Békés Megyei Népújság, 1976. június (31. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-17 / 142. szám

HANGSZÓRÓ Sokat gondolkodtam már azon, hogy ha csupán a szemé­lyes tapasztalataim alapján len. ne tudomásom a világról, vajón rájöttem volna-e arra, hogy a Föld gömbölyű? önmagam ké­pességeiből aligha futná egy zseblámpa elkészítésére, a tele. víziót pedig egész biztos, hogy soha sem találnám fel. Persze mindezért egyáltalán nincs ki­sebbségi érzésem, hiszen az év­ezredek során felhalmozódott emberi tapasztalatok éppen úgy az, enyémek is, mint ahogy bár. ki hozzájuthat azokhoz. A leg- bölcsebb tudós is ostoba ma­radna, ha nem építene arra a beláthatatlanul nagy tudás­anyagra, amit az elődök össze­gyűjtöttek. A tudományok fejlő­désének köszönhető, hogy civi­lizált körülmények között, em­beri módon élhetünk. Amikor az .áltudományokról volt szó, sokáig csali a derék al­kimistákra gondoltam, akik a középkorban az aranycsinálást kutatták, s közben óriási lendü­letet adtak a vegytan fejlődésé­nek. Rajtuk kivü.l régen is vol­tuk az emberi hiszékenységre építő svihákok, akik tudósoknak adták ki magukat, de őket el­fújta az emlékezetből a száza­dok szele. Manapság viszont mind gyakrabban hallani ez új­ra divatba jött spiritisztákról, csillagjósokról és olyan szélhá­mosokról, akik azt állítják, Tudomány és áltudomány hogy idegen bolygókról jött pa­rancsok hatására cselekednek. Érdekesnek ígérkezett -tehát a Tudomány és áltudomány című rádióműsor, amelyben Beck Mihály akadémikus felelt a tu­dományt népszerűsítő újságirók kérdéseire. A Kossuth adón kedd este sugárzott műsorból kitűnt, hogy nem is könnyű do­log éles határt vonni a tudo­mány és az áltudomány között. A tudósok gyakran hiába ha­dakoznak a bűvészkedő halan- dzsázök ellen, hiszen a hamis állításokat nehéz megcáfolni. Szerencsére nálunk nem olyan elterjedtek a különböző áltudö- mányos nézetek, mint egyes nyugati országokban, ahol jo üzletet jelent az emberek hi­székenységét kihasználó szem­fényvesztés. A tudomány védelmében meg­említették, . hogy az igazság mindig érdekesebb, mint a ha­zugság, ezért nem kell félni a szenzációt hajszoló szerencse- vadászoktól. Az elhangzott be­szélgetéshez még annyit lehetne hozzáfűzni, hogy a tudomány mindig fényt igyekezett gyújta­ni az emberi agyakba, az áltu­domány pedig homályos felte­vésekre épült S az emberiség fejlődése azt mutatja, hogy a fény mindig győzedelmeskedik a homály felett. (Andódy) C Televízió ) BUDAPEST: I. műsor: 17.06 Tv- ovi. 17.30 Óvodások filmműsora. (Sz.). 17.55 Telesport. 18.20 Nyolcad­szor kiváló Vállalat. (Sz.). l».lo Esti mese. 19.30 Tv-torna. (Sz.). 19.30 Tv- híradó. 20.00 Háború és béke. (Sz.). 3. rész. A schönsrabeni csata. 1. rész. Egy levél és két házassági ajánlat. 21.30 Jugoszlávia—NSZK labdarúgó EB elődöntő merkózós. (Sz.). Kb. 22.20 Tv-híradó 3. II. műsor: 20.01 Zenei Figyelő. 21.00 Tv-híradó 2. 21.20 Letűnt kultúrák nyomában. (Sz.). 21.45—22.30 Száza­dunk. BUKAREST: 16.15 A volánnál, autó- vezetőknek. 16.25 Fiatalok enciklo­pédiája. 17.15 A költészet fénye. 17.35 izland ma — dokumentumfilm. 17.50 ismeretterjesztő műsor. l8.2o A leg­kisebbeknek. 19.(k> Képernyő 1976. 19.30 DéLkör. 19.55 A rádió és televí­zió szimfonikus zenekarának hang­versenye. ao.4o Ii-odalmi-mű veszeti magazin. A Román Televízió Szerkesztősé­ge a műsorvaltoztatá*' jogát fenn­tartja. BEL.GRAD: I. műsor: 17.ío Magyar nyelvű tv-napló, 17.45 így éltek ők — adás gyermekeknek. 18.15 A forra­dalom hajnalán — művelődési adás. 16.45 Csevegés a zenéről. 19.15 A konyha nagy mestereinek kis titkai. 20.00 Párhuzamosok. 20.50 Che Gue­vara — olasz játékfilm. 11. műsor: 18.45 Bukaresti rajzfil- ’ mesek. 