Békés Megyei Népújság, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-04 / 81. szám
MSZbT-rondezvény g konzervgyárban Nehéz feladat, csodálatos élmény volt... Magyar—szovjet barátsági nap Nagyszénáson i April» 2-án Nagyszénáson magyar—szovjet barátsági napot és felszabadulási ünnepi nagygyűlést tartottak. Erre az alkalomra a Hazafias Népfront Békés megyei bizottsága titkárságának meghívására a nagyközségbe látogatott Nyiko- laj Zabelkin, a Szovjetunió Hőse, az APN budapesti tudósítója. A vendéget délelőtt a megyei, járási és nagyközségi párt,. HNF- és állami, társadalmi szervek vezetői fogadták, tájékoztatták a nagyközség életéről, fejlődéséről. Ezt követően ellátogattak a helyi Október 6. Mezőgazdasági Termelőszövetkezetbe. megtekintették a szociális otthon kézimunka-kiállítását Este 7 órakor a művelődési ház színháztermében felszabadulási ünnepi nagygyűlést tartottak. A magyar és szovjet Himnusz elhangzását követően megtartott ünnepi beszéd után felszólalt Nyikolaj Zabelkin elvtárs. Az ünnepi gyűlés az Intemacionálé hangjaival ért véget, majd a szegedi Nemzeti Színház művészei adtak műsort. Hetven belföldi út a COOPTOURIST programjában A COOPTOURIST Utazási autóbuszokkal járják az ország Iroda kirendeltsége a szövetke- szép vidékeit, s öt-hat napos Fotó: Palovits Gyuláné • A volt ösztöndíjasok. A vendégeket Kolarovszky Mihályné, a konzervgyári MSZBT tagcsoport ügyvezető elnöke köszönti, aki szintén a Szovjetunióban szerzett diplomát A Szovjetunióban tanult ösztöndíjasok visszaemlékezései zeti dolgozók körében egyre inkább megszeretteti az országjárást Az idén már 70 belföldi utat szerveztek az ország legkülönbözőbb tájaira. A mezőgazdasági, ipari szövetkezetek és ÁFÉSZ-ek dolgozói panorámás úton ismerkednek az ország nevezetességeivel. A külföldi utak iránt is nagy az érdeklődés, sok jelentkező megy a román tengerpartra, Bulgáriába, sőt Görögországba és távolabbi vidékekre is. Pillantás Moszkvára Magyarok az orenhurgi gázvezeték építkezésén » magyar szakemberek megadták az első kompresszor- lomás építését, az Orenburg— :ovjet nyugati országhatár kö- jtti földgázvezeték ötödik szagán. Ez az útvonal legnehe- ;bb része: a gázvezeték 150 ilométer hosszúságban a hevonul végig és az ös8 m/sMi 1976. ÁPRILIS 4. vényeken, vízmosásokon és szakadékokon keresztül 250 átkelőhelyet kell létesíteni. Az 1420 milliméteres átmérőjű acélcsöveket az ukrajnai építők fektetik le, magyar társaik pedig a lakott helységek közelében kompresszorállomásokat építenek. Ök építik a lakóházakat is a gázvezeték építői számára. Bogorodcsaníban jelenleg több mint 500 magyar munkás és mérnök dolgozik, számuk azonban rövidesen másfél ezerre nő. Moszkvai utca, háttérben a Prokrovszkij székesegyház A külföldi egyetemi ösztöndíjaknak hazánkban több mint negyedszázados hagyománya van. Az első 25 ösztöndíjas 1948-ban kezdte'meg tanulmányait a Szovjetunió főiskoláin, egyetemein. A kezdetről, a folytatásról vallottak megyénk hajdani szovjetunióbeli ösztöndíjasai szerdán délután Békéscsabán, a konzervgyár kultúrtermében. A Penza Klub és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság városi tagcsoportjainak rendezésében lebonyolított találkozón közvetlen, baráti hangulat alakult ki a volt diákok és a mintegy félszáz hallgatóság között. A vendégek megtekintették a Szovjetunióban eltöltött felejthetetlen hat évről