Békés Megyei Népújság, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-30 / 153. szám
Tanácskozik az európai kommunista és munkáspártok konferenciája (Folytatás az 1. oldalról) Német Demokratikus Köztársaság fővárosa. És most ez a Berlin vendég- szeretőén fogadta Európa kommunistáit, akik azért gyűltek össze, hogy népeiknek a béke és a társadalmi haladás új látóhatáraihoz vezető utat ajánlják. Ez valóban világosan mutatja az Európában bekövetkezett történelmi változásokat. Kontinensünk ma már távolról sem az az Európa, amely 30 évvel ezelőtt a második világháborúból lerombolva, vértől bontottan, íelperzselve került ki. Amit Európa népei napjainkban elértek, mndenekelőtt a fasiszta agresszorok és csatlósaik elleni felszabadító harc eredménye. Az emberek tízmilliói áldozták életüket ebbén a harcban. Hozzájárultak Európa megújulásához. Erről soha sem feledkezünk meg. A mai Európa jelentős mértékben a kontinens számos országában sikeresen épülő szocializmus és kommunizmus gyümölcse. Gyümölcse annak az állhatatos és kitartó harcnak is, amelyet a szocializmus országai a nemzetközi küzdőtéren a békéért vívnak. Európa arculata ugyanakkor annak a fokozódó osztályharcnak az eredménye is, amelyet a munkásosztállyal az élükön a burzsoá országok dolgozói és a legszélesebb társadalmi körök a tartós békéért folytatnak. Az időszaknak, melyet átéltünk fontos, megkülönböztető vonása az a körülmény, hogy a mai Európában ezek a változások a kapitalizmus általános válságának elmélyülése közepette mennek végbe. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy ez nemcsak gazdasági, hanem politikai és erkölcsi válság is. Ez a válság egyre jobban meggyőzi a tömegeket arról, hogy a kapitalizmus olyan társadalom, amelynek nincs jövője, egyszer s mind ez a válság megsokszorozza a másik, a szocialista út híveinek számát is. Ezt a válságot nem lehet megállítani, ma világosabb, mint bármikor, hogy az imperializmus többé nem diktálhatja Európa sorsát. E sors meghatározásában immár döntő szava van a szocialista államoknak, a tőkés országok demokratikus és munkásmozgalmának. És éppen ezeknek az erőknek a döntő érdeme, hogy Európa már 30 éve békében él. Az Európában kialakult új körülmények között végre megoldást nyert számos éles, robbanásveszélyes probléma, amely a második világháborútól kezdve lázban tartotta a kontinenst. Azok a fontos szerződések és megállapodások, amelyeket a szocialista országok a legutóbbi években Franciaországgal, az NSZK-val és más nyugati országokkal kötöttek, valamint a Nyugat-Berlinről szóló négyhatalmi megállapodás, jobb európai helyzet kialakulásához vezettek. A békés egymás mellett élés elvei az államok közti kapcsolatok vezérlő irányzatává lettek. Ez legteljesebben az Egyesült Államok és Kanada részvételével megtartott összeurópai tanácskozás sikeres lebonyolításának tényében jutott kifejezésre. Ez á béke erőinek hatalmas politikai győzelme. A tanácskozás mérföldkövet jelentő dokumentuma az államok békés közeledésének és .együttműködésének gazdag, sokoldalú kódexe. Valamennyi javaslatát igyekszünk megvalósítani. A nemzetközi enyhülés ügyének sikere lelkesítette és megerősítette a béke és a haladás erőit, emelte tekintélyüket és hatásukat a tömegekre. Megmutatta, hogy a burzsoá országok uralkodó köreinek valószerben gondolkodó képviselői megalapozott álláspontot foglalna* el Ugyanakkor felháborította és íktivizálta a reakciós és militarist» erőket, mindazokat, akik Európát és az egész világot a hidegháborús időkhöz, a nukleáris katasztrófa szakadékanak szélén való egyensúlyozásához kívánják visszahúzni. Megriadlak mindazok, akik a halált es pusztulást hozó fegyverek gyártásából élnek, akik képtelenek más politikai karriert elképzelni a maguk számára, minthogy keresztes hadjáratra” uszítsanak a szocialista országok és a kommunisták ellen, vagy hogy — mint ahogy azt Kína maoista vezetői teszik — nyíltan „az új háborúra .való. készülődésre” szólítsanak fel, árrá számítva, hogy hasznot húzzanak más államok és népek egymás ellen fordításából. A már eddig is soha nem látott méreteket öltött íegyverke- zési hajsza fokozásának érdekében az imperializmus agresszív erői és cinkosaik újból