Békés Megyei Népújság, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-12 / 291. szám
Űj terv —- uj szabályozok ® Miért kell módosítani? A közgazdasági szabályozó rendszer szerves része a nép- gazdasági tervezésnek, a népgazdaság ötéves és éves terveinek. Ebből szükségszerűen következik, hogy időről- időre — elsősorban a középlejáratú tervidőszakok váltásakor — sor kerül a szabályozók egyes elemeinek módosítására. Ez történt a XV. ötéves tervidőszak megkezdésekor, s ezt a munkát, a köz- gazdasági szabályozó rendszer módosítását, összhangba hozatalát az V. ötéves terv gazdaságpolitikai céljaival, ezúttal is el kellett végezni. A szabályozók módosítása tehát nem új, avagy szokatlan jelenség. Ugyanakkor az sem kétséges, hogy a mostani változtatások erőteljesebbek, mint példának okáért az 1971. éviek voltak. Pedig V. ötéves tervünk gazdaságfejlesztési céljai — azok számszerűsített mértékei — előrehaladásunk folyamatosságát hangsúlyozzák, e tekintetben csak a tervezett növekedési ütemben van némi eltérés. A szabályozók széles körét — a termelői árakat, a vállalati jövedelem- és bérszabályozást, az érdekeltségi alapok képzését és felhasználását, a fejlesztések finanszírozását, az importot és az exportot egyaránt — érintő változtatásoknak ezúttal egyéb indítékai is voltak. A most záruló IV. ötéves terv szabályozó rendszerét 1969—1970-ben dolgoztuk ki, olyan időszakban, amelyet a viszonylag nyugodt világpiaci helyzet — a nemzetközi kereskedelem gyors növekedése, a tőkés infláció akkor még szerény üteme — jellem- < zett. A közelmúlt években /Olyan események következtek be a világgazdaságban, amelyek a magyar népgazdaság fejlődésének,, eredményes munkájának külgazdasági feltételeit is megváltoztatták, szigorították. A még érvényben levő szabályozó rendszer megpróbált ugyan reagálni — gondoljunk az 1975. évi részleges termelői árrendezésre, az energiahordozók és üzemanyagok termelői és fogyasztói árának felemelésére, egyes területeken a konjunkturális exportárnyereség elvonására stb. — összhatását tekintve azonban a szabályozó rendszer változatlan maradt, nem tudta a vállalati gazdálkodás — és a fogyasztás szférájában'érzékeltetni a világpiacon zajló folyamatokat, azok konzekvenciáit. Ilyen körülmények között ellentmondás és tarthatatlan helyzet jött létre: csak a népgazdaság egésze „tudott” arról, hogy a külgazdasági környezet alapvetően módosult. Egyúttal kénytelen volt vállalni és viselni az ebből származó pénzügyi — a nemzeti jövedelmeket csökkentő — terheket és kiadásokat, valamint a tekintélyes külkereskedelmi hiány; ugyanakkor akar- va-akaratlanul fenntartotta a gazdálkodó egységek számára azt az „üvegházi klímát”, amely megóvta azokat a negatív világpiaci hatásoktól. A népgazdaságfejlesztés V. ötéves terve nemcsak előirányzataiban számol a realitásokkal, a módosult külgazdasági környezet szigorúbb feltételeivel, követelményeivel. A terv fő — gazdaságpolitikai — céljai is ezt tükrözik: a társadalmi termelés hatékonyságának erőteljes növelése és a külgazdasági egyensúly javítása. Ha egyszer a népgazdaság egészének a megváltozott külgazdasági környezetben kell helytállnia és fejlődnie, célja és törekvése csak akkor reális, ha ugyanezt követeli, igényli alapegységeitől, a vállalatoktól, minden termelőtől és fogyasztótól. Nos, ezért olyan mélyreható a szabályozó rendszer módosítása, amely — jelképesen szólva — a világgazdasági változásokat, követelményeket építi be abba a közvetlen gazdasági környezetbe, amelyben a vállalatoknak mozogni lehet, cselekedni kell. A közgazdasági szabályzó rendszer módosítása az új, az V. ötéves terv kidolgozásával párhuzamosan haladt. Közzétételük, a szabályozók konkrét mértékeinek meghirdetése mindemellett megelőzte az V. ötéves terv országgyűlés elé történő beterjesztését, törvénybe való iktatását. Ez logikus és szükségszerű is. A módosított szabályozók a nagyobb rendszer. a népgazdaság új tervidőszakbeli fejlődését meghatározó körülményeket tolmácsolják a vállalatoknak, s ezek ismeretében kerülhet sor a felkészülésre, a vállalati gazdálkodás átállítására. A népgazdasági terv törvénybe iktatását — de már az új esztendőben — a vállalati ötéves tervek kidolgozása követi —, s ehhez a munkához az új «" szabályozók nélkülözhetetlen in- g formációkat nyújtanak. Ebben | az összefüggésben is szükség i volt a szabályozók elveinek, • mértékeinek mielőbbi ismertető- ■ sére és meghatározására, hogy a I vállalati vezetők — az új köve- s telmények szerint — számolj hassanak, keressék az eredmé- | nyes gazdálkodás lehetőségeit, : kidolgozzák annak konkrét s módszereit, intézkedéseit. Garamvölgyi István ■ (Folytatjuk) Felhívás! értesítjük kedves vevőinket, hogy a telepeinken vásárolt falazóanyag és cserép művi blokkokra az áru kiadása miatt as illetékest BARANYA MEGYEI TÉGLAIPARI VÁLLALAT, BÉKÉS MEGYEI TÉGLA. ÉS CSERÉPIPARI VÁLLALAT GYÁRAIT FELTÉTLENÜL KERESSÉK FEI 1975. DECEMBER 31-IG. Kivétel a Szolnok megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat, ahol árukiadás leltározás miatt csak 1975. december 20-ig van. í n nők parlamentin segíti a munkahelyi gondok megoldását Színészek Békésen Jól sikerült művész-közönség találkozó zajlott le kedden este az erdőgazdaság Fűz- és Kosáripari Vállalat békési kosár- gyárában. A munkásklub a Jókai Színház színészeit látta vendégül. A közönséget mindig izgatja a színház világa, s ha a színpadon bemutatkozó művészeket életközeiben láthatja, megismerheti, az előadásokra is szívesebben eljár, barátok közé érkezik. Fekete László párt titkár fogadta a vendégeket, beszélt a gyár munkájáról, a dolgozók eredményeiről, gondjairól. Ebből az üzemből is sokan beneveztek a szocialista brigádok ez évi vetélkedőjébe, gyakori színházlátogatók. A színház gazdasági igazgatója, dr. Keczer András baráti hangú beszámolóban ismertette meg a munkásokkal a művelődési intézmény életét. A résztvevő művészek humoros, színvonalas mini-műsorral gazdagították az est hangulatát. Szó esett a színház műsorpolitikájáról, a színészek felkészüléséről, a kosáripar piackutatásáról, a kézműipar és színházművészet rokonvonásairól. Mindkettőt lelkesen, becsületesen, aprólékos gondossággal, sok fantáziával és tehetséggel érdemes művelni. Ez az est csak egy volt a várhatóan sok találkozó közül, amely színésznek és közönségnek egyaránt élmény. B. Zs. Munkásszínjátszók Orkény-estje A Tégla- és Cserépipari Vállalat békéscsabai munkásszínjátszó csoportja ma, pénteken délután 6 órakor előadást tart a Baromfifeldolgozó Vállalat békéscsabai József Attila Művelődési Házában. A munkásszínjátszó fiatalok „Nem Te!” címmel Örkény István egyperces novelláiból készítették szatirikus ösz- szeáll (fásukat. A NAPOKBAN hívta össze a békéscsabai Lenin Tsz nőbizottsága a nők parlamentjét. Bevezetőt a szövetkezet elnöke, Mankó Mihály tartott. Elmondta többek közt, hogy a tsz-nek 416 nő tagja