Békés Megyei Népújság, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-11 / 213. szám
Járási és városi közművelődési felügyelők tanácskozása Békéscsabán Tegnap, szeptember 10-én Békéscsabán a Békés megyei Tanács Oktatási Igazgatóságának székházában a múzeumok közművelési szerepéről és a közoktatási-közművelődési intézmények tervszerű együttműködéséről tartottak tanácskozást megyénk járási és városi közművelési felügyelői. A megbeszélést -Csend e Béla, a megyei tanács művelődésügyi osztályának közművelődési csoportvezetője nyitotta meg, majd Dér László, a Múzeumok Békés megyei Szervezetének igazgatója adott tájékoztatást. Elmondta, hogy megyénk jelentős eredményeket ért el a múzeumok köz- művelődést segítő munkájában, de tovább is feladat a történeti tudatfejlesztés, az ízlésformálás, nevelés, a materialista világkép kialakításának terjesztése. Felhívta a figyelmet, hogy a múzeumi népművelők más közművelődési intézményekkel együtt dolgozzák ki az általános célkitűzéseket szolgáló részletes terveket. Fontosnak ítélte meg a tematikus, didaktikus közművelődési kiállítások növelését, valamint a leletmentésben a közművelődési munkát végzők feladatát. A tanácskozás további részé ben Szak Bálint, a megyei tanács művelődésügyi osztálya közoktatási csoportvezetője a közoktatási és közművelődési intézmények tervszerű együtt működésének fontosságáról adott tájékoztatást. Arckép több tételben Langyos nyárvégi-őszeleji eső áztat mindent, aztán kaján nevetéssel bukkan elő a Nap és hirtelen felszárít mindent. Ügy tűnik, hogy megismétlődik egy több mint tíz évvel, előbbi ősz- elejl tünemény, amikor társaimmal mint egyetemista „gólyák”, álltunk a Szamos-parti város ódon hangulatú Farícas utcájában, az öreg kollégium falai előtt, ahol egykoron Apáczai Csere János tanított. Akkor úgy tűnt, és ma még inkább úgy rémlik, hogy szavait is hallottuk: „ ... az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak., sőt érzéketlennek kell lennie annak, aki ezt magától fel nem fogja, be nem látja...” Igen, ez az ősz ismételten idézi Apáczait, aki 1656 novemberében a kolozsvári kollégium igazgatásának átvételekor oly keserű szavakkal szólt az elmaradottságról, de idézi a mai iskolát, amikor már adva van, hogy a jót tanulva minél többen bölccsé váljanak. így él Apáczai szelleme itt közöttünk, az idős és fiatal pedagógusok mindennapi tenniakarásában, akik már nemcsak az iskolák, hanem a . minél több tudás fölöttébb szükséges voltáról tesznek bizonyságot. Az egyre többet tudó ember számára talán már nem sok idő múltán közérthető lesz az Apáczai példázata szerinti lakonikus szónoklat, amely annyiból állt, hogy: ember! Mert ennyi is elég, hogy önvizsgálatot tartsunk, hogy elA „Kilenc nővér” vízesés a Gyémánt-hegységben : palántát ültető gépek a rizstáblákon. Szükség is van rá nagyon, hiszen az öntözött terület 800 ezer hektárnál is több, a megművelt terület 40 százaléka A 4engerpart mentén száz kilométereken át partvédelmi és átalakítási munkák folynak. Kiszárítják a mocsarakat, a szikes talajokat termékennyé igyekeznek tenni. A mostani hatéves tervben 0 071—76) 30 ezer hektár területet hódítanak el a tengertől. Üsaljns a lá'tcs‘6 A tengerpartot járva falutól faluig érő drótakadályokat láttunk a partvonal mentén. Még a? amerikaiak építették a •háború alatt Most a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság határait védi a diverzánsok, rosszindulatú betolakodók ellen. az éberen őrködő partvédelmi hajókkal és a szárazföldi egységekkel együtt. Nagy tehertétel ez a félig hadiállapot, az állandó készenlét a Délről fenyegető veszély ellen. Nehezíti, de mégsem akadályozza meg a szocializmus építését a Koreaifélsziget északi felén. Koreában közismert egy ré- gés-régi népmese, amelyben egü táltosló szerepel. Ez a táltosló, a Csolima, képes rövid idő alatt igen nagy távolságot megtenni, képes utasával a hátán szédítő magasba szökellni. A Csolima magasba törő, szép szobra Phenjan központjában áll. Jelképezi a felszabadult, a magasba törő, a szocializmus útján gyorsan haladó, szorgalmas koreai nét> jelenét és jövőjét. Kifejező, tartalma? jelkép. Epyedi G. Sámjeí mélkedhessünk, hogy tehessünk még többet. Bölcs gondolkodással pedig okosabb a tett is. ősz és iskola. Az ősz az emberi kéz szorgalmas ténykedése nyomán bő terméssel ajándékoz meg bennünket, az iskola pedig éppen ősszel kezdi a vetést, hogy nyár elejére még többel gyarapodjék a tudás. S ilyenkor, a kezdetnél van dolga bőven minden pedagógusnak — egy igazgatónak különösen sok. S én mégis az életútjá- ról, pedagógus pályájáról faggattam Keller Józsefet, az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Ipari Szakközépiskola igazgatóját. Arrpl az útról kérdeztem, amelyet az ükapa kezdett meg hajdanán és azóta családi hagyományként apáról-fiú- ra hagyományozva most ő folytat. Nem aprónak tűnő iskolai gondokról — bár az is van elég , hanem a pályán való elhivatottságról. Mert való