Békés Megyei Népújság, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-03 / 130. szám

mellett a jobb alsó sarokba küldte a labdát. 1—2. A gól után erőteljesen roha­mozott a Videoton, s a 78. perc­ben kiegyenlített. Karsai futott el a bal szélen, beadását Pogács Májer elé fejelte, aki 18 méter­ről, ritkán látható hatalmas gólt „ragasztott” Bugyik kapujának bal felső sarkába. 2—2. Újrakezdés után Alberti—Po gács ósszjáték végén Kolesánsz- kihoz került a labda, aki óriási gólhelyzetben, 8 méterről Cece- libe rúgta a labdát. A 81. percben eldőlt a mér­kőzés sorsa. Karsai 40 mé­teres szabdrügását Szalmási a li-cs pontról a kimozduló Bugyik fölött fejelte á léc alá. 3—2 a Videoton javára. Végig nagy iramú, küzdelmes mérkőzés. A békéscsabaiak hal­latlan lelkesedéssel játszottak. Az első félidőbn többet birtokolták ,a labdát és megérdemelt veze­téshez jutottak. Szünet után ha­mar egyenlített a vendégcsapat, de 1—1 után újra fölényt har­colt ki és gólt lőtt a Békéscsaba. Ekkor úgy tűnt, már megnyerte a mérkőzést a hazai gárda. De nem így történt. Drámai fordula­tokban gazdag hajrában egyen­lített, majd pedig a maga javára fordította az eredményt a ruti­nos, egységes vendégcsapat. Nyilatkozatok. Kovács Ferenc: i Nagyon nehéz mérkőzésen érté­kes és megérdemelt két pontot szereztünk. Szűcs Gyula: Lelke­sen játszottunk, durva védelmi hibákból vesztettünk. Uhrin János További eredmények: Újpesti Dózsa—Vasas -1—5, Zalaegerszeg —Haladás 3—1, SZEOL—Diós­győr 2—1, Kaposvár—MTK-VM 0—0, Salgótarján—Rába ETO 0—0, Csep°l—Tatabánya 1—1 Honvéd—F” i—3 A tartalékbajnokságért. Bcs, Előre Spartacus—Videoton 3—0 (2—0). Békéscsaba 500 néző V: Kiss. Lovasverseny A megyei lovasbajnokság má­sodik fordulóját Orosházán, az Új Elet Tsz bogárzói lovaspá­lyáján rendezik meg, június 6-án, vasárnap. A viadal reggel 8 órakor kezdődik, s egész napos programot biztosít a megjelen­teknek. Asztalitenisz A békési Városi Sportíelü- gyelőség Békésen, az országos gyermeknap alkalmából, jól si­került korosztályos asztalitenisz­versenyt rendezett. A fiatalok összecsapásait a 3-as számú is­kola tornatermében rendezték meg. Eredmények: Fiúk. 1962-ben születettek: 1. Antónr. 2. Jan- tyik, 3. Polgári. (Mindhárom 1-es sz. isk.) 1963-ban születet­tek: 1. Sebestyén, 2. Csarnai, 3. Tóth (mindhárom 3-as sz. ált. isk.) 1964-ben születettek: 1. Szabó, 2. Polgári, 3. Kiss (mindháron 3-as sz. ált. isk.) Leányok. 1962-ben születettek: 1. Megyesi, 2. Fődre (2-es sz. isk.) 1963-ban születettek: 1. Fe­kete, (2-es sz. ált. isk.) 2. Hor­váth (3-as sz. ált. isk.). 1964-ben születettek: 1. Nagy (3-as sz. isk.) 2. Fogarasi (2-es sz. alt. isk.) 3. Varga (2-es sz. ált isk.). 1965-ben születettek: 1. Nagy E. (2-es sz. ált. isk.) 2. Nagy J. . (2-es sz. isk.) 3. Horváth (3-as s£. isk.) 1966-ban születettek: 1. Tóth, 2. Endrődi. 3. Nagy (mind­három 2-es sz. isk.). Összevont korosztályok verse­nye: Lányok 1. Megyesi (?-es sz. isk.) 2. Fekete (2-es sz. isk.) 3—4. Nagy, Horváth (3-as sz. isk.) Fiúk: 1. Sebestyén, 2. Sza­bó, 3—4. Csarnai, Tóth (3-as sz. isk.). Hatezer néző tapsolt az orosházi tornaünnepélyen Az orosiiazi városi tornaünnepely Az orosházi Városi Tan,ács műve­lődésügyi osztálya, a sportfelügye­lőség, a városi úttörőelnökség - a múlt hét szombatján rendezte meg az OMTK-sporttelepen — Orosháza általános éis középiskolás növendé­keinek részvételével, a városi torna- ünnepélyt. Hatezer néző előtt, az úttörőzenekar indulóinak hangjaira 33oo diák — közöttük óvodás csöpp­ségek is — vonultak fel az. ünnepé­lyes megnyitóhoz. Dr. Szegvári pé- terné, a városi tanács titkára üdvö­zölte a megjelenteket, majd megkez­dődött a szín pompás testnevelési és sportünnepély. A műsorban fellép­tek az ,.ovisok”, bemutatták színes, látványos, szép gyakorlataikat az általános és középfokú iskolások. egyik mozgalmas pillanata. (Fotó: Pataki) A közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a diákok produk- I cióit. Kijutott az elismerésből a gyakorlatokat tervező, betanító, irá­nyító (Szokodi Sándor, Institórisz Gyuláné, Gondos Lászlóné, Gyürki Erzsébet, Herényi Istvánná, Szabó Hunor, Bartolák József, Pirer Gyu­la, Szemenyei Sándorné, Szűcs Fe­renc, Borsi Vince, Németh István, Cserven István, Macher Lajosné, Bánhidi Zoltán) testnevelőknek is. Dicséret illeti a szervezési munkák­ban élenjárókat (BOV, gépjavító, kőolaj vállalat, a Bálint János vezet­te barneváli brigád, OMTK elnöksé­ge), akik mindent megtettek az ün­nepség sikeréért! UEFA-Kupa----------------------j-------------­Á franciákkal .mérkőzünk az elődöntőben Kedden befejeződtek a 2». labda­rúgó UEFA-torna csoportmérkőzé­sei. A forduló eredményei a követ­kezők voltak: A-csoport: J ugoszlávia—Ma gyár or­Kosárlabda Mezöberényi ÁFÉSZ—Szarva­si FSSC II. 63:34 (33:14) NB. III. női. Szarvas, V: Józsa, Vá­mos. ÁFÉSZ: Galló (9) — Po- vázsai (6), Cservenák, Bánszki (13), Baksai (10) Csere: DARI- DÁNÉ (11), FORRÓ (10), Litvai (2), Nádházi (2). Edző: Iványi László. FSSC 11 : LELKES (12). Palov (6), Petényi (2), Vajgel (10), Tóth (2), Csere: Frankó, Csaba Szalur (2). Edző: Szirony Pál, Murvai Árpád. A herényi­ek végig irányították a játékot. Hódmezővásárhelyi VSE—Bé­kési ÁFÉSZ 67:57 (35:18). NB. II. férfi. Hódmezővásárhely, V; Sirnó, Mező. ÁFÉSZ: Csarnai (21), Fazekas (10), Kovács (9). Korcsok «(5), Lipcsei (4), Csere: Aradszki (2), Zima (2). dn Papy (2), Pocsai (2), Domokos. Edző: Békési Mihály. A tavaly még NB II-ben szereplő házigazdák szoros mérkőzésen, játékveze­tői segédlettel nyertek. Megyei bajnokság eredményei. Férfiak: Békési ÁFÉSZ III— Szarvasi FSSC II. 69:4 (!), Bé­kési ÁFÉSZ III.—Gyulai SE II. 28:33, Békési ÁFÉSZ II.—Gyu­lai SE II. 53:57, Békési ÁFÉSZ II. — Szarvasi FSSC II. 102:23 (!), Nők: Szarvasi Óvónőképző— Szarvasi .FSSC III. 51:18, Béké­si ÁFÉSZ—Szarvasi Vajda DSK 12:41. A Békési ÁFÉSZ—Szar­vasi Óvónőképző, valamint a Békési ÁFÉSZ—Szarvasi FSSC III. mérkőzésen a békésiek nem jelentek meg. 6 emamssi Sizág 4—3, Wales—Olaszország 1—ö. B-csoport: Spanyolország—Izland 3—0', Svájc—Törökország 1—0. C-cso- port: Franciaország—Finnország 0—0 NSZK—Csehszlovákia 3— 2. D-cso- port: Szovjetunió—Észak-lrország 2—0, Dánia—Hollandia 3—1. Az elődöntőben (az Üllői úti pá­lyán, pénteken) a következő párosí­tásban játszanak a csapatok: Ma­gyarország—Franciaország, Szovjet­unió—Spanyolország. A döntőre, a 3.-4. helyezést eldöntő mérkőzésre vasárnap a Népstadionban kerül sor. A döntőt a tv is közvetíti H3.55 órakor. Tenisz Megkezdődtek a küzdelmek az országos csapatbajnokság III. osztályában. Az első fordulóban két megyei együttes, a Békés­csabai TASK és a Gyulai Len­dület férficsapatai találkoztak. A viadalt Békéscsabán rendez­ték meg. A TASK együttese Vágréti, Kocsis, Ancsin, Svecz és Keme- csei egyéni győzelmével — va­lamint mindhárom páros mér­kőzés megnyerésével — 8:1 arányban bizonyult jobbnak. A gyulaiak győzelmét Sipaki sze­rezte. * * * Jenei Bela, a Bcs. TASK te­nisz-szakosztályának kitűnő ver­senyzője esélyesként indult a Magyar Népköztársaság ez évi harmadosztályú egyéni felnőtt bajnokságán. A viadalon 115 versenyző indult. Jenei a baj­nokság során Maurer (Elektro­nika), Róna (BVSC), Gulyás, (Ú. Dózsa, örökös bajnokunk fia), Szűcs (BVSC) és Mikó (Ü. Dó­zsa) legyőzése után a kieséses verseny döntőjébe került, ahol ellenfele Kamerda (Elektro­nika versenyzője) volt. Az első játszmában a TASK-verseny- zője már 4:t arányban vezetett, amikor a válla megrándult és a mérkőzés feladására kénysze­rült. 107G. JÚNIUS 3. VideitOB — Bcs. Előre Spartacus 3—2 ÍO—11 Békéscsaba, 15 ezer néző. Ve-| zette: Bana (8) (Tóth L. FeigD.I Videoton: Kovács L. (6), — Nagy III. (0). Baranyi (6), Fejes (6) , Ceceli (7) — Kovács J. (6). Karsai (7), Csongrádi (6), — Má­jer (7), Nagy II. (6), Szalmási (7) . Edző: Kovács Ferenc. Bé­késcsaba: Bugyik (5), — Alberti (5), Kerelíea (ö), Zsömbörgi (6), Zsíros (5) — Pásztor (6), Láza (5), Németh (5), — Királyvári (4), Magyar (5), Kolesánszki (4). Edző: Szűcs Gyula. Cserék: Ba­ranyi helyett Végh (6), Fejes helyett Wollek (6), mindkettő a szünetben, illetve Királyvári he­lyett a 60. percben Pogács (5), Pásztor helyett a 75. percben Zielbauer (—). Szögletarány: 7:4 (3:3) a Békéscsabai Előre Spar­tacus javára. Erőteljes hazai rohamok ve­zették be a mérkőzést. A 3. percben Pásztor húzott el a jobb szélen, de közben Kovács J. buk­tatta a középpályást. A másik oldalon Májér szögletét Karsai a 16-ról, kapu fölé durrantotta. A 16. percben egy újabb csabai szöglet után Magyar fejese nem sokkal került a jobb kapufa mellé. A 20. percben Kolesánsz­ki labdájával Zsömbörgi iramo­dott meg. A jobbösszekötő he­lyéről leadott lövése az oldal­hálóban akadt el. A 22. percben Karsai indításával Szalmási ment el,- de a kifutó Bugyik mel­lett a léc fölé emelt. A 27. perc­ben vezetéshez jutott a hazai együttes. Kerekes átadását Pásztor Magyar elé fejelte. A kö­zépcsatár a tisztán álló Né­methez továbbított, aki az állva maradt védők mellett, higgadtan a kapu bal alsó sarkába helyezett. 1—0. újrakezdés után Nagy II. re­mekül indította Májért. A szél­ső lövését Bugyik jó érzékkel szögletre tenyerelte. A másik oldalon Királyvári elől Kovács L. gyors kifutással hárított. A 35. percben Májer gólba tartó labdáját Zsömbörgi a mezőnybe rúgta. Nem sokkal ezután Kole- sártszki rontott kecsegtető hely­zetben. Videoton-góllal kezdődött a második játékrész. Az 53. perc­ben Csongrádi futott el, pontos beadását Nagy II. rúgta kapura. A beluto Németh oly szerencsék lenül nyúlt a labdához, hogy az a lábáról a hálóba perdült. 1—1. Tovább rohamozott a vendég­együttes. Az 53. percben Szal­mási, majd Wollek közeli feje­sét védte Bugyik. A 60. percben villámgyors csabai akció futott a pályán. Pásztor—Németh össz- játók végén Magyar 18 méter­ről a jobb alsó kapufa mellé küldte a labdát. Röviddel ez­után Magyar beadásáról késtek le társai. A 65. pércben Nagy II. megsérült, ötperces ápolás után azonban tovább folytatta a játé­kot. A 72. percben Pogács reme­kül szöktette Magyart, aki kapura húzott. Már csak a kifutó kapussal állt szembe, amikor elhúzták a lábát. Vitathatatlan 11-es! Közben Nagy III. magáról megfe­ledkezve a tribünön túl rúgta a labdát, amiért a já­tékvezető figyelmeztette. Pásztor állt a labda möge cs a balra mozduló kapus SrínSsi*3/3íe1 em Vasárnap került sorra a ha­gyományos SZÚR. A zsúfolásig megtelt Népstadionban a színé­szek visszavágtak a múlt évi vereségért. Színészek—Újságírók 5—i (3—2). G: Juhász Jácint (3), Aradszky (tizenegyesből), Thász G., ilh Varkonyi (2), Egri, Gyű­Kézilabda Megyei I. osztály Férfiak 1. Bcs. Volán 6 s - - na—89 12 2. Kond. TszSK 6 5 1 - 139—107 11 3. Bcs. MÁV fi S - 1 132—100 10 4. Oh. Dózsa 8 4 1 1 148—122 9 5. B. Előre Sp. fi. 6 4 1 1 130—115 9 6. Bcs. Kner Ny. fi 3 - 3 131—111 6 7. Oh. MTK fi 3 - 3 127—115 6 8. Békési Sp. 6 2 1 3 119—127 5 9. Üjk. TszSK II. fi 1 - 5 104—135 2 10. Nagyszénás 6 1-5 122—17« 2 11. Vésztő 6 - - 6 105—152 ­12. Sz FSSC II. 6 - - fi 94—181 ­Tartalékcsapatok nélkül 1. Kondoros 5 4 1 - 118—90 9 2. Bcs. Volán 4 4 - - 110—62 8 3. Bcs. MÁV 5 4 - 1 107—89 8 4. Békési Sp. 5 2 1 2 97—103 S 5. Oh. Dózsa 3 2 - 1 70—02 4 6. Oh, MTK 5 2 - 3 99—93 4 7. Bcs. Kner Ny. 4 1 - 3 73—76 2 8. Nagyszénás 4 1-3 122—17« 2 9. Vésztő 4 - - 4 88—133 ­Megyei I. osztály Nők 1. Szarvasi FSSC 6 fi - - 93—47 1 . 2. Dévaványa 6 5 1 - los—61 11 3. Endréd fi 5 - 1 79—49 10 4. Oh. MTK 1 « 5 - 1 88—47 10 5. Kétsoprony « 4 1 1 60—48 9 6. Gyomai STK « 3 - 3 68—69 < 7. Békési Sp. X 6 3 - 3 87—69 5 8. B.-szentanclrás 6 1 - 5 51—63 2 9. Gyula 6 1 - 5 55—82 2 10. Bcs. E. Sp. II. 6 1 - 5 46—83 2 11. Kondoros 6 1 - 5 66—109 2 12. Bcs. MÁV 6 - - ü 44—120 ­Tartalékcsapatok nélkül 1. Sz. FSSC 6 6 - - 98—47 12 2. Dévaványa 5 1 1 - 88—56 9 3. Oh. MTK 5 4 - 1 72—37 8 4. Endröd 5 4 - 1 67—47 S 5. Kétsoprony 5 3 1 1 47—42 7 6. Békési Sp. x 6 3 - 3 87—68 5 7. Gyoma 5 2 - 3 56—62 4 8. B.-szentandrás 6 1 - 5 51—63 2 9. Gyula « 1 - 5 55—82 2 10. Kondoros 5 1-4 j3—93 2 11. Bcs. MÁV 6 - - 6 44—120 ­Megyei I. osztály Északi csoport 1. Dévaványa 5 4-1 119—114 8 2. Szeghalom 5 3 - 2 142—109 6 3. Gyomai STK 5 3 - 2 140—116 6 4. Füzesgyarmat 6 3 - 3 167—142 S 5. Köröstarcsa 5 3 - 2 104—110 6 6. Bcs. Vízmű II. 5 1 - 4 98—128 2 7. Bélmegyer 5 1 - 4 87—138 2 Tártál íkcsapatok nélkül 1. Gyomai STK 5 3 - 2 140—11« 6 2. Dévaványa 4 3 - 1 94—94 6 3. Füzesgyarmat 5 2 - 3 138—120 4 4. Szeghalom 4 2 - 2 113—95 4 5. Köröstarcsa 4 2 - 2 80—91 4 6. Bélmegyer 4 1 - 3 66—115 2 Déli csoport 1. Mezőhegyes 4 4 - - 117—58 8 2. Gyula 2 2 - - 56—33 4 3. Csorvás 4 2 - 2 98—91 4 4. Kamut 4 2 - 2 48—59 4 5. Mezőkovácsliáza 4 1 - 3 54—84 2 6. Kétegyháza 4 - - 4 50—98 7. Dombegyáz visszalépett Megyei II. osztály Nők 1. Bcs. HUNGAVIS 6 fi - - 86—3« 12 2. Mczőberény 5 3 1 1 69—49 7 3. Bcs. Volán 4 3 - 1 46—26 fi 4. Kamut 4 2 1 1 63—53 5 5. Bcs. Konzerv II. 5 2 - 3 58—53 4 6. Csorvás 5 - - 5 36—78 7. Szeghalom II. 5 - - 5 35—98 Tartalékosanatok nélkül 1. Bcs. HUNGAVIS 4 4.-- 50—21 8 2. Mczőberény 3 1 1 1 42—32 3 3. Kamut 3 1 1 1 45-46 3 4. Bcs. Volán 2 1-1 12—16 2 5. Csorvás 3 - - 3 30—64 Megyei I. o. ifjúságiak Nők 1. Szarvasi FSSC 4 4 - - 73—21 8 2. Endröd 5 4 - 1 43—22 8 3. Dévaványa 4 3-1 71—15 6 4. Gyoma 4 3 - 1 44—34 6 5. Bcs. Előre Sp. 4 2 - 2 34—24 4 6. Oh. MTK 5 2 - 3 48—4« 4 7. Gyula 3 1-2 18—50 2 8. Kondoros 4 1-3 19—75 2 9. Békési Sp. 4 - - 4 15—37 0 10. B.-szentandrás 3 - - 3 10—51 ü Férfiak 1. Vésztő 6 4 1 1 93—68 9 2. Sz. FSSC 5 4 - 1 167—72 8 3. Be«. Kner Ny. 5 3 - 2 88—80* 6 4. Újkígyós 5 3 - 2 88—110 6 5. Békési Sp. 6 3 - 3 83—94 6 6. Nagyszénás 5 2 1 2 80—64 5 7. Oh. MTK 5 2 1 2 87—110 5 8. Kond. TszSK 6 2 - 4 94—109 4 9. Bcs. Előre Sp. 5 2 - 3 79—99 4 10. Bcs. Volán 6 2 - 4 89—118 4 11. Búj. MÁV 6 1 1 4 81—105 3

Next

/
Thumbnails
Contents