert és ünnepelt íróként írta további művét, régi betegsége azonban egyre inkább elhatalmasodott rajta és regénye teljes kiadását már nem is érhette meg, A befejező kötet A megtalált idő címmel látott napvilágot. lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Keszthelyen megtartott 28. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki; 9, 15, 30, 41, 89 — GÉPESÍTIK AZ ÜGYVITELT. A Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat az V. ötéves tervben az ügyvitel gépesítésére 1 millió 200 ezer forintot fordít. — AZ ÖNKÉNTES RENDŐRÖK társadalmi munkában tesznek eleget fontos megbízatásuknak. Megyénkben több mint 2300-an tevékenykednek. Munkájukkal jelentős mértékben hozzájárulnak a közrend és a közbiztonság megszilárdításához Az elmúlt öt évben 165 bűncselekmény tettesét leplezték le. — LAKÁSSZÖVETKEZETEK. Békéscsabán 1971-ben hét lakásépítő szövetkezet alakult. Azóta 209 lakást építettek fel. Ebben az évben 78 lakást ad át a tulajdonosoknak a hét szövetkezet. — LAKÁSFELÚJÍTÁS. Elndrő- dön a tanács ebben az évben két pedagóguslakást korszerűsített. A felújítás költsége meghaladta a 320 ezer forintot. — HÁROMNAPOS AUTÓBUSZ- KIRÁNDULÁSRA indultak július 9-én 45-en a medgyesegyházi művelődési ház és az IBUSZ szervezésében. A kirándulás résztvevői Budapesttel és a Du- na-kanyarral ismerkednek. — A TARTALÉKOSOK honvédelmi versenyének megyei döntőjét július 10-én, ma reggel 8 órától a Sarkadi Cukorgyár sporttelepén rendezi meg a Magyar Honvédelmi Szövetség Békés megyei vezetősége. — A NEHÉZ FIZIKAI MUNKÁK KÖNNYÍTÉSÉRE ebben a tervidőszakban is nagy gondot fordítanak a Békés megyei Vegyesipari Vállalatnál. A motortekercselő műhelyben — többek között — hidraulikus emelőberendezést helyeznek üzembe. — LAKOSSÁGI SZOGÁLTATÁST 84 kisiparos végez Déva- ványán. Van közöttük gépjármű- szerelő, órás, asztalos, szobafestő, kőműves, vízvezeték-szerelő, néhány szakmában azonban senki sem dolgozik. Hiányzik a gumijavító, lakatos, kárpitos, műszerész, gépjármű-villamossági szerelő szakmunkás. , — A NAPFÉNY TAVA címmel fényképekkel illusztrált monográfiát jelentetett meg a Velencei-tavi intézőbizottság hazánk második üdUlőtaváról, a Velencei-tóról. A 10 ezer példányban kiadott monográfia régi hiányt pótol, hiszen a Velencei-tóról átfogó mű legutóbb a felszabadulás előtt, 1943-ban jelent meg. — AZ INDIAI FŐVÁROST, Üj- Delhit Kalkuttával összekötő 1441 kilométer hosszú vasútvonal villamosítási munkálatai már majdnem befejeződtek, mindössze 30 kilométer van még hátra és az ország első villamosított vasútvonalát augusztus 15. én, a függetlenség napján ünnepélyesen átadják rendeltetésének. 'ßUJHCt Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enycdi G. Sándor Főszerkesztő-helyettes: Deák Gyula Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba — Pf.: 111 Telelőn: 12-196. 12-035 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba — Pf.: Ili Telefon: 11-021. 11-051 Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díí egv hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszéki PáJ Index: 25 054 BÚTOR- ÉS LAKBERENDEZÉSI KIÁLLÍTÁS egybekötve Békéscsabán Kiállítás helye: 10. sz. általános iskola, Kulich Gyulalakótelep , Rendező: Békés ps Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Nyitva tartás: 1976. július L-tói — julius 25-ig, 10 óratol 18 óráig. , Hétfői napokon zárva Lakószoba-garnitúrák és egyedi bútorok, gyermekbútorok és konyhabútorok, szekrénysorok, különböző importbútorok Lakásdíszítő és kiegészítő felszerelések; csillárok, szőnyegek, üveg,, kerámia és porcelán díszműáruk. A kiállított bútorok és lakberendezési tárgyak a helyszínen (OTP-hitellevélre is) megvásárolhatók. Minden kedves vásárlót és érdeklődőt szeretettel várunk. Békés és Vidéke Altalanos Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet igazgatósága.