19.ix> Műsor fiataloknak- 20.00 Ixwnbhullás — grúz film. 21.3o Hu­szonnégy óra. 21.50 Kör. 22-35 Forrá­sok — költészeti adás. 17.3o Hírek. 18.00 Hírek. 18.34 Jó éj­szakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. II 24.00 Hírek. KOSSUTH RÁDIÖ: 6.27 Harsan a kürtszó! 8.57 Zenés képeskönyv. 9.12 Gluok operáiból. 10.05 Éneklő világ. 10.45 Zenekari muzsika. 11.40 Máé muzsika kell. 12.05 Melódiakoktél. 14.00 Radnóti Miklós. 14.30 Kórus- pódium. 14.40 Népi zene. 15.10 Fú­vószene. 15728 Hívogató. 16.10 Nép­balladák. 16.27 Beethoven: Esz-dúr trió. Op. 70. 17.05 Vendégek Szibéri­ából. 17.30 Szovjet művészek opera­felvételeiből. 18.15 Kritikusok fóru­ma. 18.30 Esti magazin. 19.15 Népda­lok. 19.4-0 Hegedúest. 22.15 Sporthí­rek. 22.20 Régi magyar dalok és tán­cok. 22.40 Guszev kapitány. 23.00 Operaegyüttesek. 0.10 Új ház. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05 Rudolf Schock operettdalokat énekel. 8.20 Nyugat- európai várakozások. 8.33 Verbunko­sok, nóták. 9.33 Eposz Wagner maszkjában. 10.00 Zenés műsor üdü­lőknek. 11.55 Ifjúsági könyvespolc. 12.00 Énekegyüttesek félórája. 12.33 Győri stúdiónk jelentkezik, 12.35 Ba­rokk muzsika. 13.25 Édes anyanyel­vűnk. 13.33 Verdi: Nabucco. 14.00 Rá- diónápló. 17.010 Tíz opera — tíz te­nor hős. 17.27 ÁR.ÉSZ 5 jelentkezik. 18.0*5 Beat az NDK-ból. 18.33 Hétvégi panoráma. 20.00 Nóták. 20.33 A zon­gora. 21.35 SLágermúzeum. 22.33 Bás­tyasétány. 77. 23.00 Egy óra dzsessz. SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.<H> Műsor­ismertetés. Hírek. 17.05 Hét közben... 18.00 Alföldi krónika. 18.15 Beatpa- rádé. 18.28 Hírösszefoglaló, múeorelő- zetes. C Mozi ) C Rádió ) ALLANDO MÜSORSZAMOK: KOSSUTH RADIO: (.20, 5 30, 6.3« Hírek, időjárás. 5.00. 6.00. 7.00 Reg- Keli Krónika. 4.45, 6.45 Szót kérek) 5,20. 7.33 Müsoraiánlat. 5.40 Falurá­dió. 6.20. 6.50, 7.20 Reklám. Kb. 7.ti Körzeti ídőjárásjelentés. 7.45 Ta- nácsadószoleálat. 8.00 Hírek, idő­járás. 8.05 Műsorismertetés. 8.20 A nap kulturális programjából. 10.00 Hírek, időjárás. 12.00 Déli Krónika 12.20 Ki nver ma? 12.30 Reklám. 15.0« Hírek, időjárás. 15.58 Hallgatóink neveimébe! 16.00 A vilásKazdasás hírei. 17.00 Hírek. Időjárás 18.2* Hallgatóink figyelmébe! 18.30 Esti Magazin. 21.00. 2? 00 Hirek, időiá­rás. 22.15 Sporthírek. 24.00 Hírek, időjárás. 0.23 Himnusz. 0.3o Vlzjelzö- szplgálat. 1.00 Hírek. Csak szomba­ton. PETŐFI RADIO: 4.30—8.05 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 11.00 Hírek. 13.00 Hírek. 13.47 Vízállásje­lentés. 14.30 Hírek. 15.30 Hírek. 16.00 Hirek. (Csak vasárnap). 16.30 Hirek Békési Bástya: <5- és fél 9-kor: Le­gendák lovagja. Békéscsabai Brigád: Pénzt vagy életet! Békéscsabai Kert: Fogd a pénzt és .fuss! Békéscsabai Szabadság: Gerolsteini kaland. Bé­késcsabai Terv: Átkozottak va­gyunk, Irina. Gyulai Erkel: Mo-uret abbé vétke. Gyulai Kert: Ny est fiák. Gyulai Petőfi: Visszatérés' Oz föld­jére. Orosházi Béke: Helga és Mi­chael. Orosházi Partizán: Pim, Pam és Pumelka. Szarvasi Táncsics: Csak 6 órakor: Blokád I—II. 7 Bimmcm,.,:,:;. me. június n. Mai tévéajánlatunk: Ezen a napon az óvodásoknak és szüleiknek szóló műsorral kezdődik a televízió adása. Az első osztályba készülő óvodások­nak szól a 17.05 perckor kez­dődő Tv-ovi, amelynek alcípe: Hívogat az iskola. A több mint egyórás műsor készítői nem­csak a leendő kisiskolásoknak, hanem szüleiknek is sok hasz­nos tanáccsal szolgálnak.- 18.20 perces kezdettel riportfilmet láthatnak a Herceghalmi Kísér­leti Gazdaságból, abból az al­kalomból, hogy a gazdaság nyolcadszor nyerte el a Kiváló Vállalat kitüntető címet. 20.00- kor kerül sor a Háború és béke című folytatásos tévéfilmre, ez­úttal a harmadik és negyedik részt egyszerre sugározza a tv. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik szere­tett édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk, rokonunk, ID. MLINÁR ANDRÁS temetésén megjelentek, sírjára koszorút és virágot helyez­tek. Gyászoló család A DÉMÁSZ békési kiren­deltsége értesíti a lakossá­got, hogy Békésen az Ady es Szarvasi utcákban az építkezés részére létesített 20 kV-os leágazást és transzformátorállomást, valamint a hozzátartozó ká­belhálózatot 1976. június 17-én- FESZÜLTSÉG ALÁ HELYEZI. A létesítményen • elhelyezett tárgyak érintése életveszé­lyes! apróhirdetések Wartburg Tourist gépkocsi eladd. _ Orosháza, Dózsa u. 25. Békésen, a Csabai út 16. ez., ház el­adó. Érdeklődni: Teleky u. 11 sz. alatt. _______________ 1 darái: 5 éves kanca ló, 1 darab közeleilős tehén, 10 darab anya- birka, egy hasas koca betegség miatt, sürgősen eladó. Marcsó 1st- ván Körösladány, Vörös Hadsereg 45. sz. __________ B ékéscsaba belterületen lakást ven­nék 150 OOo Ft + OTP-átv álla lássál. ,Július 464234” jeligére a békéscsa­bai hirdetőbe._________________ T rabant 60l-es motor eladó. Békés, Bartók 1.______________________ Csongrádi üdülőtelepen, a Körös tor­kolatánál, szép helyen épült, 2 szo­bás, villanybojlerrel felszerelt főzö- fülkés üdülő eladó. Csongrád, Mus­kátlidul 22.____________________________ S zegeden központi fűtéséé, szép ker­tes magánház eladó. Szeged, Csak­tomyai u. 25/a.______________________ E ladó jó tanya, mindenhez közel, 1 hold gyeppel, vagy kicsi házért el­cserélhető. Balogh Imre. Kakasszék. Orosháza, Akácfa u. 16. számú ház eladó. Érdeklődni: Dénes tanító u. 27._____________________________________ U tcai házrész eladó. Békéscsaba, V. kér., Mikszáth_u._5.__________________ H asas birkák és 2 szamár eladók. Bé­késcsaba, Wagner u. folytatása, jobb­ra 3-lk tanya.________________________ B ékéscsaba, Vandhát 2370. sz. tanya eladó. Szabó Gyuláné._______________ F elújított 500-a6 Trabant megkímélt állapotban eladó. Békéscsaba, Árpád sor 2/2. MUNKAALKALOM A Kőbányai Sörgyár békéscsabai ki­rendeltsége sörfejtö üzemébe női dolgozókat felvesz. A MEZŐGÉP Vállalat gyulai gyár­egysége felvesz: 2 közép- vagy fel­sőfokú végzettséggel rendelkező technológust, 2 rakodó segédmun­kási. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gyáregység Do­bozi úti telephelyén. A DÉMÁSZ mezőberényi kirendeltség» értesíti a lakosságot, hogy Mezőberényben az Ö. kertben, valamint a dögtelep ré­szére épített kisfeszültségű hálózatot 1976. június 22-én. feszültség alá helyezi A létesítményen elhelyezett tárgyak érintése életveszélyes! A DÉMÁSZ békéscsabai üzemigazgatóság szerelési osztálya értesíti a lakosságot, hogy az alábbi helyeken épült létesít­ményeket 1976. június 18-án FESZÜLTSÉG ALÁ HELYEZI Békéscsabán: a Béke-kertbe n épített kisfeszültségű hálózatot. Sarkadkeresztúron: a Sport és Fürst Sándor utcában épített 20 kV-os vonalakat és transzformátorállomásokat. A létesítményeken elhelyezett tárgyak érintése életveszé­lyes. Az ÁFOR III. sz. gépkocsijavító üzeme felvételre keres: autó- és motorszerelőt, gépjármű-villanyszer élőt, ka rosszériáid hatost, lakatos szakmunkásokat, közlekedési mérnököket. Jelentkezés levélben vagy személyesen. Nagyszénás ÁFOR III. sz. gépkocsijavító üzem. Kcdvezménwes hátorvásár és kiállítás június 21—30-ig GYOMÁN ENDRÖDüN A LAKBERENDEZÉSI ÁRUHÁZBAN A KÖZSÉGI KULTÚROTTHON BAN Modern lakószobabútorok, szekrénysorok, kárpitozott ülő. és fekvőbútorok, modern konyha­garnitúrák nagy választékban kaphatók. A kiállítás ideje alatt a megvásárolt bútorok után árengedményt adunk. Cifonsa—Endréd Vidéke ÁFÉSZ

Next

/
Thumbnails
Contents