Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-27 / 176. szám
Eredményes hat hónap Mennyi ivóvíz fogy 2000-ben? a MEGYEVILL-nél A Békés megyei Villanyszerelési Vállalat (MEGYEVILL) első félévi termelése értékben csaknem 19 millió forint volt, ami a tervezettnél néhány százalékkal több. Különösen az építés. szerelés volt eredményes. A jelentősebb munkákhoz tartozik a Kner Nyomda papírraktárának, a csabacsűdi Lenin Tsz szárítótelepének, a battonyai Május 1. Tsz. gépműhelyének a villamosítása. Korszerűsítette a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum villanyhálózatát. Az Üjszász—Hatvan közötti villamosított vasútvonalon befejezte az állomások térvilágításának a korszerűsítését. A II. félévben több tokozott berendezést és mezős táblát készít a vállalat, s az építési, szerelési munka sem lesz kevesebb az I. félévinél. A fontosabb feladatok közé tartozik a kiskunfélegyházi vasútállomás térvilágításának az elkészítése, Békéscsabán a Forgácsolószerszám-gyárban, Tótkomlóson a tojástermelő közös vállalkozás telepén, Endrődön a cipész szövetkezetben vár nagyobb munka a szerelőkre. Ebben az évben a vállalat árbevétele — a tavalyihoz hasonlóan — várhatóan meghaladja majd- a 45 millió forintot. A termelékenység növelésének az elősegítésére autódarut és több kéziszerszámot szerzett be. Hamarosan elkezdik Békéscsabán. a Szarvasi út mellett meevásárolt területen a vállalat új telepének a tervezését. Az építkezés, amelyre mintegy 10 millió forint az előirányzott ösz- szeg, előreláthatólag jövőre kéz. dődik meg. 1977-ben: Százhúsz tanyasi kisdiák otthona lesz Megkezdődött a gyulai vízmű to vá bbf e j I esztése Az utóbbi idők aszályos, kánikulai időjárása alaposan próbára tette a gyulai vízmüvek dolgozóit, de a berendezéseivel, a kutakat is. A városi vízműveket építésekor -— 1964—67 közötti időszakban — napi 10 ezer köbméter ivóvíz termelésé, re és továbbítására tervezték. A már említett időszakban a gépek teljes kapacitással dolgoztak és nem egy esetben a termelés meghaladta a maximumot: 10 ezer köbméter feletti fogyasztást mutattak a mérők. Joggal került szóba ezekben a napokban többször, vajon a jelenlegi kutak vízhozama, a gépek, berendezések kapacitása Próbafúrások előzték meg a nagy sándorhegyi kútpárokon. meddig lesz képes kielégíteni a dinamikusan fejlődő város, Gyula ivóvízszükségletét. Erről kértünk tájékoztatást Öry Lász. lótól, a gyulai vízművek főmér. nőkétől: — Elöljáróban le kell szögez, nem, a vízművek képes kielégíteni a jelenlegi igényeket. Megfelelő a vízhozam, a kutak bő- vízűek és jóval többet is tudnának adni a mostaninál. Egy vízmű kapaeitásvizsgálatánáj nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy mennyi tároló áll rendelkezésre. Ezek tér . fogata is elegendő Gyulán. A hálózatnál megállapítható, hogy amikor az készült nem tudták előre tervezni, felmérni a várható fejlődést, s így azt csak az akkori igényeknek megfelelően alakították ki. Az eltelt idő alatt viszont bebizonyosodott, hogy néhány helyen — belváros, Kucnyeck lakótelep — a beépített hálózat keresztmetszete szűk, s ezért — nem a vízhiány miatt — fordultak elő néhány napon át ellátási zavarok. Tervezzük, hogy a jövőben ezeket a szűk átmérőjű csöveket nagyobbra cseréljük ki. — Különösen ilyen vízhiánynál kérdezték sokan, mit tesz a vállalat, hogy ezek ne ismétlődjenek sűrűn? — Ehhez tudni kell, hogy a vízművek átlagos kihasználtsága a nyári időszakban alig haladja meg az 50 százalékot. Ebből egyértelműen következik, hogy a gyulai vízmű kapacitása összességében nem éri el még az országos átlagot sem. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem gondolunk továbbfejlesztésre. Ez nem is elsősorban a városi vízellátás, hanem a húskombinát miatt válik szükségessé. Előzetes számításaink alapján a város ivóvízigénye 1985-ig eléri a napi 15 ezer köbmétert. A továbbfejlesztési terveket ennek tudatában alakítottuk ki, s így kezdődött meg a Il-es számú városi vízmű tervezése, építése. A átmérői« kutak elkészítését a húskombinát 3,6 ezer köbméter vizet igényel s ezért legalább 5 ezer köbméterrel növeli a kapacitást. A fennmaradó 1400 köb. méter jut a városnak. Az első ütemben tehát 5 ezer köbméter, rel nő naponta a vízmű ka[ a- citása, de az alaplétesítménve- ket már úgy képezzük ki, hogy azok megfeleljenek a második ütem fejlesztési igényeinek is, amit szintén 5 ezer köbméterre terveznek. — A jelenlegi vízmüvet bővítik? — Nem, a Il-es számú új vízmű a Sándorhegyen épül. Indo. kolja ezt a húskombinát közel, sége és az, hogy a geológiai vizsgálatok itt mutattak ki bővizű rétegeket. Itt fúrnak négy kutat, amelynek átmérője sokszorosa a jelenleginek s az úgynevezett nyersvíz innen 300 milliméteres vezetéken jut a szivattyútelepre, majd onnan alácsony nyomással a kombinátba. A szivattyútelepről egy másik vezetékkel csatlakoznak a városi hálózatba. — Mennyibe kerül ez a beruházás? — Az első ütem megvalósuló, sa csaknem 47 millió forintot igényel, valamivel többet, mint a hagyományos kutakkal, mert itt már felszerelik a gáztalanító berendezéseket is. Átadási határideje 1978. január elseje, de ezt az időt szeretnénk lerövidíteni és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére 1977. november 7-én átadni próbaüzemeltetésre. Itt említeném meg, hogy elkészült Békés megye, s ezen belül Gyula város regionális ivóvízfejlesztési programja, amely szerint Gyulán 2000-ben 32,5 ezer köbméter ivóvíz fogy el naponta. Hogy ezt a felszíni vi_ zek tisztításával vagy újabb fúrt kutakkal biztosítjuk, még nem tudnám megmondani. Azt hiszem erről még van időnk gondolkozni. Mi lehet a csomagban? — Haladnánk gyorsabban is, de bizony akadozik az anyagellátás. Tégla mindig csak annyi van, ami épp hogy elég. Bár a héten is, tízezer helyett csak háromezer érkezett. Közbén módosult a terv is, de ennek ellenére úgy gondolom, ha a munkahelyet sikerül téliesíteni, el- j készülünk a határidőre. Jól jön- j ne a habarcsszivattyú, amelyre [ ígéretet kaptunk. ( — Elégedettek a diákokkal? j — Még nem dolgoztunk építő- I táborosokkal. Megmondom «Minién, először idegenkedtünk. I A Belkereskedelmi Minisztérium iparcikk-kereskedelmi főosztálya felhívta az iskolaszereket forgalomba hozó kiskereskedelmet, hogy a füzet-egységcsomagokba csak azokat a -füzeteket, rajzlapokat és egyéb kiegészítő iskolaszereket helyezhetik el, amelyek feltétlenül szükségesek és az Oktatásügyi Minisztérium j előírása szerint kötelezőek. így j például az általános iskolai fíi- zetcsomagokba a füzétek, tasa- kok, rajzlapok mellett csupán a Nova-rajztáblát lehet elhelyezni. Az ÁPISZ-üzletek az iskolaszereket is tartalmazó csomagokat csak abban az esetben árusíthatják, ha felhívják a vevő figyelmét, hogy a benne levő tárgyak nem