Békés Megyei Népújság, 1975. november (30. évfolyam, 257-280. szám)
1975-11-23 / 275. szám
Versmondó munkásfiatalok A munkásfiatalok III. országos versmond'óversenyének megyei ágazati elődöntőit a napokban rendezi meg az SZMT. Pénteken tartotta meg elődöntőjét a Helyiipari és Városgazdálkodási Szakszervezet; ennek résztvevői a szakmához tartozó vállalatok munkásfiataljai közül kerültek ki- A zsűri döntése alapján első Csuta Eszter, a Békéscsabai Kertészeti Vállalat dolgozója lett A második helyet is ugyanez a vállalat szerezte meg. Nagy Zsuzsanna személyében. A harmadik helyre Rajtár János, a gyulai vízmű munkása került. A győztes jutalma 300 forintos könyvutalvány volt. Foglalkoznak a fiatal győgyszerészekkel Békéscsabán, a gyógyszertári központban az elmúlt években elsőnek vezették be azt a gyakorlatot hogy államvizsga előtt a fiatal gyógyszerészjelöltek havonta két napot a gyógyszertári központ laboratóriumában töltenek. Felkészülésükhöz szakvezetők adnak segítséget. A gyógyszerész-hallgatók szívesen töltik gyakorlatukat a megyében, évente összesen 20—30-an jönnek ide. Az államvizsga előtt álló fiatalok felkészítése tangyógyszertárakban történik, oktató gyógyszerészek mellett. Ilyen képesítéssel a megyében 83 dolgozó rendelkezik. A MEDOSZ elődöntőjére november 25-én kerül sor. Ekkor az üzemi selejtezők 24 legjobbja méri össze felkészültségét. A HVD5Z, a MEDOSZ és a többi ágazat győztesei pedig december 9-én SZMT-döntőn vetélkednek, majd az országos versenyt 1978 áprilisában, a költészet napja alkalmából tartják, meg. 711 nyereményautó Szerdán és csütörtökön é gépkocsinyereménybetétkönyv-sorsolás Az Országos Takarékpénztár november 26-án és 27-én Budapesten, az Utasellátó Vállalat Arany János utcai kulturális termében rendezi a gépkocsi- nyeremény-betétkönyvek idei negyedik, sorrendben 58. sorsolását. A húzáson a július 31-ig váltott és az október 31-én még érvényben volt ötezer és tízezer forintos betétkönyvek vesznek részt. A Budapesten váltott betétkönyvekre szerdán 297, a vidékiekre csütörtökön 414 gépkocsit sorsolnak ki. A kétnapos húzáson tehát összesen 711 nyereményautó talál gazdára. A kétnapos sorsolás összesített eredményét november 28-án teszik közzé. i Képzőművészeti kiállítás a Jókai Színházban Megérdemelt sikere van Takács Győző grafikus- és kerámiaművész kiállításának, amelyet Békéscsabán a Jókai Színház előcsarnokában rendeztek. Az előadások szünetében a közönség szívesen áll meg a művész alkotásai előtt, az emberek általában sorban mind megnézik a kiállított munkákat, s ez azt jelenti, hogy Takács Győzőnek van mondanivalója a világ számára. Képeiből egyfajta statikus nyugalom árad. Az ember és a természet, a hangulatok és emlékek, a halál és a megújulás harmóniája tükröződnek rajzain. Érdemes hosszabban is elidőzni egy-egy kép előtt, hiszen az 0te6 benyomás művészi hatásán túl még nagyon sok felfedezni- ; valót tartogatnak a grafikák. ; Aprólékosan kidolgozott részle- | tek rejtik Takács Győző üzene- : tét. A művész nem él vissza ki- ; váló rajztechnikája lehetőségei- | vei, jelrendszere közel van az át- ! lagos néző szellemi befogadóké- S pességéhez. Különösen tetszett a ; tiszta harmóniával komponált • „Anyaság”, a Petőfit idéző „Az ■ emlékezés kopjafái”, a vaskosan- ■ vidám „Dionüszosz hajója” és a s kevés vonallal is sokat mondó ; „Vízoarti növények” című al- | kotás. A Békési mozaikok népi ihle- £ tésű kerámiáin kívül nagyon ; szépek a kiállított virágmotívu- S mos tálak is. Író-olvasó találkozó Békéscsabán Holnap, november 24-én íróolvasó találkozóra gyűlik össze Békéscsaba irodalomkedvelő közönsége a TIT Értelmiségi Klubjában. A Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat megyei szervezete által rendezett, este 7 órakor kezdődő találkozón Csák Gyula írót és munkásságát ismerhetik meg a részvevők. Jelentős összeg továbbképzésre A Szarvasi Állami Tangazdaság gondoskodik dolgozóinak továbbképzéséről. A fizikai dolgozók általános iskolai tanulmányainak elvégzésére az elmúlt években kihelyezett osztályokat szervezett, s ma már gyakorlatilag minden dolgozó rendelkezik általános iskolai végzettséggel. A szakemberek továbbképzésére pedig évente 700 ezer — 1,2 millió forintot fordítanak. Az elmúlt négy évben hét ösztöndíjas állt munkába, s a gazdaság összesen 18 gyakornokot nevelt, illetve ké- peztetett ki. Ezek közül 14-en itt nyertek végleges kinevezést is. ■ j Kiskutya keresi gazdáját m A címben említett kiskutya | személyleírása,f apró termetű. ■ világos, zsemleszínű. Különös ■ ismertetőjele: nyaka alatt fe■ hér es-szürkés folt van. A ku■ tyus szombaton reggel a békés■ csabai Kulich Gyula-lakótelepi