Békés Megyei Népújság, 1976. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-31 / 77. szám

Diáksport Békési, mezőberényi kosarassikerek Hat leány- és öt fiúcsapat részvételével befejeződött a kö­zépfokú iskolák kosárlabda-baj­noksága. Mint ismeretes a baj­nokságban az első-második osz­tályú (serdülőkorú) tanulók ve­hettek részt, akik iskolán kívüli egyesületekben nincsenek leiga­zolva. A bajnokok megyénket a területi versenyen képviselik. Az első és második helyezést elért csapatok oklevél és érem díjazásban részesülnek. A bajnokság végeredménye. Fiúk: 1. Békési Szegedi Kiss Ist­ván Gimnázium, 2. Szeghalmi Péter András Gimnázium, 3. Gyulai Erkel Ferenc Gimnázi­um, 4. Orosházi Táncsics Gim­názium, 5. Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium. Legeredményesebb játékosok: 1. Kántor László (Szeghalom) 192, 2. Knyihár Lajos (Békés) 160, 3. Rotyis József (Gyula) 83, 4. Surinyi István (Békés) 82, 5. Hokién István (Gyula) 78, 6. Rúzsa János (Orosháza) 65 ponttal. Lányok: 1. Mezőberényi Pe­tőfi Gimnázium, 2. Szarvasi Vajda Péter Gimnázium, 3. Bé­kési Szegedi Kiss István Gim­názium, 4. Szeghalmi Péter András Gimnázium, 5. Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium, 6. Békéscsabai Rózsa Ferenc Gim­názium. Legeredpiényesebb játékosok: 1. Braun Róza (Mezőberény) 157, 2. Baksai Edit (Mezőbe­rény) 140, 3. Lukács Aranka (Szarvas) 122, 4. Ignácz Edit (Mezőberény) 114, 5. Bencsik Éva (Szarvas) 110, 6. Podnai Erzsébet (Szarvas) 108 ponttal­Nagyszénási győzelem Befejeződött a Szarvasi Váro­si Labdarúgó Szövetség és a Bé- késszentandrási Hunyadi MSE által rendezett felkészülési lab­darúgótorna. A helyezések így alakultak: 1. Nagyszénási TSZ SK 5, 2. Bé- késszentandrási Hunyadi MSE 5, i 3. Csabacsűdi Lenin TSZ SK 2, 1 4. Kunszentmártoni TE 0 pont­tal. Valamennyi résztvevő oklevél díjazásban részesült, ezenkívül az első helyezett Nagyszénás — a Békésszentandrási Hunyadi MSE különdíját kapta. Az NB il-es labdarúgó-bajnokság 25. fordulójá­nak eredményei: Kossuth KFSE— BVSC 4—2 íl—1). Nagykanizsai Olaj­bányász—Nagybátonyt Bányász 3—0 (2—0), Bp. Spartacus—FÖSPED Szál­lítók 2—0 (2—0), Várpalota—Orosz­lány 1—0 (1—0). Budafoki MTE—Do­rogi AC 3—2 (2—2), Volán SC—Szek­szárdi Dózsa 1—0 (0—0), Vasas Izzó— MÁV DAC 1—o (0—0), Debrecen— Szolnok 0—0, Bábolna—Pécsi MSC 1—0 (0—0), Dunaújváros—Komló 3—0 (1-0) fi tiÉMBBEű ** 1976. MÁRCIUS 31. Ez történt a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban KELETI CSOPORT | Körösladány—Elek 1—I (1—1). Kö­rösladány, lőo néző. V: Domokos. Körösladány: Van<ira (Kiss) — Mak­ra, Túri, Gyimesii Szántó, Rácz, Üjfalusi, Ombódi, Faragó, Nagy, Kó- vács (Varga). Edző: Hegedűs Béla. Elek: Mag — Tereszán I., Kovács, Mahler, Mári, Szabó I., Szabó II., Tereszán n., Lénárt, Boros, Turla. Edző: Gavara