Békés Megyei Népújság, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-04 / 284. szám
Telep az elágazásban Nézze Józsi bácsi, nem lesz ez olyan nehéz munka. Éppenséggel, hogy nyugdíjasoknak való. Tisztán tartani az utakat, a telepet. Segédkezni az átvételnél, a minta megtisztításánál. Rendbe tenni a prizmákat. A kigyűjtött gazt elégetni. Szóval nem kell félni tőle. Mit szól hozzá? — Jól megnőttek ezek a répák. — Semmi az, Józsi bácsi. Amelyiket nem bírja majd arrébb dobni, azt kétfelé kel] vágni s úgy megpróbálni... © Körülbelül így zajlott le a beszélgetés jó. négy évvel ezelőtt Rács József és Hittmann Lászlóvá között a Mezőkovácsházá- ra vivő út magyarbánhegyesi elágazásánál, amely azután azzal zárult, hogy Rács József, a magyarbánhegyesi tsz nyugdíjasa idénymunkásnak „szegődött”. A Mezőhegyesi Cukorgyár répafelvásárló, telepe a magyarbánhegyesi elágazásnál 1971-ben készült el. Azóta itt veszik át a Bánkúti Állami Gazdaság, a magyarbánhegyesi Egyetértés .-Tsz, a medgyesegyházi Haladás Tsz, a kunágotai Bercsényi Tsz, a nagykamarási Ságvári Tsz, az almáskamarási Sallai Tsz cukorrépáját és ide szállítja a termés egy részét a nagybánhe- gyesi Zalka Tsz, meg a dombegyházi Petőfi Tsz is. Ugyancsak a kezdet óta, 1971- től dolgozik a telepen Rács Józseffel együtt Szalai Pál, aki 20 évig volt a medgyesegyházi BÖRTEX tagja, a cipész szakmában pedig kerek ötven esztendőt töltött el. — Valóban nem megerőltető az a munka, amit itt végzünk. Jól jön az a kis nyugdíjkiegészítés is, meg legalább nem ül otthon tétlenül az ember — mondja Szalai bácsi. — Itt megkereshetjük az unokáinknak a karácsonyi ajándékra valót is, meg tudomást szerezhetünk a világ dolgairól is. Rengeteg ember megfordul ezen a telepen, amíg a begyűjtés tart. Amit azután hallottunk, azt ebédidőben a melegedőben, vagy „kultúrterem”-ben, ahogy mi nevezzük, szépen kiértékeljük — egészíti ki szavait a „nyugdíjas” brigád legfiatalabb tagja, a 61 éves Erdélyi József. Hármójukon kívül még Rács József öccse és a nyolcvanadik évét taposó éjjeliőr, Árvái Mátyás tartozik a brigádhoz. Valamennyien magyarbánhegyesi. ek. — Az igaz, hogy nyolcvan- éves a Matyi bácsi, de csak látná milyen eleven még. Nem is csoda — kacsint Rács János a telepvezetőnőre, majd még hozzáteszi : — Mi sem véletlenül térünk vissza ide évről évre. — Jani bácsi, Jani bácsi! Mikor komolyodik már meg? — Komolyan mondom, amit V Ásványi kincsek a földíakarő alatt az ásványi kincsek külszíni fejtéssel való kitermelésének — a föld alatti bányászattal szemben — számos előnye van. Egyrészt lényegesen javulnak a bányászok munkakörülményei, másrészt nő a termelékenység, csökken a kitermelt nyersanyag önköltsége. Ugyanakkor a külszíni fejtések egyik lényeges ' hátránya, hogy gyakran jelentős területeket vonnak el a mezőgazdaságtól. A külszíni fejtéseken az értékes felszíni réteget különválasztják a mélyebb talajrétegektől, hogy a talaj későbbi újraművelését lehetővé tegyék, s a földtakaró vissza- hordásakor ügyelnek rá, hogy a fekete föld ismét felülre keStefanowskival. Immár 25 éve bányász, 1954 óta tagja a Lengyel Egyesült Munkáspártnak. Munkatársai bizalmából most másodszorra választották kongresszusi küldöttnek. — A kongresszustól elsősorban azt várom, hogy apárt folytassa az utóbbi években jól bevált politikáját, szolgálja a gyorsabb fejlődést, mindenekelőtt a bányászat korszerűsítését, s azt, hogy őrködjék az elhatározott tervek szigorú megvalósításán. Beszélgetésünk közben sok minden szóba jött: gond, öröm,, tennivaló. Akárcsak másutt, itt is hallottam, hogy a becsületes munkások mennyire elítélik azokat, akik olykor munka nélkül, betegséget szimulálva felveszik az itt kifizetett 100 százalékos táppénzt. Nincs ez így jól — mondták. Akadnak, akik kihasználják ezt a társadalmi juttatást. Ezek főként olyan emberek, akik nemrégen dolgoznak az iparban, a bányászatban, hiányzik még belőlük a munkásöntudat. Szigorúbb rendszabályokra lenne szükség, hogy ezeket az úgynevezett „vasárnap született” embereket jobb belátásra bírják. Miként sokfelé, itt, ezen a bányavidéken is, megfogalmazódott: jóval több terméket várnak a mezőgazdaságtól, hogy jobb és egyenletesebb legyen a lakosság ellátása. Mennyire alapozott ez az igény, annak rüljön. Jóllehet, a külszíni bányaművelésnek alávetett terület egy időre kiesett a mezőgazda- sági termelésből, később „meghálálja” az alapos átforgatást, jó termést ad, különösen akkor, ha felhasználják az alkalmat a talajjavításra is. Régebben csak a közvetlenül a földtakaró alatt fekvő ásványi kincset termelték ki külszíni fejtéssel. Manapság a leghatalmasabb munkagépek, az exkavátorok birtokában több tíz méter vastag földtakaró eltávolítására, majd visszahelyezésére is vállalkoznak. A külszíni fejtés még így is kifizetődőbb, mint a föld alatti bányászat. mondok. Az olyan igazságos vezető, mint amilyen Hittmann Lászlóné iá, meg tudja tartani az embereit. © Szavaival azután Bokor István es Bartha Pál is egyetért. Nem a kor miatt, hiszen még együtt sem érik el a nyugdíjhoz szükséges éveket, ök a telepen dolgozó réparakodógép kezelői. — Jó vásárt csinált a tsz ezzel a géppel. Mert a gép a magyarbánhegyesi Egyetértés Tsz-é, a cukorgyárnak csak bérbe adja. A gyár mázsánként fi- .zet, így a gép ára a mi bérünkkel együtt talán már az első évben bejött és jól keresünk mi is — magyarázza Bokor István. — Persze csak ilyenkor, amikor tart a répaátvétel, mert ha holnap a nagykamarási Ságvári Tsz behozza az utolsó mázsákat, mehetsz vissza a tsz-műhelybe órabérre — inti férjét Bokomé, aki az idén lett a telep adminisztrátora. Így folytatja: —■ És azt se felejtsd el, hogy a két lányunk el is viszi szinte, amit megkeresünk. Erre azután Bartha Pál is rábólint, mert ő meg két fiút etet, ruház. Hittmann’ Lászlóné zárja végül a kis eszmecserét: — Jól keresnek, jól keresünk, de meg is kell dolgozni a pénzért. Igaz, az idén könnyebb dolgunk volt, mint tavaly, amikor hétköznap, vasárnap egybefolyt. Volt úgy, hogy 100—120 vagon répát kellett egy nap átvennünk. Az idei kampány csendesebben múlt el fölöttünk. Kétezemyolcszáz vagon répa áll itt a telepen. Ennél több már nem is igen lesz. Máskor a három és fél ezret is felülmúlta. Most tárolni is nehezebb. Nem a legjobb időt fogta kj a répa. Meg a fajtával is van valami. No, de ezt a szakemberek jobhan tudják. Mi a magunkét megtesszük. Vigyázunk a répára. Q érzékeltetésére íme néhány : olyan adat, amelyre az agrárpo- ■ litika fejlesztésével kapcsolatos ■ cikkben bukkantam. Eszerint í 1973-ban a több mint három- ■ millió egyéni parasztgazdaság a • földterület mintegy nyolcvan • százalékát (15 millió hektárt) : foglalta el az országban. Tehát ; a földterületek ötödén gazdái- • kodtak csak az állami és sző- ! vetkezeti gazdaságok, valamint : a különféle szakcsoportok és : társulások. Egy szó mint száz, a mező- : gazdaságban foglalkoztatott egy- ; egy dolgozó ma még hozzávető- ! leg csak 5-6 ember ellátásához : szükséges terméket képes előál- ■ lítani. És ez messze elmarad az ■ állandóan növekvő szükségle- ■ tektől. Van és lesz tehát bőven : mit tenni. ' Visszatérve a bánvász kong- ! resszusi küldötthöz, ő sem vé- : letlenül sürgeti a mezőgazdasági termelés erőteljesebb fejlesztését, ami végső soron az élet- színvonal növelésének egyil fontos összetevője. Joggal kéri és kérik ezt. Igen hiszen az ő bányájuk az idér augusztus 16-án már befejezte az ötéves tervet. S bár a tervezett létszámnál 800-zal kevesebben dolgoznak, terven felül a; idén mégis egymillió 700 eze: tonna szénnel túlteljesítik tervü két. Ez az itteni bányászol kongresszusi szavazata. (Vége) Fodloa Péter Csendes a telep. A traktorok, tehergépkocsik zaja, a répara- kogógép moraja elült már. A gépkezelők visszatértek a szövetkezetükbe. Heten maradtak a telepen. A vezetőnő, az adminisztrátor, az éjjeliőr, meg a négytagú nyugdíjas-brigád. Január végéig folyamatosan a gyárba szállítják a répát. Addig azonban akad még tennivaló. A Mezőkovácsházára vivő út mellett, a magyarbánhegyesi elágazásnál kis tüzek gyulladnak. Négy öregember égeti a répaprizmákból összegyűlt gazt. Nem panaszkodnak a hidegre, örülnek, hogy hasznossá tehették magukat Kőváry E. Péter Nézőpont A vita hevében nemegyszer a fejemhez vágtáit, hogy nem jól látok. Pontosabban: egyes dolgokat nem a megfelelő szemszögből nézek, tehát baj van a nézőpontommal. Mondanom sem kell, eleinte mennyire elkeseredtem e súlyos diagnózis hallatán. Aztán némiképp megnyugtatót a felismerés, miszerint ugyanezt én is bárkiről, bármikor állíthatom. Mert ugye. bár az eseményeket, dolgokat sokféleképpen lehet szemlélni. . Lehet vizsgálódni — többek között — alulról felfelé, vagy felülről lefelé. Van aki bizonyos meggondolásokból csak távolról figyeli a történteket, van, aki egészen közelről. És az sem közömbös, melyik oldalon áll az illető: bal vagy a jobb oldalon. Nemrégiben összefutottam egy ismerősömmel, diplomás fiatalemberrel. Felháborodva magyarázta, hogy falura helyezték. Igaz, kapott szolgálati lakást, fizetésemelést, de mit ér az egész, ha azon az eldugott helyen, ahol még a madaraknak sincs kedvük csiripelni. A főnöke meg azzal ütötte el a dolgot, hogy figyelembe kell venni a vállalati szempontokat is. Erre ő dühösen kijelentette: otthagyja a pályát és beáll benzinkutasnak. No igen. A munkaerő jön, megy, vándorol. Nekem is felvetették már:-miért nem foglalkozom munkaerő-csábítással. Tudnak vállalatot, ahol 300 forintot fizetnek „koponyánként”. Sietlek hozzátenni, hogy bizonyos szempontból ezt helyesnek tartják, csak az összeggel nincsenek megelégedve. Napok óta figyelik a rádió hirdetéseit, hátha valamelyik cég túllicitálja az előbbit. Eddig eredménytelenül. Mint ahógv hiába várja a megye jó néhány községének, falujának lakossága, hogy végre őket is megérintse a kedvezményes rádíóakció szele. Mert nein mindenki lakik mondjuk Mezőkovácsháza, Dévaványa vágy Tótkomlós körzetében, ahol — ha gyenge is az a szél — de fújdogál. És a többi szövetkezet? Ügy gondolom, náluk tényleg valamiféle látászavarról lehet szó. Egyes ÁFÉSZ-vezetők úgy vannak ezzel a rádióakcióval, mint Rousseau a világgal: „Isten megteremtette, adott neki egy lökést, aztán majd csak lesz vele valahogy.” A MÉSZÖV illetékesei arról panaszkodnak, hogy felügyeleti szerv ide vagy oda, nem tudják ezt a nézőpontot megváltoztatni. Mindegyik szövetkezet önállóan gazdálkodó szerv, joga van a kockázati a’apját arra felhasználni, amire akarja. A békési ÁFÉSZ például motorkerékpárt, hűtőgépet kínál leszállított áron télvíz idején. Rádiót nemi Bizonyára üzleti meggondolásokból. Állítólag a modern társadalomban egyre nagyobb szerepe van a presztízsnek a fogyasztásban. Sok vita folyik arról is, meddig lehet a presztizs védelmében elmenni és mennyit.