Békés Megyei Népújság, 1976. március (31. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-25 / 72. szám
Nyugdíjas egészségügyi dolgozók találkozója Békéscsabán Immár hagyományos nyugdíjas találkozóját március 23-án délután x-endezte meg Békéscsabán a városi tanács kórház- rendelőintézete. A találkozón mintegy száz nyugdíjas és családtagja vett részt. A vörös szegfűkkel díszített asztaloknál helyet foglalt idős embereket Aradszki Mihály szb-titkár üdvözölte, majd dr. Sonkoly Kálmán, a kórház igazgató főorvosa tájékoztatta a nyugdíjasokat az intézmény 1975. évi tevékenységéről és idei feladatairól. Ismertette az elmúlt időszakban megvalósult és a jelenleg folyamatban levő egészségügyi intézkedéseket, így az egészségügyi intézmények integrációját, a vezetők határozott időre történő kinevezését, a táppénzrendszer változásait. Foglalkozott a kórház rekonstrukciójával, s annak dolgozóira a következő években váró nehéz feladatokkal, hiszen a betegellátásnak a rekonstrukció ideje alatt is zavartalannak kell lennie. Dr. Sonkoly Kálmán méltatta a kórház-rendelőintézet azon nyugdíjas törzsgárda tagjainak munkáját, akik jelenleg is dolgoznak az intézetekben. Ezután a kórház szakszervezeti bizottsága ajándékokkal kedveskedett a nyugdíjas nődolgozóknak, majd a KISZ- fiatalok uzsonnát szolgáltak fel. A találkozó az esti órákig tartó baráti beszélgetéssel zárult, amelyhez a békéscsabai Szabadság Tsz Röpülj páva kör Pataki Pál vezette citerazene- kara szolgáltatott hangulatos zenét. Orvosi lakások, rendelők tatarozása A mezőkovácsházi Nagyközségi Tanács 1975-ben orvosi szolgálati lakások, rendelők felújítására több mint egymillió forintot költött. Rendbehoztak két-két állatorvosi, körzeti orvosi lakást, korszerűsítették az Árpád utcai rendelőintézetet és az egészségházat. Születésnapi ajándék az úttörőknek A szarvasi járás KlSZ-alap- szervezetei eredményesen vesznek részt az Ü ttörőszövetség 30. éves jubileuma tiszteletére hirdetett „Születésnapi ajándék” elnevezésű akcióban. Már az elmúlt időszakban is gazdag ajándékokat kaptak a járás úttörő közösségei, melyeket a KISZ-íiatalok — az ifjúsági brigádokkal közösen — készítettek, vagy a kommunista műszakok során keresett pénzből vásároltak. Figyelemreméltó, hogy az akció kapcsán több helyen testvérkapcsolat. tartós együttműködés alakult ki az úttörők — KISZ-esek és ifjúsági kollektíÖt év — 2,5 milliárd tofó- és lottószelvény Sajtótájékoztató Budapesten Több mint 2,5 milliárd totó- és lottószelvényt, 134 millió borítékos sorsjegyet adtunk el, a tárgynyeremények értékével együtt 3,9 milliárd forint összegű nyereményt fizettünk ki — összegezte a felnőttek népszerű játékait lebonyolító szervezet IV. ötéves tervben elért eredményeit ßzohär Ferenc igazgató, a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság szerdai sajtótájékoztatóján. Elmondotta azt is, hogy csuSzervezés és vezetés fl szocialista országok tudományos konferenciája Hat szocialista ország delegációinak részvételével március 22—24-én Budapesten tartották konferenciájukat az európai szocialista országok szervezési és vezetési tudományos egyesületei. A delegátusok az országos vezetőképző központban ismerkedtek a magyar vezetőképző rendszerrel. A látogatás alkalmával Sz. E. Kamenyicer professzor, a Szovjet Össz-Szövetségi Tudományos Műszaki Szervezet vezetési bizottságának elnöke előadást, tartott a vállalatvezetői tanfolyam hallgatóinak a Szovjetunió gazdaságirányításának időszerű kérdéseiről. Kép szöveg nélkül 'Jfpvflfr. (Hoviv karikatúrája) vák között. Ezek tartalmában előtérbe kerül’t a pályaválasztás elősegítése, a KlSZ-tagság- ra való felkészítés. A legtöbb alapszervezet most, a forradalmi ifjúsági napok időszakában