készült fotókat és olvashatták a Szabad Nép 1950. szeptember 12-i számát, amelyben a krónikás igy tudósított a 220 magyar ösztöndíjas indulásáról: „Fiatalok tele vannak lelkesedéssel, boldogsággal, tettvággyal.” Ezt a gondolatot folytatta immár 26 évvel később Papp Károly- né, a konzervgyár párttitkára: x „A felszabadulás után nagyon sokat jelentett nekünk a Szovjetunió segitsége, hiszen lehetővé vált, hogy mi, paraszt- és munkásfiatalok nyugodt körülmények között tanulhattunk, készülhettünk az életre. Vékony, 18 éves, cop- fos kislány voltam, amikor 1950 szeptemberében elmondtam a búcsúbeszédet a Nyugati pályaudvaron. Nehéz feladat, csodálatos élmény volt. Nehéz, mert nem rendelkezMegyénk idei első béke és barátság vonatának mintegy 3641 utasa Moszkva sok nevezetességével ismerkedett 1# napos szovjetunióbeli útja alkalmával. Többek között meglátogatta a világ legnagyobb egyetemét, a 22 ezer diákot be ■ fogadó Lomonoszov Egyetemet, ahol ez évben Is — a tájékoztatás sze- szerint — 168 magyar itjú tanul és szerzi meg a különböző fakultásokon a diplomát. A Lomonoszov Egyetem, előterében a névadó nagy orosz tudós szobrával tünk megfelelő felkészültséggel, csodálatos, mert megismerhettük a szovjet emberek példamutató segítőkészségét, barátságát.” Dr. Grestyák Gizella, a mezőkovácsházi járási pártbizottság titkára 1955-ben szerezte meg az állatorvosi diplomáját a Szovjetunióban. Az emlékekről, fiatalos lendülettel beszél: „A legtöbb gondot a hiányos nyelvtudásunk okozta. A legelső vizsgán csupán ennyit tudtam oroszul: nem tudom és azt, hogy nem értem. Amikor megkérdezték: hogy hívnak? — éppen a nem tudom következett. A többiek kinevettek . ..” ; Murányi Miklós, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának a vezetője 1960-ban kezdte meg tanulmányait Harkovban, s mint növényvédő mérnök tért haza. A diákotthonban eltöltött évekről, a jó kollektív szellemről szólt: „Bizony, 27 szovjet diáktársamnak nem volt édesapja, a háborúban estek eL Közülünk hárman nem kaptak ösztöndíjat. Minden hónapban „összedobtuk” a pénzt, hogy ők se szenvedjenek hiányt”. Sokan ismerik a megyében Varga István, a szeghalmi járási pártbizottság jelenlegi párttitkárát, aki szintén harkovi diák volt. Kissé nosztalgikusan idézi fel az akkori időket, pedig nem volt leányálom az élete. Hat órát aludt, a többit kemény tanulással töltötte. Itthon meg várta az ifjúsági mozgalom, a rengeteg munka. Nagy derültség fogadta Fercsik Mátyásné- nak, a Békés megyei Szőrme- és Kézműipari Vállalat üzemvezetőjének az elbeszélését: „Emlékszem. 48-ban, mint szegedi textileslány az itt maradt rossz masinákon kezdtük meg a termelést. Három hónap alatt 150 fiatalt tanítottunk meg a gépek kezelésére. Egyszer csak jön a főmérnök, mondja: meghívót. kaptam, fel kell mennem a Parlamentbe. Ugyan minek? — gondoltam, hiszen se ruhám se cipőm. A kölcsönkért tűsarkú topánkéban — egyiknek letörött a sarka a folyosón — vettem át az Ifjú Élmunkás jelvényt. Egy év múlva már a szovjet textilipari egyetemen tanultam.” Végül Lehóczki Mihály, a füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz főagronómusa reményét fejezte ki, hogy ezután rendszeresen találkoznak majd a klubban és egyéb rendezvényeken egymással és a csoportok tagjaival, ahol számot adnak a szovjet emberek életéről, munkájáról, ezzel is elmélyítve a két nép barátságát. Seres Sándor
