Békés Megyei Népújság, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-01 / 128. szám

Ez történt a labdarúgó Az KB l-es GYORSLISTA KB III OMTK—LEHEL SC 1—0 (1—0) Orosháza, 600 néző. V: Geiger (6) . OMTK: Frák (8) — Raffai (7) , Lehoczki (8), Debreceni (7), Rábai (6) — Szabó (7), iPodma- niczki, —), Kárai (7), Cziíra (7) — Lovas (7), Szász (7), Zseák (7). Edző: Patyi Béla. Óriási erő­vel kezdett az orosházi csapat, és a 17. percben megszerezte a vezetést. Kátai átadását Szász 11 méterről vágta a jászberényi kapuba, 1—0. Fordulás után né­hány percig kiegyenlített volt a küzdelem, majd Lovas, Szász és Kátai lövése veszélyeztette a vendégek kapuját, A 70. perc­ben a kapufán csattant Urban lö­vése. A hátralevő időben az orosháziak kezdeményeztek töb. bet, több jó helyzetet hagytak ki, így az eredmény már nem változott. A helyzetek alapján az OMTK rászolgált a győzelemre. (Diniák B. Ferenc) KSC—BCS. TASK 1—1 (1—1) Kecskemét, 600 néző. V: Jaczi- na (6). TASK: Kovács (5) — Hancsák (1), Kolarovszki (6), Nemes (7), Lukoviczki (4) — Kiss (5), Zahorán (6), Soós (5) — Varga M. (5), Kuti S. (5), Ró­zsa (5), Edző: Mitykó András. A 9. percben Szabó fejelt a csabai kapuba, 1—0. Nyolc perc múlva, Zahorán, egyéni játék után, t3 méterről bombázott a hálóba, 1— 1. Szünetig mezőnyfölényben játszott a TASK. Fordulás után változott a kép, a KSC került fölénybe. A 62. percben Bohács lövése nyomán parázs jelenetek játszódtak le Kovács kapuja előtt, végül a csabai hátvédek felszabadítottak. A 65. percben kettős cserét hajtottak végre a vendégek. Ezután a két tizen­hatos közt folyt a játék. A be­fejezés előtt néhány perccel visszahúzásért Hancsák került a kiállítás sorsára. A TASK rászolgált a pont­szerzésre! GYULAI SE—EGSZÖV- MEDOSZ 3—0 (0—0) Gyula, 900 néző. V: Hoffer (7). GYSE: Szilágyi (—) — Novák (4) , Molnár (6), Szabó (5), Ótott (5) — Csőke (6), Búzás (6), Hir- ka (6) — Tóth X. (7), Steiger­wald (7), Zámbqri (6). Edző: Szilágyi János. A 20. percben Horák lőtt a gyulai kapu mellé, a másik oldalon Zámbori lövése csúszott el a kapufa mellett. A 41. percben Zámbori távoli lö­vése a felső lécről pattant le. Nem sokkal később Steigerwald emelt a kapus kezébe. Az 56. percben tömörülés után, Tóth I. a jobb alsó sarokba talált, X—0. A 73. percben kitűnői szabadrú­gás-megoldást követően Steiger, wald növelte a’ hazaiak előnyét, 2— 0. A 89. percben Tóth I. ál­lította be a végeredményt (re­mek egyéni alakítás volt), 3—0. A gyulaiak harcos, támadó felfogású játéka fordulás után eredményt hozott. (Fábián Ist­ván) SZFSSC—SZEGEDI VSE 1—1 (0—1) Szarvas, 1500 néző. V: Barna (4). FSSC: Fiedler (7) — Kere­kes (6), Gajdos (6), Filyó (7), Brakszatorisz (4) — Magyar (4), Rozsán I. (5), Kovács (4) — Ja­kab (3), Plástyik (4), (B. Tóth 