Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-31 / 180. szám
A XXI. nyári olimpiai játékokról jelentjük nyefkért. A magyar Kőazegf ▼!lágbajnok lett szakításban, 52 kg: Szakítás; Kőszegi. Lökés: Voronyin (szovjet), ... 3. Kőszegi. Összetett: Voronyin, 2. Kőszegi. 56 kg: Szakítás: Nuri- kijan (bolgár). Lökés: Nurikijan, Befejezéséhez közeledik a? olimpia. Egyre több küldöttség, sportoló hagyja el az olimpiai falut. A magyarok első csoportja tegnap hazaérkezett a Ferihegyi repülőtérre. A gép utasai között birkózók, kézilabdázók, úszók, ökölvívók, súlyemelők, sportlövők, evezősök, atléták, cselgánesozók, tornászok, vívók, kongresszusi küldöttek, a KISZ ifjúsági táborának tagjai, valamint játékvezetők foglaltak helyet. • • • Párbajtőrözőinknek az utolsó versenynapon nem sikerült még a bronzérmet sem megszerezni. Kajak-kenu sportágban tegnap hat számban avattak bajnokot Molnár Károly eselgáncspzo helyezetlenül zárta az olimpiát, hasonlóan az eddig szereplő magyarokhoz.' Folytatódtak a küzdelmek birkózásban is. Atlétáink közöl Major és Kelemen próbál javítani magasugrásban az eddigi gyenge mérlegen. VÍVÁS Csak a negyedik helyet sikerült megszerezni Utolsó napjához érkezett az olimpia vívóversenye, csütörtökön a párbajtőrözők csapat- küzdélmeit fejezték be. A legjobb négy közé jutásért a magyarok ellenfele a norvég együttes volt. Fenyvesiéknek nem okozott különösebb gondot a- norvég csapat legyőzése. Az elődöntőben a világbajnok svéd válogatott ellen kellett megküzdeni, de ez'nem sikerült. Együttesünk a harmadik helyért mérkőzhetett, de itt is alulmaradtunk 9:3 arányban a svájciakkal szemben. Svédország nyerte a párbajtőr csapat olimpiai bajnokságát, miután a döntőben 8:5-re győzött az NSZK ellen. Párbajtőr-csapat olimpiai bajnok: Svédország, 2. NSZK, 3. Svájc, 4. Magyarország ’ (dr. Fenyvesi Csaba, dr. Osztrics István, Kulcsár Győző, Erdős Sándor, Schmitt‘Pál). KAJAK-KENU Pénteken hat számban avattak bajnokot Nvügodtabb is lehetne a hangulat a kajakozok és kenuzók táborában. A szerdai nyitónap után csütörtökön is akadt kellemetlen meglepetés, mégpedig az, hogy a Bnday—Frcy kenupáros az ezer méteren csak a reményfutamban tudta kiharcolni a továbbjutást, s hasonlóan járt a Demc—Giczi—Romhá- nyi—Rctkai összetételű négyes is. * Pénteken hat számban avattak bajnokot az olimpiai „medencében”, az 500 m-en a kaja- kozóknál és kenuzóknál, valamint a női kajakozóknál. A K—1 500 m-en, ahol Szt-a- nity képviseli a magyar színeket, megszülethet az első magyar „kajakos” siker. A fiatal reménység az előfutamban Vna- gabiztosan szerepelt, s jó formáról tett tanúbizonyságot. Hasonló a helyzet a G—1 500 m-en is, ahol Szegedi — tavaly a világbajnokságon a 10 000 m- en nyert ezüstérmet —, a kenu- sport egyik legnagyobb magyar reménysége a rövid távon szeretné bizonyítani képességeit. A szakemberek szerint Montrealban sem marad érem nélkül... A Demc—Rátkai kajak egység nem a legjobb formában