Békés Megyei Népújság, 1976. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-07 / 57. szám
SZERETJÜK ÉS KÖSZÖNTJÜK ŐKET Ott volt a munkásőrség születésénél A nagy ablakon bezúduló fényben még szőkébbnek látszik. Ül az íróasztala mögött s hitetlenkedve kérdezi : tényleg • saját magáról kel, hogy beszéljen ? Mondja, nincs semmi romantika az életében. Mint lassú patak vizének folyása, úgy indul az ismerkedés. A löo-* rengés másodpercei ezek. Kusznák Istvánné, a megyei mu nkásőrparancsnokság ügyviteli előadója eltűnődik, talán egykori önmagát látja, amikor megszólal: — Hej, milyen régen volt 1949, amikor fiatal lányként munkát vállaltam. Egy év múlva már a tanácsnál dolgoztam, mint adminsiztrátor. Általában mezőgazdasági vonalon tevékenykedtem, mígnem 53-ban átkerültem a íorgácsolÓ6zerszám- gyárba. Amikor azt kérdezem, hogyan lett munkásőr, elmosolyodik. — Most valami nagy történetet vár, pedig nincs ebben semmi különös. 1955-ben léptem be a pártba, az ellenforradalom alatt is tudtam, hova tartozom. 57 márciusában, a munkásőrség megalakulásakor kerültem jelenlegi munkakörömbe. Igen, ha kell magamra öltöm az acélszrüke egyen, ruhát, felteszem a csillagos sapkát. Az írógép billentyűivel játszik, ujjaival végig- zongoráz rajtuk. Elgondolom: ezek az ujjak már fegyvert is szorítottak. „Lassan húsz éve lesz, hogy itt dolgozom. Az öt. tíz, tizenöt éves „Munkásőr Emlékérem” után zubbonyomra tűzhetem a negyediket is. Egyéb kitüntetés? Tényleg, majdnem elfelejtettem: 1973- ban megkaptam a „Haza Szolgálatáért” érdemérem arany fokozatát. Kevés beszédű asszony. Még nyolc éve van a nyugdíjig. Azt bizonygatja, vágyik már a pihenésre, de szavain érzem: a munka mindennap megújhodást hoz számára. Nem is a kiugró teljesítmények viszik előbbre a mi társadalmunkat, hanem a hétköznapok lassan, de szilárdan emelkedő tettei. , A lányommal élünk ketten. Az idén érettségizik a Rózsa Ferenc Gimnáziumban. Szegedre szeretne menni a József Attila Tudományegyetemre biológia-kémia szakra. Néha színházba, hangversenyre járunk. Az otthoni munka mellett kevés idő jut a szórakozásra. i Búcsúzóul nyújtja a kézét: szorítása kémény és féfias ... S. S. Sportelűadó 13 éve Nem babonás asszony Pangert Lászlóné, a békéscsabai városi testnevelési és sportfelügyelőség előadója. Az egyetlen ilyen beosztású nő a megyében. Március 21-én lesz 13 éve, hogy „sportvonalon” szervezi, irányítja a mozgalmat. A sportot persze sokkal korábban megszerette, még a közgazdasági technikumban, Kácz Lukácsnál, aki testnevelő tanára volt. Legmars- dandóbb emlékei közöttem« legeli, mikor az iskola váltócsapatával dobogóra áll- hatott az országos diákbajnokságon. Az érettségi utfft i,s aktívan sportolt, atlétizált és kézilabdázott. Ez a két sportág áll legközelebb a szivéhez persze valamennyit szereti. Még sose láttam szomorúnak. Mindig mosolyog es jókedvű. Pedig igazán nem könnyű napi munkája. Helyet cseréltünk egy negyedórára, odaültem íróasztalához. Előbb a kispályás-hajnoksag- rol érdeklődtek telefonon, aztán diákok jöttek igazolásért, utána az Előrések teke-edzője érkezett, mert meg akarják óvni mérkőzésüket. Szüntelenül csengett a telefon, egymásnak adták a kilincset az „ügyfelek”. — Sajnos, egyre több a papírmunka. Sok helyen lehetne egyszerűsíteni az adminisztrációt. Itt van például a költségvetési bizonylat. Minden évben változik a nyomtatvány, újra kell tanulni kitöltésüket. Huszonhat sportegyesület ügyes-bajos dolgaival foglalkozik Pangertné, vagy, ahogy sokan szólítják, „Zsuzsika”. A sportmunka is olyan, melyet nem lehetne jól csinálni, ha csupán nyolc órás munkaalkalomnak tekintené. A versenyek szom. bat, vasárnap vannak, ilyenkor kevesebb idő jut a családra, a 10 éves Lacika nevelésére. Most, a közgyűlések idején is gyakran késő este ért haza a családhoz. — Elégedett ember vagyok. Soha nem éreztem hátrányát a munkában annak, hogy nő vagyok. A sportelőadó munkája is egyre nagyobb követelményeket kíván. Ma már itt sem lehet rutinból dolgozni. Pangertné most alapfokú politikai tanfolyamra jár. Azt mondja, ha sikeresen elvégzi, magasabb szinten ' is < folytatja. 