Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-04 / 157. szám
Labdarúgó NB I. 1975—76 Mérlegen a Békéscsabai Előre Spartacus együttese Nincs kieső a labdarúgó N3 1-ből... Nincs szükség a 15— 16. helyet végleg eldöntő osztályozó találkozókra... — adták hírül az újságok, röviddel a szezon befejezése után. Az 1975 —76-os bajnokság végén tehát megnyugodhattak a kedélyek a Bcs. Előre Spartacus háza táján — a csapat jövőre is a legjobbak között szerepelhet A tavalyi szezonban is a kiesés ellen küzdött á csapat, az idén pedig csak a létszámemelés segítette a gárdát Szűcs Gyula vezetőedző a következőket mondotta, amikor ar. ról kérdeztük, hogy mi volt a célkitűzése az 1975—76-os bajnoki idényre, ebből mi valósult meg és mi az, ami nehezítette a munkát ? — Tekintettel arra, hogy már az előző idényben is csak nagy erőfeszítések árán maradt bent a csapat az I. osztályban, nem is lehetett más célunk, mint a ben tmar adás. Amikor a Viharsarok fővárosába, Békéscsabára kerültem megbetegedett edzőkollégám, Babolcsay György helyett, a csapat morális helyzetét, képességét és adottságát illetően nem kaptam minden részletre kiterjedő felvilágosítást Az együttes, mint azt a Tisza Kupa eredményei is mutatták, nem volt együtt. Sajnos az átigazolások, erősítések sem sikerültek úgy, ahogy azt terveztük és sze. rettük volna. Amíg a játékfel- fogási, akarati egységet sikerült kialakítani és a fiúk elhitték, hogy bent tudnak maradni az I. osztályban, sok idő telt el. Sajnos, a 15. helyről nem sikerült előbbre lépni. Gátolta munkámat a sok sérülés, s egész évben nem tudtam megtalálni és eredményessé tenni támadósorunkat Elöl a csatársorban, csak Magyar akarásával vagyok elégedett A gyenge őszi szereplés után úgy tűnt, a csapat alapozása si, került. Jól szolgálta a felkészít. lést a romániai portya, ahol a lila-fehérek legyőzték a jó képességű UT Arad együttesét és a Bukaresti Rapiddal 1—l«-et játszottak. A második vonalba tartozó Vointa ellen 4—1-re nyertek. A szakvezetés nem titkolt célja volt egy ütőképes és lendületes csatársor kialakítása. Kezdetben úgy nézett ki, hogy ez sikerül is. A Téli Kupa küzdelemsorozaton csak gólkülönbséggel szorult a garda a második helyre úgy, hogy mégi a Videoton együttesét is legyőzte. A Királyvári, Magyar, Bánáti (Királyvári helyett Mártái) táma- tíósor képes volt legyőzni az MNK-mérkőzésen a SZEOL-t 2 —O-ra, a Kaposvárt 2—1-re, majd bajnoki összecsapáson a Csepelt és a Diósgyőrt is. Március 3Í-én bajnoki mérkőzésen az együttes vereséget szenvedett a Ferencvárostól (2—0), melyen több kulcsjátékos megsérült. A Fradi-mérkőzést követően a Tatabánya 3—O-ra győzött Békéscsabán, s ezzel a vereséggel veszélyes helyzetbe került a lila-fehér gárda. Ezen a mérkőzésen a csapat tagjai fegyelmezetlenül játszottak, nem tartották be a taktikai utasításokat, könnyelműsködtek. Súlyos gondot, problémát jelentett a szakvezetésnek a sok sérülés — Paróczai túl hamar kezdte el térdsérülése után az edzésmunkát, ezért hosszú ideig nem állt a csapíft rendelkezésére. Vágási, aki