Békés Megyei Népújság, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-30 / 304. szám
Gyomai vélemények Cipőipari szakközépiskolások a tanulásról és sok egyébről — Jó napot kívánok! Kit tetszik keresni? — fogadja a belé. pő idegent a diák-kapus a gyomai Kiss Lajos Gimnázium és Cipőipari Szakközépiskolában. Megyünk fel a széles lépcsőn az emeletre, az igazgatói iroda felé. A kapus-diáklány kopogtat, kitárja az ajtót: — Tóni bácsit keresik... *** Még egy fél tanév van hátra, és ismét egy évfolyam elhagyja az iskolát. A gyomai középiskolából egy osztály az érettségi mellé szakmunkás-bizonyítványt is kap. A cipőipari szak- középiskola végzősei. A tanulás első 12 éve tehát lezárul életükben, a kérdés: hogyan, merre tovább? — A Könnyűipari Főiskola cipőipari szakára adtam be én is a jelentkezésemet. Annyit már hallottam, hogy nekünk, szakközépeseknek előnyünk van abban, hogy a szakmai tárgyakat itt igen szigorúan vették... — Én szeretnék hazamenni Medgyesegyházára. A BÖRTEX szívesen fogadja a fiatalokat... — Minden héten egy napot az Endrődi Cipész Szövetkezetben, bázisüzemünkben töltünk gyakorlaton. A néhány évvel ezelőtt végzett fiatalok mondták el, hogy a szakközépben valóban mindent meg lehet tanulni, ami a szakmához szükséges. Megkapjuk az alapot, a „tovább” már rajtunk múlik. Néhány hónap, fél év múlva a diákokból ifjú szakmunkások lesznek. Gondjaik, terveik a munkások, a többi dolgozó gondjaihoz, terveihez lesznek hasonlóak. Mégis: hogy a fiatalok „valódi” dolgozókká válhassanak, sokat kell azért még tanulniuk Olyan „tantárgyakat”, amelyekről nem készült tankönyv. Az egyik ilyen az üzemi demokrácia, amelynek iskolai megfelelőjét már ismerik a diákok. Mit is jelent tehát: iskolai demokratizmus? Fekete Éva, a KISZ-szervezet titkára: — Az iskolai demokratizmus fóruma elsősorban a diákparlament. A tavalyi igen jól sikerült. Persze, akkor még jobb lett volna, ha a tanulók el merik mondani problémáikat... Ök jobban érzik és tudják, mint mi, páran, az ifjúsági vezetők. Csak néhány témáról kérdeztek ... — A legizgalmasabb a tanárdiák viszony. A mi iskolánkban a tanárok zöme nemcsak leadja az órát és aztán vége. Persze vannak néhányan, akik nem érdeklődnek tovább... — Az iskolai demokratizmus hétköznapjaihoz a legmegfelelőbb formának a vertikális rendszerű KISZ-alapszervezetek bizonyultak. Itt lehetőség van arra is, hogy magunk között beszélhessük meg dolgainkat. Itt különböző korosztályok, elsős, másodikos, harmadikos és negyedikes tanulók, gimnazisták és szakközepesek vannak együtt. Tehát majdnem ugyanúgy, mint ahogyan az üzemi, vállalati KlSZ-alapszervezetek- ben van: az idősebbek segítik a fiatalabbakat. Egy-egy alapszervezet örök életű, hiszen nem szűnik meg azzal, ha az osztály leérettségizett. Akik elmennek, tovább adják mozgalmi tapasztalataikat. S nem utolsósorban az önképzésre is lehetőség van. Élünk ezzel; — Egy iskolában szerintem akkor jó a légkör, ha a tanárok és a diákok mindig és mindenben segítik egymást. Együttműködés? Igen, az! Avramucz Margit, a szakközépiskola III. évfolyamos tanulója: — Szakoktatóink nagy része fiatal. Emlékeznek még arra, amikor ők voltak diákok. De az idősebb pedagógusok óráit is szeretjük. Ha valami problémánk van, nem kell felmenni az igazgatói irodába. Tóni bácsi szinte mindig köztünk van. Tóni bácsi, azaz Fekete Antal, az iskola igazgatója: — Havi rendszerességgel úgynevezett iskolagyűléseket tartunk. Az osztály-diákbizottságok, a KISZ-szervezet, a tanárok javaslatai, elbírálásai alapján a legsúlyosabb fegyelmi vétségek elkövetőit itt vonjuk felelősségre. De: minden dicséret, elismerő szó is itt hangzik el. Az igazgatói irodában valóban nem kell „raportra” jelentkezni. A bizalom csak akkor lehet kölcsönös, ha mindent nyíltan cselekszünk. — Az iskola általános vezetése megosztott. Néhány példa erre: az őszi munkák során az osztályokat kísérő tanárokat a diákok maguk választhatták meg. Ugyancsak a KlSZ-alap- szervezeteket patronáló tanárokat is a tanulók kérik fel. És természetesen: félévenként a tantestületi értekezleteken megkérdezzük egymást, ki hogyan látta el feladatát. És még egy: a patronáló tanár a KISZ-tag- gyűléseken meghívott, tehát tanácsadó résztvevő. Csak akkor vannak jelen, ha a diákok meghívják őket. — Lehet, hogy a felsorolt példák kis ügyeknek tűnnek. Mégis azt hiszem, ezeken a „kis ügyeken” igen sok múlik. A tanárnak és a diáknak partnernek kell lennie mindenkor. Sohasem szabad azonban elfelejteni, hogy a felnőtt, tapasztalt tanár és fiatal, 14—18 éves diák kapcsolatáról van szó. A tanárok csak akkor várhatják el azt, hogy tiszteljék őket, ha előbb megszerzik a tisztelet alapjait. S mindezt a kezünk alá adott nemzedékek nevelése érdekében kell így tennünk... N. L. Mentesítő buszok, vonatok szilveszterre és újévre Féja Géza: Vasárnap indította a karácsonyi utolsó mentesítő járatokat a közlekedés, amelv már az újabb feladatra, a szilveszteri és az újévi forgalom zavartalan lebonyolítására készül. Ezúttal azonban — bár további tízezrekkel számolnak — kisebb az igény. A vasút csak egyharmadát indítja a karácsonyi mentesítő vonatoknak. Szilveszterkor 13. újév napián, már a visszautazásokkal is számolva. 28 kisegítő szerelvény közlekedik. A munkások. az építőipari dolgozók és a téli szünet végeztével a diákok visszaszállítására január 4- én megerősítik a menetrend szerint közlekedő vonatokat, s ezen a napon jönnek vissza a hétvégi munkásvonatok is. A Volán is csupán 40 ezer többletuta^sal számol, zavartalan elszállításukra országszerte 800 másodjáratot közlekedtet. Az Engels téri pályaudvaron viszont változatlanul a karácsonyi csúcshoz hasonló, nagv forgalmat várnák. Ezért a járatok érkezésére, s a kocsik felkészítésére szilveszterkor és újévkor is fenntartják a Szent István téri pótnályaudvart. Az autóbusz-közlekedés a vasúthoz hasonlóan megerősíti járatait, szükség esetén kisegítő kocsikat is indít vasárnap. (MTI) A tárgyalóteremből Segédmotorkerékpárt lopott Török Sándor, Békéscsaba, Kisrét, Tanya 50. szám alatti lakos lopás miatt került a vádlottak padjára. A 26 éves fiatalember keresetének nagy részét italra költötte. Vagyon elleni bűncselekménv miatt már egy ízben felelősségre vonta a bíróság. Büntetésének letöltése után azonban nem változtatott életmódján. Augusztus 27-én Békéscsabán, a Bocskai utcában levő vendéglőben szórakozott, majd az esti 4 BÉKis WJ5. DECEMBER 30. 1 órákban ittasan felült a közel- : ben lévő Babetta márkájú segéd-; motorkerékpárra, s a lakására : indult vele. A Békési úton a ■ rendőrség igazoltatta, s vérvé- > telre előállította. Ekkor derült ■ ki, hogy a segédmotorkerékpárt ! ellopta. A békéscsabai Városi Bíróság ■ Török Sándort visszaesőként el- ; követett lopás bűntette és köz- : lekedési vétség miatt halmazati : büntetésül 6 hónap szabadság- ; vesztésre ítélte. Mellékbüntetés- • ként egy évre eltiltotta a köz- j ügyek gyakorlásától, s ezenkí- : vül kényszerelvonó kezelésre ; is kötelezte. A szabadságvesz- ; tést szigorított börtönben kell • letölteni. Az ítélet jogerős. ! Halott Az írónak mindent meg kell írnia, szenvedéseit is. Nyílt kérdés: szabad-é elhallgatnia, ha a sors rémregénybe kényszerítette? De joga van ahhoz is — midőn múltja fölé hajol —, hogy egyelőre azt írja meg, ami jégben s fagyban melengette, perzselő hőségben pedig híves borogatásul csitítgatta. 1945 tavaszán kerültem Csabára, s akkor még nem tudtam, hogy a hónapokból évek lesznek, az esztendők pedig évtizeddé fogóznak össze. Gyönyörű tavasz járt, virágzó fák mindenfelé, a lehullott szirmok még az utakra is vigaszt hintettek. Virultak a kertek, a Körös partján az út azt a hitet keltette, hogy paradicsomba vagy boldog otthonba vezet. A Perényi utcában, ahol lakást kaptam, az ifjú fák úgy emelkedtek a tisz- takég égbe, mintha nagy művész ceruzájából keltek volna életre. A ‘levegőben már éreztem a nagy puszta lélegzetét, a jó, száraz sivatagi zamatot, ez gyógyított meg. ha kór fenyegetett, s valószínűleg ennek a levegőnek életessége pótolta szűkös kenyeremet. Szép volt Békéscsaba nagyon, főként széles mellékutcáit szerettem, a járda mentén gyepszőnyeg húzódott, jókora borító kasok alatt apró jószág csipogott. Az ákác ontotta illatát, ám ez csupán szelíd előhírnök volt, akár a hársaké. Csabán az olajfák virágzása a nagy hullámverés, az anyaföld mindent átható üzenete, hogy emberek vegyétek végre tudomásul: szín, fény, Ev végi ünnepek..» hányszor csak év végi ünnepekre készülök, valósággal „megrohannak” a gyermekkori emlékek. Ma is hallom édesanyám gyakori figyelmeztetését: a karácsony a béke, a szeretet, a család ünnepe! * * • A fenti mondat igazi értelmét jóval később értettem meg. Akkoriban a munkás- és a kis- parasztcsaládoknál igen gazdag volt a gyermekáldás, de rettentő nagy a szegénység. Gyakran hónapokig nem ettünk húst és búzakenyeret. Kukoricakenyér, puliszka, kása, törtpaszuly és krumpli volt a fő eledel. A karácsonyt azonban nagy izgalommal vártuk, mert ilyénkor minden házban húsleves főtt, töltöttkáposzta Totyogott a fazekakban, a kemencékben nemcsak fehér kenyér, hanem fosz- lósbélű kalács is sült. Óh, istenem! Micsoda béke honolt karácsonykor a zsuppfe- deles, földpadlós kisházakban. Senki nem ette el a másik elől az ételt, mert mindenkinek jutott a tányérjába bőven. Az asszonyok sütési „menetrendet” állítottak össze. Egymástól kérték kölcsön a tepsiket, egy kemencében 6—8 család sütött, hogy kevesebb kelljen a fűteni- valóból. December 2i-én reggel, tői estig túrósbéles, diós-, mákoskalács ínycsiklandozó illata terjengett a levegőben. Karácsonykor kibékültek a haragosok, hét határra is meglátogatták egymást a testvérek, sógorok, komák, jó cimborák. Karácsony az év legizgalmasabb eseményeit ígérte. Az ajándékozás fogalmát nem ismertük. Édesanyám leanderét öltöztettük fel. Selyempapírból magunk vágtunk „szaloncukor” - papírt, kockacukrot raktunk bele, almát, diót és aprósüteményt raktunk az ágakra. Csak az iskolai padszomszédómtól, a gazdag bíró lányától hallottam, hogy az igazi karácsonyfa fenyőből van, csokifigurákat, angyalhajat, szinesgyertyát aggatnak rá, alatta hajasbaba és lovashuszár várja kis gazdáit. Azt hiszem; a mi karácsonyunk mégis szebb, felejthetetlenebb volt.., A szentestén, a petróleumlámpa pislákoló fényénél körül ültük a rakott sparheltet, amelyben pattogva égett az illatos akácfa. Édesapám vezényletével zsoltárokat énekeltünk. Amint végképp besötétedett, egyre közelebbről hallatszott a kántálók éneke, míg végül a mi ablakunk alatt felcsendült: Az istennek szent angyala... Az ének befejeztével öblös férfihang bekiáltotta: Bort, búzát, békességet, kellemes ünnepeket kívánunk! Mi kórusban feleltük: Adjon a jó isten maguknak is! Ezután édesanyám a rég zsu- gorgatott krajcárokból adott a kántálóknak. Később cigányzenészek muzsikáltak az ablak alatt, majd megjöttek a várva várt betlehemesek. Rigmusokat mondtak, mi gyerekek körbeálltuk őket, s áhítattal lestük minden szavukat. Végül levették ,o kenderkóc nagyszakállt, bajuszt, asztalhoz ültek, édesanyám kaláccsal kínálta őket. Másnap jöttek a szomszéd nénik, csodálatos népmeséket, summás élményeket mondtak el nekünk, szomorú magyarnótákat énekeltek. Akkoriban a ka. rácsony elmaradhatatlan „kelléke" volt a hó. Egy családban átlag egy-két pár lábbeli jutott a gyerekeknek, így váltva mentünk szánkázni, hócsatázni. Leleményes öcséim fából faragtak korcsolyát, a két végét kilyukasztották, madzaggal kötöztük az ormótlan csizmákra. Micsoda gyönyörűség volt a fakorcsolyával végigszáguldozni a havas utcán!... • » » karácsonyt csakhamar követte az óév búcsúztatása. Az ablakok alatt ismét muzsikáltak a cigányok. Üj év reggelén a házigazdák jártak házról házra. Boldog új esztendőt, kiadós májusi esőt, jó aratást, cséplést kívántak egymásnak. Akkoriban nem írta elő tervtörvény a lakosság életszínvonalának emelését, az élet- és munkakörülmények javítását. Nem maradt más hátra; boldogabb új évet kívánni egymásnak, mint amilyentől elbúcsúztak. Ary Ró» éltized illat, szépség és öröm is van a világon, miért nem próbáltok élni vél ük? Most, télen is érzem az olajfák illatát, midőn Csabáról írok, látom mindent megszépítő tavaszba-borulását, járom utcáit, mint annyi éven keresztül, magamba süppedve, sorommal vitázva. Azután elszakadtam a városhoz, Áchim-emlékbeszéd tartására jöttem le, tüdőgyulladásból kelve fél egészséggel, de kérdem: cserben hagyhattam-é ezt a valóban nagy embert, ezt a megnőtt és idő előtt elpusztított parasztot, aki, ha életben -marad talán /— én azt hiszem, valóban —, a népsorsot fordítja meg, és ezáltal az országét is. Hiszen így ígérte Ady Endrének, és éppen ilyen szent fogadalmat szegett volna meg? Azután ismét itt töltöttem két napot, Orosházán nyitottuk meg Darvassal a könyvhetet, s Csabán volt a szállás. Enyém volt az éjszaka, bejártam a helyeket, ahol laktam, megállottám az ablakok alatt, melyek éjszakánként halkan és biztosan megnyíltak, miután három halkat koppintottam, néha annyira megrázott bévül valami, hogy karomra fektettem fejem és a falnak dőltem. Asszonyok arca, teste villant, örömök és gyötrelmek íze támadt fel bévül. sajnáltam, hogy nem tudok zeneszerszámon játszani, és egv hegedű húrjain nem vallhatok a csöndes csabai éjszakákról. Csabai éjszakák! Alig bírtam szállásomra térni, mindig megállított valami. Igen: odaérkezett valamikor a tájoló autóbusz, s emelteim ki Marit önfeledten, boldogan. Amott valaki mérgezett tűt próbált szúrni a szivembe. Arrafelé egy ablak résén keresztül kivillanó fény tudatta, hogy vár valaki. Én pedig mentem nyugodtan az alföldi ég és a csabai fák alatt, mert tudván tudtam, hogy végül is ugyanoda érek, ahová mindenki: Halál őfelsége elé, s nyugodtan elmondhatom: ismered vétkeimet, de megfizettem mindenért. Vagy talán túl is fizettem? Ennek mérlegelése már a te dolgod. Az ember szeret visszatérni oda, ahol sokat örült, de még többet szenvedett. Voltak irodalmi terveim Csabával elköltözésem után is, nem rajtam múlott, ha nem lettek valósággá. De nem csupán Csabáról van szó, de az egész Viharsaroknak nevezett nagy tájról, maga a név is tőlem származik, s némiképpen szülőföldemnek tekintem, mert a lelkem, ha nem is itten született, de ez a táj s népe formálta, telítette, lehelt hivatást beléje. Jól ismerem útjai porát, bejártam őket gyalogszerrel, parasztszekeren. Vicinálisok ablakából néztem a tájat. Faluszéli parasztházakban háltam, néha pedig a bakter jóvoltából kis falusi állomások várótermének kemény padján, reggel a kútnál mosakodtam és borotválkoztam. Népközeiben éltem, hogy valóságot írhassak, de népközeiben maradtam ama holt évtized folyamán is. Menynyi embert tanítottam meg olvasni rendszeresen, tudatosan, de kaptam-é jutalmat ezért? A legnagyobbat nyertem el:akadtak munkások, akik az első napon iratkoztak be a könyvtárba, és esztendőkön keresztül j