'Újságolja még, ha kívánhatna valamit, azt kívánná, hogy tavasztól őszig-népesülj ön be a pósteleki tornapark és minél többen élvezzék a természetet. A sportfelügyelőség irodájának ablaka az Elő- re-stadionra néz, ahol regge’től estig zajlik az élet. Néha szívesen átmenne Pangertné is egy kicsit mozogni, felfrissülni, de mindig nyílik az ajtó, cseng a telefon ... F. I. Dórika néni a nöbizotíság titkára Csak annyit tudok az asz- szonyról, akivel találkoznom kell, hogy Hricsro- vinyi Lajosáénak hívják, Békéscsabán, a III. kerületben a nőbi- zottság titkára, a 35-ös választókörzet tanácstagja. Soha nem léit a munkától. Mindenkor a tennivalók sűrűjét választotta. — Ez természetes olyan embernél. aki nehéz körülmények között nevelkedett és megtanulta tisztelni a munkát — mondja a Czuczor utcai pártház egyik irodájában. Hallgatunk egy csöppet, aztán a feloldódó hangulatban mérlegre teszi ötvenegynéhány éves életét. — Ketten vóltunk testvérek. A szüleim napszámba jártak, cselédeskedtek. Az apám vöröskatona volt. Én is állandó rendőri felügyelet alatt álltam emiatt. A férjem nem tért visz- sza a frontról, egyedül maradtam az egyéves kislányommal. Mélyet, fájdalmasat sóhajt, én meg azt találgatom: vajon most mi következik? — Még negyvenötben beléptem a pártba, az MDSZ-be. A városban elsőnek a mi kerületünkben alakult meg a nőbizottság, amelynek titkára lettem. Pezsgő élet folyt nálunk. Jöttek az asszonyok, egészség- ügyi, politikai előadásokra, tanfolyamokra. Szép, fényes idők voltak azok. Tavaly találkozót szerveztünk a kerületben, akik 30 éve kommunisták és itt kezdték a mozgalmi életet. Jó volt emlékezni, beszélgetni. Bizony eljárt az idő, amelyet az őszülő halántékok, a mélyülő ráncok jeleznek. A villanykörte sárga fénye megtörik a vörös drapérián, az asszony az emlékeivel küszködik. — Hajlamosak vagyunk azt mondani valakiről: fáradhatatlan. Nem erről van szó, mindenki elfárad egyszer, de a megkezdett útról már nem térhet le. Az életért keményen meg kell küzdeni... Üjból férjhez mentém, becsülettel felneveltem a négy gyereket. Nem volt könnyű. A második férjem 58-ban meghalt, a legkisebbik fiam mindössze 14 hónapos volt 'akkor és az idős édesanyámat is én tartottam el. Igyekeztem úgy dolgozni, hogy megbecsüljenek. A kertészeti vállalathoz 26 évvel ezelőtt szegődtem el és azóta is kitartok mellette. Szeretem a virágot, kedvelem az embereket, immár 13 éve, hogy a virágüzletben dolgozom, mint pénztáros. Kiváló Dolgozó jelvényt is kaptam, még két év van a nyu- díjig, a fiatalok folyton azt kérdezik: Dórika néni, ugye nem hagy itt bennünket? — És a népfront, a tanácstagi munka7 ' — A kettőt nem tudom szétválasztani. A járdaépítés, a rendezvények szervezése, a nagycsaládosok, az idős emberek megsegítése, tevékenység a társadalmi lakáselosztó bizottságban mind-mind felelősségteljes, de örömet adó munka. A helyiség a beszélgetés alatt mintha kitágult, megszínesedett volna. Hricsovinyiné szavaiból melegség árad. , — Ha van egy kis szabad időm. azt a hat unokámmal töltöm. Éva, az idősebb leányom gyesen van a negyedik gyerekkel, Lajos a forgácsolóban esztergályos, Dorottya a téglagyárban betanított munkás, a legkisebb fiam Károly, pedig műszerész tanuló a kötöttárugyárban. Gazdagabb lettem egy beszélgetéssel, s folyton csak az jár a fejemben: minden nő szép. A fruska, a lány, a hölgy, a nagymama. Szeretnünk kell őket, mert társak vagyunk. Szeretnünk kell őket. mert megajándékoznak virító szerel- jnükkel, ők az anyáink is. Emberek, akiknek most már nemcsak a jogaik azonosak: a sorsuknak, a létüknek is azonosnak kell lennie. Munkásasszonyok hétköznapjai A nőnapi jókívánságok közben j képriportunkban a munkásasz- | szonyok dolgos hétköznapjait I villantjuk fel. Felvételeink megyénk egyik legnagyobb inad üzemében, az Orosházi üveggyárban készültek, ahol mintegy 800 nő dolgozik, helylállva a legkülönbözőbb munkakörökben. Kovács Lajosné műszerleíró 1965-óta dolgozik a gyárban. Munkája alapján irányítják a hutákat, ahol az üveg olvasztása és formázása történik Ábrahám Petemé az új húzollsíküvcg-üzemben gépkezelő. Férje is a gyárban dolgozik, az üzem megindulásától, vagy ahogy ők mondják, a gáz begyújtása óta Györgyi Lajosné 1904-bcn a gyárban kezdte a munkásasszonyok életét. Először az osztályozóban dolgozott, majd a tanfolyam elvégzése után targoncakezelő lett Dcmény Gyula képriportja
