Békés Megyei Népújság, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-24 / 20. szám

Iskolákkal, diákotthonokkal bővült Békéscsaba Együttműködési szerződések a honvédelmi nevelés érdekében Ez év elején felülvizsgálja, ér­tékeli a Magyar Honvédelmi Szövetség Szeghalmi járási Ve­zetősége azokat az együttműkö­dési szerződéseket, amelyeket 1975- re kötöttek állami, társa­dalmi és tömegszervezetekkel. A szerződések alapján például az MHSZ részt vett az Ifjú Gárda szemlére való felkészítésben, lóvészversenyeket rendezett a KISZ-bizottsággal, s a KISZ, az Ifjú Gárda és az MHSZ jól si­került összetett honvédelmi ver­senyt tartott a fokközi erdőnél. Ezenkívül a közlekedésbiztonsá­gi tanáccsal, a KISZ-esekkel és az úttörőkkel együtt részt vett az MHSZ a Szeghalmon tavaly elkészített KRESZ-park létreho­zásában. Az MHSZ járási vezetősége 1976- ra eddig a járási sportfel­ügyelőséggel, KISZ-szel, úttörő- elnökséggel, Ifjú Gárda parancs­noksággal, közlekedésbiztonsági tanáccsal és a munkásőrséggel kötötte meg együttműködési Fáklya ifjúsági klub Mezőberényben szerződését, s még januárra ter­vezik a szerződéskötést a járási rendőrkapitánysággal, a polgár- védelmi parancsnoksággal, a Hazafias Népfronttal és a járási hivatal művelődésügyi osztályá­val. A már elkészült dokumen­tumok szerint több új közös rendezvényre kerül sor az idén, s a KBT versenyeiben honvé­delmi jellegű feladatok is sze­repelnek majd. A járási közle­kedési önkéntes rendőrök részé­re az MHSZ lövészetet, fegyver- ismereti előadásokat szervez. Az összetett honvédelmi versenye­ken és a Honvédelmi Kupa lö­vészversenyen az Ifjú Gárda ön­álló csapattal képviselteti ma­gát. Az úttörő csapatotthonok­ban úgynevezett honvédelmi sar­kokat rendeznek be, érdekes szemléltető anyaggal. A tartalé­kosok honvédelmi versenyének megtartását a munkásőrség ál­lomásparancsnokok részvételé­vel segíti, összességében az együttműködési szerződések — amelyekből csupán kiragadtunk néhány újdonságot — megfelelő alapot adnak az MHSZ és más szervek jobb kapcsolatához, a honvédelmi nevelés elősegítése érdekében. (Vitaszek) A negyedik ötéves tervben Békéscsaba iskolavárossá fejlő­dött. Diákotthonok, új iskolák épültek, illetve készültek el. Többek között a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola mellett a 240 gyermek elhelyezésére alkalmas diákotthon, az iskolacentrum 1000 adagos napközis konyhá­val, melynek összes költsége 20 millió forint. Bővítették a nap­köziotthonos tábort is, az alpe­si házakban 96, a faházakban pedig 150 gyermek nyer elhe­lyezést a nyári szünidőben, 11 millió forintot költöttek a ke­reskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző iskola nyolc tantermének építésére. Készül a tanyai diákotthon is, ahol 120 általános iskolást tudnak majd elhelyezni. Egy pillanatra Női munkaerőt felvesz ... így szól olykor a hirdetés. Azon töröm most a fejem, Hogy vajon ez nem tévedés? Azt megértem: kell valaki, Akiben van „munkaerő", De ha bárkit is felvesznek, Az mégiscsak férfi, vagy nő. Változatlan létszámmal — nagyobb forgalom A 30-as számú ABC-áruház eredményei Az elmúlt év novemberében alakult meg a mezőberényi mű­velődési házban a Fáklya if­júsági klub, amely hetente két­szer, szerdán és szombaton tart­ja foglalkozásait. Ezekre álta­lában 70—80-an kíváncsiak. Ma, január 24-én kollektív mozilá­togatásra kerül sor: a Szelíd motorosok című filmet nézik meg, utána beszélgetés lesz a filmről. A klub januári programjában ezenkívül még két rendezvény szerepel. Huszonnyolcadikén TIT-előádást hallgatnak meg az .érdeklődők „Erkölcsi normák a mg fiataljainak” címmel Gazsi Endre tolmácsolásában, majd 31-én disc-jockey műsor lesz Lengyel Lajos vezetésével. A februári rendezvények kö­zül érdekesnek ígérkezik Diny- nyés József pol-beat estje, a politikai vetélkedő, a „Farsan­gi játékok” című klubest, au „Illik, nem illik...” és „A zene szerepe az ifjúság életében” cí­mű előadás, valamint a békés­csabai Bánszki János sakk­szimultánja. bővül az építőanyag- ellátás Az építőanyag ebben az esz­tendőben hat százalékkal bővíti termelését, s ezen belül jóval dinamikusabb fejlődést irány­zott elő a cement-, a mész- és az azbesztcementipar. Hasonló­an növeli termelését az üvegipar és a szigetelőanyag-ipar is. Húsz százalékkal nagyobb termelést írtak elő egyebek között az­besztcement tetőfedőlemezből, mozaikból, cementlapból, ás­ványgyapot fedéllemezből. A ha­zai gyárak cementből például 4250 tonnát gyártanak. Az építőanyag-ipar fejlesztésére az idén 3,8 milliárd értékű beruhá­zást szánnak. A .megyeszékhely egyik leg­nagyobb élelmiszert árusító üz­lete a megyei Élelmiszer Kiske­reskedelmi Váll. Tanácsköztár­saság útján lévő 30-as sz. ABC- áruháza, ahol naponta mintegy 1300—1400 vevő fordul meg. A 33 dolgozóból 27 a nő. Az áruház az elmúlt öt évben 166,3 millió forint forgalmat bonyolított le, amely 11,4 százalékkal maga­sabb.a tervezettnél. A múlt év­ben 40 millió forint értékű árut adtak el, ez négymillióval több az előző esztendő azonos idősza­kához képest. Az egy eladóra eső forgalom tavaly 10 ezer fo­rinttal volt nagyobb az 1974. évi­nél. Ezt az eredményt a terme­lékenység növelésével érték el, hiszen a létszám változatlan ma­radt, sőt némiképp csökkent. Erre az esztendőre 9 százalék forgalomnövekedést irányoztak elő, hárommillió forinttal többet az előző évinél. Jelenleg 1.7 mil­liós raktárkészlettel várják vá­sárlóikat. Maigret felügyelő kitünteti Wilsont ■ A londoni Savoy Szállóban megválasztották az esztendő pipa- • ; ' sát. Ezúttal Rupert Davies neves színész — Maigret felügyelő : nálunk is ismert alakítója —. az év pipása cím addigi viselője [ nyújtotta át a dijat Harold Wilson angol miniszterelnöknek « MA: 197«. JANUAR 84., SZOMBAT Timót napja A Nap kél 7.28 — nyugszik 16.38 órakor A Hold kél 0.41 — nyugszik 10.49 órakor lottó 42, 54, 66, 75, 90 Havas eső Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, szórványosan előforduló futó esővel, későbn néhány helyen hózáporral. Élénk, időnként erős délnyugati, majd — elsősorban a Dunántúlon — helyenként viharossá fokozódó északnyugati szél. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let: 0 fok körül, legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 2— plusz 7 fok között. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1901, január 24-én született — és 70 éves korában, 1971-ben halt meg — Mihail Romm, a híres szovjet filmrendező. Irkutszkban született, eredeti­leg szobrásznak készült. 1928- ban került kapcsolatba a film­mel, mint az Iskolánkívüli Ne­velés Módszertani Intézete gyer- mekfilm-osztályának külső mun­katársa. A vágóasztal mellett is­merkedett meg a szakma külön­féle fogásaival és a klasszikus alkotásokkal. 1933-tól önálló ren­dezőként és a MOSZFILM-stú- dió munkatársaként tevékenyke­dett; 1956-tól az egyik legjelen­tősebb sikereket felmutató alko­tócsoport vezetője volt. Hírnevét egyik első filmje, — A sivatagi 13-ak — alapozta meg, s művészete az 1930-as évek végén bontakozott ki; Lenin éle­téről szóló művei — Lenin Októ­bere, Lenin, 1918. — filmtörté- netileg világszerte klasszikusnak elismert alkotások. — MŰSOROS EST KARDOS- KŰTON. Január 25-én. vasárnap este 6 órától cigánynóta-estet tartanak a kardoskúti Móra Fe­renc Művelődési Házban. A mű­sorban közreműködnek Kovács Apollónia és Horváth István ci- gánynóta-énekesek, valamint Radványi Barna, Ungár Anikó, a Vidám-fiúk, és Auth Ede bu­dapesti művészek. — növekvő Átlagbérek. A gyulai Betonáru-szakipari és Szolgáltató Vállalatnál öt évvel ezelőtt 19 ezer forint volt egy munkás évi átlagkeresete. A most zárult tervciklus utolsó évében, 1975-ben a bérek éves átlaga elérte a 35 ezer forintot. — DISC—JOCKEY MŰSORT RENDEZNEK Lengyel Lajos ve­zetésével jan. 25-én, vasárnap Szeghalmon, a művelődési ház­ban. A műsor délután 4 órakor kezdődik és este 8-ig tart. — JÁRDAÉPÍTÉSRE TÖBB MINT FÉLMILLIÓ FORINT. Évről évre jelentős összeget for­dítottak községfejlesztésre Csor- váson is. A negyedik ötéves terv időszakában járdaéoítésre 561, lakásépítésre 592 ezer forintot biztosítottak. A vízhálózat bőví­tésére fordított összeg az öt év alatt meghaladta a nyolcszázezer forintot. — VÉRADÓNAPOK. Január M­án, 27-én és 28-án tartják meg az idei térítés nélküli véradóna­pokat a Vöröskereszt szervezésé­ben az Orosházi Állami Gazda­ságban. Hétfőn a tankerület, kedden a szöllősi kerület, szer­dán a sertéstelep dolgozói járul­hatnak ily módon hozzá beteg embertársaik gyógyulásához. — ELSŐKÉNT A MUNKÁCSY ECCE HOMO. Húszmillió fo­rintos beruházással korszerűsí­tették a debreceni Dériné Mú­zeumot. A műszaki átadás után elsőként Munkácsy Mihály híres festménye, az Ecce Homo került vissza eredeti helyére. A kép megvilágításán is változtatnak, mivel az erős fény árt a felbe­csülhetetlen értékű festmény, nek. — NEUE ZEITUNG, a Magyar- országi Németek Demokratikus Szövetségének hetilapja folyta­tásokban közli dr. Szabó Ferenc­nek, a Békés megyei Állami Le­véltár igazgatójának tanulmá­nyát. A szerző a Békés megyei németek XVIII—XIX. századi történelmének eseményeit, a le­telepedés körülményeit elemzi. — TELEFONDOKTOR AZ EL­HÍZÁSRÓL. Január 27-én, ked­den, Békéscsabán, a MENCS szervezésében működő Telefon- doktort reggel 8—9 óráig lehet hívni a 11-191 telefonszámon. Ez alkalommal az elhízás ellen ad szakmai tanácsokat. — ÜJ ATOMERŐMŰ LITVÁ­NIÁBAN. A Szovjetunió legna­gyobb atomerőművének építését kezdték meg Litvániában, a Druksja-tó partján. Az erőmű minden egyes reaktorának ka­pacitását másfélmillió kilowat- tosra tervezik. — KIÁLLÍTÁS. Körös ládán y- ban február 2-án, este hét óra­kor nyitják meg Jelinek Lajos amatőr festő kiállítását. A két­hetes tárlatnak a helyi művelő­dési ház ad helyet. — KÖZKEDVELT A CSALÁDI LAP. Az utóbbi években egyre népszerűbb a Vöröskereszt lap­ja, a Családi Lap. Ezt bizonyít ja többek között: Békéscsabán az elmúlt esztendőben 8170 lapot juttatott el a Vöröskereszt az ol­vasókhoz, jóval többet, mint a korábbi években. — SIKLÓSI ÉS VILLÁNYI MÜ- VÉSZTELEPEK . REKONST­RUKCIÓJA. Baranya megye két híres nemzetközi művésztá­borát, a villányi szobrász és a siklósi keramikus telepet na­gyon megkedvelték a művészek. Az» itt dolgozó alkotóktól eddig 50 szobor és 400 kerámia maradt a helyszínen. Mindkét telepet korszerűsítik, hogy a nagy lét­számú jelentkezőknek kedve­zőbb felételeket biztosíthassa­nak. — ŰJ KORSZERŰ LABORA­TÓRIUMOK ULÁNBÁTORBAN. Az elmúlt öt esztendő alatt a Szovjetunió és a KGST többi tagállamai összesen nyolc tudo­mányos kutató laboratóriumot létesített a Mongol Népköztár­saságban. Elsősorban a rádió­ipar, az elektronika és az élel­miszeripar fejlesztését segítik a laboratóriumok. Az MSZMP megyei bizottsága éa a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Enyedj G. Sándor Főszerkesztő-helyettes: Deák Gyula Szerkesztőség: 5601 Békéscsaba. Postafiók t 111 Telefon: 12-035. 12-196 Kiadla a Békés megvei Lapkiadó Vállalat 5601 Békéscsaba Postafiők? Ili Telefon: H-021. 11-051 Felelős kiadó* Lehoczky Mihály Terjeszti a Massyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díi esv hóna óra 20.- Ft Dürer Nyomda. Békéscsaba Igazgató* Háromszéki Pál Index: 25 054

Next

/
Thumbnails
Contents