Békés Megyei Népújság, 1976. április (31. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-30 / 102. szám

Rákóczi-ünnepség és kiállítás Szarvason Az egyesüli- ÁFÉSZ első nagy kitüntetése A Szarvasi Óvónőképző Inté­zet április 30-án, ma délután kiállítással egybekötött emlék­ünnepséget rendez II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfor­dulója tiszteletére. Az intézetben sorra kerülő eseményen dr. Lovász György mond emlékbeszédet. A műsor­ban szavalatok, énekszámok és prózarészletek hangzanak el a nagy fejedelemről és a kuruc korról az első évfolyamos hall­gatók előadásában. Dtsztagsági oklevét Nemrégiben a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa Falu- és Szövetkezetpolitikai Munka- közössége, valamint a pomázi Porpáczy Aladár Kertbarátok Klubja Pomázon, a művelődési házban országos aktívaülést rendezett, amelyen részt vett Új gyermek- intézmények Cyomán Ma. április 30-án délelőtt két új intézménnyel gazdagodik Gyoma. Ünnepélyes keretek kö­zött ma adják át a 4 millió 300 ezer forintos költséggel felépült új, hatvan férőhelyes bölcsödét, valamint a hatszáz adag előállí­tására alkalmas napközi kony­hát. Ez utóbbi létesítmény egy épület átalakításával, illetve bő­vítésével készült cl 2 millió fo­rint ráfordítással. Az új gyer­mekintézményeket a gyomai építőipari szövetkezet, illetve a tanácsi költségvetési üzem és az Alkotmány Tsz épitőbrigádja építette fel. Az új létesítmények­kel — amelyeket a gyomai gyer­mekek máris birtokukba vehet­nek, illetve az új konyha szol­gáltatásait élvezhetik — sokat segít a nagyközség szociális hely­zetének javulásában. Tízen az Alkotó Ifjúság kiállításra Az Alkotó Ifjúság országos ki­állításon, ma, pénteken rendezik meg az úttörők napját. A bé* késcsabai Kulich Gyulai Ifjúsági és 'Űttörőházat az egyik legré' gebbi és legsikeresebb szakkör, az elektrotechnikai képviseli. Tíz pajtás utazik ma Budapest­re. Székelyhídi Pál szakkörve­zetővel. A pajtások viszontlát­hatják a pályázatra beküldött, ez alkalommal kiállított munkáikat is. A Gyoma—Endrőd és Vidéke ÁFÉSZ több mint 500 dolgozó­jának egymásra találása az év végéig gyakorlatilag kilenc hó­napra tekintett vissza. E né­hány hónap azonban elegendő volt ahhoz, hogy bizonyítson e kollektíva. Szerdán este, Gyoma nagy­község művelődési házában ke­rült sor arra az ünnepi terme­lési tanácskozásra, ahol Tanai Ferenc, a szövetkezet elnöke adott számot az egyesült ÁFÉSZ 1976. évi eredményeiről. Tette Danszky Károly, a gyulai Er­kel Művelődési Központ mellett működő kiskertszakkör vezető­je. Itt többek között szó volt a gyulai, a fóti, debreceni, a pi- lisvörösvári, a balassagyarmati és a pomázi kertbarát közössé­gek kezdeményezésére megala­kuló, a magyar kertkultúra szolgálatára társadalmi össze­fogással Pomázon felépülő Kertbarátság Háza pártoló kör­ről. Úgyancsak ebből az alka­lomból osztották ki az ez évi ..Porpáczy Aladár’-emlékérme- ket és itt adták át Danszky Károlvnak — mint a Forpáczy- emlékérem tulajdonosa — dísz­tagságáról szóló oklevelet. A Pomázon épülő ház hiva­tott a kertbarát mozgalom or­szágos otthona szerepét betöl­teni. Működésének beindulásá­hoz a gyulai szakkör másfél ezer forint támogatást adott és ezenkívül sokan ajánlottak fel társadalmi munkát. — tó —■ A csapadékossá vált időjárás megteremtette az almafavaraso- dás fertőzésének feltételét. A fertőzés bekövetkezése után, a várható lappangási idő lejárta előtt a védekezést feltétlenül el kell végezni. Az első tünetek — varas fol­tok a levélen — megjelenésére május 3. és 6. között számítha­tunk. A védekezést a virágzás esetén is ajánlatos végrehajtani. A védekezés elvégezhető: Ditha- ne M—45, vagy Fundazol 50 WP, vagy Zineb 80 vagy Ortho- did 50 WP, vagy más erre a cél­ra engedélyezett növényvédő szerrel. Az almafalisztharmat ellen a korai, erős hajtásfertőzöttség mérséklése céljából a varasodás- sal egyidőben célszerű védekez­ni. A védekezés elvégezhető: ezt abból az alkalomból, hogy a három nagy település — Gyo­ma, Endrőd, Hunya — lakossá­gi ellátásáért eredményesen szorgoskodó kollektíva elnyerte a Belkereskedelmi Minisztéri­um és a KPVDSZ országos el­nöksége által adományozott Ki­váló Szövetkezet címet. Mint mondotta: a kongresszu­si versenyvállalások túlteljesí­tése vezetett el oda, hogy 25 kollektíva megkapta a szocialis­ta brigád cím különböző foko­zatait, 183-an részesültek egyéb elismerésben. Kiváló Egység címmel tíz üzletet tüntettek ki és azok 72 dolgozója részesült jutalomban. Múlt évi munká­juk elismeréseként 34-en vehet­ték át Kiváló Dolgozó jelvé­nyüket, négy fiatal pedig Kivá­ló Ifjú Szakmunkás kitüntetést kapott. Az elnök ünnepi beszéde után dr. Szabó Sándor, a megyei tanács általános elnökhelyette­se köszöntötte a Gyoma—End­rőd és Vidéke ÁFÉSZ dolgozóit. Majd az elismerő szavak után átadta az igazgatóság elnöké­nek a Belkereskedelmi Minisz­térium megbízásából a Kiváló Szövetkezet kitüntetést je'kéoe. ző oklevelet. B. I. Költő a békési könyvtárban Április 30-án, oénteken dél­után 3 órakor Papp László költő találkozik a békési gyerekekkel a város könyvtárában. A Pajtás újság munkatársa életéről, az iro­dalomról beszél a gyerekeknek és válaszol az újsággal kapcsola­tos kérdéseikre is. Thiovit. vagy Karathane LC, vagy Fundazol 50 WP, vagy más erre a célra engedélyezett növényvédő szerrel. Rendkívüli autóbuszjáratok A Volán 8-as számú Vállalat május 1-én rendkívüli autó- buszjáratokat állít forgalomba. A rendkívüli buszjáratok a bé­késcsabai István malom előtti parkolóhelyről a pósteleki torna­parkhoz a következő időponto­kon indulnak: 13.00, 13.30, 14.00, 14.30. 15.00, 15.30, 16.00. Póste­lekről: 13.30, 14.00, 14.30, 15.00, 15.30, 16.00. 16.30, 17.00. A rendkívüli autóbuszjáratok csak jó idő esetén közlekednek. Közlekedési balesetek Gyulai segítség a kertbarátok házához Növényvédelmi előrejelzés GYÁSZ Hí P Fájdalommal tudatjuk, hogy BALOGH JÁNOSNÉ (Békéscsaba,- Deák u. 11.) elhunyt. Temetése 1976. május hó 4-én ,2 órakor lesz a békés­csabai Vasúti temetőben gyászoló csalá/J FÁNAK ÜTKÖZÖTT Nem a látási és útviszonyuk­nak megfelelő sebességgel vezet­te személygépkocsiját Orosháza és Kardoskút között Vári Szabó Zoltán 20 éves (Orosháza, Ju­hász Gyula u. 83.), s járművé­vel a nedves úttesten megcsúsz­va egy fának ütközött. Utasai közül Vári Szabó Józsefné 47 éves orosházi lakos súlyos, de nem életveszélyes. Hajdú Ernő 73 eves íKardoskút. Szabadság u 41.) életveszélyes sérülést szen­vedett. A szintén a gépkocsi­ban utazó 48 éves Vári Szabó József és a jármű vezetője könnyebben sérült meg. Az anyagi kár mintegy 30 ezer fo­rint. GYALOGOST ÜTÖTT EL Nagy András 45 éves (Batto- nya, Néphadsereg u. 54.) Bé­késcsaba és Csanádapáca között nem a látási viszonyoknak meg­felelően választotta meg sze­mélygépkocsija sebességét s ké­sőn vette észre az úttesten előt­te gyalogosan haladó Szabó Gergely 25 éves, Orosháza, Dé­nes u. 12. szám alatti lakost, akit elütött. Szabó Gergely a baleset következtében súlyosan, de nem életveszélyesen sérült meg. MA­1976. ÁPRILIS 30., PÉNTEK . Katalin napja A Nap kél 4.29 — nyugszik 18.51 órakor A Hold kél 4.58 — nyugszik 20.05 órakor — KÖNNYŰBÚVÁROK BEMU­TATÓJA. A gyulai városi-járási ifjúmunkás napok keretében ma, április 30-án délután 4 órától MHSZ-könnyűbúvár-bemutatót rendeznek a Várfürdőben, majd este 7-től a nyári bejáratnál „Betonbál” lesz az INGA együt­tes közreműködésével. (Rossz idő esetén a régi művelődési házban.) — Ü.IFAJTA VASÜTI KOCSIK. A Berlinben megjelenő Tribüne című lap jelentése szerint a Szovjetunió és az NDK szakér­tői a Bajkál—Amur vasútvona­lon forgalomba helyezendő olyan újfajta vasúti kocsik kifejlesz­tésen dolgoznak, amelyek rend­kívül alacsony hőmérsékletet is elbírnak. Röviden m I Színhely: Békéscsaba, vas_ * ; utas kultúrotthon. Elődöntő ; j a munkásbrigádok vetélke- ■ J dőjén, Kezdete fél óra ké- \ • séssel, 9 óra 30 perckor. A : 5 benevezett 12 brigádból öt ; l teljes létszámmal, egy hiá- ■ | nyosan, két brigád pedig [ S egy, illetve két versenyző- i J vei képviseltette magát. Há- : ! rom szocialista brigád • ; „sportszerűtlenül'’ nem je- ; ■ lent meg a közművelődési ; ■ vetélkedő elődöntőjén. : A vendégeknek fenntar- \ • tott kb. 120 széken 4 ember ! ! foglalt helyet. A verseny Z I egyébként kulturált, majd- Z • hogy nem családias légkör- i 5 ben zajlott. E » ■ • Az egész megmozdulás- • t nak a hasznára vált volna, z l ha a vasutasok közönséget ; ; is szerveznek. Elvégre köz- S 5 művelődési vetélkedőről Z Z van szó ... S Z. Z. S ■ * ■ 1 Hég hideg marad Várható időjárás ma estig: Északon, délen több lesz a fel. hő, már csak a déli országrész­ben várható elszórtan kisebb cső. Mérsékelt, időnként meg­élénkülő, északkeleti szél. Hideg marad az idő. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet: mí­nusz 2—plusz 3, legmagasabb nappali hőmérséklet: 7—12 fok között. Távolabbi kilátások kedd reg­gelig: Változóan felhős idő, szór­ványosan kisebb eső lehet. Leg­alacsonyabb hajnali hőmérsék­let 1—6 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 12— 16, később 17—21 fok között je­lentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország terüle­tének 20 százalékán várható. (MTI) Száz évvel ezelőtt, 1376. ápri­lis 30-án készült el a budapesti Margit-híd. Az 1870-es évek legelején szü­letett meg a döntés egy máso­dik Duna-híd építésére. A Mar­git-híd felépítése előtt vitatják, hogy az itt és a Fővám terén tervezett két híd közül melyik épüljön meg előbb. A vitát vé­gül az úgynevezett Közmunka- tanács