rendezi meg az úttörőknek szánt ajándékok ünnepélyes átadását. Endrődön például március 21-én, a Tanácsköztársaság 57. évfordulóján került sor az általános iskolai diákotthonban KISZ—úttörő találkozóra, ahol a helyi Szabó Ktsz KlSZ-alapszerveze- te és Radnóti Miklós ifjúsági brigádja közös ajándékaként könyveket adtak át — 2200 forint értékben — a diákotthon lakóinak. Ehhez hasonló aktus még több is volt a járásban és az Üttörőszövetség évfordulója Hunjának — június másodikénak — közeledtével egyre sűrűsödnek ezek a tartalmas, bensőséges, baráti találkozók. pán tavaly 605 millió szelvényt értékesítettek. Bejelentette, hogy nyáron a totóban a kupamérkőzések idején, ajándéksor; .ássál egybekötött, öthetes olimpiai pályázatot hirdetnek. A nyereményutalványok beváltóinak körét bővítik, a tervek szerint bevonják a hálózatba az OFO- TÉRT, a Domus Áruház, a könyvterjesztők és a' Képcsarnok Vállalat kijelölt üzleteit is. (MTI) IKR-vetélkedő Országos második az orosházi Új Elet Tsz csapata Az elmúlt héten Bábolnán rendezték meg az IKR — a Bábolnai Iparszerű Kukoricatermesztési Közös Vállalat — által meghirdetett ifjúsági szakmai vetélkedő országos döntőjét. Ezen a vállalat kilenc termelésszervezési körzetében lebonyolított vetélkedők első helyezettjei vettek részt. A 4000- es körzetből — amelybe tartoznak többek között az orosházi IKR-taggazdaságok — az orosházi Üj Élet Tsz négytagú csapata jutott tovább, és most, az országos döntőn az Agárdi Állami Gazdaság csapata mögött, a második helyen végeztek. Az Üj Élet Tsz csapatának tagjai: Oláh Viktória növényvédő üzemmérnök, Papp Antal körzeti szerelő, Posztós István gépészmérnök és Gyuricza István villanyszerelő. Jutalmuk: egyhetes lengyelországi út. Autósok kirándulása A Békés megyei Autóklub és az IBUSZ szervezésében március 26-án 15 személygépkocsival 40-en utaznak Jugoszláviába. A turisták úticélja Szabadka, ahol két napot töltenek majd. 1976. MÁRCIUS 25. CSÜTÖRTÖK Mária napja A Nap kél 5.37 — nyugszik 18.04 órakor A Hold kél 2.52 — nyugszik 13.03 órakor Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1881. március 25_én született Nagyszentmiklóson és 64 éves korában, 1945 szeptemberében halt meg New Yorkban Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész és zenetudós. Fiatalon Erkel Lászlónál. a neves magyar operakomponista fiánál tanult zongorát és elméletet Pozsonyban. , Elvégezte a Budapesti Zeneakadémiát, s több nagyvárosban (Pozsonyban, Becsben, Berlinben) mutatkozott be, mint zongorista. Zeneszerzői munkásságát Brahms zenei öröksége jegyében kezdte meg, a század elején pedig Richard Strauss volt döntő hatással fejlődésére. A fordulatot az 1905— 06-os esztendők hozták zeneszerzői pályáján, ekkor fordult figyelme a népzene felé. 1906-ban — Kodály baráti segítségével és tanácsaival — megkezdte módszeres gyűjtőmunkáját. Egy év. tizeden át járta az ország legkülönbözőbb vidékeit, főképp Er. délyt, s hamarosan kiterjesztette munkásságát más népek zenekultúrájára is. Így évekig több ízben kutatott szlovák nyelvterületen, majd Romániában. 1913-ban Észak-Afrikában az arab népzenét tanulmányozta. A népi-nemzeti zenei forrásra támaszkodva. Kodállyal karöltve alkotta meg az új magyar- zenei stílust, s egyben egyéni zenei nyelvét, Rendkívül gazdag életművének méltatását e keretek nem teszik lehetővé; emberi nagyságára, antifasiszta magatartására is csak utalni tudunk. A fasizmus növekvő térhódítása elleni tiltakozásul Kodállyal együtt megtiltotta művei megszól Ed tatását a német és az olasz rádiókban, majd fokozatosan felszámolta német zenei kapcsolatait. 