Békés Megyei Népújság, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-24 / 148. szám
Befejeződtek a szovjet—lordánlai tárgyalások Madrid: Június végi harcok Kekkonen vidéki körúton Moszkva Urho Kekkemen finn köztársasági elnök moszkvai tárgyalásainak befejeztével szerdán vidéki körútra indult. A Szovjet- I unió északi és keleti körzeteivel ismerkedik meg. A finn államfő a Legfelsőbb j Tanács Elnöksége és a szovjet I kormány meghívására munkalá- | togatáson tartózkodik a Szovjetunióban. A moszkvai Seremetyevói re- I pü lőtéren Urho Kekkonent többek között Nyikolaj Podgornij. a legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin, a Minisztei"tanács elnöke búcsúztatta. (TASZSZ) SZKP'küldöttség utazott Franciaországba SZKP-küldöttség utazott szerdán Moszkvából Párizsba az FKP és az SZKP pártközi együttműködési terve alapján. A delegációt Viktor Afanaszjev, az S55SP KB tagja, a Pravda főszerkesztője vezeti. A küldöttség tagjai a Francia Kommunista Párt ideológiai munkáját tanulmányozzák majd. Róma Kommunisták tízezrei vonultak fel kedden az esti órákban Róma központjában, „Róma vörös, Olaszország is az lesz!” felkiáltásokkal, ünnepelve az „örök városban” tartott tanácsválaszOlasz Kommunista Párt Kereszténydemokrata Párt Olasz Szocialista Párt Olasz Szociális Mozgalom Nemzeti jobboldal (újfasiszták) Olasz Szociáldemokrata Párt Olasz Liberális Párt Francesco de Martino, a szocialisták vezetője kedden este kijelentette, hogy Olaszország következő kormányának magában kell foglalnia a baloldal képviselőit. Hozzátette, hogy amennyiben a kereszténydemokraták továbbra is visszautasítják a kommunistáknak a hatalomba történő bevonását, „nehéz lesz megtalálni a jelenlegi politikai holtpontról kivezető utat”. A moszkvai politikai hírmagyarázók egyöntetűen a kommunista párt nagv sikereként értékelik az olasz parlamenti válasz, tások eredményeit. A moszkvai televízió tudósítója az egész olasz társadalom balratolódásá- nak bizonyítékát látja abban a tényben, hogy a fiatal választók, akik most először járultak az urnák elé, többségükben a kommunista pártra adták szavazataikat, a neofasiszták pedig ugyanakkor súlyos vereséget szenvedtek. A Pravda végezetül azt a következtetést vonja le, hogy mivel az újonnan megválasztott parlament összetétele lényegesen különbözni fog az előzőtől, nyilvánvaló: a jobboldali köröknek a választási kampány során indított kommunistaellenes kereszteshadjárata kudarcot vallott, „A választások megmutatták, hogy Olaszországot nem lehet a kommunisták nélkül kormányozni, még kevésbé a kommunisták ellenében”. A pártok közül elsőnek az OKP hívta össze vezetőségét szerda délutánra. Az ülés előtt Berlinguer főtitkár egy nyilatkozatban hangsúlyozta pártja sikerei: „48 új képviselői helyet Moszkva Miután Husszein király vissza- | tért szovjetunióbeli országjáró | útjáról, szerdán Moszkvában folytatódtak a hivatalos szovjet1 —Jordániái tárgyalások. A szerdai megbeszélésen szovjet részről Nyikolaj Podgornij a Legfelsőbb i Tanacs elnökségének elnöke, ' Andrej Gromiko külügyminiszter, valamint Szemfon Skacskov, a külgazdasági kapcsolatok állami bizottságánál^ elnöke vett részt. Jordánia részéről Husszein mellett részt vett a megbeszéléKairó A PFSZ kérésére szerdán délben Kairóban rendkívüli ülésre ült össze az Arab Liga tanácsa, hogy áttekintse a libanoni arabközi békekezdeményezés eddigi eredményeit. A nagyköveti szintű tanácskozás résztvevői meghallgatták Mahmud Riadnak, az Arab Liga főtitkárának beszámolóját a Libanonba irányítandó arabközi békefenntartó erők felállítása érdekében kifejtett fáradozásokról. KSzponti Bizottsága fásokon elért nagy kommunista sikert. A fővárosban az Olasz Kommunista Párt szerezte meg a legtöbb szavazatot, és megfigyelők valószínűnek tartják, hogy több más nagyváros után Rómában is baloldali tanácsvezetés jön létre. Százalék Mandátumok száma 35,5 30 • 33.1 27 5,6 6 10,6 S 3.7 3 1,7 1 és 22 új szenátusi helyet szereztünk, a KDP csak azt szerezte vissza, amit tavaly elveszített, minden más párt veszített. A törvényhozás összetétele a baloldal javára módosult — egyrp nyilvánvalóbb, hogy a súlyos gazdasági és politikai válságból egyetlen kivezető út, ha a baloldal, a munkásmozgalmat képviselő