Békés Megyei Népújság, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-21 / 17. szám

Az orosz nyelv külföldön Ha látják az eredményt... \ jegyzet ~j Évről, évre nő a külföldön oro­szul tanulók száma. Jelenleg 89 országban mintegy 20 millió leg­különbözőbb korú ember tanul­ja a nyelvet. Az oroszul beszélők száma kétévenként körülbelül egymillióval nő. Jelenleg a világ majdnem minden hetedik lakosa tud, illetve tanul oroszul. Az orosz nyelv külföldi nén- szerűsítésében fontos szerepe van a moszkvai Orosz Nyelvi In­tézetnek. Az intézet két levele­zési osztálya foglalkozik a nyelv iránt érdeklődő külföldiekkel. Elsősorban az orosz tanárok to­vábbképzésére fordítanak fi­gyelmet. Sokan vannak azonban, akik azért tanulnak oroszul, hogv olvasni tudják a Szovjet­unióban megjelenő tudományos és szakkönyveket. Az 6 nyelv- tanulásukat kívánja megkönnyí­teni az intézet egy úiabb levele­zési osztály létrehozásával. 1975-ben nyílt meg az intézet egy-egy módszertani központja Magyarországon, Lengyelország­ban és Csehszlovákiában. Hama­rosan más országokban is mű­ködnek majd ilyen köznontok. Ugyancsak tavaly kezdte meg munkáját az Orosz Nyelvi Könyvkiadó, amely az elmúlt évben mintegy kétszáz tanköny­vet és oktatási segédanyagot je­lentetett meg, több mint 70 or­szág megrendelésére. (BUDA- PRESS—APN) Egyik fontos növényvédő sze­rünk a Satecid, amelyet az ipar­szerű kukoricatermesztési rend­szerben is felhasználnak. Az Észak-magyarországi Vegyimű­vek gyártja, évente több mint 3000-tonnát. A szer egyik kom­ponense az n-izopropilanilin (N1PA), amit eddig főként va­lutáért külföldről kellett besze­rezni. A vegyiművek megbízá­sára a Nagynyomású Kísérleti Intézet több éves kutatómunká­val olyan eljárást dolgozott ki, amellyel lehetővé válik a NIPA . hazai gyártása. A sikeres laboratóriumi kísér­letek után az intézet irányításé- | Először húsdarálóval készítet­ték a nyers linzertésztát. Egy asszony egy műszakban, fáradt­ságos munkával 10—12 kilót da­rált le. Aztán nagyobb daráló­val próbálkoztak, de azzal sem érték el a kívánt eredményt. Gép kellett volna, amelyet nem emberi erő, hanem villany- motor hajt. Volt is ilyen már a világon, csak sok-sok tízezer forintba került. Annyi pénz pe­dig nem állt a vállalat rendel­kezésére. Beszédtéma volt ez akkoriban a Békés megyei Tanács 2. sz. Sütőipari Vállalat gyomai üze­mében. így került szóba a do­log Bula Károly és Pésó Illés között is. ök ugyan mind a ket­ten autószerelők, munkakörük inkább a szállításhoz, mint a termeléshez kapcsolódik, de a technikához mégiscsak értenek valamit. Meg is beszélték, hogy konstruálnak egy tésztadaráló gépet. Azt talán nem nehéz elkép­zelni, hogy mennyi küzdelem­be, tanulásba, fárasztó éjszaká­zásba került ennek az önmaguk által megszabott feladatnak a végrehajtása. A vállalat anya­gilag és erkölcsileg támogatta őket. És" — a felajánlásuk alap­ján — 1973. április 4-én átad­ták a gépet. val Péten felépült agy korszerű NIPA-gyártó üzem, ahol meg­kezdődött ennek az anyagnak az előállítása, s így feleslegessé vált az import. A közelmúltban a vegyiművek is épített hasonló üzemet Sajóbábonyban, ahol évente 1000 tonna NIPA készül. A két üzem működése nyomán évente 5—10 millió dollárt taka­ríthat meg a népgazdaság, s a Satecid-gyártás is fokozódhat. A magyar NIPA iránt már a Szovjetunióból is érdeklődnek, szó van róla, hogy vásárolnak belőle saját növény,védőszer­gyártásukhoz. A két autószerelő szép sike­réről annak idején a Népújság­ban be is számoltam. Mi történt azóta? Farkas Be­nedek, a tésztaüzem vezetője nem győzi dicsérni az újítókat: — Olyan gépet készítettek, ami egy gombnyomásra min­dent tud. Megdarálja, kipréseli, szeleteli és tepsire is rakja* a tésztát. Egy műszakban 16 má­zsát. Mindig azt csinálja, amit kell,* soha nincs baj vele. — Változtattak valamit a szerkezeten? — kérdezem Bula Károlytól. — Egy öntöttvas fogaskereket kopásálóbb bronzra cseréltünk ki. Minden más maradt. — Milyen elismerésben része­sültek? — A vállalattól újítási díj- és jutalomként ketten 35 ezer forintot kaptiyik. Persze dicsé­retet is... — És megbecsülést szereztek. — Talán ... Azt hiszem, min­denkinek jól esik, ha a környe­zetében nem azt mondják rá: „no, vele is eggyel többen va­gyunk”. — Azóta más újításuk nem volt? — Volt, de csak néhány ki­sebb. Elég a mindennapi mun­kánk. De azért nem hagyjuk abba a dolgot. Amikor a gé­pet csináltuk, sokat tanultunk. A vasas szakma minden ágát megismertük valamennyire. Amikor pedig megkérdezem az asszonyoktól, hogy kik ké­szítették azt a gépet, amelyen dolgoznak, szinte kórusban vá­laszolnak: — Bula Károly és Pésó Illés. Tóth Laiosnéhoz fordulok: — Fárasztó volt a munka az­előtt? — Nagyon. — És most? Azt várom, hogy nemet mon­danak az asszonyok, de téve­dek. Vaszkó Bálintné a többiek helyeslése közben kijelenti: — Azért eléggé fárasztó. Etet­ni kell a gépet tésztával... Van is étvágya. Aztán rakni és el­Itthon készül a NIPA Évi 5 — 10 millió dollár értékű vegysserimport - megtakarítás ................................................................................... G éppróba a hullámpapírgyárban A Papíripari Vállalat épülő Dunai Hullámpapír­gyárában, Dunaújvárosban, egy hónappal a terve­zett határidőnél korábban megkezdték a hullám- papír-alapgép úgyneveeztt hidegpróbáit. A 4.3 milliard forintos beruházás első egysége június 30-án kezdi meg üzemszerű termelését. A hazai huilámpapir-felhasználás mellett, a második fél­évben már exportálják is termékeit. Képünkön: Gráczer György az egyik vezérlőpultnál (MTI Fotó — Bara István — KS) szedni a tepsit jó ütemesen, az sem könnyű. Igaz, többszörös mennyiségben készül a linzer, mint azelőtt. A minőség is jobb. — Akkor talán mégicsak meg­éri a fáradtságot. — Ha látja az ember az ered­ményt, akkor még szívesen ki is fárad. — Milyen eredményre gon­dol? — Nézzen csak szét és látni fogja, hogy mekkorát fejlődött az üzem. A keresetünk évről évre emelkedett, nyereségrésze­sedés is volt és javultak a mun­kakörülményeink. Igaz, sürgős rendelésnél — ha kellett — va­sárnap is bejöttünk. Az pedig nálunk nem divat, hogy vala­ki mondjuk egy kicsit náthás és máris rohan az orvoshoz. — Milyen süteményekét ké­szítenek a linzeren kívül? — Dióscsókot, többféle mé­zest, sós teasüteményt, sajtos- rúdat, néha még bejglit is. — Meg . is szokták kóstolni? — Most már nemigen. Imcább a húsfélét szeretjük — mondja Redeczky Róbertné. — A családjuk sem szereti? — fordulok ismét Tóth Lajos­néhoz. — Sokszor veszek a boltban a mi készítményeinkből es vi­szem haza. A családom nagyon szereti. Én is szívesen meg­eszem, mert tudom, hogy mi­ből és hogyan csináljuk. A Martos Flóra brigád, amely­nek tagjaival beszélgetek, ta­valy áprilisban nyerte el a szo­cialista címet. Együtt a süte­ménykészítő üzem többi 3 bri­gádjával. A brigádvezető ötvös József- né, aki elégedetten állapítja nieg: — Az elmúlt évben is min­dent megtettürfk, amit elvárt tőlünk a vállalat. Az egész üzem túlteljesítette a tervét. — El is kelt a portéka? — kérdezem tőle. — El az utolsó darabig, ami véleményem szerint a jó minő­ség legkézzelfoghatóbb bizonyí­téka. Már hírnevük van a gyo­mai édesipari termékeknek. — Gondolja? — Nem hiába vásárol a vál­lalat egy új gépet, amelyen többféle sütemény készülhet majd. Nagyon várjuk a gép megérkezését. — És mit várnak 1976-tól? — Sok rendelést. Mi, ha azt mondja a főnök, hogy iparkod­junk, nem sajnáljuk a fáradt­ságot. Tudjuk, hogy csak a jó eredmény alapján lehet több munkabért fizetni. Már majd­nem mind a „boltból élünk”, nincs háztájink, mint azelőtt volt. Legfeljebb egy-két mala­cot nevelünk a családnak. Pásztor Béla Személyi igazolványt cseréltem Ahogy múlnak a napok, az évek, úgy közeledik minden ma­gyar állampolgár a személyi igazolványa érvényességi idejé­nek lejártához. Ideértem én is 1976 januárjában. Jó magyar ál­lampolgárhoz híven kötelessé­gem teljes tudatában, annak rendje, módja szerint szabadsa­got vetfém ki — ki tudja, meny­nyi időbe telik ez a hivatalos ■ügy — és elsétáltam az oroshá­zi Városi Rendőrkapitányság 3- as számú szobájába. Itt intézik ugyanis a nagyon udvarias, ked­ves adminisztrátorok a szemé­lyi igazolvány cseréjét. Azt már felesleges is monda­nom, hogy mindenkinek illik tudnia, hogy az új igazolvány­hoz fényképek is kellenek, még­pedig két darab, amit a „tud­nivalók” így határoznak meg: „két darab személyi igazolvány­ba való fénykép...” Azt vi­szont már nem tudtam, hogy csak az a bizonyos fehérsarkos kép kell hozzá. Ismerik ugye kérem. Az ez a kép, melynek csupán felmutatása esetén sze­mélyes meghallgatás nélkül is a büntető bíró öt—tíz évre ítél­né az illetőt... Na de, ha ez kell? Én is a fényképésszel — a felvétel után pár napra — együttesen válogattuk ki a do­bozból azokat a képeket, ame­lyek rám legjobban hasonlítot­tak. Én nem ismertem magam­ra. de a fényképész és a rend­őrség igen! Ez felettébb gya­nús! De félre a tréfával. Amikor sor került rám az ablakocská­nál, benyújtottam a lejáróban levő igazolványomat. Kedvesen kérdező, csengő hang jött ki az ablakon: — Adatlapot hozott? _ ??? — A z meg mi? — így én, mi­re tudtomra adta a kérdező hölgy: a postán megvásárolhat­ja. El a postára, ahol még 10 forintos okmánybélyeg vásár­lását is szíves figyelmembe ajánlották. Megvásároltam és visszasétáltam a 3-as szobába, ahol kitöltöttem az adatlapot és így nekem, ismét a 8. 10. hely jutott a várakozók soraiban. Az ottani dolgozók dicséretére le­gyen írva: utána már nagyon gyorsan a kezemben volt az új igazolvány — tíz évre szólt. Végtelenül boldog lettem, mert tíz év múlva már — ha meg­érem —, szoktam mondani időmilliomos nyugdíjas leszek. Ráérek majd a posta és a rend­őrség közötti úton sétálni, nem kell még szabadság sem hozzá. Apropó! Valami egyszerű, naiv gondolat most mégis eszembe jutott: nem lenne-e egyszerűbb, ha a rendőrségen — ahol a személyi igazolvány cserét készítik — vásárolhat­nánk adatlapot, no meg 10 fo­rintos okmánybélyeget? (rocskár) Az NSZK-ban túlságosan alacsony a jódfogyasztás A Német Szövetségi Köztár­saság lakói túl kevés jódot vesz­nek magukhoz a mindennapi táplálékkal. A lakosság tíz száza­léka szenved emiatt pajzs- mirigytúltengésben, strumában: délen többen, mint északon. Ezt a tényt a Német Endokri­nológiai Társaság illetékes szek­ciójának beható tanulmánya is megerősíti. A végzett vizsgála­tok azt bizonyítják, . [rogy az NSZK-ban elégtelen az iskolás gyerekek jódkiválasztása: az Egészségügyi Világszervezet normáit figyelembe véve, má­sodfokú jódhiányban szenved­nek. A felnőttek jódkiválasztá­sa sem megfelelő, ötezer-hét­száz személyt vizsgáltak meg húsz laboratóriumban, s a vizs­gálatok eredménye náluk is má­sodfokú jódhiányt mutatott. Az NSZK lakói jelenleg az Egészségügyi Világszervezet ál­tal ajánlott optimális napi 150— 200 mikrogramm 20—30 száza­lékát veszik magukhoz. A Német Endokrinológiai Tár­saság ezért azt javasolja, hogy jóddal kevert konyhasó haszná­latának bevezetésével, törvény gondoskodjék a megelőzésről. Az arány: kilónként 10 milli­gramm jód, Ebben az esetben napi 10 gramm só elfogyasztá­sa eleve 100 mikrogramm jód felvételét biztosítja.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents