Békés Megyei Népújság, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-05 / 132. szám

/ Idős férfi érkezett Amikor a fiatal férfi hazaér-! kezett és a kulcsot a zárba il­lesztette, egy idős ember állt) meg az ajtó előtt. > — Hozzánk? — kérdezte a fia­tal férfi. — Igen. Remélem, nem jöt­tem rosszkor? — Tessék bejönni. Miről win szó? — Családlátogatás. Segíteni szeretnék. —■ ön nekünk? — hűledezett a fiatalember. — Hogy érti ezt? — Kérem, bizonyára hallot­tak már arról, hogy a fiatalabb korosztály tagjai, tanácsi kezde­ményezésre, meglátogatják az öregeket, meghallgatják pana­szukat, igyekeznek segíteni raj­tuk: kitakarítanak, megmelegí- tik az ételt és így tovább. Bementek a lakásba. A fiatal­ember bemutatta a feleségét. Az öregúr lelkesen tovább ma­gyarázott: — Arra viszont senki sem gondolt, hogy olykor a fiatalok­nak is segítségre van szükségük. Szükségük van valakire, aki ta­nácsokat tud adni az új élet startjánál. — ön « tanácstól jött? — kérdezte a férj. — Nem, kérem, nem hivatalo­san jöttem, önzetlenül szeret­nék segíteni a fiatal házasokon. — De miért? — Hogy miért csinálom? örö­met szerez nekem, ha segíthe­tek. — Hány éves ön? — Nyolcvankettő. — Es nem fárasztó ilyen lá­togatás? Az a sok lépcső. — Még elég jó kondícióban vagyok. Tehát miben segíthe­tek, kérem? — Igazán nem tudjuk, hogy miben. — Sok hasznos dolgot ta­pasztaltam életemben, talán át­SZÖVEG NÉLKÜL adhatok belőle néhányat ma­suknak, fiatal barátaim. — Nagyon kedves, de mi har­monikus házasságban élünk. Rendes állásunk van, nem hin­ném. hogy most szükségünk len­ne az ön segítségére. Az öreg elkomorodott. —■ Mindenütt ugyanezt hal­lom. Senki se kér tanácsot tő­lem. Udvariasan elküldenek. Van, aki viccel velem. Tegnap például egy fiatalember meg­kért, hogy mondjam meg neki a lottó nyerőszámait. Pedig úgy szeretnék segíteni! A házaspár összenézett, az asszony vállat vont, a férfi sze­mében felvillant a megértés fé­nye. Az öreghez fordult: — Kérem, nekem van egy problémám. Az igazgatómmal kapcsolatos. — Jó helyre fordult, kedves barátom. Voltam én főnök is, al­kalmazott is. Mi a probléma? — Rideg ember az igazgatóm. Az ötleteimet, javaslataimat el sem merem mondani neki. Mint­ha egy fal lenne körülöttem. A családlátogató elmosolyo­dott. — Ismerem ezt a típust. Tud valamilyen szenvedélyéről? — Horgászás. — No, akkor horgásszon ma­ga is. Tudja meg, hogy hová jár. menjen oda és véletlenül találkozzanak. Régi bevált mód­szer. Meglátja, leomlik körülöt­te az a fal. Ha az igazgató gyo­morbajos lenne, akkor azt kel­lene mondania, hogy ugyanaz a baj kínozza. — Értem. Köszönöm a taná­csot. — Szívesen — válaszolta jó­kedvűen az öreg. Amikor elment, az asszony megkérdezte: — Mi a csodát találtál ki? Az igazgatód nem rideg és mindig meghallgat benneteket. , — Persze, persze, de nem vet­ted észre, hogy az öregnek mennyire fáj, hogy nem haszno­síthatja magát? Kitalálta ezt a családlátogatást, hogy egy ki­csit tevékeny legyen. Az 6 korá­ban ez a legjobb orvosság. Meg­sajnáltam. Az asszony kinézett a folyo­sóra. * — Most csenget be a Kele­menekhez ... A férj nyomban felemelte a telefonkagylót és tárcsázott: — Kelemen? Szervusz. Ugye ott ül nálad az a szimpatikus bácsi? Az istenért, nehogy el- küldjétek. Kérjetek tőle taná­csot! Mindegy, hogy mit. Minél komplikáltabb, annál jobb!... Hadd örüljön a kisöreg . . Palásti László A szín melegít Valóban szükség van a szobá­ban a gőzfűtésű fűtőtestekre? Természetesen kell a meleg, de nem szépítik lakásunkat ezek az ormótlan fémszerkezetek. A feL adat szép megoldására