Békés Megyei Népújság, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-16 / 167. szám
Faültetés, utcai padok kihelyezése, öregek patronálása Élénk KlSZ-élet Kardoskúton Kardoskúton a napokban megalakult a KISZ-szervezetek tár. sulata, a KARDISZ. Ennek fon. tosságáról, sokrétű tevékenységéről a következőket mondotta el Barna László, a Rákóczi Tsz KISZ-titkára: — A Rákóczi Tsz évente 10 ezer forinttal támogatta a KISZ. alapszervezetek munkáját, a községi tanács pedig háromezer forinttal. A szövetkezet ezenkívül évi 50 ezer forintot adott a községi művelődési ház-költségvetéséhez s ezért elvárta, hogy a KISZ-eseknek helyiséget adjon. Az ifjúságpolitikai határozat végrehajtása során mi most arra törekszünk, hogy a termelőszövetkezetben és másutt dolgozó KISz-tagok és KISZ-en kívüli fiatalok érdekeit egyaránt képviseljük. Ezt pedig csak egy társulás tudja lebonyolítani. A magunk részéről részt veszünk a KISZ KB által meghirdetett „Kiváló védnökség a hősprogramért”, valamint az „Ifjúsági brigádok az V. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósításáért” mozgalomban. A KISZ- kongresszus határozatának szel. lemében elültettünk 100 facsemetét, a KISZ-fiataiok utcai padokkal látták el a községet, két ifjúsági brigád vállalta egyedül élő öregek patronálá- sát. Készülünk az őszi ifjúsági parlamentre, a KISZ szellemi vetélkedőre. Jó kapcsolatot teremtettünk a Rákóczi Tsz vezetőivel, a tanácsi vezetőkkel. A sikerélmények számunkra sokat jelentenek. Ezért vállaltunk egyebek között 150 társadalmi órát a községi óvoda szépítéséért, a környezet karbantartásáért. Tízezer szovjet kerékpár cserélt gazdát A nyár keresett árucikkei közé tartozik a hűtőszekrény és a kerékpár. A VXDIA Békés megyei kirendeltségén szerzett információ szerint 1976 első fél évében 10 ezer szovjet kerékpárt értékesítettek megyénkben, 800-zal többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Hűtőszekrényből különösen a jól bevált SZARATOV-típust keresik a vevők. Az év első felében 4700 hűtőszekrény cserélt gazdát, kevesebb, mint 1975 azonos időszakában. Ez elsősorban a kései kitavaszodással magyarázható. Ary Kánikula az arborétumban A szokásosnál gyorsabban lehullnak a mézelő fák virágai Videoton- újdonságok az őszi BNV-n A székesfehérvári Videoton Gyár több híradástechnikai újdonsággal mutatkozik be az őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron. A televíziógyárban már szerelőszalagra került a kedvelt „Tünde” hordozható televízió szenzoros változata és hamarosan megkezdik a „Capri” elnevezésű, hordozható sztereórádió gyártását is. Újfajta rádiók gyártását is tervezik a Videotonban, így elkészült a digitális órával egybeépített asztali rádió prototípusa. A szép vonalú készüléket ébresztésre is használhatják, a rádió számkijelzős órája pedig importált szerkezet. Másik újdonság lesz a kazettás lejátszó autómagnetofon. Az új kombinált rádiók gyártását — megfe. lelő piackutatás után — a jövő évben kezdi meg a Videoton. Helytálló Bazsóki György és Major László honvédek kimaradásról visszatérőben észrevették, hogy az egyik hétvégi pihenőházban tűz keletkezett. Gyors, határozott fellépésükkel megakadályozták a lángok továbbterjedését, ezáltal jelentős anyagi értéket mentettek meg a pusztulástól. * * * Nagy Ferpnc százados terepfoglalkozást tartott alegységével, amikor arra lettek figyelmesek, hogy a közeli erdőben kigyulladt az avar, s a tűz rohamosan terjedt. A tiszt, beosztottjaival nyomban a veszélyes területre sietett, s még időben megfékezte az erdőtűzzel fenyegető lángokat. Lehoczki András őrnagy bala- tonföldvári kirándulása során elhagyott személygépkocsira lett figyelmes. Másnap egy rendőrtiszttel visszatért a helyszínre, s alapos vizsgálódással megállapították. hogy a személygépkocsit ellopták, a rendszámát átfestették. A tiszt ébersége jelentős segítséget nyújtott a gépkocsi^ tolvajainak kézrekerítéséhez és a jogos tulajdonos kártalanításába A Szarvasi Arborétum — amelyben a világ minden tájáról származó, ezerhatszáznal több fajta fa, dísznövény és cserje él — sokrétű szerepet tölt be. A Holt-Körös partján fekvő természetvédelmi kert csodás látványával, csendjével, ózondús levegőjével a hazai és külföldi kirándulók ezreit vonzza. A legértékesebb parkdiszitö növényekből az arborétum faiskolájában nevelnek szaporítóanyagot