Békés Megyei Népújság, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-13 / 88. szám

Megkezdődött Csehszlovákia immanista Pártjának XV. kongresszusa Budapesten tanácskozik a III. asztronautikai tudományos ülésszak VFMyi<»*«•; «2 1. oldalról) twrvk pártunk e történelmi prog­ram-feladatának megvalósításá­hnt Ak ötödik ötéves tervben Csehszlovákia nemzeti jövedel­me a tervezett 23 százalék he­lyett 32 százalékkal növekedett, volumenében pedig nagyobb volt, mint az első és második ötéves tervben együttvéve. Meg­szilárdult és gazdagabbá vált a belső piac. Az élelmiszerfo- gyasztás 23 százalékkal lett na­gyobb. 1371—1975 között »14 ezer új lakás épült fel, 114 ezerrel több, mint eredetileg terveztük. A CSKP XIV. kongresszusa — húzta alá Gustav Husák — a munkásosztály vezető szerepé­nek megszilárdítására irányítot­ta figyelmünket. Most elmond­hatjuk, hogy ezt a feladatot kö­vetkezetesen megvalósítottuk. Növekedett a munkásosztály eszmei-politikai, szakmai és kul­turális színvonala. A munkás- osztály egyre nagyobb hatást gyakorolt országunk politikai, gazdaságig és kulturális életére. — Jelentősen megszilárdult a cseh és szlovák nemzet, és álla­munk összes nemzeti kisebbsé­gének egysége, testvéri együtt­működése. Arra törekedtünk, hogy megerősödjék és jól mű­ködjék alkotmányos föderációs rendszerünk, amely jól bevált. Gustáv Husák a továbbiak­ban ismertette az oktatás, a kul­túra és a tudomány fejlesztésé­ben elért eredményeket, majd rámutatott: — A szocialista Csehszlovákia sokoldalú fejlődése elválasztha­tatlan a szocialista közösség ere­jének és egységének növekedé­sétől. A kommunista és munkás­pártok 1939. évi tanácskozásá­nak szellemében tovább szilár­dítottuk, mélyítettük szolidan, fásunkat és akcióegységünket a nemzetközi kommunista és mun­kásmozgalommal. „ Fejlődtek kapcsolataink és erősödött szo­lidaritásunk a világ nemzeti-fel- szabadítö, demokratikus és ha­ladó mozgalmaival. — A CSKP XIV. kongresszu­sa utáni időszakban jelentős for­dulat állt be a nemzetközi kap­csolatokban. Ebben a folyamat­ban mi is tevékenyen részt vet­tünk. A szocialista országokkal közösen haladást értünk el olyan íontös kérdésekben, mint a müncheni diktátum érvénytele­nítése, a csehszlovák—nyugat­német és a csehszlovák—osztrák kapcsolatok rendezése. Aktívan hozzájárultunk az európai biz­tonsági konferencia létrejötté­hez és munkájának sikeres be­fejezéséhez- A 33 európai or­szág, valamint az Egyesült Ál­lamok és Kanada legmagasabb szintű vezetőinek részvételével megtartott helsinki értekezlet lezárta a háború utáni idők egv szakaszát és új lehetőségeket nvitott a békés egymás mellett élés elveinek gyakorlati érvé­nyesítéséhez. ' __ Pártunk megerősödve és egységbe forrva érkezett el XV. kongresszusához — folytatta a főtitkár. — Népünk a kongresz- szust széles körű, szocialista versenymozgalommal, új mun­kasikerekkel üdvözölte. — A hatodik ötéves tervvel új szakaszba lépünk. Gazdasá­gunk igényesebb belső és külső körülmények között fejlődik. A növekedés extenzív forrásai gyakorlatilag kimerültek. A nagyobb feladatokat általában a jelenlegi, egyes helyeken pe­dig az eddiginél kevesebb mun­kaerővel. kevesebb energia- és anyagfelhasználással kell meg­oldani. A nép anyagi és kultu­rális színvonalának további eme­léséhez szükséges társadalmi termelés egyre nagyobb igénye­ket támaszt az intenzív növeke­dési tényezők kiaknázása iránt. A következő években hazánk gazdaságát a KGST keretében fokozottan bekapcsoljuk a szó- j »»lista integrációba és tovább i mélyítjük a szocialista közösség országaival, elsősorban a Szov­jetunióval megvalósított együtt­működésünket. Gustáv Husák ezután a szo­cialista állam és társadalom po­litikai rendszerének tökéletesí­téséről szólott. Kiemelte, hogy a legutóbbi években megszilár­dult a munkásosztály vezető sze­repe, erősödött szövetsége a szövetkezeti parasztsággal és az értelmiséggel. Elmélyült Cseh­szlovákia nemzeteinek és nem­zetiségeinek egysége. Ebben a szakaszban törvényszerűen to­vább fokozódott a marxista—le­ninista párt szerepe. A párt tag­jaival és szervezeteivel szemben megnövekedtek a követelmé­nyek, mert csak így érvényesül- i hét maradéktalanul a párt veze­tő szerepe. — Pártunk az elmúlt idő­szakban a lenini nemzetiségi politika szellemében állandó fi­gyelmet fordított nemzeteink és nemzetiségeink sokoldalú politi­kai. gazdasági és kulturális fej­lődésére. együttműködésük el­mélyítésére. kölcsönös közelíté­sükre — folytatta Gustáv Hu­sák. Pártunk politikájának nagy győzelme, hogy Szlovákia törté­nelmileg rövid idő alatt a közös csehszlovák haza iparilag fej­lett részévé váll. A pártélet kérdéseire áttérve Gustáv Husák megállapította: — A CSKP nagy politikai erőt képvisel. 1976. április elsején 1 millió 382 ezer tagja volt. A pártnak 43 508 alapszervezete működik. Ezek a XIV. kong­resszustól ez év áprilisáig 334 ezer új tagot vettek fel. Jelen­tős politikai siker, hogy a párt ban 23 év után először sikerült megállítani a munkások számá­nak csökkenését, sőt arányuk a tagságén belül újra növekszik. Az űi tagok 62 százaléka mun­kás, több mint 90 százaléka 35 évesnél és több mint a fele 25 évesnél fiatalabb. A fiatalok tö­megesen kérik felvételüket a pártba. A fiatal tagjelöltek és tagok nevelésével ezért igen nagy felelősséggel kell foglal­koznunk. Párttagságunk egyne­gyede fiatal. Kötelességünk min­dent megtenni azért, hogy a szo­cialista haza építői, a marxiz­mus—leninizmushoz és a prole­tár internacionalizmushoz hű kommunisták váljanak belőlük. A CSKP KB főtitkára alá­húzta a kollektív vezetés fon­tosságát, majd a párt eszmei- politikai nevelő munkájával fog­lalkozva megállapította- az ide­ológiai munka fő feladata a szo­cialista hazafiságra, a proletár ■ és szocialista internacionaliz­musra való nevelés. — Történelmi tapasztalata­ink bizonyítják, hogy az igazi hazafiság elképzelhetetlen az ön­tudatos internacionalizmus nél­kül. Mi levontuk a tanulságot abból, hogy hova vezet a vak ^nacionalizmus, a társadalmi je- * lenségek nem osztályszempon­tok alapján történő értékelése. Ezért a dolgozó nép minden rétegének létérdeke, hogy védje, érvényre juttassa és fejlessze a proletár és szocialista interna­cionalizmus eszméit, a nemzet­közi forradalmi mozgalomé ne­mes alapelveit. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága Csehszlovákia Kommunista Pártjának XV. kongresszusához »küldőit üdvözletében a követke­zőket írja: — Céltudatosan megvalósítva a CSKP XIV. kongresszusának határozatait, sikeresen leküzdv;e az 1968—69. évi politikai válság következményeit, Csehszlovákia munkásosztálya, szövetkezeti pa­rasztsága és népi értelmisége a kommunista párt vezetésével biztosította hazája minden irá­nyú szocialista fejlődését. Gustáv Husák a párt nemzet­közi tevékenységével foglalkoz­va elmondta, hogy a Központi Bizottság nagy figyelmet szen­telt a nemzetközi kérdéseknek, a nemzetközi politikának, vala­mint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban kifej­tett tevékenységnek. — Csehszlovákia külpolitiká­jának alapja a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal va­ló szövetség, együttműködés és barátság megszilárdítására irá­nyuló erőfeszítés — hangoztatta. A marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus el­vei alapján sokoldalúan hozzá­járulunk a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom ak­cióképességéhez és egységéhez. Támogatjuk a nemzeti felszaba­dító mozgalmakat és elmélyít­jük együttműködésünket a gyar­mati uralom alól felszabadult országokkal. F.gyre mélyülnek kapcsolata­ink a testvérpártokkal. Ebben fontos szerepet töltenek be a pártok vezetőinek rendszeres ta­lálkozói, a szocialista országok fokozatos közeledése egymáshoz mindinkább a szocialista közös­ség törvényévé válik. A szocia­lista országok egységének meg­szilárdítása és sokoldalú együtt­működésének szüntelen elmélyí­tése továbbra is elsőrendű fel­adata pártunknak és államunk­nak. A szocialista közösség megszi­lárdításával és a világbéke biz­tosítására irányuló erőfeszítése­inkkel szöges ellentétben áll a Kínai Népköztársaság maoista vezetőségének bomlasztó és a marxizmus—leninizmussal szemben ellentétes politikája és ideológiája. Ma már nyilvánvaló Pekingnek a szocialista orszá­gok egysége aláásása, a nemzet­közi munkásmozgalom akcióké­pessége, a haladó, demokratikus és békeszerető erők harca gyen­gítésére irányuló törekvése­Allamunk — folytatta — szá­mottevően hozzájárult az Euró­pában bekövetkezett pozitív változásokhoz, amelyek az euró­pai biztonsági értekezlet ered­ményes befejezésében jutottak kifejezésre. Most arról van szó, hogy a helsinki záróokmány alapelveit kontinensünkön a nemzetközi kaocsolatok normái­nak ismerjék el és minden terü­leten ösztönözzék az együttmű­ködés bővítését. Teljes mérték­ben támogatjuk a Szovjetunió javaslatát az európai együttmű- dés fejlesztésére. Szükségesnek tartjuk, hogy a politikai enyhü­lést a katonai enyhülés egészít­se ki, megszűnjék a fegyverke­zési hajsza és létrejöijenek a feltételek a fegyverkészletek korlátozására és a leszerelésre. A CSKP KB főtitkára befeje­zésül hangsúlyozta: — A legutóbbi őt év eredmé­nyei meggyőzően bizonyítják, hogy helyes úton járunk, A Központi Bizottság kongresszusi beszámolója a következő évek pártmunkáiának és dinamikus fejlődésének programját is tar­talmazza. A mérne magas, de a kitűzött feladatok reálisak. A kongresszus ma folytatja munkáját. — A Csehszlovák Szocialista Köztársaság jelentősen hozzájá­rul a testvéri országok — a Var­sói Szerződés és a KGST tagál­lamai — sokoldalú együttműkö­déséhez, a szocialista világrend- szer erejének növeléséhez és megszilárdításához. A szocialis­ta Csehszlovákia által folytatott békeszerető elvi és konstruktív osztályalapokon nyugvó külpoli­tika széles körű elismerésre ta­lál a világ haladó erőinél, növe- ! li az ország szerepét és befolyá- I sát a nemzetközi küzdőtéren. Tizenöt évvel ezelőtt Gagarin megnyitotta az emberiség' űrkor­szakát: az általa végrehajtott első űrutazás emlékére április 12-én, hétfőn az űrhajózás nap­ján háromnapos tudományos ülésszak kezdődött a Munkás­mozgalmi Múzeumban. A III. asztronautikai tudományos ülésszakon — amelyen több mint száz neves hazai és külföldi szakember vesz részt — jelen van az év­forduló alkalmából hazánkban tartózkodó szovjet űrkutatási delegáció is. Kónya Albert egyetemi tanár, az MTA levelező tagja elnöki megnyitójában megemlékezett j az első, ember vezérelte űrrepü­lés történelmi jelentőségéről, továbbá arról, hogy 20 évvel ez­Apró Antal, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, az MSZBT elnöke, hétfőn este a Barátság Házában fogadást adott a hazánkban tartózkodó szovjet űrkutatási delegáció tiszteletére. A bensőséges ünnepségen a társaság elnöke az MSZBT aranykoszorüs jelvényével tün­tette ki V. V. Andrijanovot. a Kubában, festői tájon, bóloga­tó pálmák alatt eltemettek egy embert. Életében csak család­tagjai, barátai ismerték, de most Bienvenio Mauriz nevét nem­csak hazája tanulta meg, hanem Katin-Amerika, sőt a világ is. A halász egy tizenhat méte­res bárkán nemzetközi vizeken hajózott Kuba és Florida kö­zött. A halászat nenéz mester­ség, szüntelen küzdelem a kiszá­míthatatlan elemekkel. Ennek a küzdelemnek — éppen egy ku­bai halász személyében — Er­nest Hemingway állított örök emléket Nobel-díjas könyvében. Mauriz és társai most is azt tették, mint Hemingway öreg halásza: keményen birkóztak a tengerrel, tették a dolgukat. A többi közismert: bejárta a világ­sajtót a rémtörténet. Egy gyor­san közelítő motorcsónakról, amelyben nyolc fegyveres ült, géppuskatüzet zúdítottak a bár­kára. Mauriz meghalt, egy társa súlyosan megsebesült. Amikor a halászok, hála egy arra vetődő hajónak, két napi hányódás után az amerikai Miamiba kerültek, a hatóságok első dolga az volt, hogy megpróbálják rávenni őket: kérjenek „menedékjogot”. A halászok felháborodottan til­takoztak és végül hazatérhettek onnan, ahonnét a gyilkos me­rényletet szervezték ellenük. Egy kubai emigráns-szervezet | előtt alakult meg a MTESZ központi asztronautikai szakosz­tálya. Ezután V. V. Andrijanov, a Szovjetunió Tudományos Aka­démiája űrkutatási intézetének osztályvezetője, a szovjet dele­gáció vezetője a kozmikus föld- kutatásról, L. Sz. Gyomin űrha­jós. mérnök-ezredes, a Szovjet­unió Hőse, a szovjet űrkutatás eredményeiről tartotta meg elő­adását. A MTESZ központi aszt­ronautikai szakosztálya, az MTA és az MSZBT rendezésében zajló konferencia első napján végül Marx György egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, az MSZBT országos elnökségé­nek tagja tartott előadást „A bolygók légkörének történété- I ről”. (MTI) [ Szovjet Tudományos Akadémia űrkutatási intézetének osztály ! vezetőjét, L. Sz. Gyomin űrha­jós mérnök-ezredest, a Szovjet­unió Hősét és J. I. Beljajevet, a Szovjet Tudományos Akadé­mia Geokémiai és Analitikai In­tézetének főmunkatársát. A ki­tüntetettek nevében V. V. And­riianov mondott köszönetét. (MTI) azonnal büszkén vállalta a gyil­kosságot. Florida hemzseg a ku­bai ellenforradalmároktól. Va­laha Washington innen szervezte a hírhedt Disznók öble-féle in­váziót. Csakhogy azóta más idők járnak. A bojkott felbom­lott, Kubában egymást érik a la­tin-amerikai és más országok­ból érkezett hivatalos személyi­ségek. Megalakult a SELA, a szubkontinens gazdasági szerve­zete. amely éppen az amerikai monopóliumok kizsákmányolá­sától akarja megszabadítani a térséget. Kissinger legutóbbi lStin-amerikai kőrútján ismét meggyőződhetett arról, hogy ezt a hatalmas földdarabot immár nem lehet északról irányítani. Sajnos, az egyetlen dolog, ami Batin-Ameri kával kapcsolatban nem változott meg, éppen Washington politikája. Ez sok­szorosan igaz a jelenlegi válasz­tási esztendőben. Már a floridai kampány alatt többször kide­rült, hogy nemcsak Reagan szá­mít az itteni reakciós szavaza­tokra ... A kalózok büntetése évszáza­dokon keresztül az azonnali megsemmisítés volt. Vajon 1976- ban büntetlenül lehet kalózkod- ni, békés halászokat gyilkolni a nyílt tengeren? A világ Bienve- nio Mauriz temetése után meg­rendültén és felháborodva várja a választ erre a kérdésre. Hirdetmény! Értesítjük kedves fogyasztóinkat, hogy békéscsabai kirendeltségünk József A. u. 5. sz. alól — 1976. április 20-tól — Gábor Áron u. 1. sz. alá költözik. Hibabejelentés, fogyasztói panaszok, áramszámlák kiegyenlítése a jövőben fenti címen történik. Telefonok: hibabejelentés 12-672 » számlareklamációk 12-873 Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat Békéscsabai Üzemigazgatósága Az SZKP KB üdvözlete a CSKP kongresszusának Fogadás a Barátság Házában Temetés a pálmák alatt A Centropress hétfő esti kommentárja i

Next

/
Thumbnails
Contents