versenyez. Ennek a duónak eddigi szereplését felül kell múlnia, hogy ne okozzon csalódást. A két női szám közül a páros kecsegtet nagyobb reményekkel. A Pfeffer—Rajnai duó az NDK és a szovjet hajó mögött a bronzéremre aspirál — de talán még előbbre is kerülhet. A magyarok futamaiban így nlakultak a sorrendek. K—1 ieoo m. 1. előfutam: 1. Perri (olasz), 2. Csapó. K—2 1000 m. 2. előfutam: 1. Magyarország (Bakó, Szabó), C—1 1000 m. 1. előfutam: 1. Ipatzaichin (ro(mán), 2. Wichmann. C—2. 1000 m. 2. előfutam: 1. Szovjetunió, ...5. Magyarország (Buday, Frey). K~r4 1000 m. 2. előfutam: 1. NDK, ...4. Magyarország (Deme, Giczi, Rátkai, Romhányi). BIRKÓZÁS Gál brillírozott! Sűrűsödő mezőnyöké élesedő küzdelmek jellemezték a sza- badfogásúak harmadik fordulójának mérkőzéseit. A mieink aránya javulóban; három birkózónk közül kettő továbbra is versenyben lehet, ami az öt súlycsoportot illeti. A müncheni bronzérmes Kiinga László viszont kiesett, és 16. helyen fejezte be élete második olimpiáját. 52 kg: Gál Henrik—Fata-Ga- ralar (iráni) kétvállas győzelmi. Rutinos ellenfele az első menetben lábra kitűnően dolgozott, nyolc pontos kombinációkat hajtott végre. A későbbiekben meggondolatlanul indított, amit 9:6-os vezetésénél az FTC üdvöskéje ragyogóan megkontrázott és az 5:04. percben tussal győzött. Gál harmadik kétvállas győzelmét aratta, így hibapontja nincs. 57 kg: Kiinga László—Hojlog- dorzs (mongol) kétvállas vereség. Sajnos Kiinga kétvállal kapott ki, kilenc hibaponttal fejezte be a versenyt. 68 kg: Kocsis János—MSron (izraeli) leléptetéses győzelem. A 0 hibapontos izraeli két meneten keresztül jól állta Kocsis rohamait, mindkettőjüket kétszer is megintették, de Kocsis erősített, s végül 6:2-es állásnál leléptetéssel verte ellenfelét. Ezzel maradt négy hibapontja három forduló után. Az esti programban a felső öt súlycsoportban két magyar birkózó lépett szőnyegre. A 82 kg-osok között Kovács István a török Üzünnel 'találkozott,. s bár a török nem tűnt előzetesen nehéz ellenfélnek, a csepeli birkózó pontozásos vereséget szenvedve, három hibapontot gyűjtött. A nehézsúlyúaknái a 21 esztendős Balta József ismét jól, sőt bravúrosan birkózott. Az amerikai Jackssont győzte le pontozással, Így jelenlegi öt hibapontjával várja a negyedik fordulót. A versenyben levők nagy számára való tekintettel a rendezők váratlanul újabb két súlycsoport képviselőit szólították szőnyegre. A 57 kg-osok, valamint a 68 kg-os kategória vívta negyedik fordulóját. Az utóbbiban Kocsis János a kubai Jose Ramos-szal mérkőzött, és meglepetést keltő pontozásos vereséget szenvedett. A Honvéd sportolója két hibaponttal a 9. helyen fejezte be az olimpiát. LABDARÚGÁS A montreali olimpiai stadionban lejátszották a labdarúgó- torna harmadik helyét eldöntő mérkőzést. Zuhogó esőben, végig kemény küzdelemben a Szovjetunió 2—0 (1—0)-ra győzött Brazília ellen, és ezzel megszerezte a bronzérmet. Az első helyért a védő Lengyelország az NDK ellen