Békés Megyei Népújság, 1976. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1976-01-16 / 13. szám
Mérlegen a labdarúgó NB III 13. Gyulai SE 19 6 6 7 22—23 n A GYSE decemberben Szarvason szerepelt együttese. Álló sor, balról: dr. Gyarmati Sándor szakosztálytitkár. Csőke, Dávid, Szabó, Otott, Lörincz, Széplaki, Himer József edző. Elől: Tóth, Nagy, Sass, Zámbori, Kolarovszky. Kénytelenek vagyunk ismétlésbe bocsátkozni, amikor a GYSE labdarúgóinak elmúlt szezonját mérlegre tesszük. Tudniillik a megállapítás — hogy a csapat nem szerepel a város kulturális rangjához mérten — továbbra is makacsul tartja magát, immár sajnos évek óta. Pedig az 1975—76-os idény úgy indult, hogy lényegében a tavaly tavasszal szerepelt csapat végre előrelép. Reális volt a célkitűzés is: 9—10. helyezés,- 20—21 pont ősszel. A rajt elég jól sikerült. Az első hét fordulóban nyolc pontot gyűjtött a gárda, ezt azonban három egymás utáni vereség követte. Ez a hullámvonal az idény második felében megismétlődött, hisz a folytatásban öt találkozón (közte három idegenben) nyolc pont, majd a kiábrándító hajrá — 450 perc alatt egy győzelem és más „semmi”, azaz négy vereség. Ebből a következő mérleg is kialakult: Hazai pályán: 16. helyezés (10 mérkőzés, 9 pont, 14t—13-as gólkülönbség). Idegenben 6. helyezés (9 mérkőzés, 9 pont, 8—10-es gólk.). Az adatokból több következtetés adódik. Mindenekelőtt, hogy nincs góllövő csatár, aztán a másik, hogy idegenben nem volt különösebb baj. Sajnos, a hazai pályán elsődleges célt, a biztonságos támadójátékot nem sikerült megvalósítani, sőt még a védekezéssel is baj volt. Példa erre a KTE, a Kalocsa és a Szabó Lajos SE elleni összecsapás, melyeken nyomasztó fölénye ellenére kapott ki a GYSE. Pusztán érdekességként: a gyulaiak otthonából győzelemmel hazatért négy csapat közül három hátrább végzett a táblázaton a gyulaiaknál. Milyen tényezők is befolyásolták leginkább a kék-fehérek gyengébb szereplését? Hamar megbomlott az egységesnek látszó védelem, hisz Molnár sokat sérült volt, de Somos is csak mindössze ötször játszott. A korábban kulcsjátékosnak számító Kádár sehogysem talált magára, ráadásul ő is megsérült. Itt kell megemlíteni, hogy Otott, Tóth, Sass, Búzás, Nagy és Molnár jóval többre képes, mint amit őszszel mutatott. Kívánnivalót hagy rr.aga után a kollektív szellem is, amely akkor volt megfelelő, ha „jó passzbari” volt a csapat. Ta- i Ián ezzel függ össze, hogy elég sok volt az édzésekről való hiányzás és a mérkőzések közbeni fegyelmezetlenségek, amit négy kiállítás bizonyít. Mindezek ellenére, kis szerencsével akár négy helyezéssel előbb is végezhetett volna a gárda. A 7. forduló után a 8. helyről például már végleg felzárkózhattak' az élboly mögé. de aztán a három vereség szétoszlatta a szurkolók bizakodását. Mindenki megelégedve vette tudomásul Dávid visszatérését, aki meg is tette a magáét, de ha középhátvédet játszott, elől hiányzott, ha meg támadófeladattal lépett pályára, a védelem lett gyengébb. Így is ő lőtte a legtöbb gólt, számszerűit hatot. Kolarovszky és Tóth 3—3 gólos. Mögöttük a sorban nyolc gól mellett — nyolc név. Ami az egyéni teljesítményeket illeti, a sorrend a következő: Csőke (6,4-es átlag), Dávid (6,2), Széplaki (6,1), Otott (5,8), Kolarovszky, Nagy (5,7—5,7), Novak, Lő- rincz, Molnár (5,5—5,5). összesen 19-en szerepeltek. Széplaki egyszer sem hiányzott, Kolarovszky, Csőke, Tóth 18—18, Szabó, Novak, Otott és Sass 17— 17 mérkőzésen játszott. Nem éppen reményt keltő, hogy a Felszabadulási Kupában ihindössze egy győzelmet ért el a csapat, a tartalékok az utolsó előttiek a tabellán, az ifjúságiak pedig 14 résztvevő közül a kilencedikek. Lehet, hogy kissé pesszimistább képet rajzol a fenti értékelés, de úgy véljük, jobb, ha most inkább a negatívumok kerültek előtérbe. Mert könnyebb a hibákat kijavítani, ha szembenézünk velük. Ahhoz ugyanis, hogy az áhított egy számjegyű helyezést ez év végére elérje a GYSE, még legalább 22—23 pontot kell szerezni. Ez pedig nagyon nehéz feladatnak látszik s ezen az sem változtat, ha gyulai együttes tudása alapján feltétlenül képes erre. Fábián István Labdarúgó játékvezetői tanfolyam kezdődik Orosházán Orosházán, a labdarúgó szövetség játékvezető-tanfolyamot rendez, amelyre még lehet jelentkezni a járási és városi sportfelügyelőségnél (Orosháza, Ady Endre u. 5., vagy Szabadság tér 2—4.) A tanfolyam január 19-én, hétfőn 17.00 órakor kezdődik, a labdarúgó szövetség Thék Endre utcai hivatali helyiségében. A szervezők itt is elfogadnak jelentkezéseket. Elbúcsúztatták Takács Károlyt Szerdán délután a rákoskeresztúri új köztemetőben rokonok, barátok és sportolók jelenlétében nagy részvét mellett katonai tiszteletadással helyezték örök nyugalomra a 66 éves korában elhunyt lukács Károly nyugállományú alezredest, világbajnok és Kétszeres olimpiai bajnok sportlövészt, a Bp. Honvéd versenyzőjét, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagját. Magyarország—Anglia mérkőzés az utánpótlás EB-n Műkorcsolya EB Párosban ismét a Rodnyina—Zajcev kettős az első Szerdán este felavatták az első bajnokot Genfben, a műkorcsolyázó és jégtánc Európa-bajnok- ságon. A páros műkorcsolyázásban a várakozásnak megfelelően, a kötelező gyakorlatok után jelentős előnnyel vezető szovjet Rodnyina—Zajcev kettős győzött. A páros műkorcsolyázás Európa-bajnoka; Irina Rodnyina, Alekszander Zajcev (szovjet), 2. Kermer, Österreich (NDK), 3. Vorobjeva, Vlaszov (szovjet). Sorsolt am UEFA Zürichben az UEíFA elkészítette a felnőtt és utánpótlás Európa Bajnokság, valamint az EK, KEK és UEFA Kupa sorsolását. A magyar labdarúgás csak a 23 éven aluli utánpótlás válogatott révén volt érdekelt, amely ellenfeléül Anglia csapatát kapta, s az első mérkőzésen Magyarország a pályaválasztó. A párosítások. Európa Bajnokság: Hollandia—Belgium, Spanyolország—NSZK, Jugoszlávia —Wales, Csehszlovákia—Szovjetunió. Utánpótlás EB; Magyarország —Anglia, Bulgária—Jugoszlávia, Hollandia—Skócia, Franciaország—Szovjetunió. EK: Benfica—Bayern München, Dinamo Kijev—St. Etienne, Hajdúk—Eindhoven, Mön- chengladbach—Real Madrid. KEK: Celtic—Zwickan, Eintracht—Sturm, ■ Anderlecht—> Wrexham, Den Haag—West Ham. UEFA: D. Dresden—Liverpool, Bruges—Milan, Barcelona— Levszki, Hamburg—Stal Mielec. Harminchárom olimpiai pont jelzi a Szalvai SE cselgáncsozóinak előrelépését Ötödik helyezés az I. osztályú felnőtt csapatbajnokságon, aranyérem az ifjúsági, ezüstérem a junior csb-n, győzelem az ifjúsági MNK-ban. Hat I. osztályú felnőtt (Petrovszki Mihály, Krisztát János, Román Zoltán, Döme Géza, Hipszki Pál, Komlósi Sándor) és hat aranyjelvényes minősítésű ifjúsági sportoló, 33 olimpiai pont. Dióhéjban így lehetne összegezni a Honvéd Szalvai SE cselgáncsozóinak elmúlt évi eredményeit, melyekről szokásos éwégi ösz- szejövetelen számoltak be. A szakosztály-értekezleten ott volt Radócz László, az egyesület bázisszervének parancsnoka, Szász János, a felettes bázisszerv képviselője és Kádi Károly, békéscsabai városi testnevelési és sportfelügyelő is. Fazekas Lajos sportköri elnök részletesen ismertette, mit \terveztek és mit értek el a csel- gáncsozók 1975-ben. Megállapította : előrelépett a kollektíva. Nemcsak az országos bajnokságokon, kupákban, minősítő versenyeken elért eredmények mutatják ezt, hanem a nemzetközi porondon elért sikerek is. A beszámolót követően jutalmazásra került sor. Az egyesület elismerésben részesítette, Megyeri György, Lengyel József, Kovarszki János, Dögé Ferenc, Kovarszki Pál, Nagy Miklós, Mengyán Pál, Deák Attila, Bellcza László, Román Zoltán, Cselovszki Pál, Komlósi Sándor, Petrovszki Mihály, Döme Géza és Hipszki Pál sportolókat, mint az elmúlt évadban legeredményesebb versenyzőket, valamint Kurilla Pált, Czene Istvánt, Tóth Jenőt és Kukuk Györgyöt a szakosztályban végzett odaadó munkájáért. A szakosztály-értekezlet közös baráti vacsorával zárult. * * * Mint ahogy legtöbb sportágban, a cselgáncsozóknál is, rövid ideig tartott a holtidény. Máris elkezdődött az új évad. Az első esemény az úttörő- olimpiá országos döntője volt, melyen Mekis János, a Bcs. 4 —8. sz. általános iskola tanulója bronzérmet nyert nehézsúlyban. * * * A Győri Dózsa I. o. minősítő versenyén nyolc egyesület, 42 júdósa indult, köztük jó néhány válogatott. A helyezések színvonalas küzdelemben dőltek el. A Szalvaisok közül a nehézsúlyban Petrovszki Mihály első lett (három mérkőzést vívott, de így is csak néhány percig volt a tatamin), míg a 63 kg-ban Hipszki Pál, a harmadik helyen végzett * * * összeállították a különböző ifjúsági válogatott és EB-kere- teket. A Szalvai SE-ből Gyáni János és Belicza László az EB- keretben kapott helyet. Az ifi II. keretnek Kovarszki János, az ifi X. keretnek Kovarszki Pál, Mengyán Pál, Gyáni János, Deák Attila és Nagy Miklós tagja. Az ifi II. EB-keretbe válogatták be Gyáni Jánost és Belicza Lászlót. Az ifj I. EB-ke- ret tagja Beck Ferenc és Komlósi Sándor. Ebben az évben a felnőtteknél csak tíztagú olimpiai keret van, ennek Petrovszki Mihály tagja A többiek — Hipszki, Beck, Komlósi, Román, Döme — segítik a legjobbak felkészülését és edzőpartnerei lesznek a montreali olimpiára készülőknek. Fazekas Lajos sportköri elnök beszámolóját tartja A Szalvai SE cselgáncs szakosztályának felnőtt, junior és ifjúsági csapata, amely Szolnokon elnyerte a „900 éves Szolnok” Kupát. Álló sor, balról: Sarkadi János vezetőedző, Deák Attila, Griecs László, Szegedi László, Dobra Mihály, Petrovszki Mihály, Magyar Pál, Zele- nyánszki András, Döme Géza (a Tisza Kupával), Tamaskó László, Gyáni János, Kele Mihály, Zrínyi Miklós, Belicza László, Nagy Miklós, Szakács László. Ülnek: Kovács Zoltán, Kovarszki Pál, Cselovszki Pál, Román Zoltán, Mengyán Pál és Beeh Ferenc. A képről Krisztát János és Hipszki Pál hiányzik (Fotó: Fábián István)