Békés Megyei Népújság, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-24 / 148. szám

Beszélgetés a művelődési házakról Megyénk egy kis községének kultúrház igazgatója mesélte a közelmúltban, hogy náluk ak­kor is igen tevékeny kulturális elet folyt, amikor a faluban még híre-hamva sem volt a művelő­dési háznak. Az iskola termei­ben voltak a színielőadások, nyáridőben pedig szabadtéren , tákolták össze a helyi műkedve­lők a „világot jelentő deszkát". Később társadalmi munkában felépítettek egy kis kultúrházat, amely a község szellemi közép­pontja lett. Évek múltán új, korszerű művelődési házat avat­tak a faluban, ám az élet olyan gyorsan változik, hogy a tegnap még modernnek számító épület holnapra talán elavulttá válik. — Az utánunk jövő nemzedék feladata lesz. hogy kialakítsa azt a formát, amely szá­mára a leginkább megfelelő — mondta a nyugdíjba készülő igazgató. Ez a beszélgetés jutott eszembe hétfő délután, amikor a Petőfi adón A jövő művelő­dési háza címmel riportot közve­títettek. Varsányi Gyula műso­rában népművelők és építészek beszélgettek arról, hogy a mű­velődési házaink több mint fele elavult, ezért a tartalmilag is változó népművelés számára új formákat kell keresni. A vitában elhangzottak érdekes gondola­tok, de sajnos némely hozzászó­ló a tájékozatlanságát nagyot- mondással igyekezett palástolni. Szó szerint is idézhetném azt az enyhén szólva túlzó véle- . ményt, amely azt hangoztatta, hogy Kiskőrös, Szentendre és Gyula újonnan elkészült műve­lődési központjaiban az emberek nem érzik jól magukat. A rádió­ban nyilatkozók szerint „ezek a csodálatos, fa burkolatú termek, a plüssel borított székek, a hi­deg flaneolás érdekében készül­tek. Csak azért, hogy ha a szom­szédnak van ilyen, miért ne te­gyünk túl rajtuk?” Ami az új gyulai művelődési központot il­leti, igazán nem szükséges meg­védeni, hiszen eddigi eredmé­nyeik mindennél többet monda­nak. Emlékezetes színházi esték, operaelőadások, hangversenyek és különböző ünnepi rendezvé­nyek hangulata azt igazolja, hogy az emberek megbecsülik az igé­nyes környezetet. Nagyon érdekes volt viszont az a hozzászólás, amely szerint adott településnagyságnál az oktatás, a nevelés, a sport és a közművelődés egyetlen intéz­mény falain belül megoldható. Tehát ne álljon üresen délelőt­tönként a hatalmas kultúrház, amikor a faluban nincs elég tan­terem, s a testnevelési órákat sem tudják fedett helyen meg­tartani. Értő. építészeti megoldá­sokkal és az intézmények közöt­ti jó együttműködéssel elérhető, hogy az iskola és a művelődési házak közé ne emeljenek vasbe­ton kerítéseket, hisz esetleg ugyanaz a terem átalakítható a szükségletek szerint különböző célokra. Hogy milyen lesz a jövő mű­velődési háza, az természetesen nem derülhet ki egyetlen rádió­műsorból. Az viszont a hétfői beszélgetések után is elmond­ható, hogy fölényeskedő álböl- csességsel semmilyen ügyet nem lehet előbbre vinni. A rádióri­portoknak sem. (Andódy) ( Televízió 3 BUDAPEST: i. műsor: *.10 Ahol mindenki felfedez. 9.15 Tv-torna. (Sz.). 9.20 Építsük fel a matemati­kát. 17.00 Építészeti értékeink meg­óvása. 17.30 Telesport. 18.15 Az or- szágiiázbol jelentjük . . . 19.10 Esti mese. 19.20 Tv-torna. 10.30 Tv-hir- adó. 20.00 Háború és béke. (Sz.). 5. rész: Austerlitz. 6. rész: A hazaté­rés. 2J.40 Színházi album. 21.55 Tv- híradó — 3. II. műsor: 20.01 Zenés nyári esték. Hidas Frigyes: Az asszony és az igazság. 20.35 A napsugár nyomában. (Sz.). 21.05 Tv-hiradó — 2. 21.30— 22.50 igen, igen..., avagy: Hogyan lesz valakiből engedelmes felnőtt? (Tévé­játék.) BUKAREST: 15.Oo Iskola-tv. 16.05 A volánnál, autóvezetőknek. Ki.15 Hí­rek a szocialista országokból. 10.25 Zenei újdonságok. 16.45 Fiatalok en­ciklopédiája. 17.10 Jogi kérdések. 17.30 Vers és zene. 17.45 Tv-egyetem. 13.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-hir- adó. 19.00 Ismeretterjesztő műsor. 19.40 Képernyő, 1973. 20.10 Világgaz­daság. 20.30 A tv irodalmi-művészeti magazinja. ( A Román Televízió Szerkesztősége a műsorváltoztatás jogát fenntartja. BELGRÁD: 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. 17.45 Adas gyermekeknek. 18.15 Művelődési adás. 18.45 Fiatal tehetségek. 20.00 Külpolitika. 20.50 Anarchisták. NDK film. II. műsor: 18.45 Rajzfilmek. 19.00 Műsor fiataloknak. 20.00 Partizánok — adássorozat. 21.40 Huszonnégy óra. 22.00 Kör: Hadvezérek. 22.50 Forrá­sok — költészeti adás. Qládió ) Állandó müsorszAmok KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30, 3.30, 6.34 Hírek, időjárás. 5.00, 6.00, 7.00 Reg- j geli Krónika. 4.45, tj.45. Szót kérek! ; 5.20, 7.33 Műsorajánlat. 5.40 Falurá­dió. 6.20, 6.50 7.20 Reklám. Kb. 7.15 Körzeti időjárásjelentés. 7.45 Ta­nácsadó-szolgálat. 8.O0 Hírek, idő­járás. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 A nap kulturális programjából. 10.00 Hírek, időjárás. 12.00 Déli Krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 15 00 Hírek, időjárás. 15.58 Hallgatóink figyelmébe! lÜ.Oo A világgazdaság hírei. 17.00 Hírek, időjárás. 18 28 Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Esti Magazin. 21 00. 22.00 Hírek, időjá­rás. 22.15 Sporthírek. 24.00 Hírek, időjárás. 0.25 Himnusz. 0.30 Vízjelző- s/.olgálát. 1.00 Hírek. Csak szomba­ton. PETŐFI RÁÜIÓ: 4.30—8.05 Azonos a Kossuth rádió műsorával. 11.00 Hírek. 13.00 Hírek. 12 47 Vízállásje­lentés. 14.30 Hírek. 15.30 Hírek. 16 Oo Hírek. (Csak vasárnap). 16.;»0 Hírek. I XIHírek. 18.00 Hírek. 18.31 Jó ej- ' szakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika, II. 24.00 Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.25 Rárz Ala­dár cimbálmozik. 8.44 Paisiello: A sevillai borbély. 10.53 Éneklő világ. 11.18 Rijekai találkozások. 11.33 Mai német indulóik. H.40 Adám apja. 12.35 Melódiakoktél. 14.00 Szabad­polc. 14.,?o Egy rábaközi nótafa. i4.4o Bartha Alfonz énekel. 15.10 Kórufi- pódium. 13.2* Ezcregy délután . . . 16.00 A világgazdaság hírei. 16.I0 Ma­gyar szerzők műveiből. 10.Ji Oláh Kálmán népi zenekara játszik. 17.05 Munkánk szolgálat. . . 17.25 Rossini operáiból. 18.I5 Kritikusok fóruma. 18.30 Esti magazin. 19.39 Századunk zenéjéből. 20.50 A Stúdió 11 játszik. 21.05 Népi zene. 21.40 Adottságok, le­hetőségek. 22.15 Sporthírek. 22.20 Leo- nyid Kogan hegedűestje. 23-30 Virág­énekek. PETŐFI RADIO: 8.03 Kónya Sán­dor könnyűzenei felvételeiből. 8.33 Négy ország — négy énekes. 9.33 Az idő foglya. 10.00 Zenés műsor üdü­lőknek. 11.55 Gyermekek könyves­polca. 12.00 Nóták. 12.33 Miskolci stú­diónk jelentkezik. i2.55 Weiner: Ma­gyar szvit. 13.25 Édes anyanyelvűnk. 13.33 Pete Seeger énekel. i4.oo a rádió kabarészínház különkiadása. 15.36 Lányarcok — tükör nélkül. 16.2i vi­lágsztár születik. 16.33 Félóra Os­car Perersonnal. 17.00 Puccini: Bo­hémélet. 17.31 Irodalmi önképzőkör. 18.05 A kék mazúr. 18.33 Ajánlómű­sor sok muzsikával. 29.00 Harminc perc rook. 20.33 ..Salamon király gyűrűje'’. 21.03 Mediterrán pillana­tok. 22.02 Vitnyédi lakodalmas já­ték. 22.33 Egy szerelem három éj­szakája. 23.00 Tánczene. 23.30 Szim­fonikus könnyűzene. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00 Műsoris­mertetés, hírek. 17.O3 Hét közben . . . Zenés riportműsor. 19.00 Alföldi kró­nika. 18.15 Tánczene a szerzők elő­adásában. 18.28 Hírösszefoglaló. Clvíozi ) Békési Bástya: A stadion őrültjei. Békéscsabai Brigád: Kölyök.— Sem­mittevők. Békéscsabai Kert: Nemo kapitány és a víz alatti város. Bé­késcsabai Szabadság: Válás előtt. Békéscsabai Terv: A boßzorkäny- mester. Gyulai Erkel: fél 6-kor: Vatívízország, fél 8-kor; Halálos tánc. Gyulai Kert: Csak semmi sze­xet kérem, angolok vagyunk! Gyulai Petőfi: A rivális. Orosházi Béke: Hugó, a víziló. Orosházi Partizán: Vidám gazfickók! Szarvasi Táncsics: Narancsszínű tüzek éjszakája. ( Színház ) Június 24-én. csütörtökön este órakor, Gvillán; NÉGYEN ÉJFÉLKOR Erkel-bérlet ÚJ KÖNYVEK A Szépirodalmi Könyvkiadó az Olcsó Könyvtárban Jelentet­te meg Mikszáth Kálmán or­szággyűlési karcolatainak remek válogatását, A haldokló orosz­lán címmel; a válogatás és az utószó Kónya Judit értő mun­kája. Épp ez a címe Somlyó ójmrgy modern életérzéstől ta­núskodó verseskótetének. Meg­jelent F. Rácz Kálmán kisregé­nyeinek — Időhúzás, Egy szép- lélek arcképe, Virrasztás — kö­tete is. Demény Ottó verseskö­tetének címe Álom a havon, Kiss Anna kötetéé pedig Kísér­tenek. József Attila összes ver­seinek új kiadását Szabolcsi Miklós rendezte sajtó alá. A Szépirodalmi zsebkönyvtár soro­zatában látott napvilágot — ez alkalommal már harmadik ki­adásban — az Ünnepi vacsora, Palotai Boris sikeres regénye. Ugyancsak új kiadásban kerül az olvasó kezébe Passuth László történelmi regénye, a Sárkány­fog. Horgas Béla novelláinak kötete Cimkeragasztás címmel jelent meg. Sárándi József ver­seskötete a Tűzoltók napja. A Diák könyvtár sorozatban újból napvilágot látott Katona József klasszikus tragédiája, a Bánk bán. A Műszaki Könyvkiadó új­donságai közül említést érdemel a Technikai érdekességek a vi­lág minden tájáról sorozat új kötete, A mérnökök és a számí­tógép. Megjelent Sárközy And­rás: Számelmélet, Példatár cí­mű szakkönyve, az Ipari Szak- könyvtár sorozatában pedig a Villamos hajtások, Kuczogi Endre tollából P. V. Danckwerts műve a Gáz-folyadék eljárások. A. N. Malov a szerzője a Forgá­csoló szerszámgépek adagoló be­rendezései című szakmai kiad­ványnak. A Bólyai-könyvek so­rozatában látott napvilágot a Határérték-számítás, Urbán Já­nos műve. Üj, javított kiadásban kerül a szakemberek kezébe J. D. Long: Korszerű elektronikus áramkörök című munkája. (KS) Értesítjük t. vásárlóinkat, hogy Szeged, Szent István tér 15. sz. alatti SZÍNESFÉM boltunkba most érkeztek és nagy választékban kaphatók: öntött bronzrudak, alumínium, sárgaréz, vörösréz lemezek, szalagok, rudak, csövek, idomuk. Dél-magyar­országi ÉRTESÍTJÜK A LAKOSSÁGOT, hogy képkeretező és üvegező műhelyünket megnyitottuk Orosháza, Rákóczi u. 4. (Ruhagyár mellett). Mindenféle kepkerelezést és üvegezést olcsón vállalunk. KAZÁNGYÁRTÓ ÉS ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET, OROSHÁZA apróhirdetések Kisebb ház 150 négyszögöl portával elaúo. Orosháza, Dobi István u. <j4. Érdeklődni: du. ig órától. Veritas, 2 tüágya* sikkötőgép eladó. Nagyszénás, Béke u. 55. _____________ O rosháza, Maros utca 4. számú be­kül tűzhető ház eladó. Bontásból 2 darab ablak, 1 új ablak, világoskék csempe eladó. Orosháza, Kígyó utca 40. Érdeklődni: délután. Eladó kertes családi ház, kút. vil­lany van. Blaskó József. 5905 Szente­jtornya.' Kieköz_l2._______________* 4 00 négyszögöl nem beépíthető gyü­mölcsös eladó. Érdeklődni: Oroshá­za,_ Baj cey-Zs. ü._52.________ B iedermeier bútorok eladók7~Hor^ váthné. Orosháza, Tolbuchin u. 8. Vennék Orosházán félkész házat. ..Nyár” jeligére az orosházi hirde­tőbe.__________________________ S zakképzett női fodrászt felveszek. Mikulásné. Csanádapáca, Zrínyi u. 1. Eladó Tótkomlós. Gajdács utca 28. ezámú 3 szobás ház. vagy orosházi­ért elcserélhető. ..Üveggyár” ieligé­re az orosházi hirdetőbe.___________ B érelnék szoba-konyhás lakást vagy házrészt hosszabb időre. ..Üveggyár” jeligére az orosházi hirdetőbe._______ Orosháza, Töhötöm utca 13. számú ház felerészben ts eladó. Azonnal be­költözhető. Érdeklődni; csütörtökön és vasárnap 4—0 óráig.______________ 8 00 négyszögöl telek 200 négyszög­ölenként iß eladó. Gvopárosi állo­máshoz közel. Érdeklődni: Gyopá­rom. Paskumlöldek 6. Orosháza, Akácfa u. 16. számú házi eladó. Érdeklődni: Dénes tanító u. 27.___________________________ _______ Á llattartásra alkalmas, kertes ház j eladó, kedvező fizetéei feltétellel. OrosházaSzabó Dezső utca 55. Eladó Orosháza, Jókai utca 6. szá­mú, 2 szobás családi ház, beköltöz­hetően. Értesítem kedves vendégeimet, hogy Orosházán, Kígyó utcai női fodrász üzletemet áthelyeztem lakásomra június 19-től Bajza utca 1. szám alá.^Nagy Sándorné fodrász. UM-es fehér Polski Fiat eladó. Oros­háza, Szabó Dezső u. 2. Juhász ci­pész. _________________ e ladó. Orosháza, Skoda 110 L. Csorvásj út 20.______________________ E ladó 175-ös Czetka motorkerékpár. Kismotort beszámítok. Orosháza, Ohd u. 18.. du. 4 óra után._________ E ladó: nagy gerendák, mindenféle épületfa. léc, cserép, bontásból: 15 soros vetőgép. Orosháza, Zombai u. 20._____________________________ J ó fekvésű, különálló kertes házrész eladóOrosháza, Bajnok—u. 19.____ E ladó Orosháza. IV. kér.. Lehel utca 26. számú ház és Kakasszék újosztá­son 375 négyszögöl telek.___________ E ladó Orosháza. Tolbuchin u. 5. szá­mú beköltözhető ház. Értekezni: du. 4—töl. _____ Eladó Orosháza. Csorvási út 36. «szá­mú udvari házrész beköltözhetően. Érdeklődni: vasárnap.________________ I O rendszámú Renault 16.. most vizs­gázott. eladó 55 ezerért. Varga, Tót­komlós. Lenin u. 41._________ G arázst bérelnék Orosházán. ..Köz­pontban” jeligére az orosházi hirde­tőbe. KüszönetnyilváníUs Fájó szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonok­nak, ismerősöknek, jó barátok­nak, jó szomszédoknak, akik fe­lejthetetlen feleségem, édes­anyánk. nagymamánk. déd­nagymamánk. FÁBIÁN IMRÉNÉ temetésén megjelentek, sírjára coszorút. virágot - helyeztek, részvétükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk kezelőorvosának, dr. Gyenge jósoltnak és mindazon ápolónők­nek, akik ápolták. A gyászoló család Gyula. 1976. június hó. Köszönet nyilvánító* Köszönetünket fejezzük ki a ködves rokonoknak, ismerősök­nek, jó szomszédoknak, vala­mint a BOV vezetőségének és dolgozóinak, akik szeretett fe­leségem, édesanyám, gyerme­künk, testvérünk, SÓDAR KÁROLYNÉ szül.; Széli Erzsébet :epnetésén megjelentek, sírjára világot küldtek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetün­ket fejezzük ki kezelőorvosá­nak. dr. Dani Győzőnek én ász- sziszt ensnőj ének, valamint Plenter Lajosné és Gönczi Ka­talin tanárnőknek. Gyászoló család DÜRER NYOMDA gyulai telepe FELVESZ TAKARÍTÓNŐKET Jelentkezni: Gyula, Jókai u. 5—7. MUNKAALKALOM Azonnali belépéssel felveszünk 18. életévüket betöltött, 8 általános vég­zettségű vagy érettségizett, úszni tudó fiatalokat matróznak, gépipari szakközépiskolát végzetteket, gépke­zelőnek valamint uszálykormányost, hajógépészt és szakácsnőt heti váltá­sos munkarenddel (1 hét munka, 1 hét pihenő) Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat dunai kiren­deltsége. (Kocsis István, telefon: 490- 929) 1138 Budapest, XIII., Cserhalom u. 2. (Rákospatak mellett). Szolnoki Cukorgyár üzcmjdőszakra (kb. augusztus végétől január végé­ig) felvesz 18 éven felülj férfi és női munkavállalókat, valamint nyug­díjasokat. Férfiak részére munkás- szállást biztosítunk. Jelentkezés írás­ban vagy személyesen, a munkaügyi csoportnál. A Mcdgyesegyházi Bőrtcx Szövet­kezet azonnali belépéssel buszvezetőt vesz fel. Bérezés: megegyezés sze­rint. Jelentkezés: üzemfenntartási osztályon. Keresek megvételre Orosházán ker­tem, jószágtartásra alkalmas csalá­di házat. ..Készpénz” jeligére az orosházi hirdetőbe. . _________' M egkímélt állapotban UG-s Skoda 100-as eladó. Érdeklődni: 8—4-ig. Orosháza. Táncsics utcai gyógyszer- tár, szombat, vasárnap: Birkás-lkt. IV. épület A. Burián.________________ O rosházán, vasút mellett lOOo négy­szögöl (kert) telek eladó. ..Készpénz” ieligére_az áros házi_hi rdetőbe.______ K örtefaderék eladó. Orosháza. Teréz utca 1. Érdeklődni: vasárnap 8—12 óráig.___________________________ 2 szoba, összkomfortos családi ház eladó. Orosháza, Balassa Pél u. 1. 412-es Moszkvics gépkocsi eladó. Erős Lajos. Mezőilék, Felszabadulás u. ll.__________________________________ 8 50-es Fiat kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: egész héten. Békéscsaba, Földvári u._ 14._______________________ M ost műszaki vizsgázott Fiat 850-es eladó. Szabadkígyós. Áchim u. 7. Megtekinthető mindennap 17 órától. Békéscsaba, Bartók u. 10. ez. utcai házrész eladó. Érdeklődni: 8—14 órá­ig-____________ K özponti fűtéshez kazán eladó. Bé­késcsaba. Fiumei u. 4,1. Érdeklődni: 14—18 óráig.___________________________ E ladó háromszobás új ház. Békés­csaba, Varsányi Irén u. 2/1. 7 BÉKÉS KEGYEI. gBaNíOAU 0 1976, JÚNIUS 24. 1

Next

/
Thumbnails
Contents