- szabad a presztízsből engedni. Nem vagyok maradi, mégis felötlik bennem: mi lenne, ha a MÉSZÖV vezetői egy kicsit erélyesebbek lennének és a magasabb szempontokba hivatkozva rendet teremtenének? Hallottam olyan hangokat is, hogy nem nagy ügy az egész rádióvásár, hiszen Békés megyében száz család közül .75-nek már van rádiója. Ékről az OFO- TÉRT nyári szemüvegkiárusítása jut eszembe. Ezek az emberek biztosan a rózsaszínű szemüvegből vettek, s még mindig azokat hordják. Elfelejtik, hogy most nem az a kérdés, kinek van rádója, hanem az: kinek nincst Több tízezer ember él tanyán, periférikus területeken megyénkben, miért ne vásárolhatnának ők is olcsóbban, korszerű készülékeket?! Persze, a baj nem most kezdődött, hanem már ez akció elején. Ugyanis nem állt a vásárlók rendelkezésére megfelelő mennyiségben és Választékban rádiókészülék, nemhogy az ÁFÉSZ-eknél, de az állami kereskedelemben son. Ennek is megvan a maga „tudományos” magyarázata. Megyénk kereskedelmi szakemberei átnéztek bizonyos lehetőségek felett. Nevezetesen nem tartottak igénytarra, hogy a budapesti KERAVILL is árusíthasson rádiókat megyénkben, mint azt a szomszédos Csongrádban tette. Ahol kamionok, teherautók járták a kis falvakat, tanyaközpontokat, mint utólag kiderült: eredményesen. Azért mondom, hogy ennek tudományos magyarázata lehet, mert az orvosok szerint a szemlencse bizonyos élethelyzetben nem mindig tud rugalmasan alkalmazkodni a tárgyakhoz, ami kifejezetten hátrányok, kai jár. Ezekután nem marad más hátra, mint a modem újságírás szabályai szerint a tények ismertetése után hagyni az olvasót gondolkodni. Arról például, hogy mi annak az oka, ha bemegy az ember az üzletbe és rádiót kér az eladótól, rendszerint azt a választ kapja: sajnos ...» pillanatnyilag nincs, de nézzen be a következő rádióakciókor. talán több szerencséje lesz. Hát ez is egy szempont ... Seres Sándor Eletet menthet a heveder Közlekedési balesetek következtében évente mintegy negyedmillió ember hal meg a világon. A gépkocsik első ülésein helyet foglalók közül sokan életben maradhatnának vagy csupán kisebb sérülésekkel vészelhetnének át egy-egy balesetet, ha biztonsági övét használnának. Több országban már kötelezővé tették a biztonsági öveket. Hazánkban 1976. január 1-től kell ellátni biztonsági övékkel (az első ülések utasai számára) minden olyan járművet, amelyben gyárilag kiképezték az övék rögzítési pontjait. Sokan még mindig a kényelemre hivatkozva, húzódoznak az öv használatától. Pedig vallójában nem akadályozza a gépkocsiban helyet foglalókat a kényelmes ülésben, a vezetésben. Olykor azzal is érvelnek a biztonsági heveder ellen, hogy ha balesetnél kigyullad az autó, az öv meggátolja a benne ülőket, hogy gyorsan kiugorjanak. Ez az érvelés annyiban sántít, hogy a korszerű övét egyetlen mozdulattal ki lehet oldani. Ekkor persze az kell, hogy az utas ne szenvedjen végzetes sérüléseket, amihez viszont az öv használata segít hozzá. Ha pedig nem volt hevederrel bekötve a kocsiba, a karambol következtében eszméletét vesztő vagy súlyosan megsérült utas mindenképpen bennég a kocsiban. Ma már egyre több olyan gépjárművet látni, amely el van látva biztonsági övvel. Sok esetben azonban a kocsiban ülők nem csatolják magukra az életmentő hevedert, óvatosságukban, vezetési biztonságukban és jószerencséjükben bízva. A közlekedő embernek azonban a mások által elkövetett hibákra is fel kell készülnie. Évente másfél milliárd könyv Arra a kérdésre: „Mivel tölti legszívesebben szabad idejét?” — a Szovjetunió lakosságának háromnegyed része az olvasást jelölte meg. Mint a szociológiái felmérések bizonyították, az ország minden lakosa átlagosan napi félórát fordít könyv- és újságolvasásra. A könyvkiadás méretéit és a megjelentetett nyomdai termékek mennyiségét tekintve, a Szovjetunió az első helyen áll a világon. Az elmúlt évben a Földünkön kiadott 7,5 milliárd könyv és brosúra közül 1,5 milliárd a Szovjetunióban jelent meg, ahol minden lakosra hat könyv jutott. A szovjet könyvkiadók és nyomdaipari kombinátok naponta ötmillió példány könyvet bocsátanak ki.' ...............
