Békés Megyei Népújság, 1975. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1975-10-18 / 245. szám

Szerkesztőségünk vendége

Béres Ferenc néndalénekes

Legszívesebben azt monda- iám róla, hogy világhírű. Ö azonban inkább azt mondja: világvándor, meg ország-vándor. Meséli, hogy Békés minden községét bejárta már, illetve eggyel még tartozik, de hamarosan oda is eljut.

„Tíz év kell még, hogy bejárjam az egész országot. Aztán kezdhetem újra. Hogy mikor voltam Békésben legelőször? Ha jól emlékszem, 1948-ban, az első országos néptáncfesztiválon. Mégpedig Gyulán...”

Vendégünk az Ifjú Zenebarát hangverseny-sorozat II. évfolyamának egyik szólistája. A magyar nép hangszereit, dalait viszik el a kis- és nagyobb iskolások közé, végtelen szeretettel.

Nem írhatom másképp. Béres Ferenc maga mondja így: „Végtelen szeretet kell a nép- dalkultúra ápolásához, és tiszta szív. Régóta tudom a titkot: a közönség azonnal megérzi, őszinte vagyok-e, vagy csak éppen teljesítem a rám jutó penzumot. Megérzik, és a tekintetük mondja a választ: miénk vagy Béres Feri! Furcsa mondani, mégis igaz. És igaz mindenkire, aki az emberek közé megy, mert közművelő...”

Eljött hozzánk, a szerkesztőségbe, csak fél ón^ra, ennyire futotta idejéből, örménykútra készülődtek. Ritkán találkozunk, ez alól a szerkesztőség egyetlen tagja sem kivétel, Béres Ferenccel mégis úgy ért szót mindenki, mintha tíz, vagy húsz év óta ismerné, és éppen tegnap hagytuk volna abba a megkezdett témát.

Aztán, hogy valóban világhírű-e? Ez is relatív persze. De aki úgy járja be a világot Kanadától Ausztráliáig, Japántól Angliáig, és végig, valamennyi európai országot, hogy közben átrándul magyar népdalokkal a szívében az Egyesült Államokba is — az nemcsak világjáró, hanem a híre is messzire jut.

„Az Egyesült Államokban az emigráns magyar sajtó azzal kezdte, ho'gy kiátkozott bennünket, aztán, amikor városról városra fokozódott a siker, az elismerés, az angol nyelvű lapok váltottak hangot. Életem egyik

legcsodálatosabb élménye, másfél óráig egyetemi tanár voltam. A magyar reneszánsz, barokk és rokokó dalkultúra bemutatására kaptam 45 percet. Komoly figyelmeztetéssel a professzoroktól, hogy túl ne lépjem az időt, mert a diákok felállnak, és üres terem előtt fejezhetem be a mondani- és dalolnivalómat. Másfél óra lett belőle, másfél órás néma, kipirult arcú hallgatás. A tanárok összenéztek. Hihetetlen, mondták. Én nem tartottam annak.”

Újra hazafelé 'kanyarodik a beszélgetés Ariadné-fonala, oda, arra a tájra, ahol a legszebb, a legjobb. „Borsodban születtem, de mindenütt jól érzem magam, hegyen az a falu minél kisebb, jöjjön össze valamilyen klubban tizenöt vagy huszonöt ember, csak összenézünk, és máris megértjük egymást.”

Az ember mondhatná azt is, hogy csodálatos adottság. Béres Ferencből sugárzik a magyar virtus, áradnak a szemérmes szívhaagok, a mókás ravaszság a hetyke vidámság. Ha megszólal a hangja a rádióban: odafigyelünk. Ha itt jár a megyében, mint mostan is, barátai

megtalálják, és sorra szerez új barátokat. Magának is, a ma- gyor népdalnak is.

„Ha elkezdem azt, hogy „Szánt a babám, csireg-csörög a járom, szánt a babám a bene- deki határon”, szóval, ha ezt énekelem, a második sor után beledúdolnak, a harmadiknál velem éneklik. Ha akarom, ha nem. Én persze mindig akarom— Gyönyörű együtt énekelni”

A vendég kifogyhatatlan. Élményeit meséli a szarvasi tanyavilágból, aztán hirtelen váltással kijelenti, hogy a klub- mozgálom, a páva-körök nélkül el sem tudná képzelni a közművelést. Meg a találkozásait azokkal, akik szeretik a népdalt, és azt is értik, azt is érzik, amit énekelnek. A fiatalok? Akik elcsavarják a rádiót, ha népdalok következnek? Nem baj, mondja nevetve és rögtön hozzáteszi: „A tánczene, a pop-zene jön- megy, a fundamentum marad. Mert a népdal örök. És ez a legkevesebb, amit mondhatunk róla”.

Még negyedóra az indulásig: „Megyek mély szántani, mert ez az! A lelkek mélyszántása. Hogy a jó, a tiszta mafj megfoganjon benne. Ez a közművelés igazi dolga”.

