Békés Megyei Népújság, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-07 / 287. szám
Pirer Gyula Orosháza ’vnvw-upwjjpK Tükörkép Bónus István Az árokparton játszik egy gyerek, Huncut tüzek égnek nagy szemében, Fű-asztagot rak önfeledt mosollyal, Mint én, egy régi elsárgult képen. Boldog mikor vessző-lovon vágtat, Ha sárkánnyal fut s ránevet az ég... El-elnézem . gondbarázdás felnőtt S úgy érzem, mintha véle játszanék. Mikor szivét csöpp bánat felhőzt, Hallgat s csupán magában kesereg. — Valamikor én is így könnyeztem, Én az a régi, játékos gyerek, Ki eltűnt, mint halk tücsökszó tűnik, Ha tépdesi az ősz a lombokat... De ha keresném, megtalálnám még: Valahol lelkem lim-lomja alatt... Fák Tervekkel, vággyal telve a nyárfa, Agkarjait felhők felé tárja: Vágyódik magasba, tiszta fénybe S kidöntik, mire odáig érne, — • * ■ • Tüskés akácnak komor a lombja, Illatfelhőit hiába ontja; Hömpölyög, száll, úszik és haldokol, Megfojtja szürke, sűrű esti por... Karola Katona Judit ügy tudom, meghalt Karola. Gyerekslepp csúfolta, ha látta. Pirosra kente sarkait, így rótt utcákat hadonászva tollas kalapban a bolond. Házakhoz járt foltozni néha fillérekért, ahol nagyon kellett foltra-folt, rongyba cérna. Kővel dobálták rossz fiúk, csúnyákat mondtak Karoláról. Még látom miként gombolyít kifésült kóclabdát hajából. Ott ül nyarak zöld árkain, belemotyog tavaszba, őszbe. Emlékeimben látom: ölt, §eiioz, sorsom vásznára dőlve„ KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Harminc év magyar irodalma F elszabadulásunk 30. évfordulóját a magyar könyvkiadás jelentős művek megjelentetésével ünnepelte. Az antológiák, történelmi és irodalmi kiadványok sokaságából jelen alkalommal egy nagy jelentőségű könyvsorozatra szeretnénk a figyelmet ráirányítani. A Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó közös vállalkozása keretében a felszabadulás óta eltelt 30 év szépirodalmának legjelentősebb alkotásai kerülnek újra kiadásra Illés Endre és Kardos György gondozásában. A 100 kötetre tervezett sorozat első tíz-tizenkét kötete már el is jutott az olvasók kezébe. A művek többsége — főleg olvasmány! alapon — már régi ismerősünk, de olyanok is akadnak közöttük, amelyekkel a televízió jóvoltából színházi közvetítések vagy filmalkotások formájában ismerkedtünk meg. Együttvéve az 5-6 évre tervezett 100 kötetes sorozat értékes része lehet minden magyar ember könyvtárának. A megjelent kötetek közül több is foglalkozik a felszabadulással kapcsolatos eseményekkel. Ma már történelem az, ami Darvas Józsefváros az ingoványon, Karinthy Ferenc Budapesti tavasz, Illés Béla Honfoglalás című műve megírásakor a jelen, a kézzelfogható valóság volt. Nem mindenki előtt ismert azonban, hogy a felszabadulásnak milyen sok krónikása volt. Erről győz meg bennünket a sorozat első két kötete: Magyar írók tanúságtétele (1944—45) és A hajnal színei (Magyar költők tanúságtétele). Az első kötet négy próza- író munkáját hozza 1944— 45-ből. Közülük legismertebb a már előbb említett Darvas-mű: Város az ingoványon. Írója még „pincében, pislogó gyertyafény mellett kezdte róni a sorokat”. Előszavában azt írja könyvéről: „Ez nem regény, nem riport, nem napló, nem is történelmi dokumentum”. Ez volt az első könyv, amely a felszabadulás utáni könyvnapon megjelent az ellenforradalmi rendszer bírálataként, s a jövő reményét élesztve az emberekben. A kötetben megjelent Déry Tibor Alvilági játékok és Kassák Lajos Kis könyv haldoklásunk emlékére című műve, amelyek a háború utolsó hónapjainak eseményeit keltették életre. Nagy Lajos Pincenaplója a legnehezebb időkről, a pincében töltött hetekről