Békés Megyei Népújság, 1975. november (30. évfolyam, 257-280. szám)

1975-11-02 / 258. szám

ß eitaPÄWsi a antm2L, a sovány tech­nikus, s örülve sze­rencsémnek, an- ffltó, hogy merev tartásával imár lötávolságról felismer­tem, sietve eliszkolok előle. Átmegyek az utca túloldalá­ra. Engem ez az ember nem fog többé elcsípni, föltarta­ni, fogadkozom ingerülten, bár ezen közben feldereng bennem: menekülés helyett talán jobb volna eléje állni és végérvényesen leszámol­ni vele. Tíz év óta nincs tőle nyugtom. Erről termé­szetesen jócskán tehetek magam is, a legelején még én biztattam, mivel egy tUBfoaajtassSfe * 1ta­nácshoz, a városhoz, ha ott nem intézkednek, a megyé­hez, a miniszterhez, köve­telni, hogy az aljas per- szónát felelősségre vonják, a boltvezetőt, de még a her lyettesét is fegyelmi elé ál­lítsák, tanulják meg, ho­gyan szabad a vevővel bán­ni. Figyel, lesi az arcomat, s mivel látja, nem mutatok kellő érdeklődést, gúnyosan felkacag: „Szóval itt tar­tunk, szabad rablás, a kar­társnő szent és sérthetetlen, én pedig mehetek a sóhiva­talba”. Fél óra múlva csüg­gedten azt ajánlom neki: panaszát örökítse meg a EZT ÍRD MEG! Szekuiity Péter tárcája meg nem alkuvó, hibáink ellen bátran harcoló ember­nek néztem. Belátom és elismerem, tévedtem. Tíz esztendő jócskán elegendő volt ah­hoz, hogy Z.-t kiismerjem, megszállott , hibakeresőnek tekintsem. Neki az égvilá­gon semmi nem jó, illetőleg mindenben következetesen azt keresi, amire rámond­hatja: „felháborító”, „ab­szurdum”, „disznóság” és „megáll az ember esze”. Ne- • kém meg égnek áll tőle a hajam. Ezt írd meg, köve­teli, és ha Kihallgatok, ap­ró-cseprő, nem jellemző, mondhatom pitiáner sérel­meket körmölhetek reggel­től estig, szert téve némi kétes hírnévre, de úgy, hogy közben lovat adnék alája és a hozzá hasonlók alá. (Másfél tucat Z.-t isme­rek ugyanis a városban). Nem teszem, inkább mene­külök előle, sajnos menekü­lök, ahelyett, hogy egyszer kerek perec megmonda­nám: Szórakozzék a nagy­nénikéjével. Ilyen közlés­től azonban eleddig még eltekintettem. Bizonyos köz­életi bátorságra lenne szük­ségem, ezzel valamilyen ok­nál fogva nem rendelkezem, s nyugodtan fogalmazhatok többes számban, mert úgy látom, ezzel a bizonyos köz­életi bátorsággal nem ren­delkezünk. Gondolom, kényelmesebb az örökké felháborodott Z.-t kikerülni, mint kioktatni vagy éppen meggyőzni. Meggyőzni? Ez az, ami vele kapcsolatban teljesen elkép­zelhetetlen. Mindég és min­denben a szándékosságot látja, vélt sérelmei megtor­lására egyedül üdvözítő megoldásnak a leváltást, a kirúgást, a lenyakazást ta­lálja. Ijesztő alak. ö maga tévedhet, de más ne téved­jen. „Ezt írd meg”! — har­sogta az utcán, dühtől taj- tékozva és előadta ebben és ebben az üzletben a pénz­tárosnő rosszul adott neki vissza, ha nincs résen, ha nem figyel, „az aljas per- szóna” három forinttal be­csapja. „Ez a kereskedelem, kérlek. így bánnak a vevő­vel kérlek”! Mondja, mondja teli száj­jal és elvárja, hogy vele há- borogjak magam is, érez- ■amm & a helyzet tarthatat­bolt panaszkönyvébe« és vegye számításba, hogy té­vedni emberi dolog. Panasz­könyv? Megtörtént, közli s tekintetéből kiolvasom: egy világ omlott össze benne, > s ne higgyem, hogy rólam nincs meg a véleménye. Ró­lam, meg az opportunisták­ról, a gyáva száj tátikról, azokról, akik saját kényel­müket nézve, s féltve a dol­gozók érdekében lám, nem mernek kiállni. Ezt írd meg! E előadja, hogy miközben a postán reklamált, a kartársnő örök­ké az orrát fújta, lenéző mosolyát a zsebkendővel el­takarta, a parkban két kö­lftKSfe u sabsWsii íiWfíasli!- pályának használta, a bor­bély a kuncsaftok bosszan­tására átment a női rész­legbe kávézni, a pincér így, a benzikutas úgy... Higy- jék el, így ment ez éve­kig. összetalálkoztunk és gyakran már ötven lépés­ről kiáltotta: Ezt írd meg! Valóságban lesben állt, s az utcán minden rendű, rangú tisztségviselőt leszó­lított előadni az éppen, so­ron levő sérelmeit. Mindig kéznél volt néhány. Észre­vettem, továbbá, hogy hoz­zám hasonlóan, mások is riadtan menekülnek előle, ami egyáltalán nem csoda, hiszen amellett, hogy pa­naszkodik, tolakodó, leráz- hatatlan, meg se fordul a fejében, hogy akit leszólít, annak éppen esetleg sietnie kell valahova, n nem biz­tos, hogy a világon a leg­fontosabb Z. kartárs pana­sza. J^gyébként Z. nem ne- vezhető a felisme­Ae rések emberének, minthogy tolakodó rászállásait s levakar hatat­lanságát valami olyasmivel magyarázza, hogy némelyik elvtárs túlságosan fönn­hordja az orrát, nem áll szó­ba az egyszerű dolgozóval. Valamit mégis neki köszön­hetek. Hozzásegített ahhoz, hogy mindinkább megkü­lönböztessem a valóban szóra érdemes hibákat a nem jellemző, a nem általá­nos, az óhatatlanul előfor­duló tévedésektől, a felhá­borítót a véletlentől, a je­lentéktelent a jelentőstőL Öt, magát rég szőrszálha­sogatónak tartom, s vele szemben nincsenek illúzi­óim. Nem lángol, s amit meglát, s amit szóvá tesz, észrevesz, annak igazából nincs semmi jelentősége. Annyi az egész, hogy meg­esik, előfordul. Ezt írd meg! Nem írom meg. Sőt to­vább megyek, panaszát vé­gig sem hallgatom. Egyma­ga több munkát ad a ki­vizsgálásokkal foglalkozó intézményeknek, hivatalok­nak, mint' tízezer normáli­san gondolkodó állampol­gár. Csupa keserűség az élete, de legyen is, megér­demli. SZERELEM Hcutgyásl Lajos Mivégre kék az ég? Talán idézni szemed színété s a nyár csillagai összeforrt szivünk dalai? A tűző nap, a zúgó szél mind rólad mesél, s ha magányosan szivemben zsong egy halk futam, te benne élsz, Toporgás epy mozgatón iolesijt korul Bölcsődön Ha majd mindennapjaink küzdelmeinek akármely krónikása arra szánja ma­gát, hogy megénekelje az immáron országos méretűvé gazdagodott népi összefogá­sunk oktatás-korszerűsítő, viharzó vonulatát, elkerül­hetetlen dolgaként Kunágo- tára kell jönnie. Mert a vi­harérlelő gondolat szelét — kedvező hullámveréseknek feszülő vitorlák széles vász­nai alá — itt vetették... Itt érett termése, zajlott aratása... , Mályvaszínű röplap Ráhajolva tűnődök. I. Frissnek, érintetlennek tetszik; hihetném, tegnap került ki a nyomdgép alóL Pedig ötéves már... Ezt az időt asztalfiók hűvös mé­lyében lapulta át, mondhat­nám, méltatlanul, haszon­talan, ám ide tolakvó ügy­iratok restellkedő társasá­gában. Ijedten emelem ki on­nan; óvjon ég, hogy itt bukkanjon rá a nyomkö­vető krónikás, ha már amúgy is lelkendezve kiált fel kénytelen örömében, merthogy az országossá duz­zadt társadalmi iskolapárto­lás első nyomtatott doku­mentumára talált. Kunágotán. terjesztet­ték... Falakra, kapukra, kerítésekre ragasztották, ap­ró ügyeikben igyekvő járó­kelők lábai elé szórták, ke­zükbe nyomták, tervtár­gyaló brigádgyűléseken osz­togatták, középületek abla­kai és boltok kirakatai dí­szültek általuk. Mindenki olvasta, mivel mindenkihez szóltak. Megjelenésével kavargó, beszédes láz uralkodott el... Ellenkezés törleszkedett össze szigorú ívű akarással, tétova vélemények kering­tek biztos reménykedések dús gyökerű lombozata kö­rül, élesen tapadó szemek ébredő fénye pihent meg a „Dolgozzunk egy napot is­kolánkért!” hírnökökkel teleraggatott felületeken, s búvócskát játszott az elad­dig meghempergetett gon­dolat, és az önmagában moccanatlan szándék egé­szen a száznak elszámolá­sáig ... Aztán napirendre tért a hullámok tomyosodó kavar­gása, feltárta hálás ho­zamát az érlelődő magvetés, s az otthon­B@sseayei Ante! Tépelődők valók átfogó felelősségérze­tét oktatásügyünk lényeges hiánybetegségére terelték a képernyő szikrányi részle­tei... Határhagyó országos áramlás vette kezdetét... Alkalom és ssükség A kettő bonthatatlan fona­déka munkált azon a bátor­talan nyárutón ebben az apadó lélekszámú faluban, milliomosodó gazdaságok és maguk kényének vagyono­sodó családok egymásra vá­rakozó együttélésében, víz­hálózatra is hasztalan csá­bítgató, egyenes felfutású utcák és keresztutak nehéz­kes vonulású népességke­retében. Ki kell ezt mon­danom végre toporgó jóin­dulattal, hogy az itt élő em- 1 berek mélyebb ösztöneinek akkor volt fogékonyságára a krónikás is felfigyeljen ... Az alkalmat hazánk fel- szabadulásának 25. évfor-' dulója hozta, égő energiáit a tudat és érzelem finom csatornáiban az elsőnek sza­badom felsóhajtó magyar falu ünnepségsorozatának idáig elmelegítő tüze fej­lesztette. A háborús évek megrendítő tragédiáját és a forradalmi átváltás múlt­perlő karolását egyaránt ál- talélökben. felsarjadt a szo­ciális emlékezet, amit gya­kori könnyelműségünkben az újabb nemzedékeket lé­nyeges öröküktől megfosz­tandó, jaj, de nagy feledé- kenységgel igen mélyre el­temetünk! De akkor felfo­kozott hallásképzetünkben újra megcsikordultak tör­ténelmi múltunkhoz béklyó­zó láncolatok rozsdás kari­kái, s vászontáskás iskolás­korunk emlékképeinek fel­támadásában ködösen újra megrajzolódtak hajdanvolt társadalmi-nemzeti elesett- ségeink... Ez az ünnepélyes és al­kalomszerűségében is éles szembesítés foganta a kény­szerérzetet, hogy több dol­gunk van a világban a tu­dományokhoz vezető utak gondozásával is. "Tudtuk, hogy száz ágú küzdelem ve­zet célunkhoz el, s hadakoz­nunk kell legalább száz­féleképpen. Igaz, abban az időben adományoztak már oktatás­ügyi intézményeknek hír­adástechnikai eszközöket, készülékeket, de mindezek nem társadalmi összefogás tanúsítását, hanem gazdál­kodó szervek ajándékozó jóindulatát jelenthették. Itt valami újabbról, töké­letesen társadalmiról, át­karoló segítésről, közösség- formáló elképzelésekről kezdtek tanakodni... Kimerítően hosszú ta­nácskozások napirendjein döntöttek, határoztak, kor­szerű oktatáspolitikai elvek­ből szabták idomhoz simu- lóra kezdeményezésük vi­selhető ruházatát: a haté­kony oktatás tárgyi felté­telei, fizikai dolgozók te­hetséges gyermekeinek se­gítése, hátrányos helyzetűek pályaválasztása és tovább­tanulása, az iskolareform mielőbbi megvalósítása, ta­gozatos osztály