forgalomba hozzák a mitoszt, az úgynevezett „szovjet veszélyről”, amely állítólag a nyugati országok feje felett lebeg. Minden józan megfontolás ellenére a szocialista országokat teszik „felelőssé” más államokban bekövetkező belpolitikai fejlemények miatt, a polgárháborúk és a nemzeti felszabadító háborúk miatt. A kispolgárokat „orosz tankoszlopokkal” rémisztgetik, azt sugalmazzák, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi országai hatalmas mennyiségben fegyvert halmodnak fel, „Nyugat-Európa elleni háborút” készítenek elő. Ezek a kiagyalások azonban kártyavárként omlanak össze, mihelyt a tényeket, a valóságot vesszük szemügyre. Ami Közép-Európát illeti, nincs nagy különbség a Varsói Szerződés és a NATO fegyveres erőinek méreteit tekintve. Színvonaluk sok éve többé-kevésbé azonos (a két fél profiljának meghatározott különbözőségével). Ez a nyugati hatalmak számára pontosan olyan jól ismert, mint számunkra. Ezért a szocialista országok megállapodást javasolnak a fegyveres erők és a fegyverzetek (kezdetben legalább a Szovjetunió és az Egyesült Államok részéről történő) egyenlő csökkentéséről, azzal a céllal, hogy ne változzanak meg az erőviszonyok, de csökkenjenek a felek katonai kiadásai és az összecsapás veszélye. Ügy tűnik, mi sem lehet lo- gikusabb és igazságosabb ennél. Mégis: a NATO-országok álha- tatosan arra törekednek, hogy a csökkentés ne egyenlő mértékben következzék be, hogy az erőviszonyok javukra és a szocialista országok hátrányára változzanak. Világos, hogy ebbe nem mehetünk bele és a nyugati tárgyaló partnereink láthatólag maguk is megértik ezt. így hát az általuk elfoglalt álláspontnak csan egy ertelme lehet: hogy fékezzék a tárgyalásokat, akadályozzák a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentését. Éppen a Szovjetunió javasolta, hogy közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó tárgyalásokon részt vevő államok vállaljanak kötelezettséget, hogy mindaddig, amíg a tárgyalások folynak, nem növelik a fegyveres erők létszámát. A nyugat azonban ezt a javaslatot sem fogadta el. A NATO tovább növelj Közép-Eu- rópában állomásozó katonai erőinek létszámát és ütőerejét. Ki van tehát az európai katonai veszély csökkentése mellett, és ki segíti elő e veszély növelését? A Szovjetunió az egyetlen a nagyhatalmak közül, amely nem növeli évről évre katonai kiadásait és a hatalmak katonai költségvetésének általános, egvezte- tett csökkentésére törekszik. Eközben az Egyesült Államok katonai költségvetése szakadatlanul nő. Már meghaladja a 100 milliárd dollárt. A NATO nyugat-európai tagjai esetében pedig öt év alatt — 1971—1975-iG — több mint kétszeresére nőttek a katonai kiadások. Ez a valóság, amely önmagáért beszél. Emlékeztetünk még néhány beszédes tényre. Éppen a Szovjetunió fontos javaslatot terjesztett elő. Indítványozta, hogy kössenek világméretű megállapodást az erőszakról történő lemondásról a nemzetközi kapcsolatokban, általánosan tiltsák be a tömegpusztító fegyverek új fajtáit és rendszereit (amelyek között a nukleáris fegyvernél sokkal szörnyűbb fegyverek is megjelenhetnek). Ezek a javaslatok világszerte széleskörű helyesléssel találkoztak, de á nyugati, hatalmak kormányai részéről (nem is' beszélve Kínáról) eddig sajnos nem sok akaratot láttunk ezek megvalósítására. A Szovjetunió a stratégiai fegyverek további korlátozásáról folyó szovjet.-'—amerikai tárgyalások során hivatalosan javasolta, hogy mondjanak le olyan új, az eddiginél puszti- tóbb fegyvertípusok létrehozásáról, mint például a „Trident’V- rakétával felszerelt tengeralattjáró és a B—1-es stratégiai bombázó az Egyesült Államokban és az ennek megfelelő rendszerek a Szovjetunióban. Az Egyesült Államok azonban élutasította javaslatainkat és hozzálátott a tömegpusztító fegyverek eme újabb csoportjának kialakításához. A Szovjetunió javasolta az Egyesült Államoknak, állapodjanak meg abban, hogy kivonják a nukleáris fegyvereket hordozó szovjet és amerikai hadihajókat a Földközi-tengerről. Javaslatunkat azonban elutasították. A Szovjetunió javasolta, hogy kössenek megállapodást az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltásáról. Ez a javaslat széles körű támogatásra talált az ENSZ-ben. Más atomhatalmak azonban nem voltak, hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni a vonatkozó megállapodás kidolgozása érdekében. Mindezek a javaslataink továbbra is érvényesek — mondotta Brezsnyev és aláhúzta, hogy az eddig elmondottak elegendőek annák a kérdésnek a helyes megválaszolásához, hogy valójában, ki törekszik a fegyverkezési hajsza megfékezésére és ki az, aki cselekedeteivel szítja azt. V. I. Lenin a szovjet államnak az első világháború befejezéséért vívott harca feladatairól szólva hangsúlyozta- „Aki azt hitte, hogy könnyen hozzá lehet jutni a békéhez, hogy csak enyhe célzást kell tenni a békére és a burzsoázia tálcán hozza nekünk, az egészen naiv ember”. V- I. Leninnek ezek a szavai ma is időszerűek. Biztosíthatom önöket elvtársak, hogy pártunk nem csökkenti erőfeszítéseit a béke és a nepek biztonsága ügyéért vívott harcban. Ezzel kapcsolatban mi továbbra is nagy jelentőséget tulajdonítunk a szovjet—amerikai kapcsolatok javításának. Természetesen elsőrendű jelentősége lenne annak, hogy sikeresen befejeződitek a stratégiai fegyverzetek korlátozásáról szóló új megállapodás elhúzódó kidolgozása. A Szovjetunió ebben a kérdésben jóakaratról és építő szellemű magatartásról tett és tesz tanúbizonyságot. Annál különösebb, hogy az Egyesült Államok felelős köreiben időről időre felhívások hangzanak el a gyorsított fegyverkezésre hivatkozássaia Szovjetunióval folytatott tárgyalások megrekedésére, vagyis egy olyan helyzetre, amely néhány hónap óta húzódik — nyíltan meg kell mondani — nem a mi hibánkból. : Elvtársak! Nem egyszerű dolog hatástalanítani azt a puskaporos, pontosabban nukleáris kamrát, amellyé napjainkban Európát változtatták. De - meg kell kezdeni a tényleges előrehaladást ebben az irányban. A Szovjetunió, híven a Helsinkiben elért megállapodás szelleméhez és betűjéhez, lelki- ismeretesen értesíti az európai biztonsági konferencia résztvevőit a hadgyakorlatokról, amelyeket a határövezetekben folytat és meghívja ezekre a szomszédos országok megfigyelőit. A szocialista országok — mint ismeretes — többször is javaslatot tettek az Észak-atlanti és a Varsói Szerződés szervezeteinek egyidejű felosztására,' vagy — előzetes lépésként — azok katonai szervezetének megszüntetésére. Természetesen távol áll tőlünk' az a gondolat, hogy egyenlőségjelet tegyünk a két szervezet közé. A Varsói Szerződés •szigorúan vett védelmi szervezet. Ami a. NATO-t illeti, ezt a tömböt az agresszió és a népek felszabadító harca elnyomásának eszközeként hozták létre, és — bármennyire szépítik is ' tevékenységét — ez maradt ma is. Mi azonban elvileg ellenezzük a világ katonai tömbökre való felosztását. Elvtársak! Európa népei olyan nemes hagyományok örökösei és folytatói. amelyek a világkultúra elválaszthatatlan alkotó részévé váltak. Kell-e mondani, hogy ezek a nagy hagyományok korunkban sok mindenre kötelezik az európaiakat? Másrészt viszont Európa — az emberiség történelme legborzalmasabb forrása volt. Legalábbis százmillió emberélet Európa történelmének véres mérlege napjainkig. Ez szintén az európaiak hozzájárulása az emberiség történelméhez, de borzalmas hozzájárulás, amely figyelmeztet és kötelez. Arra kötelez. hogy elgondolkodjunk a múlton a jövő érdekében. Európa elvileg új korszakba lépett, amely alapvetően különbözik mindattól, ami korábban volt. Ennek meg nem értése azt jelentené, hogy az európaiak katasztrófa felé haladnak. „Ki kardot ránt, kard által vész el” — tartja a régi mondás. Napjaink Európájában a kardot rántó nemcsak maga -vész el, de* még csak el sem tudja képzelni, hogy ki mindenki pusztul el vele együtt a tűzben: ellenség, burát, szövetséges vagy egyszerűen közeli avagy távoli szomszéd. A szovjet emberek számára maga a gondolat is borzalmas, hogy Európa területén nukleáris fegyvert alkalmazzanak. Európa épülete a végsőkig zsúfolttá és tűzveszélyessé vált. Nincs és nem is lesz olyan tűzoltóság, amely képes lenne a tüzet eloltani, ha az valóban lángra lobbanna. A béke tehát Európa és az európaiak számára létfontosságú. Rendkívül fontos az is, hogy megteremtsük Európában a békés együttműködés, úgymond anyagi közegét. , Itt a kölcsönösen előnyös együttműködés