Békés Megyei Népújság, 1975. november (30. évfolyam, 257-280. szám)

1975-11-27 / 278. szám

SUDIOJEGYZET Közlemények-ics'iicsssssKDatiOdMK.aKssioeaeoi VoSt Jobb.. Régi hallgatója vagyok a Tás­karádió műsorának és bevallom, hogy kedvenceim közé tartozik ez a vasárnap délutánonként su­gárzott zenés összeállítás. Öröm­mel tapasztalom, hogy tó'ob éves sikeres működése óta a „Táska” végig megőrizte fiatalos lendü­letét. A szerkesztők jól reagál­nak mindennapjaink lényeges jelenségeire, s az ifjúsági műsor kereteit kihasználva okosan, szellemesen politizálnak. Sok kellemes órát adott már a Tás­karádió, érthető tehát, ha egy kicsit szurkoltam Feyér Zoltán szerkesztő-riporternek, amikor az elmúlt adásban a Békés me­gyei fiatalokról szóló műsorát sugározták. Sajnos, ezúttal nem valami fényes eredményt hozott ez együttérzés, hiszen a legutób­bi Táskarádió színvonala elma­radt a várakozástól. Pedig a műsor elején megszó­laltatott újságíró — Nemesi László, lapunk kulturális rova­tának munkatársa —- arról be­szélt, hogy most 60 percen át olyan fiatalokról lesz szó.-akik­re büszkék vagyunk. Akik itt él­nek a Viharsarokban és éppen olyanok, mint a többi fiatal, csak valamivel ióbban, eredmé­nyesebben vágták munkájukat. Az első portré e dévaványal Szűcs Józsefről, a helyi Arany­kalász Tsz 27 éves elnökhelyet­teséről készült, aki szülőfalujá­ban is prófétá tudott lenni. A jó műsorindítás után a Táskarádió szekere sajnos leragadt Békés­csabán és a máskor fiatalosan csapongó műsort most bivalyfo­gattal sem lehetett kimozdítani a megyeszékhelyről. Egymás után négy helyszín is Békéscsabáról készült: két beszélgetési hallhat­tunk a Rózsa Bérenc Gimnázium, és Szakközépiskola diákjaival, il­letve a pinceklub vezető tanár­nőjével, megszólalt a városi út- törőparlameni vait elnöke és be­mutatták a 2. sz. általános isko­la beatzenész tanárát. A vérte- len, kínosan semmitmondó in­terjúk után jogos az érzés, hogy talán a befejezésként sugárzott kirándulásra a telekgerendást ircdalmi színpad bemutatásává is csak azért került sor. mert oda viszonylag kevesebbet kellett uta-ni Békéscsabáról. TJgy látszik, a műsor szerkesz­tőm is érezte, hogy ezúttal hal­ványabbra sikerült Békés megye fiataljainak bemutatása, ezért ráadásképpen egy beszélgetést készített Karinthy Ferenc íróval. Itt ugiian már nem esett szó a Viha-sarokrál. de ez az interjú legalább méltó volt a Táskarádió hagvománriaikoz. A B*kés me­nüéi fiatalokat bemutató Ótszeál­lításról pedig sportnyelven szól­va csak ann-át mondhatunk: en­nél már volt jobb is... (Andódy) »OGADÓÓRA Tanácstagi jogadóórát tart Nagy János, a Békés megye: Ta­nács elnökhelyettese november 29-én, szombaton 9—12 óráig, hivatali helyiségében, Békéscsa­ba, Felső Körös sor, Irodahá?­— •4/’ — — A BAROMFIIPARI Józseí At­tila Művelődési Otthon 1975. no­vember 28-án 19 órai kezdettel magyamóta-estet rendez. A mű­sorban fellépnek: Molnár Júlia, Szentendrei Klári, S. Biró Antal, a Magyar Rádió és Tv énekeset. Konferanszié: Csák Hugó. Kísér: Ungvári Aladár és népi zeneka­ra. Jegyek a művelődési otthon­ban kaphatók! — + — A szarvasi Újtemplomi Svan- j gélikus SSgyházközség; Szarvas, I Liszt Serene utcában levó 4Í­lemetőjében az I. és IV. számú táblát lezárja. (Sz a halottas ház­zal szemben, a gát mentén levő két tábla). Akinek e két táblá­ban eltemetett hozzátartozója van, az az egyházközség gond­noki hivatalában jelentkezzék. (Szarvas, Szabadság út 70.). A sírok újraváltására lehetőség nincs. A két parcella helyér. park lesz. Aki 1970. április 30-ig közjegyzőileg igazolja örökös! jo. gosultságát, az a síron levő sír­emlékkel szabadon rendelkezhet Aki a fenti határidőig nem in­tézkedik. az minden jogigényről lemond orrnak tekintendő. Bővebb felvilágosítást a gondnoki hiva­tal nyújt Hivatalos idő: S—12- ig­AZ EGYHÁZKÖZSÉG ELNÖKSÉGE í «•*B®«»Baoo«sasoa®ffloaaiOBJooBBa#*oa»ea*6a®®8>SBoaeiBQOBOUBisöBB80BBBaoBoootíooBiaoaBBsa30oűaioisaooBi Műsor ■ f Televízió J BUDAPEST: L m-űsor: $.«i £»a- keljünk együttl 9.05 Környezetisme­ret. a. o. 10.05 Élővilág. 5. o. ift.Sú Artyekl plllanátok. 12.LÚ Filmeszté­tika. ni—IV. o. M.oo Énekeljünk együtt 1 14.05 KörnyezetUmeret. 14.55 Élővilág. 17.25 Hírek. 17.30 Az arizo­nai Ságuaró nemzeti park 1Ä.00 Te­lesport. 18.25 Falujárás. 191» Rek­lám. 19.15 Esti mese. 19.35 Tv-hír- adó. 20.00 Vivát Benyovszky! TV. 20.55 Cigányzene. Vili. 21.» Művé­szeti magazin, KI. 2ZAS Tv-híradó — a. 22.25 Vélemény. u. műsor: 20.01 Leonard Bernstein a muzsikáról. 20.50 Tv-híradö — 2. 21.10 Egy tévérendező arcképéhez. S1.20 A tűz balladája. Mesejáték, BELGRAD: 15.35 Magyar nyelvű Tv-napló. 17.30 Négy llü és egy ku­tya — adássorozat gyermekeknek. 13.15 Mi újság — szórakoztató zenei adás. 13.35 Sző és betű. lä.Os Zöld Jelzés. 20.00 Oskar Davioo: Dal — drámasorozat. 21.Ú0 Fényszóró 22.25 Két balett. 2. műsor: 20.00 Újságírók klubja. 20.43 Baltazár tanár úr — rajzfilm. 23.00 Huszonnégy óra. 21.15 Oeenasek naplója — drámasorozat íigm.). cm ÍO J Állandó mCsokszamok; KOSSUTH KADIÖt ».30. 5.30. 6 M Hírek. idő. tárás. 5 00. 6 00. 7.00 Reg­geli Krónika 4.45. 6.45 Szót Kérek 1 5 29. 7.32 Műsora ián lat. 5.40 Falura- dió 6.20. 6.50. 7.20 Reklám. Kb 7.15 Körzeti időiárásjelentés. 