kötelezőek az iskolában. A szállítószalag diktálja a tempót teríteni, tömöríteni, locsolni kell A piros kannafedő szinte ál- [ landóan kézről kézre jár a csap környékén. Pedig alig műit hét óra, most kezdődött a műszak. De csoda-e? Elvégre a nyár kellős közepén vagyunk. Ilyenkor a diákok közül sokan élvezik á vakációt, sokan viszont építőtáborban segítkeznek, hogy egy- egy beruházás mihamarabb elkészüljön. Mint például a békéscsabai tanyasi diákotthon, amely jövő szeptembertől 120 általános iskolás korú gyereknek lesz otthona. *«• Az építkezésen most, a harmadik turnusban dolgozik a legtöbb diák. Festők és kőművesek az orosházi 612-es és a mezőhegye- si 614-es szakmunkásképző intézetből, valamint mezőberényi gimnazisták. Betonoznak, falaznak, és „bedolgoznak” a felnőttek keze alá, ami a békéscsabai költségvetési üzem egyik brigádját jelenti. Vezetőjük, Stefanik Tamás így vélekedik: a födémen. A felérkező betont Aztán, ahogy teltek a napok, egyre jobban belejöttek és felnőtt módon csinálják, amivel megbízzuk őket. Elégedettek vagyunk a fiúkkal! Igaz, többen most szabadultak és a jövő hónapban már önállóan dolgoznak. Ami a srácok munkáját illeti, a művezető véleményét osztja Nagy Sándor táborvezető és Dütseh Zsoltné, valamint Dohányos József, a tábor másik két felnőtt vezetője is. Nagy Sándor mondj at — A szakmunkásjelöltek számára azért hasznos az ilyen jellegű tábor, mert sok gyakorlati fogással ismerkednek meg. Falazni például ritkán nyílik alkalom, mert egyre inkább tért hódít a paneles építkezés. A tábor megszervezése körül akadtak viták, az első két turnus nem ment úgy, ahogy kellett volna, de az a véleményem, hogy jövőre is kell a szakmunkásképzősök számára lehetőséget teremteni. A majdan háromszintes épületből eddig az első szint készült el. Alul tizenhat vasbeton pillér tartjr a felépítményt. Már helyükön az első emeleti kereszttartók. Amikor felkapaszkodunk a létrán, falazókkal, betonlocsolókkal találkozunk. Egy diákcsoport a szállítószalag körül serénykedik. Németh Pista to- vábbtalicskázza a felérkező betont, amit aztán Kovács Laciék a gerendák és födémelemek közti hézagokba lapátolnak be. A kész szakaszokat állandóan locsolják, hogy minél tökéletesebb legyen a beton kötése. Amíg a szalag rövid időre megáll, feljegyzünk néhány véleményt a táborról, a munkáról, a szakmáról. — Elég lenne kevesebb vacsora is, inkább a reggelit kellene bőségesebbé tenni. Különben jó a kaja. — Aki maga is úgy akarja, sokat tanul a szakmából. — Ki lehet bírni a fi eleget. — Aki megszokta, annak nem nehéz munka. Délután, a munka befejeztével a Lékai-kollégiumban a szokásos tábori tennivalók várnak a srácokra. Vacsora után — ha nincs közös, kötött program — legtöbben sétára indulnak. Előkerülnek a kék farmeringek (melyekkel a vállalat ajándékozta meg a táborosokat), sokan feltűzik rá a Békéscsaba címerével díszített tábori jelvényt és nyakukba veszik a várost, mások moziba mennek, esetleg lepihennek. * * * Még mindig csak kilenc óra. A nap percről percre erősebb. A ,Peter Jilemnicky utcában, a szlovák kollégium udvarán épülő tanyasi diákotthon építőinek ma is meg kell küzdeniük a kánikulával. Mint tegnap és azelőtt. A munkának azonban a nehezebb körülmények közt is haladnia kell. Jövő nyáron 120 Békéscsaba környéki kisdiák szeretné birtokba venni a diákotthont. Második otthonának. Fábián István