városok, falvak fásítására. Az év különböző szakában jelentős a kert gazdag virágzása a méhecskék számára is. Kora tavasszal, amint a méhecskék kirepülnek, az arborétum bőséges virágport „kínál”. A barkák, a fenyőfélék, a nyírfák, a tölgyek, a hársak virágporai a méhcsaládoknál a fiasí. tást nagyban elősegítik, nyáron pedig nektárt gyűjthetnek méztermelésre a mézelő ták virágaiból. Jelenleg mintegy 50 méhcsalád él a mézelő fák árnyékában. A tartós kánikula azonban a sajátos klímájú kertet sem kíméli. A szokásosnál sokkal gyorsabban elhtrvad és lehull a csörgőfa, a mézesfa és más mézelő növény virága. A hatalmas fák lombkoronái egyébként roskadoznak a sok virágtól, s amíg le nem hullnak, a szorgos méhecskék népes csoportjai szívják az édes nedűt. a. Pályázat könyvtárak tervezésére Az Építési és Városfejlesztési Minisztérium és a Kulturális Minisztérium pályázatot hirdet középfokú közművelődési könyvtárak tervezésére. Ebbe a kategóriába tartoznak Budapest és a kiemelt felsőfokú központok kerületi könyvtárai, a középfokú városok és a távlatban várossá fejlesztendő nagyközségek központi könyvtárai, amelyekben átlagosan 90 000—130 000 kötet és egyéb dokumentum tárolásának és katonák Mészáros Miklós őrnagy vadászrepülőgéppel kiképzési feladatot hajtott végre. Közben leállt a gép hajtóműve, s azt a biztonságos magasságban már. nem lehetett beindítani. A repülésvezető parancsot adott a gép elhagyására, de Mészáros őrnagy élete kockáztatásával is megkísérelte az újbóli beindítást. Idegtépő másodpercek után a második kísérlet sikerrel járt, a hajtómű ismét működni kezdett, s a bátor pilótának még maradt annyi ideje, hogy a sok milliós értékű technikával épségben leszálljon a repülőtér beton pályájára. *** Fodor Péter tizedes Budaörs határában honvédségi gépjárművet vezetett. A vasúti átjáróhoz érve, megdöbbentő látvánv fogod la. Egv személygépkocsi ösz- szeütközött a vele szemben haladó autóbusszal. A sínek közölt több sebből vérző, eszméletlen férfi feküdt — az autóbusz vezetője. A sorompó jelzőrendszere » vonat közlekedésére figyelmeztetett. A katona a szerencsétlenül járt emberhez futott, s kimentette a halálos veszélyből. (KT) szolgáltatásának f-eltéleleit kell megtér ve2sni. Fontos cél, hogy két ütemben is megvalósítható könyvtárak építésére adjanak tervjavaslatokat a pályázók. A tervezési adatok szerint mintegy 1 300 négyzetméter alapterületű könyvtárat kell tervezni, amelyből az első építési ütemben kell létrehozni a nagyobb, majdnem ezer négyzetméteres épületrészt. A kölcsönzés és a tájékoztatás megkönnyítése érdekében célszerű az olyan, helyiségbeosztás, elrendezés, ami lehetővé teszi, hogy a könyvtáros kis mozgási körzetben kezelhesse a leggyakrabban szükséges katalógusokat, kézikönyveket, s más adminisztrációs és tájékoztatási munkaeszközöket. Előnyős az is, ha a könyvtárépületet jól megközelíthető helyre, a közintézmény központba telepítik, s nagy üvegfelületekkel nyitnak széles bepillantást az utcáról iß a könyvtári helyiségekbe. A pályázati kiírást már átvehetik az érdeklődök az EVm gazdasági hivatalában (Bp. V. kerület, Beloiannisz utca 2—4.). A kész terveket legkésőbb november 8-ig kell elküldeni a minisztériumnak. A legjobb tervek díjazására és megvásárlására összesen 420 000 forintot irányozták elő. A bíráló bizottság legkésőbb décembér 10-ig hirdeti ki a pályázat eredményét. (MTI) MA: 1976. JÚLIUS 16., PÉNTEK Valter napja A Nap kel 4.03 — nyugszik 19.37 órakor A Hóid kel 21.42 — nyugszik 9.31 órakor Fülledt, meleg idő Várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, helyi záporral, zivatarral, mérsékelt, napközben megélénkülő, változó irányú szél. Fülledt, meleg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 14—20 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül. Harminc évvel ezelőtt, 1946. július 16-án alakult meg a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége, a NEKOSZ. A Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére, s az akkori koalíciós pártok közül elsősorban a Nemzeti Paraszt párt támogatásával 1946 nyarán a régi Győrffy-kollégisták indították el a népi kollégiumi mozgalmat, s alig egy—két év alatt az egyetlen kollégiumból száznál is több lett, az ötven főnyi kollégistacsapat több mint tízezerre gyarapodott. A népi kollégiumok történelmi érdeme, hogy lényegében