Békés Megyei Népújság, 1975. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1975-10-05 / 234. szám

MA: A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS üidasháti Állami Gazdaság Kiváló Terven felüli termés cukorrépából és kukoricából negyedszer kaszálják a lucernái — Műtrágyázás hatezer hektáron — Befejezték a rizs aratását A Hidasiját! Állami Gazda- baji — a nem várt jó idő ha­tására — negyedszer is hozzá­foghattak a 2100 hektáron ter­mesztett lucerna kaszálásához, így nem okoz gondot a lucerna. Hsztüzem idei ezerötven va- gonos tervének teljesítése sem, ami már csak azért is nagyon kedvező, mert az üzemben, elő­állított lucemalisztnek mint­egy fele exportra kerül. A liszt- üzem teljesítőképességét egyéb­ként két új, korszerű szecskázó, gép üzembe állításával is növel, ték. A gazdaságban ebben az év­ben 5800 hektárt jelöltek ki műtrágyázásra, ezen a héten már e faladatnak is teljesítet­ték csaknem a kétharmadát, miközben 900 hektár föld szer­vestrágyázása lassan a vége felé közeledik. Nem sok hiányzik a 2240 hektárra előirányzott vető­szántásból sem. Az őszi árpát már el is vetették és megkezd­ték az őszi búza vetését is a tervben szereplő kétezer hektá­ron. Cukorrépát a gazdaságban az idén 570 hektáron termesztet­tek. A répának mostanáig 45 százalékát szedte fel az öt be­takarító gépsor és az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a termésátlag — elérve a 400 mázsát, hektáronként — jóval meghaladja majd a tervezettet Ugyanez a helyzet a hibrid ku­korica termesztésében is. Az 1340 hektáron termesztett hib­rid kukoricának eddig 40 szá­zalékát takarították be s ennek alapján megállapították, hogy a termésátlagok fellümúlják a várakozásokat. A hét végével a Hidasháti Állami Gazdaságban véget ér a 355 hektáron termesztett rizs aratása s a rizsbetakarító bri­gád a nyolc lánctalpas kom­bájnnal a jövő héten már a MnnsiiiiMnMiulHHiiiiHiiiauMiiii szarvasi gazdaság rizstábláin dolgozik. A hidashátiak egyéb­ként 27 mázsa rizst — a várt­nál két mázsával többet — arat­tak le gazdaságukban hektáron­kénti átlagban. A termésátlagok kedvező ala­kulása,' a gazdaság takarékos­sági tervének sikeres végrehaj­tása összességében ellensúlyoz­za azokat a veszteségéket, ami­ket a belvíz és a szélvihar oko­zott Hidasháton ebben az eszten­dőben, így a gazdaság a 10 millió forintnyi kár ellenére is eléri az 1975-re célul kitűzött nyereséget. lottó A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 40. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt, 4 találata 29 fogadó­nak volt, nyereményük egyen­ként 183 921 forint, három talá­lata 214 fogadónak volt, nyere­ményük egyenként 820 forint. A kéttalálatos szelvények szá­ma 127 595 darab, nyereményük 21 forint. A nyeremények a nyere­ményilleték levonása után ér­tendők. A közölt adatok tájé­koztató jellegűek. (MTI) A hét végén, szombaton és vasárnap több gyárban és üzem­ben tartanak kommunista mű­szakokat a fiatalok. A gyulai Harisnyagyárban, a szarvasi Vas- és Fémipari Sző­múzeumi dolgozók kitüntetése A nemrég kezdődött múzeu­mi és műemlékvédelmi hónap alkalmából négy kitüntetést adott át tegnap, szombaton a megyei tanács székházában Gá­csér József, a megyei tanács művelődésügyi osztályának ve­zetője. Szerdahelyi István, a gyulai múzeum igazgatója és űr. Tábori György, a békési múzeum igazgatója megkapta a Szocialista Kultúráért minisz­teri kitüntetést Miniszteri di­cséretben részesült Tordáné, Juhász Irén, a szarvasi múzeum igazgatója. Kiváló Dolgozó ki­tüntetést kapott Kutyik Gergely teremőr, a békési múzeum dol­gozója. Üj olajvegyészeti eljárások Az Odera-menti Frankfurt­ban Csehszlovákia, Lengyelor­szág, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió 200 szakértője háromnapos tanács­kozást rendezett új olajvegyé­szeti eljárásokról. Az értekezlet résztvevői új olaifeldolgozási eljárásokról, a nyersanyagok és segédanyagok kedvezőbb felhasználásáról, nép- gazdaságilag fontos új termékek kőolajból történő előállításáról, valamint környezetvédelmi problémákról tárgyaltak. (AUN) vetfeezetberx, a BEKÖT mező­kovácsházi üzemében, a szarva­si főiskolán, és a MÁV vésztői vontatási főnökségén dolgoznak a fiatalok, hogy keresetükkel hozzájáruljanak a Vietnamban létesülő szakmunkásképző-inté­zet költségeihez. Szorgos mun­ka folyik a gyulai Húskombi­nát építkezésén is, ahol szom­baton és vasárnap védnökségi napot tartanak és fiatalok szá­zai segítik a kiemelt nagyberu­házás mielőbbi elkészülését. Megyei Ifjúmunkás Napok Kommunista műszakot tartanak a KISZ-esek Könyvek az utcán j Medgyesegyházán már régi hagyomány, hogy ha az időjá­rás engedi, nemcsak a köny­vesboltban, hanem a nagyköz­ség egy-egy forgalmas helyén, az utcán is árulnak könyveket. Így történt ez most is, amikor a zenei világnap alkalmából te­lepült ki a nemrég megnyílt Művelt Nép Könyvesbolt. A Művelődési ház előtt felállított asztalon sok szép könyv várta ■ a vásárlókat, és lehetett hang- * lemezeket is venni. Több mint » 2500 forint volt a szabadtéri ■ könyvesbolt egynapi forgalma. \ Árultak október 2-án, pénteken ; is, amikor tüdőszűrésen vettek : részt a község lakói és a vára- i kozók közül sokan vettek köny- j vet az utcai árustóL Az áruló csoportkép A japán rendőrség egy eskü­vői csoportkép segítségével lep­lezte le a huszonhét éves Si- mizu Tosiót, aki hónapokon át dézsmálta az esküvőkön össze­gyűlt pénzadományokat. Több mint négymillió jent gyűjtött be azzal a módszerrel, hogy megjelent a kiszemelt esküvői szertartásokon, a vőlegény vagy a menyasszony közeli hozzátar­tozójának adta ki magát és elegánsan elszelelt az esküvői vendégek által a fiatal pár szá­mára összeadott pénzzel. Lebu­kását az okozta, hogy az egyik esküvőn rákerült az ilyenkor szokásos csoportképre. Az áruló fénykép segítségével a rendőr­ség következő akciója során le­fülelte az elegánsan öltözött es­küvői szarkát. m « 1975. OKTOBER 5., VASÁRNAP Aurél napja A Nap kél 5.47 — nyugszik 17.17 órakor A Hold kél 6 07 — nyugszik 17.11 órakor HOLNAP: 1975. OKTÓBER R, Brúnó napja A Nap kél 5.49 nyugszik 17.16 órakor A Hold két 7.28 — nyugszik 17.46 órakor Százhúsz évvel ezelőtt, 1855. október 5-én halt meg — 56 éves korában — Petényi Sala­mon János zoológus, a magyar madártan megalapítója, akadé­mikus. Apja példáját követve, 5 is evangélikus lelkésznek készült. Teológiai tanulmányait Po­zsonyban, majd Bécsben végez­te. Itt rendkívül gyakori láto­gatója volt a természetrajzi mú­zeumnak és megtanulta a ma­dártömést is. Megismerkedett több neves bécsi zoológussal, ké­sőbb Brehmmel is, s vele később rendszeres levelezést folytatott. Teológiai tanulmányainak vé­geztével 1826-ban cinkotai lel­kész lett, de minden szabad idejét a madarak tanulmányo­zására fordította. 1833-ban le­mondott állásáról, pompás ma­dárgyűjteményével Pestre köl­tözött, s a következő esztendő­ben a Magyar Nemzeti Mú­zeum természetrajzi osztályán állatkonzervátor lett. Rendezte a múzeum madártani gyűjte­ményét; minden fajról tudomá­nyos feljegyzéseket, kisebb mo­nográfiákat készített. Saját nagyszerű gyűjteményét — 173 fajhoz tartozó, csaknem másfél ezer példányt — a Nemzeti Mú­zeumnak ajándékozta, kéziratai­val együtt, melyeknek nagy ré­sze később, sajnos, elkallódott Gyengül a síél Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, legfeljebb néhány helyen futó záporral. Az élénk, időnként erős észak- nyugati, északi szél kissé mér­séklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 18—23 fok között. »■■■■■saaBBBBBEaBaaBaavBHHHiiMaavBiswaa* Virágzik a pampasfű Gyulán, a Várfürdő előtti park­ban látható ez a csodásán szép védett növény, a virágzó pam­pasfű Fotó; Veress Erzsi — árak az építőiparban. Hétfőn, október 6-án, a békés­csabai Technika Házában az MTESZ Békés megyei Szer­vezetének felkérésére Toma- sovszky Lajos, az Építésügyi- és Városfejlesztési Miniszté­rium főosztályvezetője az építő­ipari árképzésről tart előadást — LÉGKONDICIONÁLÁS TAKARÉKOSAN. Az Építőipari Tudományos Egyesület Békés megye Szervezetének rendezésé­ben pénteken, október 10-én két előadás hangzik el a békés­csabai Technika Házában a légkondicionálás leggazdaságo- fnódszereiről. — 150 MILLIÓ FORINT. Az előzetes számítások szerint a békéscsabai Szabadság Tsz jö­vő évi árbevétele eléri majd a 150 millió forintot. A tervek alapján a bevételeknek 90 szá­zalékát a növénytermesztés és az állattenyésztés adja. — HIBAIGAZÍTÁS. Pénteki számunkban a „Fiatal Pedagó­gusok Klubja” és a „Komoly zene Barátok Klubja” című hí­reinkből egy adat sajnálatos módon kimaradt: mind a két klub első foglalkozását a békés­csabai Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörőházban tartja meg. — POL-BEAT EST a „Tízek­ben”. Október 6-án, hétfőn este 19.00 órakor Dinnyés József dalénekes látogat el a békés­csabai ifjúsági és úttörőház Tí­zek Ifjúsági Klubjába. A klub­tagok a fiatal művész pol-beat számaival ismerkednek majd. — ELHUNYT BORISZ CSOH- NOVSZKIJ, az első szovjet sarkköri repülő, aki a húszas években részt vett az „Itália” északi-sarki expedíció bajba jutott tagjainak megmentésé­ben. Először 1921-ben járt a Sarkkör felett, utoljára pedig 19S5-ben. Hetvennyolc éves volt. — LÁBIMÁDÓ. Különös „bű­nöző” tartja izgalomban három hete San Antonio texasi város lakosságát: pénteken hajnalban egy 34 éves asszonyt ütött le egy ismeretlen férfi, majd hir­telen mozdulattal lerántotta ál­dozata cipőjét, megcsókolta lá­bát és elrohant. Ez volt a láb­imádó harmadik áldozata — en­nél komolyabb incidens egyik esetben sem történt. Az MSZMP me evei bizottsága ás a megyei tanács labia Főszerkesztő- Enyedi G. Sándor Főszerkesztö-helvettes: Deák Gyűl» Szerkesztőséé ■ 5601 Békéscsaba Postafiók 4SI Telefon: 12-196. 12-296 Kiadla a Békés megvet Lankiadó Vállalat 5601 Békéscsaba. Postafiók:: BŰ Telefon: 14-021. 11-051 Felelős kiadó- Lehoczkv Miháist Terjeszti a Maevar Posta Előfizethető a DostahivataioknáS és a kézbesítőknél Előfizetési díj eev hon a orz 30.— Ft KrtSres- Nyomda. Békéscsaba: Igazgató: Háromszék! PáJ Indexe SS «4-

Next

/
Thumbnails
Contents