különböző íor- máiiij — a kereskedelemre, a .termelési kooperációra és a tudományos-műszaki kapcsolatokra — gondolok. Ez a feladat teljesen reális. Például a Szovjetunió kereskedelmi forgalma az európai tőkés országokkal az utóbbi öt esztendő alatt több mint háromszorosára növekedett. Ügy gondolom, hogy az éuró- pai kommunisták egységesek az ilyen kapcsolatok további fejlesztésének hasznosságát és kívánatosságát illetően. Ez segít a tartós béke anyagi alapjainak lerakásában. Ez megfelel a dolgozók közvetlen érdekeinek. A szocialista országokkal való gazdasági kapcsolatok ezekben a válságos időkben máris sok százezer, sőt sokmillió ember számára biztosítanak munkát Nyugati-Európában. Ugyanakkor ezen az úton nem kevés az akadály, amelyet a lökés országok támasztanak a szocialista országokkal szemben gyakran alkalmazott megkülönböztetésekkel — mondotta Brezsnyev és hozzáfűzte: Mint ismeretes, javaslatot tel - tünk európai kongresszusok, vagy államközi tanácskozások megtartására, hogy megvizsgáljuk az olyan problémák megoldásában való együttműködés kérdéseit,»mint amilyen a környezetvédelem^ a közlekedés, az energetika fejlesztése. A nyugati államok szavakban emellett vannak, valójában azonban kibúvó álláspontra helyezkednek és egyáltalán nem sietnek a gyakorlati lépésekkel. Hogyan lehet ezt összeegyeztetni a Helsinkiben elért megállapodások támogatására tett ígéretekkel ? Elvtársak! A tartós békéhez oly szüskéges államközi bizalom légkörének megteremtése azt követeli, hogy a népek egyre jobban megismerjék és megértsék egymást. Pontosan és elsősorban ebből a szempontból közelítjük meg a kulturális csere és az emberi érintkezések kérdéseit teljes sokrétűségükben. Hogyan is áU az ügy ebben a vonatkozásban ? A szovjet állam mindenképpen ösztönzi a kulturális cserét — kormányközi megállapodásokban rögzíti azt és évről évre szélesíti terjedelmét. Jelenleg országunk 120 országgal tart fenn kulturális kapcsolatokat a helsinki konferencián elfogadott záróokmánynak megfelelően. Ugyanezt az irányelvet követik ezekben a krédésekben az európai biztonsági konferencián részt vett más szocialista országok is. Ami viszont a tőkés államokat illeti, azoktól meglehetősen sok szép szót hallottunk a szellemi értékek cseréjéről, de valóságos tetteket bizony keveset láttunk. Ez nyilvánul meg a legkülönfélébb területeken. Angliában és Franciaországban például csak hatod-hetednyi könyvet adnak ki szovjet szerzőktől, mint mi a Szovjetunióban, angol, illetve francia szerzőktől. Harmadannyi televíziós műsort sugároznak stb„ stb. Egészében a szocialista országok népei lényegesen tájékozottabbak a nyugati életről, mint a tőkés országok dolgozó tömegei a szocialista valóságról. A burzsoá propaganda feltalálta a „zárt társadalom” legendáját, hogy csökkentse a szocializmus vonzóerejét, befeketítse arculatát. Forduljunk itt is lényekhez. Csupán a múlt évben a KGST. országokban több mint 58 millió külföldi vendég fordult meg. Ug^inakkor a szocialista közösség országaiból mintegy 35 millió polgár utazott külföldre. Már ebből is látható, hogy mit érnek a ..zárt társadalomról” hangoztatott szólamok. Vagy vegyük például az olyan tömegszervezetek, mint a szak- szervezetek közötti érintkezés kérdését. Előfordult, hogy az Egyesült Államok területén tartott nemzetközi találkozókra nem engedték be a szovjet szak- szervezetek képviselőit. Ami a Szovjetuniót illeti, nálunk tavaly 980 külföldi szak- szervezeti és munkásdelegáció járt, és 750 szovjet delegáció látogatott külföldi országokba. Nem, a szocialista országok nem képeznek „zárt társadalmat”. Nyitva vagyunk minden előtt, ami igaz és becsületes. Ajtónk azonban mindig zárva lesz azok előtt a kiadványok előtt, amelyek a háborút, az erőszakot, a fajgyűlöletet és az ember-gyűlöletet hirdetiJc. Még. jobban bezárjuk ajtónkat a külföldi titkosszolgálatok és az állniuk létrehozott emigráns szovjetellenes szervezetek ügynökei előtt. Gondolom, hogv az amerikai FIA tevékenységének legutóbbi botrányos leleplezései után mindenki jól megérti, hogy enyhén szólva, joggal állunk így hozza ehhez a kéréshez. Véleményünk szerint a kulturális csérének és a tájékoz'-'ás- (Folylatás a 3. oldalon)