megbízhatóan játszott a beállós posztján, s emellett a csapat legjobban fejlődő embere volt, március végétől a bajnokság befejezéséig harcképtelen lett. Németh Lajos és Pásztor József a zöld-fehérek elleni mérkőzésen sérült meg. Pásztor sérülése azóta sem jött teljesen rendbe. Láza is többször volt harcképtelen. Bugyik, aki ..bevédte'’ magát a csapatba, két alkalommal is súlyos vállsérülést szenvedett. Ezért nem meglepő, hogy az Élőre Sp. csapatában a bajnoki szezonban 26 játékos szerepelt. Az utánpótlás tagjainak játéktudása még nem üti meg az NB I-es szintet. Amíg a hátsó sorokban Albertivel, Zsömbörgivel pótolni tudták Vágásit és Paróczait, a csatársorban ez nem sikerült. Szinte egyik csatár sem nyújtotta azt a játékot, amit elvártak tőlük. Szűcs Gyula véleménye szerint ennek ellenére a tavaszi fordulókban pozitívumok is voltak: — Első helyen említeném itt azt a szomorú tényt, hogy míg ősszel csak kilenc pontot szereztünk, addig tavasszal javuló játékot nyújtva, tizenötöt. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az elmúlt bajnoki évben 21 pontot szereztünk, az idén pedig 24-et. örömmel mondhatom, hogy lelki és akarati tényezők terén is helytállt a gárda, és elkezdhettük egy olyan csapat építését, elsősorban saját nevelésű játékosainkra támaszkodva, amely megteremtheti a jövő sikeresen szereplő csapatát. Egy sor tehetséges játékos bontogatja szárnyait, akikre a jövőben számítani lehet: Csepregi, Plástyik, Maján, Kovács, Vozár, Ravasz. Békéscsabán nagy várakozás előzte meg Kolesánszky és Mártái átigazolását. Sajnos eddig nem váltották be a hozzájuk fű. . zott reményeket. A támadók közül csak Magyar teljesítményét lehet dicsérni, de ő NB III-ból került a csapathoz és a nagyobb edzésmunka, a nagyobb terhelés eleinte gátolta a jobb teljesítmény elérésében. Köztudott, hogy a Békéscsaba elsősorban védekezésre berendezkedett csapat. A védelem az együttes legjobb része. Paróczai és Kerekes válogatottsága is bizonyíték erre. Bugyik hosSzú ideig megoldhatja a kapuskérdést. Zsíros is szépen fejlődik, de tehetséges Alberti és Zsömbőrgi is. A középpályán Pásztor játéka meghatározója az együttes stílusának — kiesése m'ndig problémát okoz. Láza minden valószínűség szerint a sorozatos sérülések miatt esett vissza tavasszal, de az ő csupaszív játékára nagy szükség van. Németh középpályás játéka több vitára adott okot, véleményünk szerint öt csak meghatározott feladattal lehet eredményesen középpályán játszatni. A támadósorban Kolesánszky, Királyvári, Magyar, Bánáti, Pogács, Martai szerepelt legtöbbször. Általában a kapu W előteréig eljutottak, de képtelenek voltak eredményesek lenni. Amit a házi góllövőlista is híven tükröz, hiszen négy góllal Pásztor áll az élen. 3 gólos: Kerekes, Németh, Pogács. 2 gólos: Királyvári, Kolesánszky, Magyar. J gólos: Alberti, Bánáti, Láza, Paróczai, Zsíros, Mártái. Tartózkodóan játszott Királyvári, Kolesánszky, Bánáti, nem mertek belemenni a közelharcokba, keveset ütköztek és a taktikai utasításokat sem mindig tartották be. Sajnos, ez vonatkozik j Magyar kivételével minden támadónkra. Szűcs Gyula tehát nincs irigylésre méltó helyzetben, de amint az szavaiból kiderül, bizakodó a jövőt illetően. — Nem mondom, hogy tavasz- szal nem szerepelhettünk volna még eredményesebben, de azt hiszem, ha figyelembe vesszük a körülményeket, akkor a 15 ponttal elégedettek lehetünk. Bár őszszel sikerült volna ennyi pontot elérni! A klub a város sporttörténetében első ízben adott játékost az A-válogatottba, Pásztor révén képviselve voltunk az olimpia városában, Montrealban. Csepregi tagja volt az UEFA Kupán ezüstérmet szerzett együttesnek. A bajnoki év folyamán az NB I-ben szóhoz jutott 362 labdarúgó közül a Népsport osztályzatai alapján rangsorolták a játékosokat, ahol az abszolút sorrendben Kerekes Attila az ötödik, Pásztor hetedik, Láza 37., Vágási 69.. Paróczai 92., Zsíros 96., Németh 132., Magyar 161., Alberti 163., Mártái 167., Kolesánszky 200., Királyvári 201., és Pogács a 202. helyen végzett. Több játékosunk osztályzatát erősen lerontotta a kiállítások miatt kapott 1-es osztályzat. (Kiállított játékosaink:' Pogács (kétszer), Zsíros, Alberti, Németh, Kerekes.) Az edzéseket végignéző törzsszurkolóink, a labdarúgó-szövetség ellenőrei a megmondhatói, hogy csapatunknál jó a kollektív szellem. A létesítmény-ellátottság is sokat javult az utóbbi időben. A csapat minden támogatást megkap. Köszönet illeti a város politikai, állami és társadalmi vezetőit, a bázisszervekel és a klub munkatársait az odaadó és minden igényt kielégítő támogatásért. A játékosok szabadságuk letöltése után, július 5-én, hétfőn kezdik el a felkészülést az 1976— 77-es bajnoki idényre. ' Ha ott folytatják, ahol tavasszal abbahagyták, és azon az úton haladnak, sok örömet szerezhetnek a város labdarúgást szerető széles A körzeti bajnokság 1975—76. évi végeredménye labdarúgás Orosháza 1. Mh. Cukorgyár II. 21 Ifi 3 2 89-33 35 2. Szarvasi E. 18 12 3 3 45-39 27 3. Dombegyháza 18 12 — fi 49-24 24 4. Végegyháza 18 10 3 5 44-28 23 5. Kardoskút 18 8 4 8 39-23 20 fi. Gerendás 18 9 2 7 46-42 20 7. Dombiratos 18 fi 5 7 50-48 17 8. Pusztaföldvár 18 7 1 10 34-46 15 9. Oh. Béke Tsz 18 5 4 9 28-35 14 10. Oh. Üj Élet Tsz 18 4 2 12 27-4« 10 11. Békéssámson 18 4 2 12 32-3fi 10 12. Nagyszénás U. 11 3 2 8 23-22 8 Ifjúságiak 1. Végegyháza 18 13 3 2 51-18 29 2. Oh. Béke Tsz 18 13 1 4 53-20 27 3. Pusztaföldvár 18 1» 2 fi 46-24 22 4. Szarvasi E. 18 9 2 7 32-27 20 5. Béke.s«ámson 18 fi 5 7 30-36 17 6. ,Oh. Üj Élet Tsz 18 5 5 8 2«-:!« 15 7. dombiratos x 18 5 3 10 29-41 13 8. Gerendás 18 4 4 10 25-33 12 s. Kardoskút 18 4 4 10 24-67 12 10. Dombegyh. x 18 4 3 11 16-30 11 / Dombiratos é« Dombegyháza elleni találkozóján egyik csapat sen^ kapott pontot. Városi kispályás bajnokság Békés 1. Brazil fi 5 — 1 17- 8 10 2. Flamengó fi 4 1 1 22-10 9 3. Kosár III. fi 4 1 1 25-13 9 4. Lendület fi 4 1 1 17- 7 9 5. DÉMÁSZ fi 4 — 2 23-10 8 fi. ÁFÉSZ fi 3 2 1 13-12 8 7. Vegyes Ktsz fi 3 1 2 16-13 7 8. Haladás 6 2 1 3 12-18 5 9. Tarhos 6 2 — 4 17-27 4 10. Vasas 6 1 1 4 10-15 3 11. keviép fi — 1 5 9-30 1 12. Hidasháti AG fi — 1 4 8-26 1 Kispályás bajnokság 1975—76. évi végeredménye Orosháza A-csoport 1. Csillag A ruház is 1« 1 3 75-34 29 2. Állami Gazd. 18 11 4 3 77-41 2fi 3. Zrínyi 1* 12 1 5 59-33 25 4. Egyetértés 18 10 — 8 44-42 20 5. Hungavis 18 7 5 6 53-40 19 6. Uveggyárl Sz. 18 9 — 9 54-42 18 7. Ifjúsági Ház 18 8 2 8 37-30 18 8. Kórház 18 4 3 11 34-56 11 9. Szakipar 18 5 1 12 28-66 11 10. Röntgen 18 1 1 16 17-87 3 B-csoport 1. Mentők 20 14 2 4 67-25 30 2. Konzerv 20 14 2 4 45-24 30 3. Vasműanyag 29 12 2 fi 53 30 26 4. Gázipar 20 9 6 5 41-37 24 5. Rendőrség 20 10 3 7 53-39 33 fi. Üvegipari Gar. 20 11 1 8 51-39 23 7. Kazánjavító 20 10 1 9 47-54 21 8. KPM 20 5 3 12 33-58 13 9. Vízmű 20 4 1 15 36-70 9 10. Zalka 11 9 1 1 61-20 19 Női kispályás bajnokság állása Békési körzet 1. Békési ÁFÉSZ; « 5 1 — 29- z u 2. Mb. Szőnycgsz. 4 3 1 — 13- 5 7 3. Kondoros 5 113 7-13 3 4. Bcs. Kötött fi 1 1 4 5-18 3 5. Murony 5 1—4 5-21 2 táborának. Hegedűs Géza Az 1975 76-os szezonban 35 gólt lóit az ellenfelek hálójába a lila -fehér csapat. Képünk a Vasas elleni, 2—1-es győzelemmé! végződött összecsapás első gólja clölli pillanatot örökíti meg. Magyarral szemben Tamás kapus láthat« (Lányai László lelt.) ] A mai nap Béke« megyei sporteseményei. Kézilabda. Megyei II. osztály. Férfiak. Gyulai Húsipar—Mh. MEDOSZ, 10.00, Csorvási ME- DOSZ—Kétegyháza, 10.00, Bél- megyer—Szeghalom, 10.00, Dé- vaványa—Köröstarcsa, 10.00, Gyomai STK—Fúzesgyarmat, 10.00. Nők. Kamut—Bcs. Volán, 10.00. Csorvás—Bcs. Hungavis, 9.00. Labdarúgás. Nyári Totó Kupa. Dél-keleti csoport. OMTK—Szabó L. SE, 17.00. A Bcs. Előre Spartacus sportiskolás úszói a közelmúltban Szolnokon utánpótlásversenyen vettek részt. A viadal a korosztályos bajnokságok előtt az utolsó ellenőrzési lehetőséget biztosította. A viadalon a vidékiek mellett több fővárosi együttes is részt- vett. Legeredményesebben az úttörő korcsoportú leány mellúszók szerepeltek, s kettős győzelemmel tértek haza. 100 m. 1. Vida Edit, 2. Dómján Zita. Szeberényi Zsolt a korhatár nélküli 1500 m-es gyorson és a 200 m-es gyermek mellúszásban harmadik helyen végzett. Távirat Nagy Sándornak Szombaton elutazott a montreali nyári olimpiára a magyar sportolók első csoportja. Ebből az alkalomból a gyulaiak táviratban kívántak sikeres szereplést Nagy Sándor úszónak, a GYSE sportolójának. A távirat így hangzik: Gyula város Tanácsa és a város sportszerető lakossága nagy örömmel és büszkeséggel kísér el gondolatban Montrea'lba. Kívánunk eredményes, sikeres szereplést. Az olimpiai versenyek alatt a rádiót hallgatjuk és a tv- képernyő előtt is mindnyáján szurkolunk. Gyula, 1976. július 2. Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága —------A vésztői Nagyközségi Tanács V. B. pályázatot hirdet a vb szakigazgatási szervéhez műszaki csoportvezetői állás betöltésére. Fizetés 15,1973. XII. 27. MüM sz. rendelet alapján. Lakás felvétel esetén biztosítva. Érdeklődni lehet személyesen a tanács elnökénél. 9 BÉKÉS MEGYEI. nrpujstci 1976. JÚLIUS L