létrehozása, a társadalmi összefogás ér­velő hangoztatása fogalma­zódott * meg zsúfoltan a mályvaszínű röplapon. Nekiindultak célkitűzése­ik szilárd elvi fedezetével, ezernyi érvvel, oktatással... Az élen küzdőket, s né­pesedő csoportjukat egyfaj­ta nyűhetetlen agitátorsze­rep átéltsége kötötte össze. Az ügy hirtelen mozdult ki vitatott holtpontjáról, ám fennköltsége intőleg paran­csolja rám a nevek nélkül való emlékezést, amennyi­ben arra i* kötelez, hogy a Bölcs Tervezés, Energi­kus Határozottság, Fontol­gató Előrelátás, Lángoló Lelkesedés, Megejtő Lendü­let és Halkszavú Rábeszé­lés sorában a Célrahajló Tömeget is nagy betűvel írjam. Az évforduló előtti sajá­tos kunágotai tisztelgés fo­rintösszege magasabbra emelkedett a százezernél... Hatásának értéke-foka a* eddigi zajlások ütemében is már régen felmérhetetlen— Alantas csatározások Óhatatlan szólni erről; engesztelésül, okulásul... Miközben virágba borult a felszín, majd gazdagon növelte fejleményét a mag­nak ágya, undorító célratö­réssel fúrta fel magát va­lami romboló ártalom az altalajból... Pedig már óriáA szárnya­kat kapott a kunágotai kez­deményezés ; Eleken nyolc­száz dolgozó egynapi jöve­delmét adta, Szeghalmon csaknem százhatvanezret értek el egy csapásra, hu­szonöt munkahely kollek­tívája megközelítette a há­romszázezret Szarvason, termelőszövetkezetek és ipari egységek sorakoztak fel gyors egymásutánban a célból, hogy haszonkulcs felszámítása nélkül oldja­nak meg jelentős oktatás­ügyi kivitelezéseket. A bé­kési tájakon számon tartott csatlakozások szűk mélta­tása akár önálló sajtóki­adást is elbírhatna, míg az ország minden friss hírei­nek listáját követve, na­ponta készíthetnénk terje­delmes összeállításokat. S itt meg: a nagymívű társadalmi összefogás or­szágunkban elsőknek vál­lalkozó önzetlen szegődmé- nyeseit alantas csatározás­ra szorították néhányon, az árnyékban levők, nevüket e népi tett dolgos oldalain sehol ott nem jhagyók, idő­kön át szándékosan elhall­gatott, ám megannyi lehe­tőség kapcsán nyilvánosan nem kifogásolt apró, szerencsétlen adminisztra­tív kisiklásokat gyűjtemény­kovásszá dagasztok. E múl­hatatlan összefogás érde­meitől oly távolra settenke­dők akkor verték bilincsbe az ünneplésre hajló közlel­kesedést, midőn már min­denünnen felzúgtak bölcső­dalának hangjai... De elég belőled, durva szemrehányások felé elörrv- leni készülő ünnepi szó; ilyenfajta részletek felem­legetése a krónikás tollá­hoz lesz csak való, aki min­den bizonnyal azt is fel­jegyzi elismerőleg, hogy itt és még abban a koraidő­ben a kezdeményezőknek rojtosra kellett beszélniük szájukat bárkinek egyetlen mozdulatáért. Nem sirató Toporgásom töprengés szüleménye is; feszítő nyugtalanság, nemes kezde- ményű elégedetlenség, ön­kéntelen felelősséggel éled ez bennem, amikor Kun- ágota lélekszámban apadó vesztes múltjának utóbbi harminc évét elképzelt jö­vőjével egybevetem. Bátran leírom: üljenek össze a ve­zérkar akkor volt kiemel­kedői, s a mozgalom szüle­tésének ötödik évforduló­ját letisztult önérzettel ün­nepelve el ne feledjék, hogy tíz éve a vízmű űrü­gyén végeztek felméréseket. A harmincadik évfordu­ló fényében az utak nagy tettek végrehajtásához meg- világíthatók... (Saekeareaés Sómat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents