Békés Megyei Népújság, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-04 / 81. szám

MSZbT-rondezvény g konzervgyárban Nehéz feladat, csodálatos élmény volt... Magyar—szovjet barátsági nap Nagyszénáson i April» 2-án Nagyszénáson magyar—szovjet barátsági na­pot és felszabadulási ünnepi nagygyűlést tartottak. Erre az alkalomra a Hazafias Népfront Békés megyei bizottsága tit­kárságának meghívására a nagyközségbe látogatott Nyiko- laj Zabelkin, a Szovjetunió Hő­se, az APN budapesti tudósító­ja. A vendéget délelőtt a me­gyei, járási és nagyközségi párt,. HNF- és állami, társadalmi szervek vezetői fogadták, tájé­koztatták a nagyközség életéről, fejlődéséről. Ezt követően ellá­togattak a helyi Október 6. Me­zőgazdasági Termelőszövetke­zetbe. megtekintették a szociális otthon kézimunka-kiállítását Este 7 órakor a művelődési ház színháztermében felszabadulási ünnepi nagygyűlést tartottak. A magyar és szovjet Himnusz el­hangzását követően megtartott ünnepi beszéd után felszólalt Nyikolaj Zabelkin elvtárs. Az ünnepi gyűlés az Intemacionálé hangjaival ért véget, majd a szegedi Nemzeti Színház művé­szei adtak műsort. Hetven belföldi út a COOPTOURIST programjában A COOPTOURIST Utazási autóbuszokkal járják az ország Iroda kirendeltsége a szövetke- szép vidékeit, s öt-hat napos Fotó: Palovits Gyuláné • A volt ösztöndíjasok. A vendégeket Kolarovszky Mihályné, a konzervgyári MSZBT tagcsoport ügyvezető elnöke köszönti, aki szintén a Szovjetunióban szerzett diplomát A Szovjetunióban tanult ösztöndíjasok visszaemlékezései zeti dolgozók körében egyre in­kább megszeretteti az országjá­rást Az idén már 70 belföldi utat szerveztek az ország leg­különbözőbb tájaira. A mező­gazdasági, ipari szövetkezetek és ÁFÉSZ-ek dolgozói panorámás úton ismerkednek az ország nevezetességeivel. A külföldi utak iránt is nagy az érdeklődés, sok jelentkező megy a román tengerpartra, Bulgáriába, sőt Görögországba és távolabbi vidékekre is. Pillantás Moszkvára Magyarok az orenhurgi gázvezeték építkezésén » magyar szakemberek meg­adták az első kompresszor- lomás építését, az Orenburg— :ovjet nyugati országhatár kö- jtti földgázvezeték ötödik sza­gán. Ez az útvonal legnehe- ;bb része: a gázvezeték 150 ilométer hosszúságban a he­vonul végig és az ös­8 m/sMi 1976. ÁPRILIS 4. vényeken, vízmosásokon és sza­kadékokon keresztül 250 átkelő­helyet kell létesíteni. Az 1420 milliméteres átmérő­jű acélcsöveket az ukrajnai épí­tők fektetik le, magyar társaik pedig a lakott helységek köze­lében kompresszorállomásokat építenek. Ök építik a lakóháza­kat is a gázvezeték építői szá­mára. Bogorodcsaníban jelenleg több mint 500 magyar munkás és mérnök dolgozik, számuk azon­ban rövidesen másfél ezerre nő. Moszkvai utca, háttérben a Prokrovszkij székesegyház A külföldi egyetemi ösztön­díjaknak hazánkban több mint negyedszázados hagyo­mánya van. Az első 25 ösztön­díjas 1948-ban kezdte'meg ta­nulmányait a Szovjetunió fő­iskoláin, egyetemein. A kez­detről, a folytatásról vallottak megyénk hajdani szovjetunió­beli ösztöndíjasai szerdán dél­után Békéscsabán, a konzerv­gyár kultúrtermében. A Pen­za Klub és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság városi tagcso­portjainak rendezésében lebo­nyolított találkozón közvetlen, baráti hangulat alakult ki a volt diákok és a mintegy fél­száz hallgatóság között. A vendégek megtekintették a Szovjetunióban eltöltött fe­lejthetetlen hat évről készült fotókat és olvashatták a Sza­bad Nép 1950. szeptember 12-i számát, amelyben a krónikás igy tudósított a 220 magyar ösztöndíjas indulásáról: „Fiata­lok tele vannak lelkesedéssel, boldogsággal, tettvággyal.” Ezt a gondolatot folytatta immár 26 évvel később Papp Károly- né, a konzervgyár párttitkára: x „A felszabadulás után na­gyon sokat jelentett nekünk a Szovjetunió segitsége, hiszen lehetővé vált, hogy mi, pa­raszt- és munkásfiatalok nyu­godt körülmények között ta­nulhattunk, készülhettünk az életre. Vékony, 18 éves, cop- fos kislány voltam, amikor 1950 szeptemberében elmond­tam a búcsúbeszédet a Nyu­gati pályaudvaron. Nehéz fel­adat, csodálatos élmény volt. Nehéz, mert nem rendelkez­Megyénk idei első béke és ba­rátság vonatá­nak mintegy 3641 utasa Moszkva sok nevezetessé­gével ismerke­dett 1# napos szovjetunióbeli útja alkalmával. Többek között meglátogatta a világ legnagyobb egyetemét, a 22 ezer diákot be ■ fogadó Lomo­noszov Egyete­met, ahol ez év­ben Is — a tá­jékoztatás sze- szerint — 168 magyar itjú ta­nul és szerzi meg a különbö­ző fakultásokon a diplomát. A Lomonoszov Egyetem, előterében a névadó nagy orosz tudós szobrával tünk megfelelő felkészültség­gel, csodálatos, mert megis­merhettük a szovjet emberek példamutató segítőkészségét, barátságát.” Dr. Grestyák Gizella, a me­zőkovácsházi járási pártbi­zottság titkára 1955-ben sze­rezte meg az állatorvosi diplo­máját a Szovjetunióban. Az emlékekről, fiatalos lendület­tel beszél: „A legtöbb gondot a hiányos nyelvtudásunk okozta. A legelső vizsgán csu­pán ennyit tudtam oroszul: nem tudom és azt, hogy nem értem. Amikor megkérdezték: hogy hívnak? — éppen a nem tudom következett. A többiek kinevettek . ..” ; Murányi Miklós, a megyei tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának a veze­tője 1960-ban kezdte meg ta­nulmányait Harkovban, s mint növényvédő mérnök tért haza. A diákotthonban eltöltött évekről, a jó kollektív szel­lemről szólt: „Bizony, 27 szov­jet diáktársamnak nem volt édesapja, a háborúban estek eL Közülünk hárman nem kaptak ösztöndíjat. Minden hónapban „összedobtuk” a pénzt, hogy ők se szenvedje­nek hiányt”. Sokan ismerik a megyében Varga István, a szeghalmi járási pártbizott­ság jelenlegi párttitkárát, aki szintén harkovi diák volt. Kis­sé nosztalgikusan idézi fel az akkori időket, pedig nem volt leányálom az élete. Hat órát aludt, a többit kemény tanu­lással töltötte. Itthon meg vár­ta az ifjúsági mozgalom, a rengeteg munka. Nagy derült­ség fogadta Fercsik Mátyásné- nak, a Békés megyei Szőrme- és Kézműipari Vállalat üzem­vezetőjének az elbeszélését: „Emlékszem. 48-ban, mint sze­gedi textileslány az itt ma­radt rossz masinákon kezdtük meg a termelést. Három hó­nap alatt 150 fiatalt tanítot­tunk meg a gépek kezelésére. Egyszer csak jön a főmérnök, mondja: meghívót. kaptam, fel kell mennem a Parlamentbe. Ugyan minek? — gondoltam, hiszen se ruhám se cipőm. A kölcsönkért tűsarkú topánké­ban — egyiknek letörött a sarka a folyosón — vettem át az Ifjú Élmunkás jelvényt. Egy év múlva már a szovjet textilipari egyetemen tanul­tam.” Végül Lehóczki Mihály, a füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz főagronómusa reményét fejezte ki, hogy ezután rend­szeresen találkoznak majd a klubban és egyéb rendezvé­nyeken egymással és a cso­portok tagjaival, ahol számot adnak a szovjet emberek éle­téről, munkájáról, ezzel is el­mélyítve a két nép barátsá­gát. Seres Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents