Békés Megyei Népújság, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-09 / 7. szám

Á leningrádi metróépítők kísérlete A leningrádi metróépítöknek — 19b fokra kellett lehűteniük a talajt, hogy megszelídítsék azt a föld alatti folyót, amelyen a metróalagutat keresztülvezették. A mindössze 400 méternyi hosz- ezúságú utat több mint két esz­tendőn át építették. A lenin- grádiak által végrehajtott mű­veletnek a szakemberek véle­ménye szerint nincsen párja az alagútépítésben az egész világon. A megszokott fagyasztási mód­szerekkel nem tudták lecsende- síteni a folyót. Az építés alatt álló alagútban kétszer is feltört a homokos, agyagos. köveket sodró víz áradata. A metróépí­tőknek utólag több mint 50 ezer köbméter talajt kellett felszínre emelniük. A viharos áradatot csak a „kozmikus” hideg tudta feltartóztatni, amelyet folyékony nitrogén segítségével állítottak elő. Az építők a nehézségek ellené­re még az ősszel meg akarják nyitni az alagutat a forgalom előtt — vagyis egy esztendővel a kitűzött határidőnél korábban — mondotta Georgij Fjodorov, a le­ningrádi metróépítkezés főmér­nöke. Az útvonal a város északnyu­gati részében levő új lakónegye­det köti majd össze Leningrad centrumával. A négymillió lakosú Lenin- grádban, amely 42 szigetre épült, a metró különösen fontos szere­pet tölt majd be. A föld alatt három helyen is átszeli a Néva folyót és gyorsvasúttal köti ösz- sze a város összes részéi Ha az idei év végén átadják az új, öt kilométeres szakaszt, a város metróvonalainak hossza eléri az 53 kilométerl az állomások szá­ma pedig a 34-et. A következő ötéves tervben a metróépítési munkák volumene megmásfél- szereződik. Elsősorban azt határozták el, hogy a három meglevő sugarat meghosszabbítják. Ez lehetővé teszi, hogy az összes új nagy la­kótelep lakói (Leningrádban évente 50 ezer lakást adnak át) gyorsan és kényelmesen jussa­nak be a városközpontba. Szokatlan kialakítású a „Bá­torság terén” épített metróállo­más, amelynek körzetében épp most keresztezték a gyors alatti folyót. Nagy mélységben húsz méter szélességű csarnokot építettek, amelynek tetejét egyet­len oszlop sem tartja. A metró utasai így tökéletesen megszaba­dulnak attól az érzéstől, hogy a föld alatt vannak. Ezt a munká­latot a világon elsőként végezték el anélkül, hogy előzetesen meg­erősítették volna a talajt. Georgij Fjodorov úgy véli, hosv az ilyen típusú állomások előtt nagy jövő áll. A magasság, a tágasság, a fény bősége és az építkezési formák finomsága szé­les körű lehetőségeket biztosít az építési megoldások sokfélesége számára. Új energetikai központ — Kazahsztánban Kazahsztánban, az Eíkibasztuz szénmedence területén új ener­getikai központ építése kezdő­dött meg. Amikor ez a hőerő­mű-komplexum teljesen elké­szül, a teljesítménye eléri a 16— 20 millió kilowattot. Az erőmű alapanyaga olcsó szén, melyet felszíni fejtés útján termelnek ki. Az új erőműkomplexum jelen­tős szereDet játszik maid a Szov­jetunió és az európai KGST-or- szágok energiaellátási rendsze­rében. (BUDAPRESS—APN) 4 1976. JANUAR 9. Kulcskérdés: a termékszerkezet [3-1 Van egy varázsige Felsőruházati holmijainK for­galmából a kötöttáruk 1970- ben 28,7, 1974-ben 36,6 száza­lékkal részesedtek. A vevők által keresett, a gyárakban gaz­daságosan előállítható áruk eladása nem gond. Ám mi tör­tént volna akkor, ha néhány esztendeje nem Ismerik fel a Vállalatok bizonyos termékeik — pl. kártolt anyagok — nép­szerűségének rohamos csökke­nését,'a kötött, hurkolt cikkek keresettségének gyarapítását? E szónokinak tűnő kérdéssel azt kívánjuk érzékeltetni, hi­ba, ha a vállalat pusz­tán a már gyártott termékek gazdaságosságát vizsgálja, s azt nem, hogy a készített áru helyett mire lenne szükség, mind a piaci igények alapján, mind a vállalati hatékonyság javítása érdekében. Ezt a hibát még ma is sokan, sokszor el­követik. Létezik az örökmozgó Az örökmozgó — technikai képtelenség. A termékszerke­zetnél — valóság. Nincs ugyan­is olyan termékösszetétel — s gazdasági szerkezet sem —, melyet egyszer kialakítottak, s attól kezdve véglegesen sta­bil. A technika haladása, új szükségletek kialakulása stb. magával hozza, hogy a ter­mékszerkezetnek változnia kell, mert az csak akkor nevezhető jónak, ha hatékony munkát tesz lehetővé. A munka pedig akkor hatékony, ha a legki­sebb fajlagos ráfordítással a legnagyobb egységnyi ered­ményt éri el. Kedvező irányiján változhat úgy is a termékszerkezet, ha a meglévő termékeket folyama­tosan tökéletesítik, fajlagos költségeit csökkentik, a gazda­ságos termékek arányát növe­lik a teljes árukibocsátáson be­lül. Ugyanilyen fontos azon­ban, hogy a fejlesztésnek ál­landó tényezője legyen a sze­lektálás, a régóta gyártott, kor­szerűtlenné vált, mind kisebb hatékonysággal előállítható cik­kek felváltása a friss kutatási, technológiai vagy divat stb. változást megtestesítőkkel. Ez olykor sokba kerül. A polipro­pilén például rendkívül válto­zatos célokra felhasználható műanyag. Az 1978-ra elkészülő, évi 40 ezer tonna polipropilént előállító gyér azonban — Le- ninvárosban — 4,2 milliárd fo­rintos beruházást követel. Ilyen döntést aligha hozhat egy vál­lalat, ha minden tekintetben nem érzi a népgazdaság cse­lekvő egyetértését. Ahogy a piaci értékelés, s a nemzetközi együttműködés te­szi gazdaságossá olyan termé­kek előállítását, mint a színes televízió, a festőberendezések, a daruk stb. Nyugodtan leírhatjuk az is­mert, de sajnos, nem eléggé értett törvényszerűséget: az ipar ágazati szerkezetét, s vele a termékszerkezet bizonyos kö­rét a központi fejlesztési prog­ramok, valamint az egyedi nagyberuházások lényegesen befolyásolják. A gyártmány­szerkezet folyamatos alakítása azonban csakis vállalati körben mehet végbe, a központi aka­rat — az előbb jelzett módo­kon — csupán az irányt mu­tathatja, a lehetőségeket bővít­heti, de nem tehet meg semmit a vállalatok helyett. Kinek fontos? Lázár György, a Miniszter­tanács elnöke, az országgyűlés legutóbbi ülésszakán, a kor­mány munkaprogramját előter­jesztve, megállapította: „A minden piacon gazdaságosan értékesíthető termékek kifej­lesztése és termelésének növe­lése (...) a legcélravezetőbb és úgyszólván egyedül járható útja annak, hogy ellensúlyoz­ni tudjuk a megváltozott árará­nyok hátrányos következmé­nyeit és a szükségleteknek megfelelően bővíthessük beho­zatalun kát”. Az 1976-os évtől az Orszá­gos Takarékpénztár bővítette az árukölcsön-akciót, s az ál­talános feltételektől eltérően a korábbi gyakorlathoz képest kedvezőbb lehetőségeket nyújt a családalapító fiatalok, ille­tőleg az ifjúsági betétesek ré­szére. A családalapító fiatalok ha öt éven belül kötötték házas­ságukat, s a házastársak leg­alább egyike a 30. életévét nem töltötte be, összkeresetük a 6 ezer forintot nem haladja meg, hosszabb lejáratra, 10 százalék saját rész befizetése mellett kaphatnak áruhitelt bizonyos tartós fogyasztási cikkekre. A kölcsön maximá­Magyarázatot nem' igénylő válasz ez arra a sűrűn elhang­zott kérdésre, hogy miért s kinek ennyire fontos, sőt, el­sőrangú a termékszerkezet korszerűsítése. Az ötödik öt­éves terv előzetes vállalati elő­irányzatai azt mutatják, hogy most már világosabb a fölis­merés — mindannyiunknak fon­tos —, mint volt korábban. fl súlypontot áthelyezik Ezt bizonyítja, hogy előtérbe kerültek az ún. progresszív termékcsoportok — a hosszú távon is fejlesztésre érdeme­sek —, egyebek között az ener­getikai gépgyártás több termék­típusa, az automata megmun­káló berendezések, a szerelési munkák gépei, a professzioná­lis híradástechnikai eszközök, a számítástechnikai cikkek stb. Eddig a haladás forrása jó­részt a központi, kormányzati döntések köre volt. A vállala­tok elsősorban külső tényezők­ben — pl. árproblémákban stb. — keresték a gazdaságtalan termelés okait, s erőfeszítéseik külső intézkedések kikénysze­rítésére Irányultak. Az előbbi­ekben jelzett előirányzatok az­zal biztatnak, hogy végre a súlypontot eltolják a vállala­tok : mások sürgetése helyett maguk látnak a cselekvéshez. Mészáros Ottó (Következik: Szellemi és anyagi erővel) belül igényelhetik a kedvez­ményes áruhitelt. Az áruköl- ceön visszafizetésének időtar­tamát az igénybe vett összeg nagyságától függően 24—60 hónap között állapítják meg. A kölcsönt saját erő befizetése nélkül is igénybe vehetik az ifjúsági betétesek.^ A Belkereskedelmi Minisz­térium az említett kedvezmé­nyes áruhitelekkel vásárolha­tó áruk körét a következők szerint állapította meg. A vá­sárolható cikkek 1976. január 1-től: bútor, televizió (színes kivételével), mosógép, centri­fuga, háztartási hűtőszekrény. Az „üdvösség városa" Csaknem 1400 éve, hogy ■ burgasi öbölben fekvő, keskeny, sziklás félszigetet a tengeri ha­jósok Szozopolnak, azaz „üdvös­ség városá”-nak kereszteltek el. Csendes kikötője védelmet nyújtott a Fekete-tenger viharai ellen az ide befutó hajóknak. Ma több ezer pihenni vágyó megy ide a benzinszagú, zajos nagyvárosokból. Sem autóbusz, sem villamos, sem káprázatos luxusüzletek nem zavarják nyu­galmukat. A szűk, csöndes, meg­hitt utcácskákból árad a múlt varázsa. Szozopol nem rég vált Bogá­rja egyik legkedveltebb üdülő­helyévé; különösen festők kere­sik fel, mert ragyogó témalehe­tőségek rejlenek mindenütt. A városka múzeumában megis- ' merheti a látogató Szozopol tör­ténetét. A miletoszi görögök az időszámításunk előtti hatodik században alapítottak itt koló­niát. Appolónak hatalmas szentélyt állítottak, s elnevezték róla a települést Appolóniának, Apolló 13 méteres szobrát azon­ban a rómaiak magukkal vitték, s azóta senki sem tudja hol van. Számos váza. amfóra, háztartási edények tanúskodnak viszont Apollónia ragyogó' múltjáról. Szozopolban akadtak rá Nagy Sándor hatalmas kőtáblájára, amelyről számos művészettörté­neti könyv említést' tesz. A mú­zeum ritka ikonokat is őriz. Az elmúlt évtizedekben új vá­rosrész nőtt ki az ódon telepü­lés tőszomszédságában. Sok-sok üdülőt és szünidei tábort építet­tek itt. Itt van a bolgár tenger­part egyik legnagyobb halászati támaszpontja is. Kikeltek az év első kiscsibéi Kikeltek az év első kiscsibéi Bács-Kiskun megye legnagyobb baromfitenyésztő gazdaságában, a rémi Dózsa Tsz-ben. A napos­baromfit szinte menetrend sze­rint továbbítják a pecsenyecsír- ke-neveléssel foglalkozó partner- gazdaságokba. A keltetőket 120 ezres törzsállomány látja el to­jással. A közös gazdaság az idén 12 millió naposcsibét értékesít. Áruvásárlási kölcsonkedvezmények fiataloknak Kimondták a nemet Van ma egy varázsige a vál­lalatoknál, s így hangzik: „majd, ha odafent döntöttek”. Arra utalnak ezzel, hogy a termékszerkezet változtatása felsőbb döntések függvénye. Csakhogy: a motorkerékpárok, a tengeri hajók, a tv-képcsövek, az orsós magnetofonok, a zseb­rádiók előállításának megszün­tetését — gazdaságtalanságuk miatt —, a normál tehergépko­csik kibocsátásának mérséklé­sét, azonos okból, eldönthetik-e kizárólag „odafent”? Hiszen valamennyiről — bár olykor megkésve — a vállalatok mondták ki az ítéletet, mert közvetlenül érzékelhették a piac elutasító', magatartását. lis összege elérheti a 30 ezer forintot, lejárata pedig a 36 hónapot. A kölcsönt egy alka­lommal lehet igénybe venni. Az ifjúsági betétesek áru- vásárlási hitelezése a követke­zők szerint történik: Az áru- kölcsön összege az ötéves idő­tartam alatt összegyűjtött be­tét nagyságától függően 10 ezer forinttól 40 ezer forintig terjedhet. Természetesen azok a betétesek vehetik ezt igény­be, akik az ötéves takarékos- sági időszakot befejezték, s a lakásépítésre, lakásvásárlásra » nyújtható külön kölcsönre nem tartanak igényt. A betét felvételétől számított egy éven Uj típusú órák a piacon Az Egyesült Államok és Ja­pán új típusú órákkal árasztja el a piacot. A mutató nélküli órákból ebben az évben 3,5 millió készült, 1980-ra 87 mil­lió óra gyártását tervezik. Ez egyben azt jelenti, hogy az elektronika igen nehéz hely­zetbe hozza a hagyományos, el­sősorban a svájci, japán, fran­cia és amerikai óragyártó vál-- lala tokát. Az új típusú órák gyártása iránt mintegy hatvan amerikai : vállalat érdeklődik, elsősorban ■ a világhírű Gillette cég. ; Az elektronikus órák egyik : típusa (Led) elektroluminesz- ; cens diódás kivitelben készül, ! a másik típus (Led) folyékony : kristály révén működik. Áz elő- • ző típus leolvasásához elegen- 5 dő a természetes fény, a máso- : dik típus számlapja csak egy ■ gomb lenyomása után válik lé- ! olvashatóvá. • K edd óta nem jön álom a szemem­re. Ekkor je­lent meg ugyanis a Népújság hirdetései között a gyulai Váro­si Tanács pénzügyi és tervosztályának „Fel­hívása”. Ahogy elol­vastam, azonnal tud­tam, hogy itt a vég. A felhívás szerint ugyanis a Pénzügy­minisztérium minden háztulajdonos részére elrendelte „a beval­lásadási kötelezett­séget". Jó, jó, most még nem vagyok háztulaj­donos, na de ha egy­szer majd az leszek — mert végzetét senki nem kerülheti — ak­kor azután már én sem kerülhetem el a BEVALLÁSADÁS-t? Még szerencse, hogy „c nyomtatvány díj­mentesen beszerezhe­tő a városi tanács vb pénzügyi és tervosz­tályánál'' — legalább ennyivel is több ma­rad a házra. Ezzel természetesen még nincs vége. Ha már az ember ezt a minél előbb, de leg- bizonyos nyomtat- később január hó 25- ványt díjmentesen ig. beszerezte „A kitol- Abban pedig senki tritt bevallási ívet a ne reménykedjen, tulajdoni lappal hogy jobb későn, mint Bevallásadó... 99 együtt (most még csak azt nem tudom, hogy a kettő közül melyik a díjmentes nyomtatvány?) minél előbb, de legkésőbb január hó 25-ig a 16. számú szobában kell beadni." Nos, az rendben van. hogy a „minél előbb" az tulajdon­képpen a január 26-a előtti időszakot jelen­ti, de hol adjam be a bevallásomat és egy­általán mit „bevallás­adjak"? Legjobb lesz. ha megkeresem a legközelebbi 16. szá- riú szobái, azután lesz. . ami lesz. Csak sóba, mert „Késede­lem esetén felemelt adó kivetésére kerül sor". Nagyon ajánlom’ hát valamennyi ház- tulajdonosnak, hogy már most kössön nyaktekerészeti mell- fekvencet, üljön fel a legelső gözfülyörésze- ti tovalöködöncre, ke­zeltesse jegyét a sé­tafikáié jegyjuka- donccal és még janu­ár 25 előtt tegyen eleget a bevallásadá­si kötelezettségének, a 16. számú szobában, nehogy felemelt adó kivetésére kerüljön sor! A kutyafájat! fUőváry) D. E.

Next

/
Thumbnails
Contents