pártok teljes jogú részvételt kapnak az ország irányításában — mondotta. Az OKP célja, hogy elkerülje az ország kettészakadását — tette hozzá. sen Zaid Al-Rcfai miniszterelnök is. A szovjet—jordán hivatalos tárgyalások szerdán a kétoldalú kapcsolatokról és időszerű nemzetközi kérdésekről folytak. Az eszmecserék ezzel a találkozóval befejeződtek. Eredményeikről közös közleményt adnak ki. A jordán uralkodó és felesége szerdán fogadást adott Moszkvában a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége tiszteletére. A fogadáson Husszein és Podgornij pohár köszön töl mondott (MTI) A főtitkár beszámolójában jelezte: az arabközi békekezdeményezés támogatására hamarosan szaúd-arábiai, szudáni és Szomáliái alakulatok érkeznek a polgárháború sújtotta országba. Figyelmeztetett arra, hogy a közös arab erőfeszítést nyomban követnie kell „a politikai megállapodásnak egyfelől az egymással szembenálló libanoni felek, másfelől a libanoniak és a palesztinok között”. „A különböző libanoni tömörülések közötti bizalom helyre- állításán kell munkálkodnunk” — hangsúlyozta a főtitkár. „Amint megnyílik a bejrúti nemzetközi repülőtér, a 100 főnyi Szomáliái egység is megérkezik majd” — folytatta a főtitkár. Riad az arabközi erőfeszítést „csak az első lépésnek” minősítette, amelyet nyomon kell követnie a második szakasznak.” A második szakaszban — hangoztatta — meg kell szervezni az intenzív politikai kapcsolatfelvételt a libanoni felek közötti egyetértés megteremtése érdekében. Ezután ellentéteinek felszámolása végett a libanoni félnek és a palesztin ellenállási mozgalomnak kell egymással kapcsolatba lépnie. (MTI) Folytatta munkáiét az európai iffősági és diáktalálkozó Varsó Szerdán Varsóban folytatta munkáját az európai ifjúsági és diáktalálkozó. A szocialista országok küldöttei rámutattak arra, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záródokumentumát egységes egészként kell végrehajtani. Hangsúlyozták, hogy a varsói találkozón olyan- konkrét eredményeket kell elérni, amelyek előreviszik a béke, a biztonság ügyét, az európai ifjúság együttműködését. M arcelino Camacho, a spanyol munkásbizottságok legendás hírű, féltucat börtönbüntetést kiállt vezetője bejelentette: mégis megkísérli június végén a munkásbizottságok országok kongresszusának megtartását, A spanyol munkás- osztály e szervezetei a Franco- rendszer hanyatlásának korszakában alakultak ki és átvették á legnagyobb spanyol üzemekben a munkások tényleges érdekképviseletét a fasiszta rezsfm álszakszervezeteitől. A munkásbizottságok a legkülönbözőbb világnézetű spanyol munkások szervezeti és akcióegységét fejezik ki. Spanyolországban, ahol az ellenzéket részben illegalitásba, részben félillegalitásba szorították — igen nehéz felmérni az egyes ellenzéki partok és csoportok tényleges erejét. Abban azonban a nyugati megfigyelők is megegyeznek, hogy a munkásbizottságok minden bizonnyal a legszélesebb következetesen baloldali törpegerőt jelentik ma Spanyolországban! Nyilván ezért döntött úgy a spanyol kormány, hogy betiltja a munkásbizottságok kongresszusának megtartását. Az indokolás az volt, hogy a szervezetet „a Spanyol Kommunista Párt irányítja”. Márpedig a jelenlegi spanyol kormány alapvető politikai célja az, hogy a spanyol kommunisták pártját illegalitásban tartsa és elszigetelje. Camacho nyilatkozata szerint — ha a kormány nem változtatja meg a tilalmat — a munkásbizottságok kongresszusát a kormány döntése ellenére szervezik majd meg. Ez a spanyol demokratikus és ellenzéki erők egyik döntő akciójának ígérkezik. Június utolsó napjai tehát meghatározó jelentőségűek lehetnek a további spanyol politikai fejlődés szempontjából. A munkásbizottságok kongresszusának politikai kihatása különösen azért lehet döntő, mert ugyanebben az időszakban (június második felében) zajlanak le (részben a hatalom bástyáin belül, részben az ellenzék táborában) az elvi állásfoglalást igénylő nagy politikai csaták. Ezeknek a küzdelmeknek a frontvonalát a következőképpen lehet meghatározni. János Károly spanyol király és a kormányban helyet foglaló úgynevezett „konzervatív reformerek” (vezetőjük Iribarne bel- ügy- és Areilza külügyminiszter) az amerikaiak teljes támogatásával kidolgozták egy politikai átmenet tervét. Ennek az a lényege, hogy legalitást biztosítana a különböző kereszténydemokrata és szociáldemokrata irányzatú pártoknak — de megtagadná a törvényes működési lehetőséget a Spanyol Kommunista Párttól. A jövő tavaszra tervezett választásokon tehát eleve csak bizonyos pártok indulását engeGiscard d'Estaing francia elnök szerdán beszédet mondott az angol parlament lovagtermében összegyűlt főrendek és képviselők előtt. „Üj és tevékeny partneri viszonyt” sürgetett Anglia és Franciaország között, éppen olyat, mint amilyen — mondotta — Franciaországot és a közösséghez előbb csatlakozott partnereit összekapcsolja. Hangoztatta: „Meg kellene állapodnunk abban, hogy miniszterei" nöki szinten megszervezzük kormányaink rendszeres évi találkozóját. hogy kialakítsuk a külügyminiszteri szintű politikai délyeznék. Ezen túlmenően még e pártok működését is számos korlátozó intézkedés bénítaná. Ezek közül a legfontosabb az, hogy csak az alsóházat választanák tényleges titkos szavazással. A felsőházban a Franco-rezsim örököseinek kezén levő megyei adminisztráció jelöltjeire lehetne szavazni, a tagok egy része pedig a még Franco által kine- •vezett tisztségviselőkből kerülne ki. Ráadásul a miniszterein öle személyének kijelölését is kivonnák az alsóház döntése alól, s azt a jelenlegi kormány vonalától még valamivel jobbra álló koronatanácsra ruháznák. A döntő kérdés Spanyolországban az, hogy milyen formában (eszi meg ezt az ajánlatot a jelenlegi kormány a kereszténydemokratáktól a szocialistákig terjedő pártoknak — és azok elfo- gadják-e a megegyezést Franco örököseivel. Ami az ajánlatot illeti, a. spanyol képviselőház, a Cortes június elején 338:91 arányban 24 tartózkodással elfogadta a kormány tervét. Ez önmagában is jelletnző, hiszen ez még a Franco által kiválasztott képviselőház. Ennek a többsége szavazta meg a pártok részleges legalitásáról szóló kormányjavaslatot, ami mutatja, hogy a képviselőket ez az ajánlat nem aggasztja különösebben. Egy nappal az ajánlat jóváhagyása után ugyanez a Cortes megtagadta a pártok tevékenységét betiltó, illetve a párttevékenységet húsz évig terjedhető börtönnel 6Újtó törvénycikkek eltörlését. Ügy ítélte meg, hogy ezeket nem lehet egyetlen tollvonással eltörölni, hanem helyettük más, enyhébb, de hatásos intézkedésekkel kell a legalitást elfogadó pártok „jó magaviseletét” biztosítani. Ez az ajánlat. A másik oldalon az ellenzéki pártok egyelőre elutasítják a korlátozott legalitás gondolatét. A kereszténydemokratáktól a kommunista pártig terjedő ellenzéki front tevékenységét ösz- szehangoló Demokratikus Koordináció szóvivői többször is kijelentették: hogy nem fogadják el a maguk számára a törvényes tevékenység lehetőségét Franco örököseinek kezéből a kommunisták törvényen kívül helyezése árán! S panyolországban tehát jelenleg azért folyik a harc, hogy a kormányhatalom és az amerikaiak koncentrált nyomása ellenére ebben a kérdésben az ellenzék frontja szilárd maradjon és a demokratikus koordinációt ne lehessen szétbomlasztani. Ha a spanyol munkásbizottságok (engedéllyel vagy anélkül) meg tudják tartani június végi kongresszusukat, ez döntően megerősítheti az ellenzéki front szilárdságát és engedményekre kényszerítheti a konzultációkat és a vezetők megfelelő találkozóinak programját” — jelentette ki. Giscard utalt Anglia és Franciaország viszonyának hűvösségére és azokra az évekre, amelyeken át a két ország „zárt ajtókon keresztül” /tárgyalt egymással. Emlékeztetett az Anglia közös ,piaci csatlakozását megelőző torzsalkodásra. ..Most azonban a helyzet megváltozott” — jelentette ki az elnök. Angliának és Franciaországnak együtt kell működnie abból a célból, hogy Nyugat-Európa éreztesse súlyát a világpolitikában, mert ez ma még nem politikai realitás — fejtegette. (MTI) Enrico Berlinguer. a/. OKP fótitk-ra Cinrgio Anic«dola társaságában a kommunista párt székhazának erkélyén az első választási eredmények vétele után (Telefotó—AP—MTI—KS) Rendkívüli ülést tartott az Arab Liga Az olasz választások otáo ülést tartott az OKP A ROMAI VÁROSI TANÁCS VÁLASZTÁSOK HIVATALOS V ÉG ERED MENT E (NEM TELJES FELSOROLÁS); Franco-örökösök kormányát. i Tevékeny partneri viszonyt sürgetett beszédében a francia elnök London