Mert a felszín ha szépnek tűnik is, megtéveszti az embert. A felszín: amikor többet mondunk, mint ami van; amikor az a bizonyos „lelkek mélyszántása” csak gyönge boronálás. „Pedig az életet nem lehet csak úgy, elboronálni”. ■

November 5-én és 6-án lesz újra vendégünk: Gyulán, az új művelődési központ avatásán énekel. Nem mondta, de lehet, hogy azt is: „Szánt a babám a benedeki határon ...” Mert Gyula határában született az a dal. Benedeken.

Sass Ervin

„Milyennek ismertétek meg az Orosházi Üveggyárat?”

Az országos rádiós pályaválasztási vetélkedőről

„Felvétel indul1”

— Kedves hallgatóink, kedves gyerekek! Az Oktatási Miniszté rium, az Országos Pályaválasztási Tanácsadó Intézet és a Gyermekrádió harmadszor rendezi meg a „Mesterségünk címere” című vetélkedőt, a pálya- választás előtt álló általános is kolások számára. Az úttörőcsa patok őrsei a Pajtásban megjelent versenyfelhívásunk alapján jelentkezhetnek a játékra. Elkészítik a pályázati albumaikat, amelyben az adott szakma történetéről írnak, szakmai szavakat gyűjtenek, szakmunkásokkal riportot készítenek... Most az Orosházi Üveggyár vendégei vagyunk, és a vendégek elsősorban azok a gyermekek, akik versenyezni fognak.

Vajek Róbert, az országos rádiós vetélkedő játékvezetője állt a mikrofonnál, és bevezetőjével vette kezdetét a nagy izgalommal várt Békés megyei döntő, melyet az orosházi Petőfi Művelődési Központ színháztermében rendeztek meg tegnap, október 17-én.

A megyei tanács vb művelődésügyi osztály, a munkaügyi osztály és a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet az Orosházi Üveggyárat kérte fel megyénkben a vetélkedő bázisüzemének, s így az üveggyártó automata gépész szakma volt a vetélkedő témája. A gyár példásan segédkezett a gyermekeknek a felkészítésben, s a rendezőknek az október 16-i, ugyancsak Orosházán megtartott elődöntő, majd a tegnapi döntő lebonyolításában. Az értékelés alapján került a legszebb, legtartalmasabb tizenhárom albumot összeállító őrs az elődöntőbe. Ezen az izgalmas versenyen a Békéscsabai

4— 8-as számú Általános Iskola Katica, a szintén békéscsabai

5— 6. számú iskola Lombik és a

Gyomai 2-es számú Általános Iskola Vadvirág őrse szerepelt a legjobban. A tegnapi döntőn tehát — melyről a november

13-án hallható helyszíni rádió- felvétel készült — e három őrs tagjai ültek a színpadon, nem kis izgalommal várva a feladatokat. A zsürielnöki tisztet Szabó László, az Oktatási Miniszté rium főosztály vezető-helyettese töltötte be.

„Milyennek ismertétek meg az Orosházi Üveggyárat?” Így hangzott az első kérdés, és a kétperces beszámolóból nyomban kitűnt, az úttörők a gyárlátogatásokon alaposan körülnéztek a vezérlőteremben, a kemencéknél, az utomatáknál, nyomon követték az üvegeket a szállítószalagok mellett, a cso- magolóban. Gyorsan pergett az érdekes játékokkal tűzdelt verseny, s a nézőteret zsúfolásig töltő űttörőközönség együtt játszott, szurkolt a versenyzőkkel, a színházteremben ritkán hallható nagy tapssal jutalmazva a sikeres válaszokat. S közben megtudták, hogy az üveget egy ókori történet szerint a föníciai hajósok fedezték fel, hogy milyen anyagokat használnak az üveggyártáshoz, mennyi az üveg olvadáspontja, s mikor épült az Orosházi Üveggyár. Végül is a békéscsabai Lombik őrs szerezte a legtöbb .pontot, s ezzel az első helyezést, mögötte a második lett a gyomai Vadvirág, harmadik pedig a békéscsabai Katica őrs.

Miközben sokmindent tanultak, jót játszottak-szórakoztak a megye hetedik és nyolcadik osztályos úttörői ezen a vetélkedőn, alaposan megismertek egy gyárat, egy szakmát. S ha né hány év múlva közülük csak öten—tízen állnak majd az

üveggyártó automaták mellé, méginkább érdemes volt.«

(Tóth)

Üj mederbe terelik a Berettyót Szeghalomnál

Az Országos Vízügyi Hivatal tervei alapján kezdte meg a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság a Berettyó folyó átterelését Szeghalom belterületi szakaszán. A 80 millió forintos beruházás ez év. augusztusában kezdődött és a tervek szerint 1977. dcemberében fejeződik be. A 2100 Ynéter hosszúságú mederátterelésí munkálatokon jelen- jjj leg 26 T—100-as erőgép és egy ! nagy teljesítményű kotrógép ■ dologik, két műszakban.