van. A munkában részt vevők száma 206, az összés dolgozók harmincnégy százaléka, öt évvel ezelőtt 150—160 nő ’dolgozott a növénytermesztésben, ma már csak időnként foglalkoztatnák ebben az ágazatban. Az asz- szonyok, lányok most már a baromfitenyésztésben, a szaporítóanyag-termesztésben, az adminisztratív és kisegítő munkában vesznek részt. Megoldott most már a tsz-ben a nők rendszeres foglalkoztatása. Megváltozott a munka jellege, az asszonyok nagyobb részé szakmunkát végez. Ezt segítette az is, hogy 1974-ben hatvanat betanított munkássá képeztek és 74—75-ben húszán szakmunkás- képző tanfolyamon vettek részt. A tanfolyamok költségeit a szövetkezet fedezte. Közép- és felsőfokú oktatásban jelenleg heten vesznek részt. Elhatározása a tsz vezetőségének, hogy a szakmai hozzáértés bővítése érdekében a baromfitelepen dolgozók részére is szerveznek szakmunkásképző tanfolyamot. Az elnök ezután elmondta, hogy a tsz-ben a szociális juttatások mértéke megegyezik az ipari munkásokéval. Nevezetesen, biztosítják a kisgyermekes anyák szabadságát, a kéthetenkénti szabad szombatot, adnak munkaruhát, bevezették az étkeztetést. A TANÁCSKOZÁSON tizenöten szólaltak fel. Elhangzott többek közt, hogy nem minden üzemrészben nyert még polgárjogot a munkahelyi, demokrácia. Az egyik felszólaló azt kérte a vezetőség tagjaitól, hogy a tagság véleményét jobban fejtsék ki a vezetőségi üléseken. Volt, aki azt állapította meg, hogy a kertészetben nem jó a munkahelyi légkör. Ugyanakkor azt is kérte, hogy jobban tájékoztassák I a középszintű vezetőket. A párfc- I szervezet vezetősége figyelmébe I ajánlották, hogy még jobban kísérje figyélemmel a nődolgozók helyzetét. Van olyan gond, hogy a nyugdíj előtt álló, egészségileg megrokkant dolgozó nők rendszeres foglalkoztatása még nem megoldott. Az egyik asszony arra hívta fel a figyelmet, hogy a szemszárítóban nincsen hol öltözködniük. Elhangzott olyan észrevétel is, hogy a lucemalisztüzemben keveset törődnek a szocialista brigádmozgalommal. Amiatt pedig sok kár éri a gazdaság dolgozóit, ha nem becsülik egymás munkáját. Mint ahogyan a hanyagságból is kár származik. Nevezetesen a kertészetben sok kiesés volt az elégtelen permetezés miatt A hanyagság miatt fagyott szét a műhelyben az épülő vízvezeték. Volt, aki a kertészetben a munkahelyek kialakítását sürgette, mint mondta: értékes a szaporítóanyag, de az embernél nincs nagyobb érték. Ebben a szellemben beszélt az is, aki szerint a baromfitelep munkahelyei nagyon porosak, ezt valamiképpen csökkenteni kellene. Egy felszólaló pedig a baromfitelep automatáinak a felújítását tartotta szükségesnek. Az is elhangzott a tanácskozáson, ho^y a tanyai lakosokat a távolsági buszok nem veszik fel, emiatt nehéz bejutni a városba. Kérik a Volánt, segítsen ebben. Valamint arról is szó esett, hogy a tanyai asszonyok közül többen elvégeznék a 7—8 általánost, csak jobban meg kellene szervezni. A NŐK PARLAMENTJE végül felhívta a Hazafias Népfront városi bizottságát, a Körösök Vidéke Tsz-Szövetségét, segítsék elő minden mezőgazdasági üzemben a nők parlamentjének az összehívását, mivel nagyon jó fórum arra, hogy a dolgozó nők konkrét helyi problémáit meg tudják tárgyalni és a párt-, a gazdaságvezetők érdemben, tudnak így intézkedni. (Csere!) ••••••■■■•••••■■«■■«aaMa»Baaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa!BMaaaaaBMaa%aaa.Maat.„aaaaa,aj[aaaaaaaat4taa9eaa-aaé9a9aaMiaaailaa999aa999aaa99aai999C Interjú a korszerű közoktatásról A nagy kör: gyermek, pedagógus, Állandóan változó világunkban ma már a régi, hosszú időn keresztül ugyanazt nyújtó iskola elképzelhetetlen. Hazánkban az általános iskolai oktatás alapozó jellegű, az ott folyó oktató, nevelő munka egy életre ad út- ravalót. pe egyformán él-e vele mindenki? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Hars Györgyné megyei általános iskolai tanulmányi felügyelővel. — Az általános iskolai oktatás célja kettős: módot adni az általános műveltség alapjainak megszerzésére és felkészíteni a tanulókat a középfokú oktatásra. Mindkettőhöz a 8 osztály eredményes elvégzése szükséges. Mi a helyzet megyénkben ezen a területen? — Mostanában fejeztük be a tankötelezettségi törvény végrehajtásának vizsgálatát. Megállapítottuk, hogy az 1973/74. tanév végén a 8. osztályt eredményesen elvégzett tanulók száma 5 375 volt. Ez a korábbi osztályok 83,3 százaléka. Ennél az országos adat 2 százalékkal rosszabb. Azonban nem lehetünk elégedettek, mert a többi megyével összehasonlítva, ez a hetedik hely. — A nyolc év ideje alatt íefckörnyezet lönböző okok miatt a tanulók egy része tanévet veszít. Például megbukik. Mások nehezen birkóznak meg a feladattal. A szülők szeretnének segíteni gyermeküknek, de már voltak, akik tíz-tizenöt évvel ezelőtt is alig tudtak. Ma meg már egyesek szinte félnek, ha iskolába kerül a gyerek. Mi ennek az oka? — A megnövekedett követelmény az, amivel a szülők nem, vagy nehezen tartanak lépést. Pedig sók segítséget kaphatnának. Hiszen már az óvoda előkészít az Iskolára, az a gyermek pedig, aki valamilyen okból nem járt óvodába, iskolaelőkészítésben vehet részt. Szeretnénk, ha a szülők maradéktalanul élnének ezzel a lehetőséggel, mert nagyban megköny- nyítik vele a gyermek és maguk dolgát. Az első osztályos nevelők már a tanítás előtt felkeresik a szülőket, szülői értekezletét is tartanak, ahol megbeszélik az oktatási és. nevelési kérdéseket. Még olyan is van, hogy egy számtan órát bemutatnak a szülőknek ás közben megmagyarázzák, hogyan és miben segíthetnek a gyermeknek. — Mondjuk, ez elegendő ahhoz, hogy eredményesen tanuljanak együtt ,a gyermekükkel. De helyes-e? Nem veszi-e el, illetve nem akadályozza-e a szükséges önállóság megszerzését a tanulásban? Hiszen ha az önálló tanulást nem tanítjuk meg idejekorán, később megbosszulja magát. — Segítség alatt semmi esetre sem azt értjük, hogy a szülő üljön a gyermeke mellett és tanuljon vele, vagy állandóan magyarázzon neki. A legtöbbet akkor teszi, ha nyugodt körülményeket biztosít a tanuláshoz és ellenőrzi gyermekét. Fontos még, hogy az iskolai eseményeket mód legyen otthon megbeszélni, mert ezáltal a szülő naponta megismeri és folyamatában tudja követni az oktatást. Az iskola is a gyermek önállóságára törekszik és ezzel kell összhangban lenni az otthóni számonkérésnek. — Az előbb arról beszéltünk, hogy megnövekedtek a követelmények. Miben mutatkozik mert ez. mi a különbség a mostani általános iskolai oktatás és a régebbi között? — Elsősorban a gondolkodva tanulás. És tulajdonképpen semmi más. Míg ezelőtt a tankönyv anyagának a tökéletes visszaadása volt a fő cél, most a gondolkodás, a helyes érvelés, az összefüggések keresése és felismerésé. az életre való minél jobb felkészítés. Lényégében a gyerekek azt tanulják, amit azelőtt, csak másképpen, mert módszerében más a tanítás. — Az emberekben mégis kezd kialakulni egy olyan felfogás.,