S ABC-áruház környékén szegő- S dött Kóté Sándor nyomába. ■ Kóté Sándor felhívott bennün■ két, hogy segítsük a gazdátlan Z kutyus tulajdonosának meg- g keresésében, mert ugyan sze* réti a kutyákat, ám a talált | négylábú nem az övé, s eme- " leti lakásában nem is tud mit g kezdeni vele, az utcára pedig * sajnálja kitenni. Felesége teg- g nap, csinált egy kuckót a g konvektor mellett a kutyusnak, ■ de kérik a tulajdonost, mielőbb ■ menjen érte. Címük: Kulich ■ Gyula-lakótelep 21/C. I. em. 2. | Telefon: 13-374. oiaaasaaaBBSoeaaaaBiiaaiDSsiaeiiiauiaeaaKDesiDaBB : ■ u ■ : ■ : ■ ■ N : ■ I c X ■ * ; s « » : lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 47. játékhéten 5 találatos szelvény nem akadt. Négy találata 117 fogadónak volt, nyereményük egyenként 47 990 forint, három találatot 8650 fogadó ért el, nyereményük 318 forint. A kéttalá- latos szelvények száma 204 339, nyereményük egyenként 17 forint ' Mezőberényt kislány balesete Nyolcéves kislánnyal történt baleset november 20-án Mező- berényben, a Gyomai u. 31. számú ház előtt: M. k, Mezőbe- rény, Gárdonyi u. 2. szám alatti lakos egy vontató mögül egy arra haladó személygépkocsi elé lépett, amely elütötte. A figyelmetlen kislány súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett í : i I ■v ■ I ■J l I : B 5 1 I I i s I : A tv műsorából: Vívót Benyovszky! A televízió ma, november 23-án 20.05 órakor mutatja be a Vivát Benyovszky! című 13 részes tévéfilm-sorozat harmadik epizódját. Ebben a részben Benyovszky lassan felépül súlyos betegségéből. Gyógyulásában oroszíunrésze van házigazdájának. Hanszky úrnak, de méginkáb leányának Zsuzsannának. A két fiatal egymásba szeret. Hasztalan próbál elmenekülni Benyovszky, Zsuzsanna és a szerelem kettős köteléke visszatartja. Rövidesen egybekelnek, és nemsokára reménykedve várják az ifjú Benyovszky megszületését... Képünkön Páger Antal, Emilia Vásáryová és Jozef Adamovic a filmsorozat harmadik részének egyik jelenetében. MA: 1975. NOVEMBER 23. VASÁRNAP Kelemen napja A Nap kél 6.59 — nyugszik 16.01 órakor A Hold kél 20.26 — nyugszik 10.31 órakor HOLNAP: 1975. NOVEMBER 24. HÉTFŐ Emma napja A Nap kél 7.01 — nyugszik 16.00 órakor A Hold kél 21.36 — nyugszik 11.07 órakor — DÉRY TIBOR MUNKÁSSÁGÁRÓL rendez irodalmi estet november 25-én a Megyei Művelődési Központ Békéscsabán, az ifjúsági és úttörőházban. A 19 órakor kezdődő rendezvényen Lukács József, a békéscsabai Jókai Színház színművésze lép fel. — ÖREGEK* NAPJÁT RENDEZTEK november 20-án a szarvasi városi szociális otthonban. Dr. Tóth Lajos, a Hazafias Néofront városi bizottságának titkára mondott ünnepi köszöntőt, maid az intézet lakóiból és dolgozóiból alakult kultúrcsoport változatos műsora biztosított kellemes szórakozást. —A HYBRO HÜSCSIBE tenyésztésében jó eredményeket éri el a nagyszénási Október 6. Termelőszövetkezet. A közel- műPban miotesrv 19 eze- darab. 53 napos csirkét e'i+a.k át amelyeknek átlagos súlya több mint másfél kiló volt. — EZER MÁZSA CIROKMAG. Kiváló termest hozott az orosházi Üj Élet Termelőszövetkezetben az ez évben termesztett takarmánycirokmag. A tervezett harminc mázsával szemben 65 mázsás hektáronkénti átlagtermést takarítottak be. Ebből a növényből a múlt hónap elsejéig ezer mázsát adtak eL Több felé havazás Várható időjárás ma estir általában erő sen felhős id sok felé ismét lődő havaz« hózáporok, néhány he lyen havas eső. A több felé élénk déli, délnyugati szél fokozatosan északnyugati, északira fordul és több helyen viharossá fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: mínusz 1—plusz 3 fok között. — IGEN SOK ÉRDEKLŐDŐT VONZ A magyarországi nemzetiségek lakáskultúrája című kiállítás a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumba. A néprajzi kiállítás még egy hétig, november 30-ig tekinthető meg. — REPÜLŐVEL A SZOVJETUNIÓBA. November 30-án egy hétre a Szovjetunióba utazik az IBUSZ szervezésében repülőgéppel 30 Békés megyei. Az utazás részvevői Moszkvában megtekintik a Kremlt, a Tretyakov képtárat és színházlátogatáson vesznek részt, Leningrádban pedig elmennek az Ermitázsba, az Izsák székesegyházhoz és a Pé- ter-Pál erődhöz. Ax MSZMP meerveS bizottságéi &D a me evei tanács laDla főszerkesztő- EnvedJ G Sándor Főszerkesztő-h elvette«?: öeák GvuS* Szerkesztőség* 5601 Békéscsaba Posta fiók Telefon: 12-196. 12-296 Kiadla a Békés meeveü LaDkiadő Vállalat Békéscsaba Postafiók; ífil Telefon: 11-021. 11-051 felelős kiadó- Lehoezkv MiháHy Terjeszti a Maervar Posta Előfizethető a oosta hivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díi eev hónaona . 20— Ft JOürey Nvomdi. Békéscsaba líarazeató: Háromszéld Pár: ltod**:* üss A. T.