véve már a népi demokratikus fejlődési szakaszban is mindig tartalmában, mind pedagógiai eszközeiben szocialista szándékú nevelést tudtak adni. Ezzel pedig meggyorsították az elkötelezett népi értelmiség tömeges megjelenését; olyan területen „dolgoztak elébe” a történelmi fejlődésnek, ahol kiváltképpen nyomasztóak voltak a múlt terhei. A népi kollégiumok révén a dolgozó osztályok gyermekei nem csupán a lehetőséget kapták meg a felemelkedésre, hanem az ehhez szükséges eszmei, pedagógiai és tárgyi eszközöket is. — KOMMUNISTA MŰSZAK. A szolgáltató ktsz gyulai fodrászai július 19-én, hétfőn kommunista műszakpt tartanak, s az e napon összegyűlt pénzt a remetei gyermekotthon támogatására fordítják, — MÁSODVETÉS. A dombegyházi Petőfi Tsz-ben nagy gondol fordítanak a takarmány biztosítására. Ezt a célt szolgálja az Is, hogy az aratást követően több mint 100 hektárnyi területet hasznosítanak majd tarló- vetéssel: a tervek szerint napraforgós csalámádé lesz a másodvet emény. — HORGÁSZ VERSENY. A békéscsabai AFIT-nál nemrég alakult meg a horgászok egyesülete, amely most szombat— vasárnapra hirdette meg az első — hagyományindítónak szánt — halfogó versenyt. A július 17-én délelőtt kezdődő 24 órás „viadal” színhelye a Hármas-Körös endrődi szakasza. — NYÁRI MUNKÁK BATTO- NYÄN. A Battonyai Petőfi Tsz-ben az aratással egyidöben végzik a 450 hektár cukorrépa gazolókapálását és megkezdték a 220 hektár hibrid kukorica fattyazását is. — ÖSSZTÁNC. Július 17-én a sarkadi művelődési házban össztáncot rendeznek: este hét órától a gyulai Standard zenekar szolgáltatja a zenét. — ESŐZÉSEK. Miközben Európa nagy része súlyos aszállyal küszködik, Mexikót trópusi esőzések árasztják el. A három napja szünet nélkül szakadó eső az ország 12 államában óriási pusztításokat vitt véghez: húsz személy életét vesztette, több mint százezren maradtak hajléktalanak, és 70 ezer hektár gabonatermés semmisült meg. — SZÍNHÁZJEGY SZOCIALISTA BRIGÁDOKNAK. A gyulai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága az elmúlt évi társadalmi munkában kiemelkedő teljesítményt nyújtott szocialista brigádok tagjai között 15®, a várszínház előadásaira szóló jegyet osztott szét. — HÁROMNAPOS AUTÓBUSZ-KIRÁNDULÁSRA utaznak ma, július 16-án 44-en a battonyai asz.talos szövetkezetből. A kirándulók Pécs, Abali- get, Harkány nevezetességeivel ismerkednek az IBUSZ-túrán. — TÁRSADALMI MUNKA — VÉDNÖKSÉGBEN. Sikeresek voltak az idei első fél évben szervezett kommunista műszakok a KISZ-védnökséggcl épülő Gyulai Húskombináton. Az ifjúkommunisták ebben az évben több mint 120 ezer forint értékű munkával járulnak hozzá az építkezés gyorsításához. •■«»■•■■■■••■■■■■■■■■•■■■■■■■■■••■•■■■••a« Cousteau • m kapitány ajándékai ■ • Jacques Cousteau ka- ■ ■ pitány, a híres trau- 2 : cia mélytengeri kutató i ; szerdán több mint száz : 5 régiséget ajándékozott az ; • athéni múzeumnak. Az jj ! értékes darabokat az idő- 2 i számításunk utáni első sza. £ £ zadban elsüllyedt római ; • hajóról hozták felszínre. S Cousteau kapitány ked- 2 • den kutaióhájójának, a Ca- 2 : lypso-nak a fedélzetén tar- • ; tott sajtóértekezletén el- ; 1 mondta, hogy munkatársai. ! • nak és búvárainak gyakran. 2 1 ötven méternyire is le kei. £ ' lett fúrniuk az iszap alá, • ; hogy hozzájuthassanak a ; ■ ritka leletekhez. Az antik 5 2 kincsek között aranyéksze. £ £ rek (gyűrűk, nyakláncok), £ ■ érmek diszlámpák, amfo- ; ! rák, kerámiatárgyak van- 2 : nak, s megtalálták egy 2 ; életnagyságú márványszo. £ 5 bor egyik karjai is. « — VÁRATLAN FORDULATTAL ért véget a Missouri állambeli St. Louisban egy betörési kísérlet: miután az áldozataitól pénzt követelő fiatalember hét személyt három órán át túszként fogva tartott egy vendéglőben, újságírókat és fotósokat hívott a helyszínre és heves zokogásban tört ki: „Nem engedik, hogy elmenjek” — mondta a túszokra mutatva és e szavakkal főbe lőtte magát. síkés mcri/s^r. Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enycdi G. Sándor Foazerkesz tő-helyettes í Deák Gyula Szerkesztőséé r 5601 Békéscsaba — Pf.: Ili Telefon: 12-196. 12-0Ő5 ( Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba — Pf.; U1 Telefon- 11-021. u-Oöl Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dH egv hónapra 20.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató: Háromszékj Pál Index: 25 0ö4