Békés Megyei Népújság, 1976. május (31. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-09 / 109. szám
Folytatódott az ipari termelés növekedése — Mérsékelten emelkedett a kiskereskedelem áruforgalma Ä Központi Statisztikai Hivatal Békés megyei Igazgatóságának jelentése 1976 első negyedévének eredményeiről A megy« gazdaságának fejlődésére és a lakosság életkörülményeinek alakulására — a fontosabb tényezőket figyelembe j véve — az alábbiak a jellemzők: 1976-ban a racionálisabb, a ' népgazdasági érdekeknek jobban megfelelő beruházások révén tovább gyarapodnak a megyében az állóalapok. Az ipari termelés az év első negyedében is megtartotta dinamizmusát. A mezőgazdaságban folyamatban van az állatállomány-növelés feltételeinek a tenyésztésen keresztül történő biztosítása. Ezzel összefüggésben mérséklődött az áruértékesítés. A lakosság pénzbevételtől függően i« mérsékelten emelkedett a kiskereskedelmi áruforgalom. Fokozódott a lakossági szolgáltatások iránti igény. A fejlődésre, változásokra részleteiben az alábbiak jellemzők. Beruházások Az év első három hónapjában számszerűen kevesebb igénylőt részére több beruházási hitelt folyósított a bank, mint egy évvel ezelőtt. A vállalatok és á szövetkezetek 10 százalékkal növelték a beruházásokra fordított összeget 1073 első negyedévéhez viszonyítva. Több, folyamaiban levő nagyobb fejlesztés mellett kiemelkedő jelentőségű a Gyulai Vágóhíd és Húsüzem beruházása, amelyre a' teljes költségelőirányzat. alapján több mint egy milliárd forintot fordítanak. E létesítmény kivitelezése a program szerint halad, s átadását 1978 közepére irányozták elő. Ipar Az év első negyedében az állami ipar termelése 7, a szövetkezeti iparé 16, a szocialista iparé 9 százalékkal haladta még az egy évvel korábbit. E növekedés < nagyobb a tervezettnél és az országosnál Is. A szocialista ipar egészében a foglalkoztatottak átlagos száma — az egy évvel azelőttihez képest — nem változott. Így a termeléstöbblet ki* zárólag a, termelékenység emél- kedéséből származott, ami az egész ipar hatékonysága szempontjából * kedvező,\ Az élelmiszeripar alapanyaghiány miatt — nem tudta megismételni az egy évvel korábbi termelést, sőt mintegy 8 százalékkal elmaradt attól. A ható árakon számítva az egv évvel korábbi termelés szintjén maradt. Mivel a foglalkoztatottak számában sem következett be lényeges változás, az adott termelést változatlan termelékenységi szint mellett biztosították. Az első negyedévi termelés az éves előirányzatnak 17 százalékát képezi. A szocialista építőiparban csaknem 5000 fizikai dolgozó havi átlagbére 2500 forint volt, amely — az iparhoz hasonlóan — 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi összeget. Mezőgazdaság — Értékesítés A mezőgazdaság egyik fő feladata 1970-ban is az. állatállomány — elsősorban a tehenek és a kocák számának — növelése. A megyében 1970. március 31- én 119 000 szarvasmarhát (ézen belül 46 000 tehenet), 790 000 sertést (ezen belül 07 000 kocát) tartottak. Az adott állomány nem mindenben felel meg az előirányzottnak, bár a későbbi fejlesztés feltételei — például a kocák számának emelkedésével — javultak. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek közös gazdaságaiban, valamint a háztáji és egyéb kisgazdaságokban aa állomány növelése kívánatos. Ezen gazdaságokban ugyanis kisebb az állomány, mint egy évvel korábban volt. 1976. ÍII. 31-i állománv az 197.9. Ili. 31-i állomány %- S/ttrvagmarha-állomány: ában az állami gazdaságokban a mezíteazdaságl tőrmeldszövetkezelek közös 110 gazdaságaiban a háztáji és egyéb 91 gazdaságokban Sertésállomány: S3 a% állami gazdaságokban a mezőgazdasági termelőszövetkezetek közös 191 gazdaságaiban a háztáji és egyéb 93 gazdaságokban 91 A fontosabb vágóállatok és állati eredetű termékek együttes értékesítése 1976 első negyedévében 13 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi mennyiségtől. A megye' gazdaságai vágómarhából 17, vágósertésből Tí\ tehéntejből 3, tyúktojásból 13 százalékkal kevesebbet, vágóba- romfiból azonban 12 százalékkal többet adtak el, mint 1975 január—márciusban. legfontosabb cikkek termelése — az alapanyag-ellátással, kereslettel atb. összefüggésben — az egy évvel korábbihoz viszonyítva tendenciájában, illetve a változás mértéke tekintetében különbözőképpen alakult: 1976. f. n. évi termelés az 1975. I. n. évi "/o-ábati Kőolaj g* Földgáz 83 Égetett tégla 93 Égetett cserép 00 Konzervipari és háztartási ídényüveg 100 Húzott síküveg 107 öntött síküveg 86 Különleges hőszigetelő ablaküveg 1 33 Mezőgazdasági gép és berendezés 131 Teherszállító pótkocsi au Kötött-hurkolt kelme 123 Kötött alsóruházat 99 Kötött felsőruházat 11!) Férfiing 109 Kolbászfélék 83 Vágott baromfi 108 Feldolgozott tojás 69 A szocialista iparban rhintégy 47 090 fizikai foglalkozású dolgozó havi átlagbére 2490 fdrlrtt volt. áz égy évvel korábbinál 5,4 százalékkal több. Építőipar A ezöciálist« építőipar első három havi termelési értéké (iSő millió forint) összehasonlitAz 1976. évi népgazdasági terv a lakosság életszínvonalának tm vábbi emelését tartalmazza, ami azonban az előző évinél és 9 nemzeti jövedelem növekedésénél mérsékeltebb ütemű lesz. Lakossági pénzbevétel A lakosság központi forfíisból származó pénzbevétele 1 százalékkal kevesebb volt, mint 1915 első negyedében. A bér és bérjellegű bevételek ugyan emelkedtek valamelyest, azonban, a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos bevételek összege 20 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban. Idén tó növekedett a lakosság takarekbe- ■ tét-állománya, de annál Is jobban nőtt a különböző címeken igénybe vett hitelek együttes ösz- szege. Népesség — Népmozgalom Az időközben rendelkezésre álló 1975. évi eves adaték Szerint a megyében az elmúlt év- ' ben a demográfiai helyzet kedvezően alakult. 19.75-ben csaknem 79ÓÓ élve szütfetés volt a megyében, 1,4 százalékkal több, mint 197A-bén. A halálozások számát figyelembe véve, a népesség természetes módon több mint 2000 fővel gyarapodott. A fokozatosan csökkenő (1973-ben kb. 1500 fős) elvándorlási többlettel számolva is, a megye lakónépessége tényleges módon is növekedett egy év alatt, s az év elején 434 000 lakónépessége volt a megyének. A természetes szaporodás idén is várható emelkedésére enged következtetni, hogy a múlt évben csaknem 5 százalékkal több (4040) házasságot kötöttek, mint 1974-ben. Kiskereskedelmi forgalom A megye kiskereskedelmi forgalma három hónap alatt 3,4 százalékkal emelkedett. Figyelembe vévé a kiskereskedelmi árak hasonló nagyságrendű emelkedését, a volumen nagysága azonos volt az egy évvel korábbi forgalommal. Ugyancsak összehasonlítható árakon számítva: bolti élelmiszerekből 1, Vegyes iparcikkekből 2 százalékkal többet, ruházati cikkekből 14 százalékkal kevesebbet adtak el, mint 1975, január—- márciusban. A vendéglátás árbevétele 3,5 százalékkal emelkedett. Az áruellátás — a hús és húskészítmények, valamint a zöldség- és gyümölcsfélék forgalmazásában rendszeresen jelentkezett hiányosságok kivételével — megfelelő volt. A bolti kínálat, illetve a piaci felhozatal csökkenése miatt az idényjellegű cikkek megyei át- lagos_ árszínvonala 1976 első negyedévében 23 százalékkal volt jmagasabb, mint egy évvel korábban. Különösen a zöldségfélék ára emelkedett. Lakossági szolgáltatások A szolgáltatások iránti igények további fokozódását mutatja, hogy az első negyedévben a megfigyelt ágazatok szolgáltató tevékenységének teljesítményértéke 11 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Csaknem 28 millió forint szolgáltatási értéknek több mint 60 százalékát az ipari, 24 százalékát a személyi jellegű szolgáltató egységek végezték. Az igények mind fokozottabb kielégítését segíti elő, hogy a szolgáltatás ágazatban a fizikai foglalkozású dolgozók száma egy év alatt 7 százalékkal emelkedett. Társadalmi szolgáltatások Az időközben rendelkezésre álló egyes 1975, évi adatok alapján megállapítható, Hogy tovább javult a lakosság különböző szolgáltatásokból Való ellátottsága, amelyeken keresztül a folyó évben magasabb színvonalon elégíthetők ki az igények. Pl. a vezetékes gáz és a villarhosenergla háztartási fogyasztóinak száma egy év alaU 19, illetve 2 százalékkal emelkedett. A közüzemi vízhálózatba bekapcsolat lakások száma 12, a közüzemi csatornahálózatba bekapcsoltaké 16 százalékkal nőtt. A különböző szociálpolitikai intézkedések közül különösen a gyermekápolási segélyezés hatásét lehet tapasztalni. AZ’ év elejéig több mint 10 000-ért vették igénybe a gyermekgondozási segélyt, s számúk egy év alatt 21 százalékkal emelkedett. A megyében a televíZló-élőfi- 1 zetők száma közeledik a lóö ÓOÖ- hez (97 80Ó), Az év elején 1000 lakosra 225 televízió-előfizető jutott, több mint Csongrád és Haj- I dú megyében, s afinyi mint az 1 OfszágOs átlag. Pártnapok a megyében Az MSZMP Békés megyei bizottsága 1976. május 10—28. között központi és megyei előadókkal Szabad pártnapokat rendez az alábbi Békéscsabán A VAROS KÖRNYÉKI KÖZSÉGEKBEN; — május 14: 14.15 óra kor * #<*lt<*«csabál Konzervgyárban Púja Frigyes, a Központi Bizottság tagja, kui'igyrn in is/tér; — május .4: 14.a# érakor * téglagyár kultöfGlthöiiáBan, « téglagyár és a MÁV dolgozol részére, dr. Szabó Sándor, a megyei pártbizotwág tagja, a megyei tartáds általános elnökhelyettese; — május 14: lSflO ortrkor a Szabadság Tsz-héo Varga István, az mszmp KB osztáiyvézete-heiyettese;1 —• május 17: 13,09 órakor a telek- j gerendáéi községi kuitúrházban a Békésesabai állami Gazdaság dolgozói részére Nyári Sándor, a megyei pártbizottság tagja, a Hazafias Népfront Békés megyei Bizottságának titkára; — május 17: 1*15 órakor Mér.flbe- rénybe« a PA TeX kultúrottjionábsn Enyedi O. Sándor, a megyei párt- bizottság tagja, a Békés megyei Népújság föszerkesztöjé; — május 20: 14.99 OfakOr a Karneval ltultűrotthonában Nagy Jenő, a megyei pártbizottság titkára; — május 21: 14.39 Órakor a Kőér Nyomda dolgozOi részére dr. Haraszti János, a megyei pártbizottság tágja, a Békés megyéi ftendőr-lökapt- tányság vezetőjé; — május 41: 14.0« órakor a Volán központjában Gyulavári Pál, á megyei pártbizottság titkára; — május 24: i8.W órakor Gertin a párthelyiségbén Mibalik György, a Békés megyéi Bendör-iökapitány- ság pártbizottságának titkára; — május 25: 14.30 Órakor az építőipari vállalat kultúrtermében Ábra- ( hám Béla, a megyei tanács pártbi- I zottságának titkára; — május 27: 14.15 Órakor a FBKON békéscsabai gyára kultúrtermébe« dr. Jenéi György, az MSZMP kB munkatársa. BÉKÉSEN A VAROS KÖRNYÉKI KÖZSÉGEKBEN: — május 10: 10.00 órakor Kamuion \ Lénáit Imre, a megyei pártbizotteág munkatársa; — május 17: 17.30 órakor a békési művelődési központba* Bnyecü G. Sándor, a megyéi pártbizottság tagja, a Békés megyei Népújság főszerkesztője; — május 17: 19.00 órakor Murony- ban Jakab Mihály, az oktatási igazgatóság tanszékvezető tanóra; — május 94: 19.00 órakor Bélmcgyé- rert Csatári Béla, ä megyéi pártbizottság titkára; — május 34: 10.0« áfakor Tarhosdtt Juhász Sándor, a megyéi pártbizottság végrehajtó bizottságának tagja, a Szeghalmi 'Állami Ga&dasag gépszerelője. SZARVAS VAROS; — máj u® 17: 14.00 óra kor fl fluhd- aati Szövetkezet dolgozói részéré Kovács Ferenené, a megyei pártbizottság archívum-vezetője; — május 17. l«,«o Órakor a városi tanácsnál dr. Szigeti Gábor, a megyei pártbizottság osztályvezetője; — május 24: 18,00 órakor a Vasipa* . ri szövetkezet dolgozói részére Nagy István, a megyei pártbizottság tagja, az SZMT vezető titkára. OROSHÁZA VÁROS: — május lt: 14.00 órakor az üveggyárban Kardos Efnöhé, a ftégyél pártbizottság végrehajtó bizottságának tágja, a konzervgyár igazgatója; — május 21: 19.00 órakor a pán* székházban pedagógusok, városi ta* nátisi és igazságügyi dolgozók részéin szeljak GyBrgy, a megyéi pártbizottság munkatársa: — május 24: 14.00 órakor a párt- székházban GyulSVárt Eél, a megyéi pártbizottság titkára. GYEI,A VAROS: — ffiéjtis 28: i6.oo arakor a városi pártbizottság nagytermében Maijai .József, Külügyniiniezteriumi állártitiU kár. OtULA JAftA»! — ffiájüs llf Í 10.00 Órakóf Böbdífcöít a pártházbáfl KóVáéS látván, a MEÖÖS2 főtiikáfá, ófsZággyülési képviselő; —. május 17: id.ÖÓ ófftkór Lőköshá- zán*á pártháZöán Duna Mihály, á KISZ MB liikara; helyeken és időben: — máj o« 24: HÍM óraikor Sarkad««, a művelődési házban Enyédi G. Sán- öorné, az oktatási igazgatóság: tanára. SZARVAS JÁRÁS: — május iá: lg.fl© órakor Kondoroson, a művelődési hájban Szelj »k György, a megyéi pártbizottság munkatársa ; — május 14: lH.fl© órakor CndtWi, a koltűrházban Nagy Jenő, a megyei pártbizottság titkára; — május 17: 18.0© órakor Gy<m»Anr a rtfcűvélődéRi házban dr. Lökő© Zoltánná, az MSZMP KB munkatársa: — május 17: 19.00 órakor Csabacstí- dön, a pártházban Kibédi Varga Lajos, a KISZ MB titkára; — május 17: 19 30 órakor Hunyán, a művelődési házban oláh József né, a megyei pártbizottság munkatársa; — májú© 24: 19.09 órakor Kardoson, a tsz-központban Szűcs Alajos, az oktatási igazgatóság tanára; — május 24: 19.419 órakor Békés- szentanóráson, a pártházban dr. Kovács Gábor, * megyei pártbüzotteág végrehajtó bizottságának tagjta, országgyűlési képviselő, az OKI igazgatója. SZEGHALMI MftAS: — május ló: 19.00 órákor Szegik i- nttfli, a művelődési házban Krajnyák Tibor, az MSZMP KB munkatársa; — május 10: 19.0© órakbr Biharúg- rán, az állami gazdaság nagytermében Csatári Béla, a megyei pártbi- zotteag titkára; — május 10: 19.00 órakor Füzesgyar- matoif, a pártházban Ábrahám Béla, a megyéi tanács pártbizottságának titkára; —• májúé 14: 10.0© órakor a Szeghal- mi Állami Gazdaságban (Töviskes) Juhász Sándor, a megyei pártbizottság végrehajtó bizottságának tagja, a Szeghalmi Állami Gazdaság gépszerelője ; — május 17: 10.00 órakor Körösla- dányban, a pártházban Csaba János, a megyéi pártbizottság osztályvezető- • j«; — május 17: 19.(X> órakor Bucsán, á tanácsházán Adász István, a Gyulai Kórház gazdasági igazgatója; — május 17: 10.0© órakor Dévavá- n.ván, a művelődési házban Lipták Mihály, a megyei pártbizottság osztályvezetője; — május 17: 19.W órákor Zsadány- ban, a pártházban Bcreczki Elemér, az oktatási igazgatóság tanszékvezető tanára; — május 24: 19.0© órakor OHányban, a párt házban Bugyik András, a megyéi pártbizottság munkatárs«. MEZÖKOvACSHAZA .Iára*: —* május 17: 18.00 órakát Mézöh*- B .vesén. s mozi helyiségében Pet- róvszki István, az MSZMP KB munkatársa ; — május 2-2: 18.00 órakor Nagykamaráson, a páftháZban dr. Déak Lívia, az MSZMP KB tagja, a budapesti Vlí. kerületi pártbizottság első titkára I * — május 241 19.0© órakor Médgyes- egyházán* a kultúrházban Frank Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára. OROSHÁZA MftASi — május 14: 10.0© órákor Pusztaföldváron, a művelődési házban dr. Pitityi JCátolyfíéi a megyei pártbizottság munkatársa; — május It: 10;0© órakor Nagyszénáson, a művelődési házban Németh Férenc, a megyei pártbizottság végrehajtó bizottságának tagja, ország- gyűlési képviselő, az Orosházi Mí> Z/)GÉB Vállalat észtérgáiyosa; — május 17: 10.00 órakor Csánád- npáeárt, a művelődési házban IlóváZki Lajos, a megyei pártbizottság munkatársa; — május 17: 19.0© órákor TőtkomJó- sdit, a 2. sz. kUltüftiáZban Bocskai Miháiynéi az s2MT titkára; — méjüs 2l: 10.0© órakör Csorvá- sOP» á művelődési házban Bánó Pál, éz MBSz megyéi bizottságának munkatársa ; l «. május 24: 10.3© Orfakőf Öérendá- i són, Karkaiik András, az oktatási l igazgatóság helyettes vezetője; — május 28: 19.00 ófakór Békés. Sámsonban, a művelődési házban í Csaba Jánós. a megyéi pártbizottság osztály vézető jé.