játszik ma. RÖPLABDA Szovjetunió— Magyarország 3:0 (10,10, 9) Fórumcsárnók, 16 000 néző. V: Pnelozny (csehszlovák). Magyarország: Sehégl, SZÁLAYNÉ, TORMA, Biszku É., DR. BÁNHEG YINÉ, Feketéné. Csere: Bárdi, Schadekné, Királyné. Szloboda, Hubainé. Edző: dr. Kotsis. Attiláné. A reményünk tehát nem vált valóra, ennek ellenére nem okozott csalódást együttesünk, hiszen hozzá kell tennünk, hogy a szovjet csapat jobb teljesítményt nyújtott, mint az olimpiai tornán idáig. Ezzel a győzelemmel a Szovjetunió bejutott a döntőbe, ahol Japán együttesével mérkőzik az aranyéremért. A magyarok ellenfele Dél-Korea együttese lesz, ahol a harmadik hely sorsa dől el. Érem táblázat: 1. Szovjetunió 34 arany, 32 ezüsjfc, 24 bronz, 2. NDK 32. 20. 21, 3. Egyesült Államok 23, 28. 21, ... 8. Magyar- ország 4, 1, 6. Ponttáblázat: 1. Szovjetunió 583, 2. NDK 519, 3. Egyesült Államok 469, ... 9. Magyarország 102. Kőszegi világbajnok szakításban A montreali Filleray-csamok- ban a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség óezetői kisebb ünnepség keretében adták át az aranyérmeket a világbajnokoknak, mivel az olimpián VB is volt. Minden számban kiadták az első három helyezettnek az érmeket, szakításban, lökésben és az összetettben elért eredmé... 3. Földi. Az MLSZ-ben elkészült a labdarúgó NB I őszi menetrendje. A küzdelmek augusztus 20-án, pénteken kezdődnek, s december 4-én, szombaton ér véget az idény. Hétközi forduló mindössze kétszer lesz. A Népstadionban hét alkalommal rendeznek kettős mérkőzést. Ősszel öt válogatott találkozóra kerül sor. Elképzelhető, hogy a Lengyelország ellen tervezett mérkőzés időpontja változik. Ebben az esetben az NB I menetrendjében csere lesz. Hat kupanap lesz ősszel. A BEK-ben az FriC, a KEK-ben az MTK-VM, az UEFA Kupában pedig a Bp. Honvéd, a Videoton és az Ü. Dózsa indul. Októberben kezdődik az MNK küzdelemsorozata, a csoport- mérkőzéseken az NB 1-esek is részt vesznek. Első forduló (augusztus 2d, péntek. Kezdés 16 órakor). Rába ETO—Ferencváros, Dunaújváros—Kaposvár, Dorog—ZTE, Vasas—Tatabánya, Diósgyőr— Videoton, SZEOL—MTK-VM, Csepel—Haladás VSE. (18 óra). Bp. Honvéd—Békéscsaba, Ü Dózsa—SBTC. Az NB I őszi fordulóinak sorsolását lapunk holnapi számában közöljük. Á megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi fordulójának sorsolása 1. forduló, augusztus 15: Tótkomlós—Medgyesegyháza, Honvéd Szalvai SE—Orosházi MTK, Békéscsabai MÁV—Battonya, Doboz—Mezőhegyesi Cukorgyár, Endrőd—Gyomai STK, Mezőhegyesi MEDOSZ—Sarkadi Kinizsi, Szeghalom—Békési Spartacus, Füzesgyarmat—Kondoros. 2. forduló, augusztus SÍ: OMTK—Tótkomlós, Kondoros— Szeghalom, Békés—Mii. MEDOSZ, Sarkad—Endrőd, G YSTK—Doboz, Mh. Cukorgyár—Bcs. MÁV, Battonya;—H. Szalvai, Medgyesegyháza—Fü- zgsgyarmat. 3. forduló, augusztus 29: OMTK—Medgyesegyháza, Tótkomlós—Battonya, H. Szalvai— Mh. Cukorgyár, Bcs. MÁV— GYSTK, Doboz—Sarkad, Endrőd—Békés, Mh. MEDOSZ— Kondoros, Szeghalom—Füzesgyarmat. 4. forduló, szeptember 5: Battonya—OMTK, Füzesgyarmat— Mh. MEDOSZ, Kondoros—Endrőd, Békés—Doboz, Sarkad— | Bcs. MÁV, GYSTK—Szál vaj SE, Mh. Cukorgyár—Tótkomlós, Medgyesegyháza—Szeghalom. 5. forduló, szeptember 12: Battonya—Medgyesegyháza, OMTK—Mh. Cukorgyár, 'tótkomlós—GYSTK, Szalvai SE— Sarkad, Bcs. MÁV—Békés, Doboz—Kondoros, Endrőd—Füzesgyarmat, Mh. MEDOSZ—Szeghalom. 6. forduló, szeptember 19: Mh. Cukorgyár—Battonya, Szeghalom—Endrőd, Kondoros —Bcs. MÁV, Békés—Szalvai SE, Sarkad—Tótkomlós, GYSTK—OMTK, Medgyesegyháza—Mh. MEDOSZ, Füzes- gyarmart—Doboz. , 7. forduló, szeptember 26: Mh. Cukorgyár—Medgyesegyháza, Battonya—GYSTK, OMTK—Sarkad, Tótkomlós— Béikés, Szalvai SE—Kondoros, Bcs. MÁV—Füzesgyarmat, Doboz—Szeghalom, Endrőd—Mh. MEDOSZ. 8. forduló. október 3: GYSTK—Mh. Cukorgyár, Mh. MEDOSZ—Doboz, Szeghalom— Bcs. MÁV, Füzesgyarmat— Szalvai SE, Kondoros—Tótkomlós, Békés—OMTK, Sarkad— Battonya, ' Medgyesegyháza— Endrőd. 9. forduló, október 19: GYSTK—Medgyesegyháza, Mh. Cukorgyár—Sarkad, Battonya— Békés, OMTK—Kondoros, Tótkomlós—Füzes gyarmat, Szalvai SE—Szeghalom, Bcs. MÁV— Mh. MEDOSZ, Doboz—Endrőd. 10. forduló, október 17; Sarkad—GYSTK, Endrőd—Bcs. MÁV. Mh. MEDOSZ—Szalvai, Szeghalom—Tótkomlós, Füzesgyarmat—OMTK, Kondoros— Battonya, Békés—Mh. Cukorgyár, Medgyesegyháza—Doboz. 11. forduló, október 34: Sarkad—Medgyesegyháza, GYSTK —Békés, Mh. Cukorgyár—Kondoros, Battonya—Füzesgyarmat, OMTK—Szeghalom, Tótkomlós —Mh. MEDOSZ. Szalvai SE— Endréd, Bcs. MÁV—Doboz. 12. forduló, október 31: Békés—Sarkad, Doboz—Szalvai SE, Endrőd—Tótkomlós, Mh. MEDOSZ—OMTK, Szeghalom— Battonya, Füzesgyarmat—Mh. Cukorgyár, Kondoros—GYSTK, Medgyesegyháza—Bcs. MÁV. 13. forduló, november 7: Békés—Medgyesegyháza, Sarkad— Kondoros, GYSTK—Füzesgyarmat, Mh. Cukorgyár—Szeghalom, Battonya—Mh. MEDOSZ, OMTK—Endrőd, Tótkomlós— Doboz, Szalvai SE—Bcs. MÁV. 14. forduló, november 14: Kondoros—Békés, Bcs. MÁV— Tótkomlós, Doboz—OMTK, Endrőd—'Battonya, Mh. MEDOSZ—Mh. Cukorgyár, Szeghalom GYSTK, Füzesgyarmat— Sarkad, Medgyesegyháza—Szalvai SE. 15. forduló, november 21: Kondoros—Medgyesegyháza, Békés—Füzesgyarmat, Sarkad —Szeghalom, GYSTK—Mh. MEDOSZ, Mh. Cukorgyár— Endrőd, Battonya—Doboz, OMTK—Bcs. MÁV, Tótkomlós —Szalvai SE. (Az ifjúsági csapatok sorsolása azonos a felnőttekével) Sportműsor SZOMBAT Atlétika. A MASZ rendezésében serdülő korú atléták országos versenye, Békéscsaba, Kórház utcai sporttelep. 15.00, Labdarúgás. Bcs. TASK—Bcs. Előre Spartacus, előkészületi mérkőzés, Békéscsaba, Bessenyei u. 14.45. VASÁRNAP Atlétika. A MASZ rendezésében serdülő korú atléták országos versenye, Békéscsaba, Kórház utcai sporttelep, 9.00. Kézilabda. Bcs. Vízmű—Kecskeméti Építők, előkészületi mérkőzés, Vízmű-pálya, 10.45. Labdarúgás. Nyári Totó Kupa. Délkeleti csoport. Hajdú Vasas—OMTK, Téglás, 17.00, Balia. Gyulai SE—Szabó Lajos SE, 17.00, Bognár. Mai műsor C Televízió ) BUDAPEST: i. műsor: »,«o Tr* torna (színes). 9.05 Tizen Túliak Társasága (színes). 9.55 Háború és béke (színes). 11.30 Letűnt kultúrák nyomában (színes). 12.00 A sebészek évszázada. 4. rész. Az új arc. 12.25 Falujárás. 14.30 Sarkvidéki nyár. 15.00 Úszásoktatás. 15.15 Panoráma.' 15.4« Magyar tudósok. 16.25 Montreal ’76 (színes). 17.55 Világhírű költő Budapesten. IS.15 A forint. 18.56 Egymillió fontos hangjegy (színes). 19.10 Cicavízió (szánas). 19.20 Tv-torna (színes). i9.3o Tv-híradó. 20.00 Olimpiai zenejátékok (színes). 21.40 Tv-hiradó — 2. kiadás. ZLJii— 3.00 Montreal ’76 (színes). BUKAREST: 9.0» A legkisebbeknek. 9.30 „A Phoenix madár*’ fűm. 11.40 Zenei ajánlatok, 13.25 A világ énekel, a világ nevet. 14.00 Kulturális-művészeti kaleidoszkóp. 16.30 Közvetítés az olimpiáról. 17.30 A tv klubja. 18.25 A legkisebbeknek. 18.35 Tv-híradó, 19.00 Könnyűzenei verseny Mamaiaból. A győztesek gálaestje. 20.45 Közvetítés az olimpiáról. A Román Televízió Szerkesztősége a múisorv^ltoztatás jogát fenntartja. BELGRAD: 1. műsor: 16.15 Olimpiai szemle. 18.15 Felvétel a sibeni- ki gyermekíesztiválról. 20.00 A Lavender Hill-i banda — amerikai film. 21.30 Olimpiai játékok — kajak. 22.30 Atlétika, oi.oo ökölvívás. II. műsor: 18-46 Hét tv-nap. l*OS Gróf Monte Cristo — rajzfilmsorozat. 20.00 Szórakoztató műsor. 20.45 Huszonnégy óra. 20á6 Daloló szombat. 21.4« Monitor. C Rádió ) KOSSUTH RÁDfcÓ: 9M Otfmr&ri hírek. 8.30 Lányok, asszonyok. 8.55 Nekem csak Budapest kell! i©.06 Olimpiai hírek. 10.10 Pablo Casals gordonkázik. 11.01 Párbeszéd egy boldog asszonnyal. 12.30 Magyarán szólva . . . 12.45 Melódiakoktel. 14.05 Gyermekjátékdalok. 14.55 Üj zenei újság. 15.30 Bódi Magdi és a Sprint együttes felvételeiből. 16.ü© 16# óra. 17.30 Hallgassuk együtt! i$.15 Vas megyei kuruckepek. 18.40 Világhírű előadóművészek. 19.44 örökzöld dallamok. 20.29 Simándy József énekel. 21.01 Két férfi. 22.15—2.0© Halló, itt Montreal! PE7PÖFT RADIO: 8.06 Nemzetiségeink zenéjéből. 8.38 Polkák. 8.40 A protest song nagy előadói. 9.33 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00 Szombat délelőtt. 12.00 Duke Ellington zenekarának felvételeiből. 12.33 Orvosok a mikrofon előtt. 12.38 Régi híres énekesek műsorából. 13.06 Indul az Amal expressz. 13.33 Nógrádi bányászdalok. 14.00 Napraforgó. 14.51 Éneklő ifjúság. 15.00 Halló, itt Montreal! 18.0o Versek világa. 18.33 Pánik. Zenés játék. 20.30 Harminc perc rock. 21.00 Halló, itt Montreal! 22.15 Nóták. 2S.05 Sláger- múzeum. C Mozi ) Békési Bástya: Válás előtt. Békéscsabai Brigád: fél 6, fél 8-kor: Üdv a művésznek; 21.30^-kor: Két amerikai. Békéscsabai Szabadság: 4, ti és 8 órakor: Fehér agyar visz- ezatér. Békéscsabai Terv: Mr. Süket trükkjei. Gyulai Erkel: Tavasz van, Őrmester úr! Gyulai Petőfi; 5 és 7 órakor: Gerolsteini kaland; Sl órakor: Az ügyvéd. Orosházi Béke: Éjszakai előadás: 21 órakor: Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk! Orosházi Partizán: A fflsŐ tízezer. ( Színház 1 ) Július 31-én, szombaton este fél 9 ólakor, a gyulai Várszínházban; A GYULAI VASAKON