Békés Megyei Népújság, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-06 / 286. szám
Amin a lap az olvasó kezébe kerül A kollégium iurtMkmlk: art harSljös » faolaaps äaupto»? SaerkesztőségS értekedet. A főszerkesztő hosszú tanácskozóasztalánál ülnek a redakció kollégiumának tagjai, rovatvezetők, olvasó, és tördelőszerkesztők, a főszerkesztő-helyettes. A főszerkesztő áll. Téma: a reggeli lapindítás. A kollégium dönti el legtöbb esetben (azért fogalmazok így, mert néha az élet, a friss, előre nem várt események közbeszólnak), hogy mi kerüljön a holnapi lapba, majd a következő számok oldalaiba. A rovatvezetők sorolják a megtervezett gerincanyagokat s az aznapi megyei eseményt. Ez utóbbinak, természetesen az országossal együtt, zöld útja van. A vita néha elhúzódik, mert hát mindegyik újságíró a maga írásait tartja elsődlegesen közlendőnek. Dehát a lap tervezőinek figyelembe kell venniük sok mindent Rangsorolniuk kell az írásokat: jó arányokat kialakítani az oldalak összeállításánál a különféle témájú kéziratokból úgy, hogy lehetőleg ne a lényegtelenebb cikkek legyenek a hosszabbak, aztán illusztrációk is kerüljenek az oldalakra stfa. Ma nincs különösebb vita. Csupán egyetlen új téma kerül az asztalra, amire a „főnök” hívja fel a figyelmet — Jön a sajtónap. össze kellene állítani egy kolumnát az újságkészítés műhelytitkaiból ... Három oldalról is meg lehetne közelíteni a témát... — és a főszerkesztő tömören sorolja gondolatait. Ennyi az instrukció. Valóban nem volna haszontalan jól bemutatni azt, hogy az újságíró élete nem fenékik tejfel. Nem sokan sejtik, milyen gonddal, felelősséggel, mennyi ideg- és szellemi erőfeszítéssel jár együtt amíg az általános feladatokat segíten- dően szinopszis lesz egy-egy témáról az újságíró noteszébe, s aztán feldolgozott cikk, riport, esetleg jegyzet, tudósítás. Sokan inkább úgy vélik, könnyű és szép munka a zsurnaliszta tevékenysége, hiszen közéleti rangja van. Szép, ez igaz, mint ahogy minden hivatás szép. De köny- nyűnek egyáltalán nem mondható. Valahogy éppen ennek a bemutatása lenne érdemes, egy „Hétvége” oldalban, ahogy javaslatként elhangzott. A rovatvezetők szétszélednek s mi ketten, olvasó- és tördelőszerkesztő, összedugjuk a fejünket: hogvan, miként „álljon elő” az oldal? — Az lenne a legegyszerűbb, ha egy riport születését rögzítenénk. — Helyes. Van rá három napunk a leadásig. Csináljuk meg a tükrét Hegyen a kolumnán négy kén. Ott kezdődjön, amikor az újságíró meginterjúvolja a riportalanyt. Futyuliból csak a háta látsszék és a jegyzete, ahogy körmöl bele. — Mi legyen a riport témája? — Mit javasolsz? — Valami aktuálisat... — Mondjuk: hogyan készül egy család az ünnepekre, az új évre. Mit visz magával az ó- ból ©cetera, ecetera... — Szokványos. — De meg lehet ügyesen is csinálni. 'Űj tálalásban. Bízzuk Stotyulira. „. — Gondolod? Jó... Te beszélj vele, én meg a fotósnak szólok... Már másnap délelőtt Fütyült, az ifjú Titán lelkendezve hozza az anyagot Szellősnek tűnik. — Itt van. öt kilót fogytam, míg készen lett. Hajnaltól kajtattam a megfelelő alany után. Az egyik nem volt otthon, azt mondták a szomszédok, cukrot vásárolni ment, a másik nem akart nyilatkozni, végül a harmadikkal sikerült — Na, csiba! Hadd olvassam ... Hm ... Kisöreg. Ez a család igazán ilyen gondtalanul vonul hetvenhatba, vagy csak te rózsaszínezted így? — Hát... beszéltek a gondjaikról is, de minek húzzam? Hosszú lett volna a riport... — Mindegy. Itt van, fogd és Írd bele a gondokat is, hogy hitelesebb legyen... — Na-, jó... egy éra múlva itt vagyok. Bejön a főnökhelyettes. — Na, készül az oldal? Elmondjuk neki. Már kész az első írás, illetve félig kész. Mottója: Amíg egy riport elkészül... — Miért egy riport? Hát nem a lapról van