Békés Megyei Népújság, 1975. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1975-10-19 / 246. szám
KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Könyvjelző Hass, atkoss, gyarapíts! (Köicsey-breviárium) Ezekben a napokban, je. lent meg a Tankönyvkiadó brevirárium-sorozatának harmadik köteteként a Hass, alkoss, gyarapíts! című Kölcsey-válogatás. A breviárum sajátságos válogatásgyűjtemény: „rövidítés-tár”, a szemelvényeket, idézeteket gyakran az aforizma tömörségéig redukálja. Szólnunk kell előbb a műfaj hagyományáról, modernségéről. Ilyen a régiek közül pl. az eötvösi szentenciák könyve (Gondolatok, Ráth Mór kiadáa 1891) vagy a Vörösmarty élete, tanítása, jelentősége (Al- szeghy Zsolt válogatása 1924). Mindkettő tematikusán rendezi a „szöveg-ki- vágatokat”, a szentenciaszerű, gyakran szállóigévé vált idézeteket. Az ilyen válogatási elv kétségtelenül a film montázstechnikájára emlékeztet, hiszen a tematikus szövegmetszetek a breviárium új szövegkörnyezetébe illeszkedve, újjárendeződnek, az idézetek mozaikjai egymást fölerő- sítvé villóznak-vitáznak. Az eredeti szöveg ilyen fölbontása természetesen csakis a viszonylag önálló ve! hat. A Kölcsey-művek filozófiai, etikai, politikai mélysége, tisztasága ragad magával, a forrás tisztaságával üdít. Az idézés logikája mindig időtlenítő, hiszen bizonyos gondolati magokra koncentrál, a legpregnánsabb részleteket mutatja föl. A válogatók azonban nem törekedtek valamiféle aktualizálásra: a mű irodalomtörténeti arányai, vonatkozásai nem sikkadnak el, a történetiség érvényesül. A válogatásban persze jelen van a munkatársak döntése, kiemelő mozdulata, ízlése, mai szemlélete. A válogatást és a világos jegyzetírást Szilágyi Ferenc végezte. A várható olvasói hatást már jeleztük, a brevirárium-vá- logatás azonban máris jelentékeny nevelői értéket közvetített, ugyanis középiskolai tanulók közreműködésével készült a gyűjtemény Békéscsabán. A Tankönyvkiadó egész sorozatát Papp János szerkeszti. Az eddigi kötetek (Csokonai, Fazekas) és a közeljövőben megjelenők (Berzsenyi, Kazinczy) az 6 szerkesztői avatottságát dicsérik. A Vajthó László-i hagyomány folytatása ez mai, kedvezőbb körülmények között. Vajthó annak idején, főleg a harmincas években mintegy hatvanhárom kötetet adott ki a Magyar Irodalmi Ritkaságokból. Ez akkor sok esetben elsődleges kiadási vállalkozás, művek megmentése volt. Ma nem elfeledett szöyegritkaságokról van szó, hanem a klasszikusok viszonylag nagy példányszámú, sajátos váloga- tású köteteiről. A gyomai Kner Nyomda bibliofil-értékű kivitelezésében például a mostani Kölcsey- breviárium nemcsak nagy tartalmi érték és nemes olvasmány, hanem esztétikus könyv-jelenség is. A tizenegy békéscsabai középiskolai tanuló (Rózsa Ferenc Gimnázium és Szak- középiskola) áttekintette a Kölcsey-művet, s felelősen gyűjtötte az anyagot a szerkesztő és válogató munkatársaként. Ez nagy. pedagógiai hozadék. Azóta a szerkesztő már tanárképző főiskolai tudományos diákkörben fejleszti tovább a bevált eljárást, a hallgatók bevonását új breviáriumkötetek válogatásába (Szombathelyen készül a Berzsenyi-évfordulóra ez az új kötet, s a Tankönyvkiadó 1976 elején megjelenteti). A szerkesztés rendezőelve az életmű, tizennégy témakörének Kiválasztása volt. Ezek maguk is idézet-címként kerültek egy-egy fejezet élére: '„Jelszavaink valónak: haza és haladás...”, „Szeresd az emberiséget!” A kötet bármely pontjáról idézhetnénk Kölcsey hosszútávú igazságait a közélet magas felelősségéről, az elvhűségről, az' erkölcsi kérlelhetetíenségről vagy akár a nyelvújítás jogáról és a kritika kötelességéről. Cseppben a tengerként idézzük ide éppen a kritikáról szólót a kétszázötven oldal ezernyi szemelvényéből: „írók és olvasók örökös viszonyban vágynak egymással; íróival együtt halad az olvasóközönség, együtt állapodik meg, együtt marad hátra. A kritika következései mind a kettőre nézve jól- tevők, mert ha egyfelől az író stúdiumra kényszerítte- tik, másfelől az olvasó szemei megnyílnak, s kezd látni s ítélni." A Kölcsey nyelv archaizmusainak lehető pontos megértése az olvasó nyelvi erőit próbára is teszi, meg is edzi, mert bekapcsol a nyelvi folytonosság áramába. A jegyzet tökéletesen kielégítheti a szómagyarázatra szoruló olvasót. Kölcsey a prózai és verses fogalmazásban egyaránt élvezetes nyelvleckének bizonyul ebben a breviáriumban, s ezt az idézetek gondolati magvassága, erkölcsi pátosza és költői sugárzása emeli esztétikai örömű nyelvi élménnyé. A Kölcsey-breviáriumnak mégis van kiadási újdonsága is: három publikálatlan Kölcsey-írás az egyik egy levél Deák Ferenchez, a másik vélemény Széchenyi" híd-tervéről, a harmadik pedig lapszéli verselemzés). Különösen az utóbbi értékes: remek stilisztikai-verstani megjegyzések egy debreceni kollégista verséhez. A kötetet a nemrég elhunyt Szauder József, legjobb modem Kölcsey-mo- nográíusunk nagy igényű tanulmánya vezeti be. Cs. Nagy István részlet, kiemeléseként jogosult. Várható s bízvást bekövetkező hatása az olvasói kedv ébresztése a teljes művek tanulmányozására. Nem mondhatnánk, hogy az olvasók nagy tábora számára egy-egy klasszikus teljes életműve könnyen hozzáférhető. Ennek az életműkiadás ritkasága is objektív akadálya, nem is szólva az olvasói teljesítmény szakmai, esztétikai, ' érdeklődésbeli korlátáiról. Ezért elméletileg könnyen belátható, hogy a breviárium-kiadás hézagpótló, mert tájékoztat egy- egy klasszikus világában. A sorozatok korát is éljük. A Tankönyvkiadó a magyar irodalomtörténet egyik jellegzetes zónáját választotta ki a „rövidítés-tár”formá- jában való népszerűsítésre: a felvilágosodás korát, majd a reformkort hozza közel a feltérképező válogatás. Kalauzul szegődik az irodalomtörténettel ismerkedőhöz. Iskolai célokra kiválóan alkalmas, mert fölvázolja egy-egy életmű tájait, eszmei szerkezetét, s nagy motiváló kedvvel indít az irodalmi felfedezőútra. Szinte igényli az ilyen breviárium, hogy az aforizmatikus ízelítő után az olvasó tovább búvárkodjék, esetleg könyvtári fáradozással, a kibontakozó teljesebb életmű részleteiben, egyre tágítva a klasszikus író ismert műveinek körét. Az idéző újrarendezés sohasem jelent hamisítást, cisak a gondolati vonulatok erőteljes fölrajzolását, s nem akar más lenni, mint, ami: breviárium. Természetesen nem helyettesítheti a középiskolai vagy akár egyetemi szöveggyűjteményt. hsmem azzal összehangolva használható. Mint összefüggő olvasmány ez a Kölcsey-breviá- ríum, szinte a verseskötetek olvasmányélményét kínálja: sok kis gondolati <mms. epigrammatikus erejeEreszd el a szakállárnál! Ákik a hatalmat magáért Még el sem kezdődött a filmbeli történet, amikor Maracskó Béla, az Elhajlás- vizsgáló Hivatal sanda személyzeti vezetője határozott hangon felszólított, hogy tiltakozásom jeléül azonnal hagyjam el a nézőteret. A furcsa nevű hivatal másik főnöke Lépőid Iván, a komplett dilisnek titulált igazgató sietve elhatárolta ugyan magát ellenlábasa véleményétől, de azért ő is követelte távozásomat. Ennek ellenére maradtam. És maradtak a többiek is, akik egy kellemes szórakozás és gondolatébresz- ’ tő kikapcsolódás reményében váltottak jegyet az új magyar filmhez. Maradtam a nézőtéren és nemcsak azért, mert kíváncsivá tett az ötletes indítás, inkább azért, mert szeretem Bacsó Péter közéleti töltésű filmjeit, mozit csináló játékos stílusát, a szatíra éles pengéjén njeg- táncoltatott kényes témáit. És nagyon nem szeretem Lépoldot és Maracskót és a hozzá hasonló alibi embereket, akik a hatalmat magáért a hatalomért gyakorolják, megjátsszék fontosságukat, rakosgatják a rosszindulat aknáit és ami a legszörnyűbb: még azokat sem hagyják dolgozni, akik akarnak. e Bacsó filmjéből egyértelműen kiderül, hogy nem az ominózus szakállt kell megnyirbálni, hanem azokat a pitiánerkedő. hatalmi túlténgéseket, amelyek olykor még fellelhetők társadalmunkban. Annyira legalább is jelen vannak, hogy érdemes legyen rájuk zúdítani a szatíra nyilait. Ezt teszi ez az új magyar film is. S mert Bacsó — a filmíró és a rendező is — valóban dühösen szemléli a társadalmi fonákságokat, s emellett nagyszerűen érti munkáját, kifogyhatatlan az ötletekből, remek helyzeteket teremt, jól mozgatja színészeit, a remélt szórakozás, a sok-sok nevetés nem marad eL a hatalomért gyakorolják Mert nevetni kell, nevetni muszáj, a hivatal két egymást fúró kulcsemberén, különösen, ha olyan komédiás vénájú tehetséges színészek formálják meg a figurákat, mint Major Tamás és Kállai Ferenc. Szatirikus kettősük csaknem megismétli a Csurka komédia színpadi sikerét, a Döglött aknák jellemcsatáját. A filmben is nagy lehetőséget kap a két színész, végeredményben vállukon nyugszik az egész komédia. Míg pereg a film Major és Kállai jól tartja a dramaturgia szerkezetét, ám amikor vége az előadásnak, s kutatni kezdjük a szatíra mélyebb rétegét, akkor bizony úgy tetszik hiányzik az a kötőanyag, amely ha nem is teljesen egységes, de legalább egymást erősítő stílusba fogja a történetet. Nem is a különböző értékű, olykor bur- lekszszerű jelenetek zavarnak, azok lényegében jól előkészítik a szatirikus poénok csattanóit, hanem az a minitársadalom, amelynek modelljét a küzdőtér rangiára emeli fel a film. Pedig egyre világosabbá válik, hogy a jellemek és magatartásformák csatáját tulajdonképpen egy kaoura jétssszák. A balos személyzetis és a libe- ' rális álarcot magára öltő akarnok igazgató bár féltékenyen acsarkodnak . egymásra, mégis lefelé marnak, s egy beosztott tervezőt igyekeznek feláldozni hatalmi zsör- tölődésük oltárán. o Mindebből úgy tűnik, hogy ezt a Pócsik Mihály nevű tervezőt, akinek a türelmével a hatalom nevében — vagy még inkább a butaság nevében — visszaélnek, nekem szeretni kell. Pócsik valóban kedves fiú, olyan furcsa szerzet, legalábbis any- nyira, hogy elhigyjem habókos találkozását, majd röpke szerelmét egy Keksz nevű lánnyal, akit a típusházak egyformaságában nyomban el is veszít. A fellángoló szerelmen túl más fontos dolgok is foglalkoztatják ezt a szimpatikus fiatalembert: olyas szerkezet tervén dolgozik, amely kompenzálja a centrifugális erőt. Mindezek ellenére és dacára nem tudom kellőképpen szeretni ezt a szakállas fiatalembert. Nem a szakálla miatt, mint teszik azt egymást fúró főnökei, hanem mert helyzetmegítélése nem éri el saját értelmi szintjét, s így kevésbé alkalmas arra, hogy méltó ellenfele legyen a hatalmaskodók- nak. Sőt, a végén még az is kiderül, hogy az égvilágon semmi sszükség a centrifugális erőt kiegyenlítő szerkentyűre, hiszen nagyszerűen pótolja azt az asszonyi lelmény: robogó vonaton a kanyarban is ki lehet tölteni a kakaót. Pócsi tehát ugyanolyan felesleges, látszatmunkát végez, mint a két vezető, s pontosan ugyanúgy nincs rá szükség, mint az egész hivatalra, amely a vasúti pályák elhajlását van hivatva vizsgálni, de legszívesebben a gondolkodás kilengéseit szeretné kordában tartani. Bacsó filmje remekül szórakoztat, de ugyanakkor leegyszerűsíti a kérdést. Nem egy vállalat közérzetét vizsgálja, mindösz- sze a két emberből álló igazgatóság magatartására terjed ki a figyelme. Ezért nincsenek átmenetek, mint ahogyan hiányzik annak a társadalmi közegnek a bemutatása is, amelyben érvényesülhet a józan ésszel összeférhetetlen magatartás. A film mintha egy hatalmas akváriumba zárná hőseit. — az egymás ellen ágáló vezetőt, s odadobja nekik a koncot, vagyis a szakállas fiatalembert — és figyeli hogyan viselkednek: egymást marjék-e föl, vagy a harmadikat. A hatalmaskodó butaság nagyszerű természetrajzát nyújtja ezzel a módszerrel Bacsó. A miért összefüggéseire nem keres ngvan választ, de a hogyant. szemléletesen ábrázolja. A két főszereplő mellett Bánsági Ildikó, Öze Lajos, Sinkó László, Garas Dezső és Moór Mariann nyújt remek epizód alakítást. A Pócsikot alakító Helyey László nem találta meg a megfelelő helyet és hangot ebben az együttesben. Az operatőr Zsombolyai János a reális és a szatirikus képsorok váltakozásával, valamint hatásos felvételeivel járult hozzá a sikerhez. Márkusz László