1940-ben pedig az Egyesült Államokba emigrált. Századunk egyik legnagyobb zenei óriása, akinek művei meghódítják az egész világot. — ALKOTÖ IFJÚSÁG. Békésen a városi művelődési központban szombaton, március 27-én délelőtt 8.15 órakor nyitják meg az Alkotó Ifjúság pályázatra beérkezett pályamunkákból rendezett kiállítást. A kiállítás egy hétig tekinthető meg. — TÖBB TEJ ÉS TEJTERMÉK. Megyénkben évről évre növekszik a tej és a tejtermékek iránt a kereslet. Ebben az évben tejből 10,7, vajból 9,4, sajtból 16,1, túróból 13,6, joghurtból pedig 20 százalékkal emelkedik a forgalom. — ÉPÜL A FÜSZÉRT-RAK- TÄR. Békéscsabán az északi ipartelepen megkezdték a 100 millió forintba kerülő FÜ- SZÉRT-raktár építését. A korszerű objektumot 1977. év végén adják át rendeltetésének. — VÉRADÖNAP GÁDOROSON. Március 26-án, pénteken ismét vcradónapot tartanak a járásban. Ezúttal Gádoros nagyközség lakossága nyújthat segítséget a vérre szoruló betegek gyógyulásához. Párás idő Várható időjárás ma estig: túlnyomóan borult, párás idő, többfelé ismétlődő esővel. Fokozatosan megélénkülő, helyenként megerősödő, a Dunántúlon északi, északnyugati, máshol északkeleti, keleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmé-- séklet: plusz 1—mínusz 1, legmagasabb nappali hőmérséklet; plusz 4—plusz 8 fok között. (MTI) MIIIMNIIIIIIHHIIIMinilliaiMINnl Műkincsek w egy locarnói szállodában Az olasz csendőrség mű- ; kincsrablások -felderítésé- ; re szakosodott nyomo- ; zó részlege bravúros i nyomozás után felderítet- ; te és visszaszerezte az ur- ■ binói hercegi palota kép- ! tárából tavaly ellopott há- : rom reneszánsz remekmű- • vet; Piero Dellu Francesca I „Sinigalliai madonna’’, és : „Krisztus ostoroztatása” • című munkáját, valamint ; Raffaelo egy női arcképét S „A néma lány”-t. A felbe- ; csülhetetlen értékű mű- ; kincseket Svájcban, egy ! locarnói szállóban talál- : ták meg. A rablók nem : tudtak túladni zsákmányu- • kon, s a hátóságoknak, ■ amelyek egy ideje nyomon S követték a bandát, sike- \ rillt felderíteniük rejtek- \ helyüket. — KORA TAVASZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁK. A napokban befejezik az orosházi Üj Élet Tsz-ben az őszi búza fejtrágyázását. Az 1425 hektárnyi területre zömmel növényvédő repülőgépről szórták a műtrágyát, ahol pedig erre nincs mód, ott földi gépekkel juttatják a talajba a hatóanyagot. — NYOLCMILLIÓ forint értékű társadalmi munka. Mezőbe- rényben az elmúlt öt év alatt a lakosság mintegy nyolcmillió forint értékű önkéntes munkával járult hozzá a község szépítéséhez, csinosításához. — EMELKEDETT A KÖNYV- ÁLLOMÁNY. Az elekl községi könyvtárban öt év alatt hatezerrel emelkedett a körfyvállo- mány. A több mint ezer beiratkozott olvasó évente mintegy 33 ezer könyvet kölcsönöz. — KORSZERŰSÍTIK A FÜRDŐT. Dévaványán még tavaly megkezdték a fürdő korszerűsítését, Ebben az évben erre a célra 171 ezer forintot fordít a nagyközségi tanács. — SZOCIÁLIS SEGÉLY. Az eleki Nagyközségi Tanács rendszeres szociális segélyben részesíti az arra rászorulókat. Az elmúlt esztendőben ez az összeg a rendkívüli juttatásokkal együtt elérte a 229 ezer forintot. — SZÁZHATVANEZER PAR PAPUCS. A Körösvidéki Cipész Szövetkezet békési részlege az elmúlt évben 160 ezer 204 pár papucsot gyártott. így a termelésük értékben elérte a 19 millió forintot. Az MSZMP megyei bizottsága ée a megyei tanács lapia Főszerkesztő: Envedi G. Sándor Főszerkesztő-helyettes: Deák Gyula Szerkesztőség: 8601 Békéscsaba. Postafiók: tll Telefon: 12-033. 12-196 Kisdia a Békés megyei Lapkiadó Vállalat 9601 Békéscsaba Postafiők? Ul Telefon: il-oa. n-oöi Felelős kiadó* Lehoczkv Mihály Terleszti a Magvar Posta Előfizethető a oostahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dít egv hóna óra 20.— Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató • Háromszéki Pál Index: as 054