Békés Megyei Népújság, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-04 / 3. szám
Gaburek Károly Gyermekportré gátőr fütyölve megy a gáton. A vállán /MV kapát lóbál és csak akkor áll meg, ha gödröt talál, amit kiüregeit a téli eső, amit kiszítt a téli fagy. Komótosan be- kapálja és megy tovább. Enyhén süt a nap. A fény befúrja magát a bokrok közé, átfésüli az éledő fűszálakat és a bimbót eresztett barkákat átöleli ébresztő meleggel. Rátelepszik a gátőr kalapiára és a hátára. Érzi, meleg, szik a nyaka és pezsdül benne a tavaszi vér. Nyomból nyomba lép és közben figyeli az árnyékát. A tél, a sok disznótor megszélesítette a hátát és lassúbbá formálta a járást. Ilyen a tél. Főleg békében, amikor a víz meghitt barátságban vonul le a medrében. Ha szét is terül a játszóban, csendben marad. Ügy mondják, .ilyenkor tart nagymosást. A- hullámteret tisztába teszi, lehordja róla a gezemicét, az izikkórót, a kint felejtett csutkát és megitatja a töknyárfák repedezett törzsét. A télre gondol a gátőr. A téli csip-csup munkákra. Az udvaron tákolt füstölőre, a fűrészporos füstre és a kamrába akasztott sonkára, nyárikolbászra. A bőséges reggelikre, a tepsiben sült kolbászra, oldalasra és a délelőtti csendes szunyókáiásra. Amit csak a telefon csengője zavar. Néha a szomszéd gátőr vészjele és a kagylóba suttogott hangja. — Légiriadó ... ! Jön a szakaszmérnök. Az sem nyughat. Ülhetne bent a jó meleg irodában, de nem, inkább kastol. Végigjárja a vonalat, mert ilyen a vére. A szeme, mint hat sasé! Félarasznyi akáchajtást is észrevesz a gátoldalban. Nem zörög, nem lármázik, csak csendes szóval szúr, amitől izzad az ember tetőtől talpig. — Erdő nő a gát rézsűjében, Karakas elvtárs... ! Legalább nyárfát növesztene, jó volna papírnak... A gátőr szidja a természetet, különösen a szelet. Kizörgeti az akác magját a tokból és viszi magával. Milyen széles a határ, de mégsem oda potyogtatja le, hanem a gát oldalába. Nő a cserje a tavaszi fényben, mintha madzaggal húznák... Egyetlen egy koszos malac nyomát is észreveszi. Arra is megvan a nyugodt, csendes' szava. — Konda jár a gáton, Karakas elvtárs ... ! Lassan- kint forgalmasabb lesz a gát, mint a Lenin körút... Pedig fegyelmezett a nép. Tudja a regulát. A háztáji malacokat a téesz kanjára kapatták. Reggel még a fagyon hajtják ki búgatni, de mire visszafordulnak, felenged a fagy és lágy a föld, mint a kelő tészta. A gát füves padkáján terelgetik ilyenkor. De milyen a jószág! A saját árnyékától is megijed. Egyet röffent és máris fenn van a koronán és ottmarad a nyoma, amíg az eső el nem simítja. Számolni is tud a szakaszmémök, de még milyen prímául! Mire az őrházhoz ér, már tudja a féreglyukak számát. Arra is van igéje: — Harminckét ürgelyukat találtam a vonalán, Karakas elvtárs... Ürgét tenyészt? Inkább nyércét, annak értékesebb a bőre... Ember emberrel áll szemben. Szóra szót tehetnek. — Nincs ember, szakaszmémök elvtárs ... — Nincs? Hát hozasson Nyugatról, ott sok a munkanélküli ... A télre gondol és a tavaszba néz. Látja a közeli templom tornyát. Kinyitotta a harangozó az ablakot. Magának mondja és a csendnek: — Szellőztet a harangozó .... Tovább megy és nézi yi megindult füvet. Most még mind egyforma. Senki nem tudná megmondani, hogy Mihail Iszakovszkiji KIHAJT A MEZŐ ZSENGE ZÖLDJE Kihajt a mező zsenge zöldje, érezni fényt és meleget s kitárt ablakok közt vonul be a faluba a kikelet. Még alig hallhatóan csobogva a patak dalba fog nekünk, s fehér gallyával int a meggyfa: „Növünk, elvtársaim, növünk". Vas István fordítása Kikötő Dubrovnikben! Három kismonográfia Egyre gyakoribb lesz könyvkiadásunkban az egy-egy írót, alkotóm ű- vészt bemutató, életpályá. ját és -művét áttekintő kismonográfia közreadása. A közelmúltban megjelent három ilyen arckép-pályakép vázlatot mutatunk be ezúttal az olvasónak. Cseres Tibor hatvanadik születésnapja táján adta ki az Akadémiai Kiadó „Kortársaink” sorozatában Zappe László száz oldalas áttekintését az íróról. Jóllehet érdekes, találó emlékezéseket olvashatunk egy-egy műről, főként a Hideg napok-ról a dolgozatban, egészében Zappe nem értette meg a mintegy huszonöt könyvet publikált író életművének mondandóját Jóllehet az elég sok megjelent dokumentumból, kihámozható lénne az író eszmei fejlődésmenete, az áttekintés főként témakör szerint történik, gyakran megfeledkezve az alkotósok létrejöttének körülményeiről, ráadásül a nem egyszer summázó irodalomtörténeti ítéletmondó kritikus véleményében erősen a korabeli kritikákra hagyatkozik. Az olvasó a kötetkében annak ellenére megkapja az első összefoglaló tájékoztatást Cserestől. Kölcsey Ferenc életműve címmel a kolozsvár— napocai Dacia Kiadó Rohonyi Zoltán pályaképét jelentette meg. (Sajnálatos, hogy Rohonyi Zoltánról sem a kötetkében, sem a Kriterionnál ezzel egyidőben megjelent A magyar romantika kezdetei című dolgozatában semmit nem olvashatunk). Kölcsey Ferencről, aki „korszaka legjobbjai között is kiemelkedő egyéniség”, egész könyvtári irodalom jelent már meg, s mindenik évtized meghozza a maga összegezését e nagy gondolkodóról, társadalmi küzdőről, erkölcsi lényről, költőről, Rohonyi következetesen, történelmi fejlődési szakaszaiban rajzolja meg Kölcsey pályaképét a „személyiségfejlődés, egyéni és kollektív élmény, műveltségrétegek, társadalmi és irodalmi eszmények és küzdelmek összefüggésében”, vers- és íráselemzésekkel. Könyve mesteri összegezése a gazdag Kölcsey-irodalom eredményeinek, ám nem hallgathatjuk el: pontos, v de nem könnyű tudományos nyelven íródott. Aki a Tankönyvkiadónknál megjelent Hass, alkoss, gyarapíts! című Kölcseyantológiát kézbe vette, nem nélkülözheti Rohonyi tömör kismonográfiáját. Andrzej Wajda művészetéről írt pályaképet és elemzést a Gondolat „Szemtől szemben” sorozatában Bikácsy Gergely. Lebilincselő olvasmánynak sikerült, mégha az olvasó nem is mindenben osztozik a biográfus véleményével. Jól tagolja Bikácsy a kritikusok, Wajda és saját nézeteit, ellentmond és elfogad. Wajda valamennyi film- és tv-alkotását elemzi, értékeli. Különösen szép a „Csatorna” és a „Tájkép, csata után” bemutatása. A „Légyfogó” merev elutasításakor viszont nehezen érti a recenzens, hogy Bikácsy miért nem veszi észre: keletkezése és megjelenése idején minő társadalmi kritikát jelentett ez a látszólag magán- szférájú film? Ez a .-farkasvakság” valószínűleg onnan ered, hogy a szerző valahogyan a Nyevszkij proszpékt sima aszfaltjának fogja fel a lengyel társadalom három évtizedes fejlődését, amelynek mintha nem is lenne hatása — nemcsak Wajda, de —- az egész lengyel filmművészet alakulására. (E kritikusi szokás nyilván több és mélyrehatóbb elemzést kívánó oknyomozás megkerülésének könnyebb voltából fakad.) Bikácsy monográfiája így is jó ösz- szefoglaló; valóságos kézikönyv azoknak, akiket érdekel a lengyel filmművészet. Varga Imre Gaburek Károly ZSOLIKANASZTA... Csoór István novellája melyikből nő majd a cigánybúza, melyik a zsálya, a hosszúszárú muhar, a szagos fodormenta, a kutyafű, a gerliceláb, a menyecskefű, amelyiket nem fogja a kasza. A suhintás nyomán ledől a földre és csak azután kel fel, ha kipihente magát. Fonnyadásából ébred a lapulevél is. Nekiereszti a kapát, de félúton megáll. Jó lesz sebre... Mosolyog, fütyöl és egy suhintással tövén nyesi. Nyavalyát! Lapulevél? Ultraszeptyl! Ki az isten használ már lapulevelet, avas szalonnafelsőt, pókhálót a sebre? Marhaganés kötést a ficamra? Fülfüvet a fülgyulladásra? Nadályt a vérbőség ellen? Szárított kőrisbogarat veszettség ellen? Senki nem szegei már denevért az ajtó szemöldökíájára, mert az meg elűzi a rossz nyavalyát a háztól! Ki az a marha, aki pénteken, vagy tizenharmadikán nem vág disznót, mert akkor megromlik a nyárikolbász! Olyan sincs, aki este csak lapátra sepri a szemetet, de nem viszi ki, mert azzal együtt kiviszi a házból a szerencsét is... ! Petróleumlámpát sem szabad meggyújtani, ha kormos az üvegje, mert akkor az egész esztendő gyászos lesz... Mosolyog a gátőr és kapálgat. A nyolcvan esztendős nagyanyjára gondol, aki már melegített korpát sem rak a derekára, ha kínozza a reuma. Felkocog azSZTK- ba és diktálja az orvosságot az orvosnak. — írjon még, drága doktor úr egy fiola Rausedylt is, mert néha-néha felszökik a hűtővizem... Utána meg egy üveg Tardylt is, mert olykor-olykor kiborít a tévé, s nehezen alszom el. A sok királyi krimi, meg miegymás... A minap is egy levágott valódi királyi fejet hoztak bajonett hegyén... Az új rőzsekazalnál áll meg. Kicsit savanyodik a szája íze. Ezt a télen vágták, de milyen kínnal, nagy ég! Kajla a kazal, szőrös, a kicsüngő gallyakat nem nyírták le róla, furkóval nem verték körül az oldalát. Olyan, mint a szárnyát lebbentgető madár... Háromszáz kévét nyavalyogtak össze. S a régi, a nagyon régi rőzsevágás milyen messze jár! A Köpködőben csak inteni kellett a kocsmárosnak, vagy valamelyik bandagazdának. A gátőr még meg sem fejt, máris sötétedett a gát. Ember, asszony, lány, gyerek, fűrésszel, baltával, dróttal, harapófogóval. Az ujjúval mutatta az irányt. — Itt kezdhetitek... ötezer kévéig meg se álljatok ... Harmadában... A kemence ette a rozsét. Ha két kévét betüzeltek, egész nap pendelben csücsöröghetett a család. Kapott a rőzse után a pék is. Lisztet, kenyeret adott érte és némi aprópénzt sóra, paprikára ... A Köpködőt azóta dózerrel elsimították. Helyében olyan magas épületet húztak, mint a torony. Villogó fénytáblát szegeitek a homlokára. Kultúrkombinát. Dominó, biliárd, kanasztához úrikártya, mozi-, színház, terem, üveges sör, dugaszolt bor, presszógép, mozaikfal, amelyiken húzzák a hálót a halászok és a nagybö- gyű menyecske kosárban viszi a lábosba szánt potykát. A gátőr is betéri. Tudta, hogy ezzel azúttal az ördögnek tartozik, de hátha szerencséje akad. Szinte térden állva rimánkodott. Szemébe nevettek. — Rőzsevágás? Meg vagy te huzatva, Karakas elvtárs? Icukám egy poharat a gátőr elvtársnak... Ott nőttek fel a gáton. Pendeles korukban a talicska istrángját húzták, azután meg maguk tolták. Ku- nétolták a csatornát, vágták a rozsét és nyitott füllel figyeltek minden hívó szóra. Köpték a markukat és soroltak ki a gátra. Most is köpik, ugyanúgy össze is dörzsölik, de a villany világánál a kártyát gusz- tálják... Nevetnek, dong az asztal és faltól falig röppen az örömmel bélelt hang. — Zsolikanasztám van, Karakas komám... 1 Csüngő orral jött ki, s még az úton felvillant benne a kicsike remény. Váriban még van kemence, gyerünk oda. Házról házra járt, mint a meszes. Törölt székkel fogadták, étellel-itallal kínálták és jó szóval. — Egy olyan öreg házat még találsz, amiben kemence van, de abból meg tájház lesz... Nincs olyan marha, aki tapasztani egyszer is bebújjon a kemencébe! Nem keni már senki sem lekvárral a repedéseket, mert füstöl az öreg jószág... Egyetlen asszonyt sem lelsz, aki délután már melegíti a lisztet, este ková- szol, hajnalban dagaszt, korán reggel fűt, ha szikrát vet a kemence téglája, bevet, keresztet vet előtte és kéri a Mindenhatót, hogy áldja meg a bent sülő életet. Háromhatvan egy kiló vekni. A polcról kilőbeted a legszebbiket, papírba csomagolják és az egész jösz- mékelés öt perc ... Tudod ezt te is ... A másik cimboránál sem volt szerencséje. — Rőzse? A gázpalackra mutatott, a kemence helyére, amit hajópadlóval borítottak be, a páros ágy helyére, a si- fon helyére. Rókámé, frászkarika, ágyneműtartó és egyéb csentre-bentre szalmáskosárnyi. — A mozsarat, a rokkát, a dagasztó teknőt, a pet- rólámpát, a szenesvasalót, a kenderfésűt, a használt lópatkót is elhordták a városiak... Megtaposna az asz- szony, ha rozsét látna az udvaron... Négy rabot kapott a megyei börtönből... Megrázza magát a gátőr. Mosolyog újból. Arcára fényt lök a fénylő nap! A fények elől futnak az árnyékok végig a gáton, a csendes víz meg-megújuló fodrain, a legelőn, amin csüngő hasú kocák totyognak. Feltartott orral szippantanak a tavasz vadonat új levegőjéből, azután kitartó szorgalommal dúrják a vakondtúrások megszikkadt göröngyeit. Villannak a fények, tűnnek az árnyékok. S holnap még több fényt ád a tavasz, s még több árnyékot hajt el a gyalogló ember útjából. .