5), Orovecz (6). Edző: Bánáti Rezső. Érthetetlenül gyengén, sok hibával játszottak a hazaiak az első félidőben. Ez meg is bosszulta magát. Gerecz a saját térfeléről indulva lőtt a szarvasi kapuba, 0—1. Szünet után rá­kapcsoltak a szarvasiak, hat gól­helyzetet hoztak össze, s ezek közül egyet — Orovecz révén — értékesítettek, 1—1. A 85. perc­ben megszerezhette volna a győztes gólt az FSSC, de Rozsán I. tiszta helyzetből — a szegedi kapust találta el. A hazai csapat teljesítménye sok kívánnivalót hagyott maga után. Arra nehéz magyarázatot találni, miért maradnak ki so­rozatban a gólhelyzetek... 'Csa­bai Pál). További eredmények: Szolnoki MÁV—Erzsébeti Spartacus MIK 4—2-ban (2—1), Jánoshalmi Spartacus—Szabó Lajos SE 1—1 (0—1), Láng—ÉPGÉP 2—2 (0—0), Szegedi Dózsa—HODGEP METRIPOND SE 5—1 (1—1), Kalocsai SE—Martfű 4—2 (2—0), Kecskeméti TE—Fővárosi Sütőipar 2—0 (1—0). A DÉLKELETI CSOPORT Állasa 1. Szolnoki MÁV 34 23 7 4 85—39 53 2. Szarvas 34 20 12 2 84—35 52 3. Szeg. Dózsa 34 20 6 8 76—39 46 4. BTASK 34 17 9 8 62—42 43 5. KTE 34 14 9 11 41—50 39 6. ESMTK 34 16 5 13 79—55 34 7. Lehel SC 34 14 11 11 51—34 37 8. Gyula 34 13 10 11 45—41 36 9. ÉGSZÖV 34 11 12 11 41—35 34 10. SZVSE 34 12 10 12 44—41 34 11. Jánosliáza 34 14 6 14 40—41 34 12. Láng 34 13 7 14 42—47 33 13. KSC 34 12 6 16 52—54 38 14. ÉPGÉP 34 11 8 15 45—68 30 15. Kalocsa. 34 10 8 16 52—76 28 16. Szabó L. 34 6 14 14 32—41 26 17. Orosháza 34 10 6 18 36—57 26 18. HMSE 34 8 8 18 32—55 24 19. Sütőipar 34 7 6 20 24—66 22 20. Martfű 34 8 2 24 30—84 18 Á megyei I. bajnokság Szalvai SE—Füzesgyarmat 1—0 (1—0) Békéscsaba, 80 néző. V: Szeles. Szalvai; Klembucz (—) — Otlakán (5) . Hürkecz (7), Hajdú (7), Kakukk (7) , (Sándor —), Smilák (8), Mező (8) , Nagy B. (7), Pápai (7), Klem­bucz J. (7), (Alberti 7), Törőcsik (ti). Edző: Gurbán Líviusz. Füzes­gyarmat: Kiripóczki (8) — Kiss II. (6) , Latyak (5), D-erbák (8), Csák (5), Vizer (8), Kovács (6), Varga (7) , Kiss III. (6), Zolnai (8), Tóth (8) , (Kiss J. —). Edző: Loss József. G; Klembucz J. (Borbély Gábor) Bcs. MÁV—Kétegyháza 6—2 (3—0) Békéscsaba, 50 néző. V: Szekeres. MÁV: Tóth (8) — Majoros (1), An- dó (7), Pataj (6), Vozár (8), Szűcs (8), (Kereki —), Nagy (8). Csiszár (8), Treifel (8), László (7), petrovsz- ki (5) (Belanka 8). Edző: Szabó László. Kétegyháza: oilár (4) — Ka­ján (5), Molnár (5), Búkor (5), Papp (—), (Grósz 8), Drágán (8), Lupás (5) , Tudtán (5), Kaposi (5), Futaki (6) , Fettik (5). Edző: Hodozsó Lász­ló. G: Treifel (2), Andó, László, Nagy, Csiszár, ill. Futaki, Grósz. Kiállítva: Molnár és Majoros. (Szto- ján János) Mh. Cukorgyár—Battonya 2—0 (1—0) Mezőhegyes, 200 néző. V: Ábra* nov. Cukorgyár: Szabó I. (6) — Ti- moty («), Nagy Hl. (6), Kovács T. (6) . Nagy II. (6) (Veszprémi 5). Nagy VI. (5), Csordás