Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-03 / 156. szám
Együtt a csapat Egy óra a Kandó Kálmán ifjúsági szocialista brigádnál rtn W r g-'1 rr rr Makacs l*yoso keramikusnál Egy labdarúgócsapatnyi, vagy. is tizenegy szép szál legény alkotja a Szarvasi Állami Gazdaság Kandó Kálmán ifjúsági szocialista brigádját. A naplóban, mint valami sport jegyzőkönyvben sorakoznak a villanyszerelők nevei: Dálnoki Árpád, Janis Pál, Sztricskó István, Lő- wenson László, Kasik Ferenc, Sovány Pál, Kovács István, Szűcs Mihály, Liska János. Les- tyán Pál és egy tiszteletbeli tag, aki most katona. G Egy kellemes órát töltöttünk együtt a gazdaság épülőben levő műszaki telepén. — Itt az új helyünkön végre önálló műhelyünk van — magyarázzák, s tessékelnek a fehérre meszelt helyiségbe. Ládákra. felfordított rönkökre, lét. iára és a munkapadokra ülnek, cigarettával kínálnak. Mérőműszerek, plakátok díszítik a falat. Rend van. Három éve alakult meg a brigád, s mindjárt az első évben elnyerték a szocialista címet. — Hogy kezdődött? — érdeklődöm. — Az állami gazdaságban akkor már több szocialista brigád dolgozott. Mi is részt vettünk sok-sok közös megmozdulásban, iskolát, óvodát patronáltunk már a megalakulást megelőző időszakban is — emlékszik vissza .Sztricskó István. — De nem szerveződtünk össze, a brigádalakítás valahogy mindig elmaradt. — Megelégeltük a noszogatást — mondja Kovács István — és megalakítottuk a brigádot. Fiatalok vagyunk és vidámak. Átlagéletkorunk nem éri el a 27 évef. Iga,z, én rontom négy évtizedemmel az átlagot. — Állami gazdaságunkban négy ifjúsági szocialista brigád dolgozik — mondja Kasik Ferenc. — Ez azt is jelenti, ha versenyben akarunk maradni, valamennyiünknek az átlagosnál jobban, többet, . pontosabban, aktívabban kell dolgoznia a párt-, a KISZ-életben és a munkahelyünkön. Éppen ez adja a szocialistá brigád igazi tartalmát. G Ügy emlegetik a Kandó Kálmán kollektívát, mint az egyik, legjobb munkabrigádot. S ez. valóban igaz is. Összetartanak, se. gitik egymást a munkában. a sportpályán — a kispályás labdarúgó házibajnokságban sikerrel szerepelnek — a munkahelyen kívül is, szóval áz életben. Erre szép példa volt a közelmúltban. A brigád fele a mun- káskollektivák vetélkedőjére készült. A versenyre készülőknek néhány feladat elvégzéséhez a többiek segítettek, mondván: „készüljenek, bennünket képviselnek”. Az eredmény: elnyerték a Békés megyei közművelődési vetélkedőn a MEDOSZ Az Építőipari Kútfúró és Kazánépítő Szövetkezeti Vállalat felvételre keres viz-, központifűtés- szerelő, valamint lakatos, hegesztő szakmunkásokat és segédmunkásokat Békés megye területén vég. zendő munkáihoz. Fizetés: kollektív szerint. Jelentkezni lehet a békéscsabai új vágóhídon, Stuber Ferencnél vagy Orosháza, Török Ignác u. 2. sz. alatt. legjobban művelődő brigádja címet, & mellé a KISZ KB kü- löndíját. A brigád teljesítménye abban az időszakban is meghaladta a 120 százalékot. S közben munkájukról, életükről beszélgetünk. Lelkesen ecsetelik szakmájuk szépségét, őszintén elmondják nehézségeit is. — Mire a legbüszkébbek'. — A gazdaság valamennyi kerületében dolgoztunk, ismerjük a legkisebb zugot is. Munkánkat tükrözi valamennyi elektromos szerelvény, amit nap mint nap mindenki lát — mondja a brigádvezető, miközben a többiek súgnak neki: — energiatakarékosság, beruházás. A kerületekben a tehenészeti telepeket — a brucella mentesítés során — határidő előtt átszerelték, elektromos fénykapcsolókat építettek be, így mintegy 25 százalékos villamo6ener- gia-megtakarítást értek el. Hogy ez mennyi? Könnyen kiszámítható, hiszen a gazdaság villa- mosenergia-költsége a korábbi időszakban naponta mintegy' 20 ezer forint volt. — Egy. 1500 forintos kapcsoló- berendezéssel százezreket takaríthatunk meg — mondja^ Kovács István. — A gazdaság egy 120 millió forintos rizsprogramba kezdett tavaly — sorolja Lestyán Pál. — Ebből ránk mintegy 18 millió forint értékű elektromos-szerelés jutott. A jugoszláv, szárítókait egy éve már folyamatosan szereljük — közmegelégedésre. o A beruházáson és a -javításon kívül a brigádra hárul az elektromos vezetékek érintésvédelmi mérése is. Szigorúak, nem tűrnek lazaságot, könnyelműséget. — Az áraim nem játék, kis gondatlanság is végzetes lehet. Mindent jegyzőkönyvbe rögzítünk, dokumentálunk. Nálunk nincs mese — jegyzi meg egyikük. — A műszerek precízeké a legapróbb hibát is azonnal jelzik. Azok a mi „barátaink” és ellenőreink — toldja meg Lő- wenson László. — 'Ügy tartják, hogy a Békés —Csongrád megyei állami gazdaságok legjobb villanyszerelő brigádja a Kandó Kálmán ... — Túlzás — mondja Dálnoki Árpád, — Csupán együtt van a csapat, egymásra vagyunk utalva a munkában és az élet sok más területén. Egyik nap én vagyok az oszlopon, a másik nap a társam. Egyik nap én dolgozom az ő keze alá, a másik nap fordítva van. Időközben előkerül a brigádnapló, benne a vállalásokkal, azok teljesítésével, a közős emlékekkel. — Az elmúlt két hónap eseményeit nem írtuk be — mondja restellkedve Janis Pál. — Nem az adminisztráció, hanem a tettek a lényegesek. Mit ér a vállalás, ha csak papíron van? — mondja Kasik Ferenc. — Nekünk nem kellenek hangzatos szavak. Mindenki munkájával tegye le névjegyét, azzal bizonyítsa, hogy alkalmas a brigádtagságra. És igaza van. Szekeres András Kétkerekű utánfutót keresünk megvételre, használható állapotban. SZÖVÉPÍTÖ, Szeghalom. Á kiemelkedő munka elismerése a néphadseregben A nemrégiben kiadott intézkedés értelmében rendszeresen jutalomban részesítik a sorkatonai szolgálatot teljesítő, balesetmentesen közlkedő gépjárművezetőket. Az intézkedés kimondja, hogy a katonai gépjárművek említett vezetői milyen összegű anyagi elismerésre jogosultak. Aki például egy kiképzési időszak (8 hónap) alatt 8— 12 ezer kilométert vezetett, az 800 forint összegű jutalmat kap. A nyolc hónap alatt 16 ezer kilométernél több utat megtett gépjárművezető jutalmának ösz- szege 1200 forint. A rendelkezés kitér arra, hogy jutalmat nem kaphat az a gépjárművezető. aki saját hibájából balesetet okozott vagy gépjárművezetés ' közben a közúti közlekedés rendjét súlyosan veszélyeztető szabálysértést követett el. Súlyos szabálysértésnek minősül például a sebességkorlátozás jelentős túllépése, szeszes ital hatása alatt történő vezetés, stb. Nem kaphat továbbá jutalmat az, aki egyéb magtartásával balesetet vagy súlyos kárt okozott,'vagy ellene ilyen okból ügyészi eljárást kezdeményeztek. Egyéb esetekben a jutalom összegét az illetékes parancsnok legfeljebb .50 százalékkal csökkentheti, ha például a gépjárművezető elhanyagolja a gondjaira bízott jármű karbantartását vagy szakszerűtlen kezelés miatt annak meghibásodását okozta. A sorkatonai szolgálatot teljesítő gépjárművezetők rendszeres jutalmazása igen jó hatást váltott ki az érintett sok ezer katonafiatal körében, s g jelek szerint jelentősen hozzájárul a „katonasofőrök” fegyelmezett, gondos közúti közlekedési magatartásának szilárdításához. (KT) líjú szakmunkásokat avattak Az Alföldi Kőolaj- és Gázipari Gépgyárban 100 fiatal szakmunkás kezdte meg a tevékenységet. Az ifjú esztergályosokat ünnepélyesen köszöntötte a gyár 16. Reggel én főzöm a kávét a családnak, mióta a néném is dolgozik. Kevés a szöveg, mindenki siet. Magúkra kapják a szerelést, egyedül maradok otthon, enyém a világ. Arra gondolok, hogy felhívom az Edinát. Vele tulajdonképpen megvolnék, s most arra lennék kíváncsi, tudja-e hogy mire való egy üres lakás? Hívjam, ne hívjam? Vívódom, mint vízitök a pusztaságban. Megszólal a telefon. Az Angéla. Még ez hiányzott! Hazajött a mama fizetéséért, ilyenkor kap stexet az öreglány. Gyere, mondom neki, itthon várlak. Takarítok, mint az őrült. Nyitom az ablakot, szellőztetek, minden. Időm van, de nem érek rá.-Rohangálok a lakásban,'igazítom a függönyt, így. all jobban vagy úgy, poros ez az asztal is, az öreg hiába beszél, itt senki nem takarít rendesen. Én se. Csengetnek, már itt is az An. gcla, kezében egy doboz konyakosmeggy. Mindenesetre ez A megyeszékhely képzőművészeti életében néhány hónapja fiatal művész jelentkezett. Takács Győző kerámia, és grafikakiállítását ' nemrégiben Gyulán láthattuk; a medgyesbodzási és bélmegyeri könyvtárak falát kerámiái díszítik; a jövő évadban pedig a színházi műsorfüzetek, köcsögök, népi bútorok, régi húros citerák változatai a falakon, a frissen ácsolt padozaton pedig készülő kerámiatáblákat gyúr, alakit a művész. — Szegeden. a centenáriumi ipari vásáron Békés megyét jelképezi ez a népi formatervezésű kerámiatábla. Stilizált virágformája a megyében fellelhető motívumokat őrzi. A tervezett. edényeken, tálakon, fali kerá- j miákon szívesen alkalmazom a Viharsarok népművészetének jellemzőit. Gondolkozom olyan díszítő falikerámia megoldásokon is, amelyek alkalmasak lennének a házgyári paneles lakások homlokzatának színesítésére. A Békés megyei Tégla, és Cserépipari Vállalat megkeresett szerződésével, hogy a tömbházak egyformaságát a helyi, mond valamit a jelleméről, bár ezt illetően összefüggéseim kétségtelenül még kissé hézagosak. Ülj le, mondom, s ahogy leül, rettentően hasonlít az anyjára. Szóval, ülünk, mintha mindig így ültünk volna, ebben a jelrendszerben. Megy a szöveg arról, miért van az, hogy az ember nem szeret hazajárni. Viselkedésem természetesen olyan, mint egy antialkoholista csaposé, közben, keresem nála az ellenállás határát. Csak azt tudnám, mitől idegesek a nők. Ügy őrzik magukat, mint egymást a börtönőrök. Délután indul visz- sza. Ott leszel az állomáson, mondja, döntésem az. hogy feleségül veszel. Az ajánlat kétségtelenül szerény és tisztességes, mondom neki, de előbb mégis meg kellene hallgatnom a szakértőket. Négytízkor indul a vonat, már fél négykor ott vagyok az állomáson. Vonulunk a peronon, mint élő szépségei a tájnak. Az Edina már eszembe se jutott, az öreg pedig frankón plakátok tervezésében is közreműködik. Nemrég műteremmé alakították számára Békéscsabán, a Dombos utcai megszüntetett, korszerűtlen iskola egyik osztálytermét. Vakító fehérre festett falakon a népművészet kincseinek gazdag bemutatója fogadja a belépőt. Mázas tálak, texmészeti, környezeti adottságok felhasználásával képzőművészeti alkotásokkal varázsoljuk esztétikussá. Az is öröm, hogy Békéscsabán nagyszerű lehetőségeket (találtam a grafikai művek kidolgozásához a Kner Nyomdában. Nyáron képzőművészeti tábor nyílik a városban, amelyen olyan grafikusok, mint például Gácsi Mihály és Cso- hány Kálmán vesznek részt és csomagolástechnikai,, plakáttervezési újításokon próbálják ki alkotó fantáziájukat. Békés megye gazdagodó művészi életéből Takjics Győző is részt akar vállalni. Foglalkozik a fiatalokkal is: a téglagyár kerámiaszakkörében húsz fiú és leány ismerkedik a művészettel díjazza majd, hogy milyen rendet csináltam a lakásban. Délután korán nyitom a klubot, a Vida és a Kelemen indulnak olaszba. Ez ma már nem \ügy, csak semmi izgalom, mondom nekik, ott kinn vigyázzatok a szépérzékre, nézzetek körül, nehogy sétálóutcában üssön el egy kamion, nem kell szenvedélyesen bírálni a pápát, ha benéztek a Vatikánba. Kéz- csókom az olasz lányoknak. Lapot, levelet portó nélkül ne küldjétek, adjátok át részvétem az olasz államnak, hogy már ilyen turistákat is • importál. Madárfütty az egész, mire felsóhaj tánánk, mert a búcsú mégis búcsú, már itt sincsenek. Szóval már a búcsú se fáj, s ahogy jobban körülnézek, sehol egy felhő. Na, ezt jól megcsináltuk. Ezek szerint a művelt társadalmat a mai időkben már semmi sem védi. csak az atomernyő. Szóval nagy a nyomás, mégis az a helyzet, hogy ebben a forróságban a vízművek se győzi, az esti órákban kiszárad a csap. Otthon mé^ szóda sincs, mert a néném ha kap is patront. elfelejti berakni a frigóba. Az öreggel, meg anyámmal holnap indul a Balatonra, már semmi nem érdekli. Azon jár az esze, hátha már ott várja valahol leendő férje, akit még nem is ismer. írok egy cédulát, az ágyába teszem, viselkedj rendesen. Éjszaka ráfekszik, ezen hál majd, reggel gyűrve megtafőmérnöke, Fodor Attila Kerekes Imre: EGY VAKÁCIÓ TÖRTÉNETE (Kisregény) az ő segítségével. B. Zs.