György. G: Faragó, ill. Szabó I. Jók: Túri, Szántó, Fa­ragó, ill. Mahler, Szabó I., Szabó II., Tereszán II. (Ponta Sándor) Sarkad^—Mezőgyán 3—2 (1—1). Me- zőgyán, *270 néző. V: Bognár. Sar­kad: Balogh — Molnár, Vádi, Gyet- vai, Tari, Varga, ’ Kincses, Hőgyes. Nemes, Kassai, Csíki. Edző: Házi 1 István. Mezőgyán: Sebesgyén — Ve­res, Rácz, Bondar, Tárnok, Balogh (Szabó), Simon, Fekete, Sinka, i Ónodi, Hegyesi (Váradi). Edző: Sín- ka Zoltán. G: Nemes, Tari, Ba- , logh, ill. Rácz, Fekete. Jók: Tari, j Balogh, Nemes, ill. Rácz, Fekete, j Tárnok. ((Haraszti Imre) Gyulavári—Bcs. Építők 0—0. Gyű- j lavári, 200 néző. V: Szeles. Gyula- vári: Király — Földesi, Nagy,. Nyí­ri. Horváth, Gergely, Dobra, Pel- í róczki (Széles), Rostás, Faulháber, ; Megy esi. Edző: Bakó Lajos. Építők: Kiss I. — Szénási, Szahai, Kiss J-. Tari, Voten tér, Szluka (Tóth), Má­tyás, Sovány, S. Nagy, Hugyecz. Ed­ző: Sebestyén János. Jók: Rostás (a mezőny legjobbja), Nyíri, Nagy, ill. Kiss, Szahai, Sovány. (Kotroczó Dezső) Kétsoprony—Üjkígyós 2—l (1—1). Kétsoprony, 150 néző. V: Bány. Két­soprony: Czepo — Laurinyecz P.. Laurinyecz M., Bartyik, Petrovszki (Laurinyecz I.), Laurinyecz II., An- csin, Dananaj I., Laurinyecz ni.. Kerekes, Dananaj P. Edző: Medo- varszki János. Üjkígyós: Horváth — Gedó, Réti, Gera, Bartyik, Csatlós, Silló, Suany (Séner), Kimpián, Bé­kési, Kriüísán. Edző: Csatlós Ferenc. G: Dananaj J., Laurinyecz P., ill. Silló. Jók: Laurinyecz M., Lauri­nyecz P., Dananaj I., Kerekes, ill. Silló, Gedó, Gera. (Kukely János) Dobozi Petőfi—Mezőberény 3—0 (2-!d). Doboz, 2óo néző. V: Hajdú. Doboz: Dobrotka — Furák, Komlósl, Baracsi, Balogh. Szabó I.. Stf&bó-F., Kiss C., Szatmári, Szűcs, Kiss L. Edző: Szatmári Sándor. Mezőbe­rény: Szikora — Puskás, Szűcs, Székely, Sztraka, Komiszár, Plavecz. Varjú, Hegedűs, Kolozsi, Somvári. Edző: Hegedűs József. G: Kiss G. 2, Szűcs. Jók: az egész hazai együt­tes, ill. Szikora, Szűos, Komiszár. Kiállítva: Hegedűs, fegyelmezetlen­ségért. (Szabó István) További eredmény: Kertészsziget- Kamut 1—2. Ifjúságiak; Kétsoprony—Üjkígyós 2—0, Doboz—Mezőberény O—l, Ker­tészsziget—Kamut 4—2, Mezőmegyer —Dévaványa 1—0, Mezőgyán—Sar­kad 0—0, Körösladány—Elek 4—1, Gyulavári—Bős. Építők 2—5. NYUGATI CSOPORT Békésszcntandrás—Bcs. Volán 3—0 (1—0). B-ékésszen tanórás, 100 néző. V: Szakács. Békésszentandrás: Pat­kós — Kozák, Dorogi, Lakatos, Ja- necskó, Fazekas, Szabó (Rupa), Tóth, Koródi, Virág, Bállá. Edző: Kiss István. Volán: Buli (Unya- tinszki) — Hodroga, Jancsik, Szarvas, Viczián, Sajben, Sándor, Rakoncza, Bohus, Vantara, Köl^s. Edző: Brusznyiczki Mihály. G: Tóth 2, Koródi. Jók: Janeoskó, Fazekas, Tóth, ill. Viczián, Sajben, Koródi. (Mrena Mihály) Kunágota—Kaszaper 4—1 (1—1). Kunágota, 200 néző. V: Stefkoyits. Kunágota: Fodor — Suhan yeczki, Gábor, Gyura, Nagy, Szilágyi, Tóth, Jeszenszki, Mélák, Szabó, Mul- tyán. Edző: Szilágyi János. Kasza­per: Bozsó n. — Szabó, Kovács (ZsigoviOB), Bozsó I., Pongrácz, He­gyi (Kocsis), Petró, Bállá, Juhász, Zámbor, Kostyálik. Edző: Forgó István. G: Szilágyi 3, Multyán, ill. Kostyálik. Jók: Fodor, Nagy, Tóth, ill. Hegyi, Kostyálik. (Matuzik Jó­zsef) Tótkomlós—Oh. Dózsa Tsz 3—0 (1—0). Tótkomlós, 300 néző. V: Gró- za. Tótkomlós: Szilágyi — Konczos, Karaez, Bartos, Daíkó, Szabó, Lom- janszkt, Tetljak, Pauli (Szűcs), Rocskár, Arató. Edző: Mataisz Ist­ván. Oh. Dózsa: Nagy — Tompa (Farkas), Borza, Tőth, Lőrincsik, Nagy Szilagyi, Berta (Szuhan yecz­ki), Faragó, Lantos, Simon. Edző: Szőke' József. G: Tetljak 2, Arató, jók: Szilágyi, Karasz, ül. Nagy Bor­za. (Hovorka György) Kevermes—Gádoros 3—1 (1—1). Gá­doros,. 150 néző. V: Vasas. Kever­mes: Vásári — Fekete, Kiss I., La­katos (Szalai), Bauer, Kalóczkai, Hodroga, Kiss II., Túrák (Cséfai), Fazekas, Gyenge. Edző: Gyöngyösi Károly, Gádoros: Nagy — Hegedűs 111., Sipos, Lőcsei, Tarkó, Hegedűs 11., Rácz, Sebők, Bállá, Hegedűs I., Orbán. Edző: Szappanos Mihály. G: Kiss II. 2, Uodroga, ill. Hegedűs H. Jók: Vásári, Kis« II., Fazekas, ill. Sipos, Hegedűs II. (Töröcsik Já­nos) Magvarbánhegyes—Csanádapáca 2—1 (0-h0) . Magyarbánhegyes, 200 néző. Magyarbánhegyes: Ko­vács — Nádasdi, Bartha, Mali I., László (Kovács), Ozsgán (Babar), Jambrik, Barton, Kormányos, Bó- zsár, Malik II. Edző: Csabai And­rás. Csanádapáca: Bacsa — Sziko­ra, Kurilla K., Kurilla L., ZeJ.e- ^ nyászki, Kurilla A., Kiss, Kurilla J. , Zsadány, Sódar, Szakái. Edző: K. Nagy Sándor. G: Bózsár, Jamb­rik, ill. Zsadány. Jók: Nádasdi. Bartha, Malik I., Jambrik (a me­zőny legjobbja), ill. Bacsa, Kurilla A.. Zsadány, Szakái. (Farkas Má­tyás) Csorvás—Csabacsüd «—0 (1—0). Csorvás, 200 néző. V: Uhrin. Csor­vás: Berezvai — Búzás, Uhrin, Be- nyovszki II., Bencsik, Izsák (Mol­nár), Kun, Evanics, Fabisz, Be- nyovfczki I., Seres (Annus). Edző: Feher Mihály. Csabacsüd: Gulyás (Hajdú) — Poleska, Urbancsok, Jan_ csó, Jurák, Wéber, Somogyi, Sonkoly, Tóth, Poják, Maczik. Edző: Nagy- Szklenar András. G: Fabisz 3, Kun 2, Benyovszki I. Jók: Búzás, Uh­rin, Bencsik, Fabisz, Kun, ill. Ju­rák, Sonkoly, Tóth. (Szél Mihály)­Ifjúsági eredmények: Békésszent- ^ndrás—Bcs. Volán 1—2, Csorvás— Csabacsüd 4—1, Kunágota—Kaszaper 0—7, Gádoros—Kevermes 0—0, Tót­komlós—Oh. Dózsa Tsz 2—3. Bcs. Vasas—Medgyesbodzás 3—1. A Ma­gyarbánhegyes—Csanádapáca mér­kőzés eredménye nem érkezett meg. Cselgáncs A-Szalvai SE júdósái újabb versenyeken léptek szőnyegre. A Szekszárdi Dózsa I. osztályú fel­nőtt viadalán Beck Ferenc súly­csoportjában a harmadik lett. Az Oroszlányi Bányász I. osztályú, ifjúsági, minősítő viadalán het­venen indultak. Griecs László 58 kg-ban. Kovarszki Janos 65 kg- ban lptt harmadik. 75 kg-ban Gyányi Jáms a második, Kli­ment László a harmadik helyen végzett. Petrovszki Mihály ezekben a napokban az NDK-ban verse­nyez. T IP P J E I N K í. Komló—Volán X 1 2. Bábolna—Dunaújv. 2 3. Oroszlány—Pécs x 4. Vasas Izzó—Dorog x 2 5. DMTE—Gyöngyös 1 X 6. Borsodi B.—Egri D. 2 7. Dunaújvárosi Építők— Ganz-MÁVAG 2 8. Szív. MÁV—Péhzügyör 2 9. Gyula—Szegedi D. 1 X 10. Ascoli—Napoli X 11. Internazion.—Juventus 1 X 12. Sainpdoria—Róma 1 13. Torino—Milan 1 X Pótmérkő?ések 14. A ta la n t a—G enoa 1 15. Reggiana—Varese 1 16. Spal—Ternana X * * * A totó 13. heti telitalálata: X, 1, 2, 1, 1, 1, x, 2, 2, 2, 2, x, l, 1. Tizenhárom és 13+1 találatos szelvény nincs. A 30 db 12 talá­latos szelvényre 64 953 forint nyeremény jut. A 382 db 11-esre 2 040, a 10 találatos szelvények­re 283 forintot fizetnek. Folytatás: az Üllői úti pályán Néhány napos szünet után újra bajnoki pontokért küzde­nek — ma délután — az NB 1- es labdarúgócsapatok. A 19. forduló párosítása a követke­ző: Ferencváros—Bcs. Előre Spartacus, MTK-VM—Csepel, Rába ETO—Ú. Dózsa, Videoton —ZTE, Haladás VSE—Bp. Hon­véd, Tatabánya—Kapősvár, Va­sas— SZEOL, DVTK—SBTC. (Valamennyi találkozó 15 óra­kor kezdődik.) Szűcs Gyula vezetőedzővel az Előre Spartacus budapesti útja előtt beszélgettünk. — Csapatunk az elmúlt hé­ten sem pihent, hiszen két MNK-mérkőzést vívott a Ka­posvár együttesével — mondot­ta az edző. — A szerdai, itt­honi találkozón, végig zuhogó esőben — túlzás nélkül mond­hatom — akár 4-5 gólos győ­zelmet is elérhettünk volna, ha csatáraink belövik a gólhelyze­teket. Kaposvárott viszont tar­talékos csapattal — ezt nem mentségként mondom — bal- szerencsés vereséget szenved­tünk. Jó néhány helyzetünk volt, de amíg a hazaiak kihasz­nálták lehetőségeiket, mi sorra elpuskáztuk azokat. így az MNK-ban nem sikerült tovább­jutnunk. Most már — a baj­nokságra kell minden erőnkkel összpontosítanunk! Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk — folytatta a mestered­ző. — Noha a Ferencváros öt válogatottat adott az argenti­nok ellen, mégis, viszonylag pi- hentebb gárdával lép pályára ellenünk. Ennek ellenére sze­retnénk jól szerepelni a lista­vezető otthonában. Noha mér­legünk pozitív a zöld-fehérek­kel szemben, az erőviszonyok alapján már egy szoros ered­ménnyel is elégedettek lennénk. A fiúk fogadkoznak: mindent megtesznek azért, hogy a ..ha­gyományoknak'’ megfelelően szerepeljenek. Egy bizonyos: a múlt szom­bati kaposvári és a mostani FTC-mérkőzés tapasztalatait hasznosítanunk kell a soron kö­vetkező Tatabánya és SZEOL eUeni mérkőzés alkalmával. — Örülünk, annak, hogy Pa- róczai Sándor megállta helyét az argentinok ellen," s rendel­kezésünkre áll. Vele és Bugyik­kal kiegészülve, az alábbi ke­ret készül a Ferencváros ellen: Bugyik, Tóth, Paróczai, Kere­kes. Vágási, Zsíros, Németh, Pásztor, Láza, Királyvári, Ma­gyar, Bánáti, Alberti, Kole- sánszky, Zielbauer. Bugyik János nem védett Ka­posvárott. Vele kapcsolatban riasztó hírek keltek szárnyra. A kapus a kényszerpihenő okai­ról így beszélt: Pénzbeszedőt azonnali belépéssel felvesz a 1 DÉGÁZ békéscsabai üzem­egysége, Kétegyházi u. 1919. — Napok óta erős hasfalér­zékenységem van. Először vak- belbántalmakra gyanakodtak or­vosaim, de később, a kórházi vizsgálat során kiderült, hogy nagyfokú hasizomhúzódásom van, de az is lehet, hogy sérü­lésem : hasizomszakadás. Nagyon kellemetlen a tétlen­ség! Szeretnék minél hamarabb rendbejönni, s csapatom rendel­kezésére állni! i *** Hétfőn, MNK-mérkőzés kere­tében az Ü. Dózsa 5—1-re nyert a Bp. Honvéd ellen. Női teke NB I A Bcs. Előre Sp. legyőzte az FTC-t Bcs. Előre Sp. — FTC 5:3 (2339:2320). Női NB I. Békéscsa­ba. Az Előre Spartacus dobói: Pálfyné 417, Kovács 1. 398, Li- tauszki E. 397, Kovács K. 395, Litauszki Á. 390, Szabó I. 342. Az FTC legjobb dobói: Németh R. 405. Várnai 402, Nádasné 395. F.|J — Bcs. Előre Sp. 3:1 (683: 600). Női NB I. ifi.l FTC dobói: Sziíasi 345, Decsi 338, ill. Csep- regi 359. Somi 241. Bp. Építők — Bcs. MÁV 6:2 (2351:2215). Budapest. Női NB t. Az Építők legjobb dobói: Csóti- né 426, Mónosné 406. A MÁV dobói: Heidt 417, Lipták 406, Jantyik 36° Molnárné 350, Sza­bó 342. Szilágyíné 332. Bp. Építők — Bcs. MÁV 4:0 (757:641). Női NB I. ifi. Bp. Épí­tők dobói: Szabó 384, Lakatos 373, ill. a MÁV-ból Hrabovszki- né 362, Lagzi 279. munkaalkalom A békéscsabai városi kórház felv£. telre keres: karbantartó lakatos szakmunkást és szakképzett fűtőt, valamint műtős segédet. Felvételre keresünk: gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkező Weimar rakodógép-kezelőt, ADK-tj tip. au­tódaru-kezelőt, valamint D-kategó- riás gépkocsivezetőket. Keresünk to­vábbá : kőműves, ács szakmunkásom kát, kőművesek, vasbetonszerelők mellé segédmunkásokat. valamint építőipari könnyűgépkezelőket. Je- tentkezni lehet: városi tanács vb Költségvetési Építőipari Üzemének (Békéscsaba, Kétegyházi u. l. sz.) miinkaügyi_csoport.jánál. ___ B ékéscsabai Építőipari Szövetkezet (Békéscsaba, Vörös Október sor) felvesz kőraűves, asztalos, lakatos, ács-állványozó, vízvezetékszerelö szakmunkásokat. kubikosbrigádo­kat, asztalos üzembe férfi-női segéd­munkásokat, ,,D”-katcgóriájű gépko-* esivezetőt. 44 órás munkahét, minden szombat szabad. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a lenti címen, a személyzeti vezetőnél. A BIHARUGRAI HALGAZDASÁG E. "304 V típusú kot­róra szerelésben is jártas kezelőket és T. 100-as gépre ne­hézgépkezelőket FELVESZ. Jelentkezés a gazda­ság központjában. NAGY TEUESITMENYU. importált cenMRiga. Ára csak nsoFt OTP-hitei csak a KatAVlU-nál kapható! vidékre is szállít a Keravill áruház

Next

/
Thumbnails
Contents