szó? — Igen, de mint cseppben a tenger... — próbáljuk védeni tervünket, ám ő átveszi a szót — A Sajtó Napja lesz. Szerintem nemcsak az újságírók csinálják a lapot, meg a riportalanyok. A nyomdáról, a lap készítéséről is szólni kell, meg az expediálásról, (egyik expeditor éppen most kapott jutalmat, kitüntetést), sőt, arról is, hogy miként jut el a lap az olvasókhoz. Egy ilyen komplex összeállítás mondana a legtöbbet, fis ne a Hétvégébe csináljátok, oda van elég anyag ... .... Kénytelenek vagyunk belátni, hogy mindez igaz. De már csak két napunk van. Sajnos, mi nem tolhatjuk ki a határidőket, mint más szakmában teszik, mert akkor aznap nem jelenne meg az újság. A leadás közelsége idegesítővé tesz, rombolja szürkeagy-állományun- kat. Ingerlékenyek vagyunk, de többnyire lenyeljük idegességünket és jó pofát vágunk. — Na, pajtás! Kezdhetjük élőiről. Mindegy. Fújjuk le Fu- tyulit. Ne írja át, tegye el jövőre. — Te — mondja kollegám. — Mi lenne, ha éppen azt írnánk meg, hogy miként született ez az oldal?! — Nem rossz ötlet. — ... Megbeszélésétől, az első nekirugaszkodáig, aztán megint elölről. — Nagyon jó. Van rá két napunk. Rengeteg idő! De most már nem hagyunk senkit beleszólni ... — Jó. — Új terv. Legyen négy kép. Első egy reggeli megbeszélésről. Második, mondjuk az oldal szedését mutatná, harmadik a rotációs és expediálás! munkát, negyedik pedig egy biciklis kézbesítő nőt, amint hajnalonta hordja ki az újságot. — Rendben. Én megírom a szöveget, az oldal születésének a történetét, a nyomdai témát, bezárólag a kézbesítéssel, te pedig megbeszéled a fotóssal a feladatokat és betördeled az oldalt. ... Egyszóval... sok minden történik, amíg egy témából nyomtatott szöveg lesz, amit a szerkesztés felelősséggel vállal, mert úgy érzi, az a bizonyos írás így, vagy úgy hozzájárul társadalmi, politikai, kulturális, vagy gazdasági feladataink megvalósulásához. S ha másnap reggel az újságíró is kezébe veszi a lapot, elégedett a hasznos írások láttán. Néha pedig bosz- szús, ha egy kollega, vagy saját maga valamit „elszúrt” pontatlanságból,felületességbői. Bár mi is tévedhetünk, hiszen emberek vagyunk, de a mi téveszok, hogy a lap, s benne a mi oldalunk, az utcára kerüljön. A le- (nyomdába) adott kéziratot a metőr (nyomdai tördelő) elosztja a gépszedők között, akik aztán ólomba öntik a sorokat, az újságírók vallomásait. A kéziratok „bemérve” kerülnek ugyan a nyomdába, mint ez az oldal is,' de amikor „kihűlnek” az ólomhasábok és a hajóra kerülnek, hogy a róluk készült kefelevonatokon a korrektorok ellenőrizni tudják a szedés minőségét, addig sok idő telik el. Egy szedő naponta átlagosan ezer sort képes ólomba Petitből szedje, Sanyi bácsi? — a metőr kiadja a kéziratot désűnk naponta 50 ezer példányban leírt dokumentum marad és ez is nagy felelősséget ró ránk. Annál inkább, mert az olvasó a bakikért az egész lapot hibáztatja. Ebben némi igazság rejtőzik is, hiszen az újságcsinálás csapatmunka. Készítésében éppen olyan nélkülözhetetlen a szerkesztőség kollektív helytállása, bölcsessége, mint a nyomda dolgozóinak együttes, felelősségteljes munkája. Nézzük, mi van a nyomdában? Igaz ugyan, hogy az első, ha- hazánkban nyomtatott sajtóterméket, a Budai Krónikát Hess András, latin nyelven, több, mint ötszáz évvel ezelőtt adta ki, s az első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó Rát Mátyás szerkesztésében csaknem kétszáz éve jelent meg, és azóta óriásit fejlődött a nyomdaipar, mégis majdhögy azt kell mondanunk: a mi kis lapnyomdánk harminc esztendős fennállása óta alig-alig változott. 