A folyó átterelése után feles- : legessé váló töltésszakaszból a ; régi meder feltöltésére 25 ezer S köbméter földet mozgatnak S meg, míg a fennmaradó föld- ; mennyiséggel a megmaradó töl- ! tésszakaszt erősítik.

KIS HELYEN ELFER. I«G TELJESÍTMÉNY^.

nagyon olcsó

centrifuga.

az IMPORTALTI

ARA: 1150 Ft OTP-hitel.

am <! KERAVIUnälkaphctt*.

VIDÉKRE UTÁNVÉTTEL SZALUT:

II1053 Bp. V. Kossuth Lajos u. 2

WBBBBSB3B3B3BS3aa3BE£3Sf311BB3BBlBB33aaB<

:a3£33233iaie*eS333SÍE33C333BCa33B0£BWlBE3Q

g% £1 György fordított a J5f| lován, hogy hátulról kapja el a másik kun vitézt, de az félretáncoltatta a ménjét, majd sarkantyúba kapta, és elrobogott az utca felé. Györk látta, hogy megfutamodott ellenfelének jobb karja meztelen és csurom vér. Bizonyára ez verekedett meg a baj- társával, és sebesült lévén, nem állt Györk útjába.

— Anna! — kiáltotta. — Gyorsan!

Az asszony kiszaladt, majd meglátva a két kun holttestét, megrémült. Györk a másik gazdátlan lovat is elkapta, és Anna felé . szöktetett a két hátassal.

— Tudsz lovagolni, ugye?

— Tudok...,de mit akarsz, Györk. Hová megyünk? Ne menjünk, maradjunk itt...

— Ülj fel gyorsan, itt már nem maradhatunk... Egyikőjük elmenekült, mnidjárt ránk hoz egy rótát. Várj, segítek... Ne így, felemásan, hanem férfimód.

ra ülj a nyeregbe. Tarts mindig mögöttem! Ügy ugrass, hogy le ne maradj!

— Istenem, mi lesz? Ne menj nagyon gyorsan!

Györk elöl, jobbjában kardjával, mögötte Anna a paripája nyakára hajolva — így vágtattak ki a lángokban álló utcára. Jó darabon szabad útjuk volt, de a Körös menti korcsma előtt kun lovasokba botlottak, lekanyarodtak hát a híd felé. A híd faalkotmánya is égett, és, lángoló gerendadarabok, parázsló fahasábok szakadoztok, zuhantak le a vízbe, és sisteregve üszkös hulladékká hamvadtak. Továbbugrattak a part mentén, de szemből újabb kun róták bukkantak fel. Megint fordulniuk kellett, kaptatón porzottek a város belseje felé, egyik utcából ki, a másikba be, néha lángok közt, néha leomlott vályogházak törmelékhal- mazán át.

A Szent Márla-székesegyház

felől előbb csak szórványosan, majd egyre sűrűbb sorokban megyei várkatanák lovasrajai zúdultak elő. A szűk utcácskák kövezetén lovasporoszlók patkócsattogása zajgott, nyomukban páncélos lovaghad csörtetett, dübörgött; félszázan, ha lehettek, de zajuk nagyobb volt egy félezernyi kun harci lármájánál. Soruk felett püspöki zászlók lengedeztek; a vértestvité- zek mind a püspök atya familiárisai voltak.

Györkék egy beomlott falú kőház sarkához szorultak, mellettük áradt a városi had. Bizonyára a belső vár falai mögül törtek ki, módszeres, átgondolt terv szerint hatoltok előre, minden sorra jövő utcát feltöltöttek, elleptek. Olyan volt a vonulásuk, mint a Körös tavaszi áradása, mindent elöntött, minden található utat befolyt.

É

ztán ez az áradás elsodorta yörkéket is. Lovaskatonák ügettek mögöttük, mellettük, előttük, nyugtalanság, harci kedv, türelmetlenség zsibongott körülöttük.

Alkonyaikor már nem volt élő kim lovas a városban. Györk és Anna valahol a délkeleti kapun szabadult ki a városi had tömegéből. A déli falak vörös lángtengerbe vesztek, de égett a Körösön túli szegény falu, és a Körös menti nád- és vályogházak tömkelegé. Éjszaka volt, mire visszavergődhettek, s mire a tűzvész is lecsila- podott. Anna holtfáradt volt, ruhája kormos, koszos, szakadozott, kibomlott haja itt-ott megperzselődött, nyakán és karján horzsolások égő sebei vörös- lőttek. Györk karjába fogta, úgy vitte be a ház udvarára, onnan a kitépett és szétroncsolt ajtajú házba. A széthányt, fel-