tettek javaslatot az angol mérnökök, akik kidolgozták a falra festhe. tő áramvezető festéket. Most ahhoz, hogy felmelegedjünk, elég, ha ezt a festéket felken­jük szobánk falára és áramot vezetünk a mindössze 12 voltos két rézabroncsba. Ezáltal a fes­ték egyszerre sugároz’ hőener­giát és szolgál akkumulátorul. Ezt a szép „fűtőtestet” 40 év szakadatlan működésre hitele­(A Polish Weekly karikatúrája) s sj tették. Képernyő Születésünk és tájékozatlanságunk titkai Filatéliai hírek AZ ELSŐ MAGTAR BÉLYEG. Btáz esztendő é# a filatéiista kutatók munkája kellett ahhoz, hogy az első magyar bélyegek előállításának tör­ténetét megismerjük. Thán Mór fes­tőművész 1848-ban elkészítette a Ma­gyar Állami Posta egy krajcár név­értékű bélyegének tervezetét, ki­nyomtatását azonban a szabadság- harc leverése megakadályozta. Az 1861. évi kiegyezés létrehozta az ön­álló magyar postát, de műszaki ne­hézségek miatt még négy évig el kellett fogadnunk az Ausztriában nyomtatott és az osztrák postával közös bélyegeket. A posta vezetői intézkedést tettek, hogy a hazai bé­lyegkiadás technikai feltételei biz­tosítva legyenek. Gépeket vettek, nyomdászokat küldtek külföldre ta­nulmányútra, különleges papírt és festéket szereztek be. Az első sorozatot rézmetszetekről kívánták elkészíteni, 1870. év októ­berében, majd 1871 januárjában akarták forgalomba hozni. A nyo- móeszközök olyan lassan készültek, hogy 1870 végép áttértek a korábbi nyomtatványok készítéséből ismert kőnyomatos eljárásra. Ezzel 1871 ja­nuár végére csaknem 8 millió bé­lyeg készült el. Amikor a posta a bélyegeket felülvizsgálta, megál- lopították, hogy a bélyege^ nyomá­sa elfogadhatatlan, főleg Ferenc Jó­zsef feje van elcsúfítva. A festék az uralkodó arcának számos részén foltokban jelentkezik és himlőhe­lyek látszatát kelti. A posta véle­ménye következtében a kinyomott íveket megsemmisítették. Mindent elölről kellett kezdeni, nagyobb ta­pasztalattal é% nagyobb gondosság­gal. Üj nyomóformákat készítettek, majd próbanyomatokat mutattak be a postának. Ezek * bélyegek már megfelelőnek bizonyultak és így 1871. május 1-én forgalomba ke­rült Uhrein János vésnök terve 1 alapján a kőnyomatos sorozatunk. Az első készlet megsemmisítéséről egykori iratok leírásából szereztünk tudomást. . Vas Tibor Darvas József írta a „Magyar­ország felfedezése” című nagy sikerű könyvsorozat első köteté­nek megjelenése idején: „Oszlas­suk a ködöket, amelyek — a má- sodlagosság sznob dicsőítésével ráülnek a mellünkre. Mert így van: ráülnek a mellünkre. Per­sze: ezt oszlatni legjobban a mű­vekkel lehet. Ám teremtődjék olyan atmoszféra, amely segíti e művek megszületését; s legyen közvélemény, amely kiáll mellé­jük. Mert enélkül nehéz, nagyon nehéz..." Ügy érzem, nem evezem ide­gen vizeken, amikor a „Születé­sünk titkai” című, nagy sikerű, tízrészes tévésorozat június 3-i záróadása után Darvas fenti gondolatait idézem meg. Mert —, valljuk meg őszintén — oly sokat, de mégis oly keveset tu­dunk még arról, amit az élet születésének, életnek és talál­nak nevezünk. És nemcsak azért, mert ezek „nagy” kérdé­sek, hanem azért is, mert tudo­mányos, ismeretterjesztő irodal­munk jeles termése — az esetek többségében — pontosan azok­hoz nem jut el, akiknek a leg­nagyobb szükségük lenne rá! Kikre gondolok? Elsősorban a fiatalokra, és az öregekre, akik még nem kapták meg, és akkor nem kapták meg azt az őszinte felvilágosító, útbaigazító szót, melynek birtokában elindulhat­nak azon az úton, ahol minden további lépésüket a ráció hatá­rozza meg. Kár volna tagadni, hogy az ifjúság nemi, szexuális ' felvilágosításában — különösen az utóbbi három évben! — nem tettünk sokat, lényegesen töb­bet, mint azelőtt egy évtized alatt. De azt sem szabad elhall­gatni, hogy erre a makacs té­nyek kényszerítettek minden il­letékest: az évenkénti 10 ezer nemkívánatos terhesség 14—13 éves korban, hogy a nemibeteg- gondozók statisztikáját ne is em­lítsem ! Jogos a kérdés: alapvetően mi gátolja napjainkban az igazi kibontakozás útját, mely kedvét szegi lelkes pedagógusoknak, önzetlenül munkálkodó orvo­soknak és egészségügyieknek? Ki kell mondani: a prüdéria! — mely még ma is szívesebben vállalja a „csak senki meg ne tudja” kockázatát, az elkerülhe­tetlen küreték veszélyét, csak azért, hogy megőrizze a látsza­tot, a szűkebb környezet sem­mitmondó „értékítéletét”. E jegyzet szűkre szabott kere­tei arra kényszerítenek, hogy a továbbiakban arról szóljak, mennyit törlesztett a szóban for­gó sorozat abból az adósságból, mely valamennyiünk lelkét ter­heli. Örvendetesen, ígéretesen és újszerűén sokat! Elsősorban azzal, hogy dr. Czeizel Endre genetikus személyében olyan előadót sikerült találnia a tele­víziónak, aki megjelenésével, kultúrált — de nem fontoskodó! —• előadásmódjával egyszerűen „belopta” magát a néző szívébe, leikébe és értelmébe. És, ami nem egészen rajta múlott bizo­nyára a szemléltetésnek, a megjelenítésnek olyan változa­tos arzenálját vonultatta fel dr. Kárpáti György rendező segít­ségével, amire ma csak a televizió mint tömegkommuni­kációs nagyhatalom képes! Hogy akadtak menetközben gáncsoskodók, klshitűek, íoga- datlan prókátorok, akik — szem elől tévesztve az igazi célt! — vészharangot kongattak, szexuá­lis buzdításról prédikáltak — erre odafigyelni sem érdemes, mert: csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek — mondta Ady. Dicséret e bátorságért, e nemes veretű tiszta harcért mindazoknak, akik komolyan veszik és megfo­gadják Darvas József szavait: „Oszlassuk a ködöket... ", — mert előbbre, magasabbra, «alt így juthatunk, tájékozatlansá­gunk útvesztőit csak így tudjuk elkerülni. Szilérd Adém NAPOZÓ FÓKA Az állatvilág különös cso­portját képezik a fókák. A ná­lunk csak természetesen az al latkertekből, esetleg cirkuszok­ból ismert, szárazföldön esetle­nül csetlő-botló állatok igazi ha­zája a tenger. Főleg a hideg és a mérsékelt égövi tengereket kedvelik, de vándorlásaik során olykor a trópusokra is elvetőd­nek. sőt a folyókba is felúsznak akár. néhány száz kilométerre is. Még nem is olyan régen úgy tűnt, hogy a fókáknak meg van- aak számlálva a napjaik, oly ádáz módon mészárolta őket az ember. Testének szinte minden porcikája felhasználható vala­milyen célra. Prémjükből bun­dákat, bőrükből csizmákat ké­szítenek, húsuk pedig ehető. A bőrük alatti vastag szalonnaré­teg volt talán a legoecsesebb cél, amiért egész vadaszflottákat szervezlek, zsírolvasztó üzem­mel együtt. Helyzetük ma vala­melyest javult, mivel korlátozták vadászatukat, sőt helyenként teljes vadászati tilalmat rendel­tek el. Több fajuk azonban kö­zel került a kipusztuláshoz, kü­lönösen, ha figyelembe vesszük, hogy az emberen kívül még szá­mos ragadozó állat is pusztítja őket, de szenvednek a külső és belső élősködőktől is. A fókák népszerű állatok az állatkertekben, bár tartásuk rendkívül költséges, hiszen táp­lálékuk tengeri halakból áll. Cirkuszban is szívesen szerepel­tetik, mert igen jól 'idomíthatok. Esetlen mozgásuk ellenére sok kedvesség van bennük, és játé­kos hajlamúak. Ezt bizonyítja képünk is, amely állatkerti, ke­délyesen napozó fókái mutat be.

Next

/
Thumbnails
Contents