szól napló- szerűen, az óvóhelyek hangulatát idézve. Nem sorolhatjuk fel még név szerint sem azt a 48 költőt, akik A hajnal színe című kötet bizonysága szerint kifejezték a háború és fasizmus iránti gyűlöletüket, és a jövő szép hajnalának felvirradásán munkálkodtak. Radnóti Miklós Hetedik eclogájától Kassák Lajos Ódájáig ível a költemények sora, A felszabadulás történelmi jelentőségét azonban — bármily értékesek is a fentebb ismertetett tanúságtételek — néhány nagyobb terjedelmű regény mutatta be igazán. A falu, a parasztság felszabadulásának költői szépségű történetét Szabó Pál írta meg Az Isten malmai című regényében. Karinthy Ferenc Budapesti tavaszának cselekménye 1944 karácsonyán, a főváros körülzárásával indul és Pintér Zoltánnak, a fiatal tudósjelöltnek tétovázásával, útkeresésével folytatódik, majd a szerelemben és az önként vállalt harcban való magára találásában teljesedik ki. Illés Béla Honfoglalás című trilógiába beolvasztotta korábbi művei egyes mozzanatait, s a szovjet hadsereg hőstetteit és a főváros felszabadítását ábrázolja az első magyar kormány megalakulásáig a szabad hazában. A felszabadulás történelmi jelentősége mellett az eddig megjelent kötetek fő mondanivalója a kommunista helytállás: hűség a párthoz, hűség a néphez. Első helyre kívánkozik ezek közül a művek közül Gyur- kó László: Lenin, Október című könyve. A proletár- forradalom vezérének, minden kommunista példaképének történelemformáló személyiségét, az embert és a forradalmat idézte fel az író könyvében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50 éves évfordulója alkalmából, 1967-ben. A kommunista helytállás a témája Mesterházi Lajos: Férfikor című regényének is, amelynek dramatizált változatát a Csokonai Színház előadásából ismerjük. Egy forradalmár életútját, 50 év eseményeit íveli át a regény cselekménye. A megpróbáltatások hosszú során keresztül való helytállást példázza a közelmúltban elhunyt Lengyel József életművéből készült válogatás; Elejétől végig. A kötet címe az író életútjának jelképe: ő maga is az emberi helytállás hőse volt egész életében. A Visegrádi utca című történelmi riportázs az egyik legjelentősebb könyv a magyar forradalmi munkásmozgalom reális megismerése szempontjából. Csak azt írta le benne, amit maga látott, átélt és a mozgalom szempontjából fontosnak tartott. Sánta Ferenc két kisregénye is a néphez való hűség kérdését állítja középpontba. A filmre is sikerrel feldolgozott Húsz óra cselekményébe húsz év történetét sűrítette bele. Az áruló négy főszereplőjén keresztül azt bizonyítja, hogy az igazság annak az oldalán van, aki őszintén a népet szolgálja. A kötet terjedelme egyébként megengedte volna, hogy Sánta novellatermésének legjavából is kerüljön bele egynéhány. A magyar novellaírás legjobb hagyományait foly- tatja Illés Endre kötete: örvények között. Személyes és családi élményeit dolgozta fel írásai egy részében, amelyek között vannak Mikszáthra emlékeztető hangvételűek (Skár- lát, Kettős kör), de olyanok is, amelyek előremutatnak a modern novella irányában (A látogatás, Ostya nélkül). Jellemző novellaművészetére az európai kultúra jelenléte és hatása (Olasz képeskönyv, Francia képeskönyv). A felszabadulás utáni drámairodalmat Illyés Gyu_ la négy drámája képviseli ez idő szerint a sorozatban, nagyon színvonalasan. A Fáklyaláng Kossuth Lajosa a bukás fölé magasodó forradalmi hűséget jelképezi. A Kegyenc nem átköltése Teleki László múlt századi drámájának, hanem új mű, amelyben az író a személyi kultusz embertelenségével és önkényességével számolt le. A Tiszták az albigensek, egy elpusztult nép drámája, amely századokkal megelőzte korát. A Testvérek" a legnagyobb paraszti forradalom hevét tápláló testvéri szeretet erejét mutatja meg. Ebből a vázlatos ismertetésből is kitűnik, hogy a 30 év nem csupán egy a sok könyvsorozat közül, hanem felidézése a korunknak, a XX. század nagy történelemformáló eseményeinek, s benne népünk, a magunk életének. Ügy is mondhatnánk, hogy korunk enciklopédiája ez a nagy vállalkozás, amelynek következő köteteit fokozott érdeklődéssel várjuk. Kovács Antal ösztönző avagy a csacsi mechanizmusa Gondolom, mindnyájan ismerjük a következő figurát: baktat a csacsi az úton, s egy hosszú póznára kötve, ott lóg előtte a szénacsomó. Gubbaszt a hátán a juhász kezében egy célszerű kampósbottal. A csacsi persze szaporázza a lépést, mert a kívánatos széna ott hintázik előtte, elérhetőnek látszó távolságban. És az igazság az, hogy a csacsi ilyen-olyan időközökben el is nyeri a szénát; máskülönben előbb- utóbb összecsuklana a gazdája alatt. Nemcsak ezért szapórázzá, persze; nemcsak a széna miatt. Tapasztalta már, hogy ha nem szaporázza eléggé vagy megcsökönyö- södik, akkor a gazdája hátulról biztatja, a kampósbottal, a tomporán. Egyszóval: szaporáznia kell, ez a törvény. Elölről a kellemességek, hátulról a kellemetlenségek egyaránt erre késztetik. Csacsija válogatja, melyik ösztönzőnek jut fontosabb szerep a szaporázás- ban. Ámbár a csacsik gazdái sem egyformák: ki az elülső, ki a hátulsó ösztönzőre bízza a főszerepet. Igazán nem akarom sérteni az olvasót a primitív példázattal. Mint látni fogják, éppenséggel nem arról van szó, amire gondolnak. Emlékezhetnek rá az idősebbek, hogyan jutalmazta például a bibliai úr az olyan igyekvő szolgát, aki, az ő távollétében is szorgoskodva, jól sáfárkodott a rábízott talentumokkal „Jól vagyon, jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután, menj bé a te uradnak örömébe.. — Pozitív ösztönző. És hogyan foglalt állást a „gonosz és rest” szolga ügyében a bibliai úr, azaz: milyen határozattal zárult egy korabeli fegyelmi. „A haszontalan szolgát” — aki, mint tudjuk, gazdája távollétében nemigen törte magát szorgoskodásokon — „... vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogaknak csikorgatása”. — Működött tehát a negatív ösztönző is. S végigpásztázhatnánk a történelmet, minden korban, és minden sarkán a világnak valami hasonló következtetéshez jutnánk el; soha el nem avuló törvénye volt a társadalomban élő embernek a szorgoskodás. Ki élőiről — vágyai, kívánságai felől kapta hozzá az erősebb ösztönzést, ki pedig hátulról inkább, érzékenyebb részein. Igaz, sőt nagyon is igaz; elődeink között sem szorgoskodott mindenki. S leginkább épp azok nem szakították az istrángot, akiket a korabeli negatív ösztönzők nem érhettek utói; a korbács, a deres, az éhség, a munkanélküliség. S egyáltalán: az a példabeli kampósbot, melytől lészen „sírás és fogaknak csikorgatása”. Vagy elég hatalmasak voltak, vagy elég gazdagok, ha meglehettek szorgoskodás nélkül, s — ezzel egyidejűleg — fogcsikorgatás nélkül is. De nem vitás, hogy a köznép vastörvénye a szorgoskodás volt; mindkét irányból erre kapta a — hol taszító — hol vonzó — ösztönzéseket. De hogy vagyunk ezzel a vastörvénnyel — ma? És hogyan leszünk vele holnap? Érthető, és csakis helyeselhető, ha a szocializmus nem kívánja. továbbfűzni történelmi csacsi-mechanizmus, a korbács-deres-éh- ség-munkanélküliség lánc- sorát, az embertelen kényszerösztönzéseket. Jó volna, bizony, ezt a szimbolikus kampósbotot végleg a történelmi szertárnak hagyományozni. Egyszóval: jó volna élni most már félelmek, sírások, fogcsikorga- tások nélküL Egyelőre nem megy. In-