döntötte el a Margit-híd javára. A híd 1872—76 között épült, s megépítése elősegítette Pest északi részének fejlődését; ugyanakkor Budának is előnyé­re vált kőrútjának Pesttel való összekötése. A hídépítést nemzetközi terv- pályázat előzte meg, s ennek alapján Ernest Gouin francia mérnök első díjas terve nyerte el a megbízást. A visszavonuló németek 1944 novemberében felrobbantották; fele szélességében 1947. novem­ber 16-án, teljes szélességében 1948. augusztus 1-én adták át ismét a forgalomnak. — SZÁZ ÉVE SZÜLETETT. Nem mindennapi esemény zaj­lott le az elmúlt napokban Dé­va ványán, ahol özv. Papp La- josnét, született Szénási Katalint köszöntötték a helvi szervek kép­viselői. Az úttörők szavalattal, — ŰJ HANGSZER MEGYÉNK­NEK. Ezentúl a barokk meste­rek müvei eredeti hangszeren szólalhatnak meg. A Megyei Mű­velődési Központ a napokban új csembalót vásárolt. A hangszert a hétfő esti kamarazenekari hangversenyen Bach: A-d.úr csembalóversenycnek előadásá­val avatta fel Pcrtis Zsuzsa csembalóművész a Békéscsabai Szimfonikus Zenekar közremű­ködésével. — KIÁLLÍTÁS A DÜRER TE­REMBEN. Ma, április 30-án dél­után 5 órakor a gyulai Dürer Teremben dr. Dömötör János múzeumigazgató nyitja meg a Tornyai János festő- és Medgye- si Ferenc szobrászművész alko­tásaiból álló kiállítást. — MÁJUS 9-ÉN RENDEZ GYERMEKNAPOT a békéscsa­bai Városi Tanács KlSZ-alap- szervezete és szakszervezete. Az intézmény dolgozóinak mintegy nyolcvan gyermeke a Jókai Szín­ház művészeinek rövid műsorát tekinti meg, s lesz rajzverseny és játékseregszemle Valameny- nyi gyermeket megajándékoz­nak, a legjobb rajzokat pedig díjazzák. — KÜLÖNLEGES DOKUMEN­TUMOKKAL gyarapodott a kis­kunfélegyházi Kiskun Múzeum betyárvilágot idéző gyűjteménye. A kufsteini vármúzeum egyik külső munkatársától a fiatal Rózsa Sándort ábrázoló fotómá­solatokat kapott a múzeum. A fényképek különböző helyzetek­ben ábrázolják a vasravert al­földi betyárvezért a kufsteini várbörtönben, ahol hosszú éve­kig raboskodott. ajándékokkal és virágokkal ked­veskedtek. — BIRKANYÍRÁS. Megyénk egyik legnagyobb juhtartó ter­melőszövetkezetében, a mező- gyáni Magyar—Bolgár Barátság Tsz-ben is megkezdték a nyírást. 4200 juhról mintegy 280 mázsa gyapjút nyírnak. — SZOCIALISTA BRIGÁDOK a Lenin Tsz-ben. A békéscsa­bai Lenin Tsz-ben jelenleg 20 szocialista brigád tevékenykedik. Vállalásaik között első helyen a tervtúlteljesítés, a minőségi munka, a takarékosság, a társa, dalmi munka szerepel. A szocia­lista közösségek nagyban hozzá­járultak ahhoz, hogy a szövet­kezet halmozott termelési értek­ben 1975-ben meghaladja a 180 millió forintot. BÉKÉS miUSzn Az MSZMP megyei bizottsága é* a megyei tanács laola Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor Főszerkesztő-helvettes* Deák Gyula Szerkesztőség* Békéscsaba Postafiók: 111 Telefon: 12-089 12-196 Kiatha a Békés megyei LaDkladó Vállalat iGOJ Békéscsaba Postaffók» 111 Telefon: H-023 tl-051 Felelős kiadó- Lehoczkv Mihály Terleszti a Magvar Posta miőfizethető a oostahlvaralokná) és a kézbesítőknél Előfizetési dlt egv hónaóra Ft r>Orer Nvomda Békéscsaba Igazgató* Háromszék! Pál Index; ttááé

Next

/
Thumbnails
Contents