1949-től kezdték felváltani a régi Tipo-gépeget a mostani Li- notype-gépek, amelyeket azonban már, mint kiselejtezett masinákat vettek át a „fejlettebb” nyomdáktól. Koruk 40—50 év között mozog. Mindezek dacára, s ez nyomdászaink dicséretére legyen mondva (!), ebben az erősen hiányos felszereltségű laprészlegben nem egyszer szereztek az újság tipográfiai kivitelezésével harmadik és második helyet, sőt egy esetben első helyezést „A legszebb vidéki napilap” címéért folyó versenyben. Erről oklevelek tanúskodnak. De nem is erről akarunk tulajdonképpen szelni, hiszen a jövő biztató. Nyomdánk rekonstrukciója, ha zötyögősen is, de folyamatban van. Inkább arról, mit tesznek a nyomdáőnteni, másszóval 45 ezerszer üti le a billentyűket, de tekintve a már tíz esztendeje „nullára írt” régi gépeket, ebben a szedésben bizony sok a hiba. Egy betűcsere miatt aztán az egész sort újra kell szedni. A sok hiba persze nem növeli a termelékenységet, hanem inkább az idegeskedést, hogy már „slusz van, s még mindig nincs meg a korrektúra”. Közben a címszedők az írás fő- és alcímeit szedik le. A fontosabb cikkeknél, mint például ennél az oldalnál is külön megbeszéljük a metőrrel, hogy milyen típust és milyen nagyság- rendű címbetűt képzelünk az írások fölé. Am ezt néha megváltoztatja á riport, cikk stb. terjedelme. Ennek az oldalnak például eredetileg háromcicerós bodonit írtunk s hogy nem az lett, hanem ... reform az abból adódott, hogy még húzni is kellett az írásból, olyan hosszúra sikerült., A négy képből is ezért lett három. Ügy van ez, hogy a szerkesztő elképzel, a nyomda meg ennél jobban kivitelezi. A felszabadulás utáni első igazgató figyelmeztette eképpen a nyomda régi garnitúráját: „Az újságíró nyomdai dolgokban lehet balkezes, a nyomdász soha!” Kész az első korrektúra. A szedő újra önti a hibás sorokat, most már jól, s a „sorcserék” utáp a hasábok, tükör szerint a kolumnára kferülnek. A tükör ott van a metőr előtt, ám nem minden esetben pontos a számítás. — Ebből az írásból húsz sort kell húzni __— közli a metőr. M intha a szívem vérezne, mert éppen én írtam. De muszáj húzni Hátha jobb lesz tőle. S van egy régi újságíró igazság is, hogy ami kimarad az anya-, gokból, abból nem lesz sajtóper, meg vita. Végre összeállt az oldal Ügyes kezek adjusztálták, rakták stégekre a kliséket s a szuper revízióban sorról-sorra elolvasva minden anyagot, újra ellenőrzik a korrektorok, hogy valóban nem maradt-e hiba a présre váró oldalban. (Akármilyen jó az ellenőrzés, mindig akad sajtóhiba). A szuperoldalt, ami már az öntőbe megy. az ügyeletes tördelőszerkesztő is ellenőrzi (ennek ellenére is akadnak bakik!). Remélem azért ebben az oldalban nem. Az oldal tehát elhagyja a szedőtermet s előkészítik a nyomásra. Előbb matricát készítenek belőle, aztán ólomlemezekbe öntik, hogy rá tudják szerelni a rotációs gépre. A rotósok munkájától függ, hogy milyen lesz a lap olvashatósága, a nyomás minősége. (Persze egy rosss képből ők sem tudnak jót varázsolni). Végül dübörögve elindul az „emeletes” rotációs, s óránként kilencezres fordulattal ontja a kinyomott lapot* benne az oldalunkat. Ahogy sorol le a gépről, veszik kezelésbe az expeditőrök. Mázsás csomagokba rakják: ez megy Orosházára, az Gyulára, Szarvasra, Békésre s a megye csaknem nyolcvan településébe rendre elszortirozzák azt a 45 ezer példányt, amely ma elhagyja a nyomdát. Már hajnalban itt van a zsákokért a postai kocsi, s viszi azokat a vonatok indulása szerint az állomásra. Békéscsabán még sötét vasai mikor már az utcákon bicikliznek a lapkihordók. Fáradságot nem ismerve „taposnak” azért, hogy az előfizetők minél hamarabb kézhez kaphassák a lapot, Varga Rozália lapkihordó már kora reggel úton van, hogy as olvasók minél hamarább megkaphassák az újságot (Fotó: Demény) amelyből ezúttal, éppen ezen az oldalon, azt is megtudhatják: milyen sok minden történik addig, amíg egy riport az olvasók kezébe kerül. Varga DezsC