I. (6). Csordás ül. (7), Csordás 11. (5), Pepó (5), Szabó II. (tí) (Koszó 6). Edző: Kató János. Battonya: Lung (5) — Nyí­rna (5), Varga (5), Dohányos («) Kunstár (6), Kovács (6), Csabai (fi). Lukács (6), (Kresák 5), Bánszki (6), Oláh (7), Boér (5), (Bartha 5). Edző: Túri Mihály. G; Csordás III és Pe­pó. (Otrok Mihály) Mh. MEDOSZ—Endröd 6—2 (4—1) Éndrőd, 3co néző. V: Domokos. Endröd: Hajdú (2) — Kurilla (3), Gonda (4), Sági (3), (Pintér'—), Bo­tos (3), Sánta (3), Nagy L. (3), (Dó- gi —), Szakállas fri), Bartha (3), Feuerwerker B. (2), lyaiibvics (4), Edző: Erdei Ferenc. Mh. MEDOSZ: Farkas (6) — Garam (6), Lapusnyik (7) , Nagy J. (í>), Pocsai (6), Berki (tí), Borók (8), Köteles (6), Ács (B), Balogh L. (3), Danka (7). Edző: Vigh József. G: Balogh 3, Borók 3, ill. Ivanovics, Feuerwerker B. (Diósze­gi József) Kondoros—Mezökovácsháza 2—2 (2—1) Kondoros, 200 néző. V: Andó. Kondoros: Pelyva (4) — Dián" (3), (Mező —), Kunstár (4). Juhos (4), Kicska (3), Szász. (3), Hanyecz (4), Gál (3), Opauszki (4) Czesznak (6), Ladnyik (4), (Behón —) Edző: Plje- sovszki Mihály. Mezökovácsháza: Drágán (4) — Varga B. (5), Bútora (6), Szabó F. (6), Mákos («), Trájer (5) Hűli (4) (Varga L. 3), Szabó I. (5), Herjeczki Perlaki (4), Herjecz- ki L. (5), Szikrai (5). Edző; Arnócz­a lottó jutalomsorsolásáról, melyen a 20. heti szelvények vettek részt HÉTMILLIÓ 180 772 tv 160 988 háztart. félsz. 164 093 textilutalv. 173 176 zenesarok ut. 173 538 tetőtől talpig utalvány 183 188 vásárlási ut. 134 796 ki mit vál. ut 185 254 vásárlási ut. 194 381 konyhafelsz. ut. 197 674 utalvány 213 102 táskarádió 217 4J4 konyhaielsz. utalvány 234. 196 konyhaielsz,. utalvány 248 áll textil ut. 253 184 vásárlási ut. 266 802 textil ut. 280 548 konyhaielsz. utalvánv 293 4í8í> tetőtől tál Dig utalvány 313 001 utalvány 316 441 textil ut. 321 143 textil ut. 32G 313 grillsütő 326 940 tetőtől talpig utalvány 327 148 textil ut. 329 157 utalvány > 46 771 ki mit vál. ut. 348 372 tetőtől talpig utalvány 351 655 tv 352 080 tetőtől talpig utalvány 356 9 55 tetőtől talpig utalvány 367 874 táskarádió 373 004 tetőtől talpig utalvány 378 653 konyhaíelez. utalvány 388 797 ki mit vál. ut. 393 881 tetőtől talpig ut. 397 836 textil ut. 407 874 utalvány 417 756 tv 418 696 sztereorádió 420 215 tv 423 533 konyhaielsz. utalvány 429 999 háztart. félsz, 4t6 7 22 konyhaielsz. utalvány 437 524 vásárlási ut. 439 301 konyhaielsz. utalvánv 437 524 vásárlási ut. 439 301 konyhaielsz. utalvány 439 441 451 457 466 473 510, 523 538 361 576 581 593 602 621 650 658 370 textil ut. 184 tetőtől talpig utalvány 021 konyhafelsz. ut. 764 textil ut. 944 ki mit vál. ut. 455 textil ut. 683 ki mit vál. ut. 161 konyhafelsz. utalvány 634 vásárlási ut. 518 vásárlási ut. 775 vásárlási ut. 910 textil ut. 305 tetőtől talpig utalvány 474 vásárlási ut. 541 konyhafelsz. utalvány 775 vásárlási ut. 429 textil ut. 068 konyhafelsz. utalvány 602 942 utalvány 688 359 tv 689 428 ki mit vál. ut. 693 819 utalvány 719 744 utalvány 726 142 háztart. félsz. 739 142 utalvány 746 512 ki mit vál ut. 793 414 vásárlási ut. 80? 634 textil Ut. 823 766 grillsütő 827 927 táskarádió 836 210 textil ut. 857 199 tetőtől talpig utalvány 885 808 textil ut. 887 534 tetőtől talpig ut. 894 082 tetőtől talpig utalvány 917 521 vásárlási ut. 942 245 utalvánv 960 574 utalvány 963 719 tetőtől talpig utalvány 984 385 zenesarok ut. 978 980 tv 979 578 tetőtől talpig utalvánv 999 414 ki mit vál. ut. NEGYVENNÉGY­MILLIÖ 441. 937 bútor-lakbér. 480 107 konyhafelez, utalvány 467 515 konyhafelsz. utalvány 470 792 kj mit vál ut. 473 748 tv 700 705 tetőtől talpig utalvány 707 210 tetőtől talpig utalvány 722 882 tetőtől talpig utalvány 723 280 tetőtől talpig utalvány 745 749 vás. utalvány 750 570 textil ut. ÖTVENÖTMILLIÓ 464 088 vás. ut. 467 522 utalvány 472 388 utalvány 476 438 Zsiguli sze­mélygépkocsira utalvány N— 126/a típusú la­kókocsival és 5000 Ft kész­pénz kellékek­re. 601 176 tetőtől talpig ut. 702 385 utalvánv 703 889 konyhafelsz. utalvány 716 448 vásárlási ut. 709 634 háztart. félsz. 738 283 konyhafelsz. utalvánv 752 702 vás. utalvány 754 888 textil utalvány hatvanegymilliö 942 906 textil Ut. 956 061 ki mit vál 962 151 tetőtől talpig utalvány 985 233 táskarádió 972 645 konyhafelsz. 974 710 utalvány 979 206 textil ut. 979 43°- hűtőgép 985 493 hűtőgép 991 441 grillsütő 995 535 konyhafelsz. utalvány HATVANKÉT­MILLIÓ 001 332 textil ut. 007 288 019 501 022 692 028 837 034 853 037 538 C41 315 048 887 058 482 071 661 091 713 0*P6 82« 098 918 103 619 105 109 141 655 144 272 154 953 159 815 185 067 176 682 179 227 209 001 218 835 224 059 243 284 245 294 246 390 261 016 283 684 264 444 265 334 289 845 279 372 290 680 295 489 296 364 297 616 314 054 327 1 33 328 874 347 007 grillsütő konyhafelsz. utalvány utalvány textil ut. vás. utalvány ki mit vál. ut. tv üdülőtelek Ba­la tonszabadi- Sóstón felépí­tett faházzal és 10 000 Ft-os készpénz ga­rancia megvál­tással tetőtől talpig utalvány vás. utalvány textil ut. háztart. lelsz, tv textil ut. utalvánv tv ki mit vál. ut, utalvány tv tetőtől talpig utalvány ki mit vál. ut. tetőtől talpig utalvány konyhafelsz. utalvány vás. utalvány hűtőgép konyhafelsz. utalvány vás. ut. tetőtől talpig ut. tetőtől talpig ut. textil ut. textil ut. konyhafelsz. ■ konyhafelsz. utalvány vás. utalvány vás. utalvány vás. utalvány sztereo rádió ki mit vál. ut. sztereo rádió textil ut. ki mit vál. u4. konyhafelsz. 376 055 vás. utalvánv 383 178 konyhafelez. utalvány 393 300 utalvány 401 760 IV 429 634 tetőtől talpig ut. 437 887 ki mit vál Ut. 451 472 utalvány 441 524 vás. utalvánv 475 429 zenesarok ut. 487 854 zenesarok ut. 488 211 utalvány A nyertes szelvénye­ket június 20-ig kell a totó—lottó kirendelt­ségek, az OTP-fiókok vagy a posta útján a Sportfogadási és Lot­tó Igazgatósághoz (1875 Budapest. V., Mün- nich Ferenc utca 15.) eljuttatni. A gyorslista közvet­lenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelőseget nem vállalunk. (MTI) UEFÁ-Kupa Folytatódtak a XXIX. UEFA ifjúsági labdarúgótorna össze­csapásai. A vasárnap lezajlón második forduló eredményei ezek voltak: A-csoport: Ma­gyarország—Wales 1—0 (0—0). Olaszország—Jugoszlávia 2—1 (1—0). B-csoport: Törökország— Izland 0—0, Spanyolország— Svájc 0—0. C-csoporl: Franciz- ország—NSZK 3—0 (2—0), Cseh­szlovákia—Finnország 1—0 (0— 0). D-csoport: Szovjetunió—Dá­nia 3—0 (1—0). Hollandia— Észak-írország 3—0 (1—0). A ma sorra kerülő 3. forduló műsora a következő (egysége­Totó-eredmények A totó 22. heti telitalálata: x, 1, 2, 2, l, 1, 2, X, 1, X, l, 2, 1, 2. Telitalá­latom szelvény 4 akadt, a nyeremény összege 486 166 forint, a li db 13-asra 77 439, a :l2-esekre 1540, a 11-esekre 135, a 10-esőkre 3i forint nyeremény jut. sen 17 00 órakor) A-csonori: Magya rország—J ugoszlácia. Wales—Olaszország, B-csoport; Törökország—Svájc, Spanyolor­szág—Izland. C-csoport: NSZK —Csehszlovákia, Franciaország —Finnország, D-csoport.: Hol­landia—Dánia, Szovjetunió— Eszak-írorsz ág. Kézilabda NB 1. B. Bcs. Előre Sp.—Bp. Építők. 14—7 (4—4), nők, Békés­csaba. Dunakeszi VSE—3cs. Előre Sp. 32—21 (19—8). férfi mérkőzés, Dunakeszi. Nb II. Bcs. Konzervgyár— Kecskeméti TE 13—10 (ti—4), női, Békéscsaba. Váci Forte— Szeghalmi KSE 14—9 (6—4), női, Vác. Szarvasi FSSC—Kecs­keméti Építők 18—13 (8—8), fér­fi, Szarvas. Az NB ll-es labdarúgó-bajnokság állása 1. FTC 26 17 5 4 56—34 39 2. Videoton 26 16 6 4 52—20 38 3. Ú. Dózsa 26 17 4 5 67—39 38 4. Bp. Honvéd 26 13 7 6 43—26 33 5. Vasas 26 12 4 10 52—34 28 6. Haladás 26 11 6 9 33—32 28 7. MTK-VM 26 11 2 13 40—36 24 8. ZTE 26 8 8 10 40—40 24 9. SBTC 26 7 10 9 36—41 24 10. Tatabánya 26 10 4 12 37—43 24 11. DVTK 26 6 10 10 20—36 22 12. Kaposvár 26 5 11 10 35—48 21 13. Rába ETO 26 6 9 11 29—42 21 14. Bcs. Előre Sp. 26 7 7 12 20—35 21 15. Csepel 26 2 8 12 28—44 20 16. SZEOL 26 3 5 18 20—58 11 NB I tartalékcsoport: Bp. Hon­véd—Bcs. Előre Sp. 2—8 (0—0). Kis­pest, 1090 néző. V: Tamás. Előre Sp.: Tóth — Kvasz, Dobó, Moós, (Ba­logh), Schneider, Hajós, Kovács (Hegyi), Ravasz, Vozár (Hódi), Már­tái, Bánáti. Jó: Kvasz, Bánáti. o. labdarúgó- eredményei ki József. G; Czet>znak, Opauszki, ill^ Herjeczlki L. 2. (Szvorecz János) Medgyescgyháza—S. Kinizsi 5—3 (1—1) Sarkad, 30Ó néző. V; Medovarszki. Medgycsegyháza: Kiss (6) — Ora- ^ecz (7), Potocska (8), Békési (7), Tóth (7), Mengyel (6), Deák (8). Do­bi (8), Hódi (6) (Horváth 9), Cseh (8), Mansi (7). Edző: Papp Lajos. Kinizsi: szabó (4), (Trifa 4) — Szat­mári (3), Molnár (6), Nagy (4), For­rás (4), Szabó (3), (Balogh 4), Sajti (4), Nemes (3), Balogh (6), Kiss (5). Bakos (4). Edző: Vasvári Péter. G: Horváth (3), Marsi, Deák, ill. Sajti. Kiss, Molnár. (Burázs István) Békés—Nagyszénás 1—1 (1—0) Békés, tiOo néző. V: Trencsényi. Békés: Makai (8) — Kun (7). Arató (7), Acs (7), Deák (8), Vágási H. (8), Nagy M. (7) Baji (6), Kopárdi (5). (Bényai —), Kun III. (8). Csier- nyik (6), (Kun II —). Edző: Jenei Sándor. Nagyszénás: Kun (7) — Szá­lai (7), Kókai (7), Kupeezig (7). (Raffai —), Verbőczi (6), Nagy A. (7). Zábrák (6), Nagy L. (6), Ro- nyecz (7), Bogdán (6), Nagy K. (8). Edző: Lenti József. G; Kun Hl., il­letve Szalai. (Nagy Mihály) Szeghalom—Gyoma 3—0 (3—0) Szeghalom, 3<K) néző. V: Kiss. 1 Szeghalom; Kazári (7) — Simon (7). j Szabó (8), Tar II. (7). Kovács (8), ' Petneházi (7). Serfőző (7), Tar I. (8), j Bakos (6), (Gazsó —), Kun (7), Ber- náth (7). Edző: Farkasinszki And­rás. Gyoma; Ágoston II. (6) (Hu- nya (7) — Putnoki (7), Szilágyi (6), Hornok (7), Bélteki (7), Csaba (5), (Sass ), Győrfi (5). Molnár (5), Kiss (7), Csiger (5). Ágoston I. (6). j Edző: Halász irtván. G: Tar I., Ser- íőző, Kun. Ifjúságiak: Mh. Cukorgyár—Bal- tonya 4—1, Endrőd—Mh. MEDOSZ 1—1, Szalvai SE—Füzeögyarmat 4—1. Kondoros—lVIkháza 2—0, Sarkad— Medgycsegyháza 8—0. Békés—Nagy­szénás 4—0, Szeghalom—Gyoma 4—4, Bcs. MÁV—Kétegyháza 13—0. A megyei első osztályú labdarúgó­bajnokság állása a következő: 1. Nagyszénás 26 17 7 2 53—18 41 2. Szeghalom 26 17 4 5 14—20 38 3. Mh. Cukorgy. 26 13 6 7 50—30 32 4. M.-egyháza 26 11 9 6 51—35 31 5. Füzesgyarmat 26 13 5 8 43—33 31 6. Endröd 26 10 9 7 47—33 29 7. Sarkad 26 11 5 10 40—43 27 8. Szalvai SE 26 10 6 10 35—40 26 9. Gyoma 26 8 9 9 31—32 25 10. Bókcsi Sp. 26 8 8 10 35—35 24 H. Battonya 26 10 3 13 37—38 23 12. Mh. MEDOSZ 26 9 5 12 36—44 23 13. Mk.-haza 26 6 9 11 32—48 21 14. Bcs. MÁV 26 7 7 12 35—45 20 13. Kondoros 26 5 10 11 25—38 20 16. Kétegyháza 26 — i a 20—81 4 Diáksport A középfokú iskolák országos lab­darugó kupájának döntő mérkőzé­sét Békéscsabán, a Kórház utcai sporttelepen rendezik meg szerdán, június 2-én. Az aranyérem sorsét eldöntő Szé­kesfehérvári Vasvári Gimnázium— Debreceni tendier Szakközépiskola mérkőzés 15,oo orator kezdődik. labdarúgó-bajnokság eredmé­nyei: Szolnoki MTE—Nagybá- tony 3—0 (2—0), Vasas Izzó— Bp. Spartacus 4—1 (0—1), Bu­dafok—FÖSPED Szállítók 2—1 <1—0), Dorog—Nagykanizsa 2— 1 U—0), MÁV-DAC—Komló 1 —0 (0—0). Debreceni VSC—Kos­suth KFSE 2—0 (1—0), Pécsi MSC—Dunaújváros 1—1 (0—0), Szekszárd—Bábolna 4—2 (2—1), Volán—Várpalota 2—0 (1—0), BVSC—Oroszlány 2—i (1—0),

Next

/
Thumbnails
Contents