7.43 Ta­nácsadószolgálat 3.00 Hirek. tdó- lárás 8.O5 Műsorismertetés 8.20 A nap kulturális orogramíábiii. iä.o« Hírek, időjárás. I2.6íi Déli Krónika 12 20 KS nvér ma? 12.30 Bek ám l5.öo Hírek, időiárfs 15.38 Hallgfféink figveimébe! 16.00 A világgazdaság hírei. 17.00 Hírek. Idoiárás 18.28 Hallgatóink figveimébe! 18.30 Esti Magazin. 21 00. 22.00 Hírek, időié, rás 22.15 9--i*tM-ek. ?* 07 t»*-ek. idóiárás. 0 25 Fimrutsz o.-O Víziéi -ő- szolgálat. 1.00 Hírek. Csak szomba­ton PETŐFI RAOIÖl 4.30. 5.00. 5.1*. «no. 6.30. 7 00. 7.30 Hírek idóíárás- íélentés 6.20 Tom» MO Reklám s.ts Cl Könwek 6.58 Hallgatóink figvei­mébe! Kb. 7.35 Körzeti idóiárásie- lentés 8.00. 8.30. 9.30. 10 30. 11 30. 12.30 13 30 Hirek 13. «5 »-«Váré«- és vízállásielentés !4.30. 15.30. 16.30 13.30 Hírek 19.2' es ét. gyerekek' 20.30 22,30. 24 OO Hirek KOSSUTH RADIO: S.27 Mentőrsé­günk címé-e. 9.17 OnenöttrAszlerek. ío.0,5 Wtolarádió. ló.36 Csstkóvszkij: Vonósszerénád 11 oo Főváll*’vc?ás- bao. 11.13 Hézy *>"**é»S*t A»eV*l. 11.40 Rigmusok, mondókák a gyer­snekftor JátffldkóítészetéfeőL 12.38 Me­lódiákoktól. Közben: 13.15 Házunk táia. 14.00 Szülőföld. 14.27 Nagy Oli­vér nep-enei feldolgozásaiból. 15.10 a Tomádós együttes felvételeiből. 15.25 Ezeregy délután ... 15.10 Uj felvételeinkből. 15.44 Jugoszláv né­pek dalaiból, táncaiból. 17.05 Csont helyett titán. 17.25 Operarészletek. 18.15 Kritikuséi.- fóruma. 19.15 Köz­vetítés a Pécsi Nemzeti Színházból. Mellére: Don Juan. 21.0« Sanzon- szem!«. 22.20 Meditáció. 22 So Zene- kárl muzsika. 0.10 öperettréázletek. PETŐFI RADIO: 5.05 Csajkovszkij: Olasz capriccio. 3.20 Hosszú, forró ősz. XL 3.33 Nóták. 9.13 Nemes Ka­talin zongorázik. 9.?s 5- magyar könyvkiadás műhelyei, lo.oo a zene hullámhosszán. Kb. lé.ss Édesanya- nyelvünk. 11-55 Ifjúság! könyves­polc. 12.00 Mezé! Zsuzsa. Páli! Pé­ter. Henry Mandní zenekar műso­rából. 12.33 Pécsi stúdiónk jelentke­zik 12,55 Operarészle ek. 13.3.3 Beakő Dániel lanton játszik. 14 00 Soort- vílág. 17.00 Az Ifjúsági Rádió órája. 15.00 A Belügyminisztérium Duna Művéczegyütteséaek népi zenekara Játszik, Máthé Jolán népdalokat énékel. I8.33 Dupla vagy semmi. .. 19.43 Az év legjobb tánczenei felvé­teleiből. 20.13 Faust — balettzene. 20.33 Kíváncsiak klubja. 21.25 Ver­bunkosak. nóták. 23.02 Mozart felvé­teleiből. 22.33 Neményt Lili és Sza­bó Miklós énekel. 33 oo Tánozene. 23.30 Nancy Wilson, Frank Sinatra és a Ted Heath zenekar felvételei­ből. SZOLNOKI STUDIO: * 222.» m-es hullámhosszon: 17.40 Müsonsmer'.e- tés, hírek. 17.05 Hétközben ... zenés riportműsor. Szerkesztő: Tísíai La­jos. A .tartalomból: Vendégköny­vünk. Színházi előzetes. Megkérdez­tük. hogy .. . Petri Ferenc riportja. A szerkesztő Jegyzete. Dűlőu ákon a Nagykunságban — Vá»ási Kálmán összeállítása. Mire költik a kulturá­lis alapot? — Keresztes Agnes mű­sora. 18.00 Alföld! krőnlka. 18 U Cser­hát! Zsuzsa és Máté Péter énekel. 15.27 Hírösszefoglaló, műsorzárás. I Mozi 3 7 mfáMfernst mt. NOVEMBER 27. Békési Bástya: tél 4-kor: A három j ártatlan, fél 5. fél 5-kor: A rendőr-1 seg csak ál! és néz. Békéscsabai Brigád: fél 4. fél «-kór: A Charlot-k bejárják Spanyolországot, fél 8-kor: Partizánok. Békéscsabai Szabadság: 4-kor: óceán — 6 és 3-kor: A Char­lot-k b«1 ár tik Spanyolországot. Bé­késcsabai Terv: Volt egyszer egy zsaru. Gyulai Erkel: A nagy attrak­ció. Gyulai Petőfi: Egy tiszt nem adja meg magát. Orosházi Béke: az, utolsó völgy. Orosházi Partizán: Ro-! bínson és a kannibálok. Szarv- si1 Táncsics: « ás negyed 9-kor: Még néhány perc a béke. (Színház J November 27-én, Mezőhegvesen: stmt use órakor. Karácsonyra ■ál több aiándiktl váslrothafi November 24 -töl december 3-Ig 40—50 százalékkal olcsókban KÍNÁLJA A VARROTT ÉS KÖTÖTT GYERMEK- ÉS BAKFISRUHÁKAT, a gazdagon díszített szőttes térítőkét, FUTÓKAT, PÁRNÁKAT, HÍMZÉSEKET a felölt vidéki belDábac Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 7. JÁTÉKVÁSÁR üevember 23-táí december 10-!j 20 százalékkal olcsábbaa ÁRUSÍTANAK MINDEN JÁTÉKOT AZ UNIVERSAL JÁTÉKSZAKUZLETEK Távirányítású autó Gyermek tricikli Korong játék Csecsemő habé Elektr. autóépító Plüss kutya Csipogó játék Társasjáték „Zajka” robogó Autópá'ya Járó baba Lendkeréké® autó 240,— helyett 192,— 199,— helyett 159,20 58,— helyett 44,éö 175,— helyett 140,— 250,— helyett 200,— 51,— helyett 40,80 21.40 helyett 17,10 58,— helyett 45,46 420.— helyett 498,— 1150,— helyett 920,— 896,— helyett 816.86 29,— helyett 23,20 EZENKÍVÜL SOK SZÁZ JÁTÉKOT AJÁNDÉKOZHAT OLCSÓBBAN A BÉKÉSCSABAI, OROSHÁZI. GYULAL SZARVASI JÁTÉKSZAKÜZLETEKBÖL, KISEGÍTŐ JÁTÉKBOLTOKBÓL »APOR“ IH sa. írópkocrl- Javító özeme, Nagyszénás, felvesz: AUTÓSZERELŐKÉT, AUTÓVILLAMOSSÁGI MŰSZERÉSZEKET, HÁLÓZATI VILLANY­SZER ÉLŐKET. Jelentkezés a fenti címen apróhirdetések í db igásió eladó. Békéscsaba, Nagy­rét. Tanya 2253. Vesrelka. összkomfortos beköltözhető híz el­fogadható áron eladó. Orosnáza. Ba­lassa Pál utca 24. ________________ E lcserélném vagy eladnám 3 szoba összkomfortos házamat I. emeleti OTP-s 2 szobás lakásért. ..Tavasa” Jeligére az oroshá. í hirdetőbe. Elcserélném tanács! I és fél szobás kertes lakásomat i szoba, bérházi vagy tanácsi lakásért. Garzon is ie- het. Orosháza. Bartók Béla utca 69. Üzemképes so—ll Szuper Zetor el­adó. Orosháza, Gárdony* Géza utca 14 ___________________________ F orgalmas helyen eladó ház, vagy iéi ház, részben beköltözhetően. Orosháza. Bajcsy-2s. u._ 43. ________ 4 05-as Moszkvics olcsón, eladó. Oros­háza, Verseket utca á. __ ___ Hsazonbárbe kiadó 2 hold fold Pusz­taföldváron, Szöllős dűlőben. Brte- keznl: Orosháza. Zomba! utca 72. _ Kiadó 2 kát. hold föld Szlkhátorű Csatorna-dűlőben. Értekezni: Oros­háza, Gyulai utca 25. Két családnak alkalmas, jó karban levő ház, külön bejárattal, elfog d- ható áron eladó, beköltözhetően, Orosháza. Fenék utca 13. Rokkan ttaló kocsi eladó. Tótkomlós, Tanya-sor 19.________________________ O rosháza. Rákóczi út is. számú 'él ház beköltözhetően és ipari célra alkalmas telek meilékéíXileéekkel el­adó. ____ _ G yőztes vérvonalű, kitűnő apától származó rajzos németjuhász köly­kök eladóik. Békéscsaba, Móricz Zs. 29, és Doboza u. tí. fnunkaalkalóm A PV. szentendrei Papírgyára fel­vételre keres IS. évet betöltött nil munkavállalókat betanított boríték­készítő gépi munkára, két műszak­ba. Jelentkezés: PV. Szentendrei pa­pírgyára, munkaügyi osztály, 20&. Szentendre, Dózsa Gy. u. 22. A Békéscsabai Állam! Gazdaság n. sz. kerülete az alább! munka­körökbe r el vesz: mezőgazdasági gépszerelő, járművillamossági sze­relő, ví. vezeték-szerelő, szervizdolgo. tót, traktorost, mikrobuszvezetőt és gépkocsivezetőt, jelentkezni leheti Békéscsaba, Kereki-wnya 1813 Tele- foss: 12-2D5­Bérelszámolót, könyvelőt, raktárost felveszünk. Göngyőlegellátó Vállalat, Békéscsaba V., Gyár u. 4. Szállítási ügyintézőt felveszünk. Gőngyőlegellátó Vállalat, Békés ess- ba, Gyár 11. 4. ___________ K íművesbrigádók jelentkezését vár­juk a Békés megyei Vecdégiatóipari vállalathoz, átalakítási nsunká a. Je lentkezni lehet: Békéscsaba. Guten­berg u, 3. sz. alatt, a munkaügyi osztályon. —- Felvételre keresünk békéscsabai, orosházi és gyulai mun. kahelyekre konyhai dolgozókat, ré­szükre 1976 januártól betanító sza- káestanfolyam indul, 6 hónapos idő­tartammal. Jelentkezni 'ehet: Békés megyei Vendéglátó Vállalatnál, Bé­késcsaba, Gutenberg u, 3. sz. alatt. Biónvős feltételek mellett korszerű gépek kezelésére !S éven felüli nél dolgozókat felveszünk és betanítunk fonónak, szövőnek, esévélónek. Fel­vételre keresünk továbbá 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Vidékieknek minimális térítés elle­nében szállást biztosítunk. Bővebb tt lékozta táti leveiben adunk Level­eim: Pamuttex’t Imúvok Budai Gvár* munkáét ő-gazdáikodás. 155a Buda­pest^ oostafiók <3. _ A Békésszontandrási Szőnyegszö­vő Háziipari ás Népi Iparművészeti Szövetkezet felvesz és betanít fiatal lányokat modern automata -épekre, mechanika! szövő munkakörbe, je­lentkezés a szövetkezet személyzeti vezetőjénél. MáK&áMBn& rir«

Next

/
Thumbnails
Contents