igaz, hogy pedagógus pályán igazán jót alkotni csak úgy lehet, ha hivatásból, belső láztól fűtötten tevékenykednek. Kell tudni újból és újból nekilendülni, időnként önvizsgálatot tartani és megújulva újból alkotni; Nehézséget és néha i kudarcot is legyőzve mindig menni tovább. Nehéz, de csodálatos szépségű hivatás, avagy más szavakkal: kínzó szépség a pedagógus „mestersége”, akárcsak a költőké. E „kínzó szépségű” munka elismeréseként kapta KeMer József az idén májusban a legmagasabb pedagógus-kitüntetést, az Apáczai Csere János Díjat. — Kétségtelen, hogy a családi hagyomány is meghatározó — mondja. — Nemzedékről nemzedékre öröklődött a „tanítói” mesterség — bár lehet, hogy a fiam már nem ezt folytatja —, döntő hatással mégis történelmet és földrajzot tanító tanárom, Udvarhelyi Ágoston volt rám. A budapesti Fáy András Gimnáziumban, ahol 1944-ben érettségiztem, Udvarhelyi tanár úr ku- rucos magatartását csodáltam, aki az adott nehéz időszakban is igaz ember maradt. Tőle hallottuk először: „Dunának, Olt- nak egy a hangja...” Más népek megbecsülését tanította nekünk. ami abban az időben igen nagy szó és bátorság volt... Soha nem felejtem el, hogy 44-ben ferencvárosi gimnáziumunkban ő volt az, aki leszedte a sárga csillagot azok melléről, akiket ez a szégyenteljes megkülönböztetés ért... Közöttünk a tanár és diák kapcsolat is más volt. Közvetlen vitatkozó szellemet alakított ki, nem tartotta szükségesnek a három lépés távolság merev betartását. Tőle igazán sokat kaptam akkor is és azóta is. Elsőként gratulált levélben mostani kitüntetésemhez ... — S később? — Budapesten kezdtem, majd Szegeden fejeztem be az egyetemet 1950-ben. Egyetemi éveim alatt Csizmadia Elek profész- szorom volt igen nagy hatással és még inkább megerősített elhatározásomban. Amikor az oklevelet megkaotam, több lehetőség kínálkozott, de én Orosházát választottam. — Milyen elhatározásból? — Szeretem ezt a várost, itt érzem magam jól a szűkebb pátriában. Így kerültem a gimnáziumhoz, amely akkor volt fejlődőben. Azóta is itt dolgozom, munkakönyvemben csak ez az egy bejegyzés található. Akkori kollégáim közül már csak dr. Tömböíy János dolgozik velem, az idősebbek nyugdíjba 5 BÉKÉS 1975 SZEPTEMBER 11. mentek, s fiatalok jöttek, de hát ez az élet rendje. — S aztán hogy alakult a pá lyád? — 1957-től igazgatóként dolgozom. A korábbi > években szakkört vezettem a tanítás mellett s amire igazán büszke vagyok, több tanítványom ért el igen előkelő (első-második) helyezést országos tanulmányi versenyeken, többen jeles szakemberek lettek. De az igazgatói teendőim mellett már nem jutott időm erre, átadtam a helyet a fiataloknak. — Terveid? — Mindig valami újat keresni. A Táncsics-szemináriumok, tanulmányi versenyek, szakkö rök, egyetemi előkészítők mel lett új formában akarjuk meg szervezni az önképzőkört, amely nemcsak a művészeteknek ad le hetőséget, hanem műszaki vonatkozásban is, gondolva a szak- középiskolára. Bővíteni kívánjuk a város általános iskoláival már kiépített kapcsolatun kát a közös foglalkozások tekintetében és a tanulók érdekében ... Amikor ezt a magas kitüntetést megkaptam, nem azért, mert szokás, de mégis latolgattam hogy minőségileg is eleget tettem-e én ... Ügy érzem, még mindig bizonyítanom kell. Nagyon sokat segítettek a barátok és a kollégák. Ha egy zenekarban sok a disszonáns hangon játszó zenész, akkor a karnagy sem adhatja a maximumot. A kolléeák közül nagvon sokan a maximumot nyújtották. ősz. Kékszemű gyümölcstől roskadozik a szilvafa, mögötte sárgálló körte s valahol a távolban egy fenyő körvonalá. A fenyő pedig ritka e tájon, de mintha példaként állna, tűrve a forró, poros alföldi meleget s a téli hideget is. De mintha ide idézné egy kicsit a házsonggrdi fenyőket, ahol Apáczai Csere János nyugszik, akinek szava példázat számunkra ma is: „Az tudománynak gyükére keserű, de gyümölcse gyönyörűséges ... ha melyedben vagyon szép elevenség, ha szívedben csak virtusnak szikrája maradt, távol legyenek tőled minden lágy, könnyű, kényes dolgok, keményet keress, kősziklákon, havasokon járj- keljl" Fülöp Béla Már megint az autóbusz«».! Ügy tűnik, a békéscsabai tömegközlekedés örök téma marad. Legalábbis, ami az autóbuszokat illeti. Kedden délután olyan eset történt, ami egyedülállónak is nevezhető. Az 5-ös jelzésű, a vasútállomás és Mezőmegyer között ingajáratban közlekedő járatra a Volán mindig csuklós buszokat biztosít, hiszen a kerületből nagyon sokan járnak a centrumba dolgozni. Kedden azonban valami műszaki hiba történhetett, mert egy farmotoros, GC: 64-14 rendszámú Xkarusz-busz teljesített szolgálatot. Az állomástól 16.25- kor induló járatra minden megállóban tízen—húszán vártak, így a kocsi a Munkácsy utcai megállónál már megtelt. A következő megállóban legalább negyvenen várakoztak. Ekkor történt az „eset”', az utasok megkísérelték a lehetetlent, minél többen felszállni. Zsúfolásig telítődött a busz, a vezető kiszállt, leült egy padra, aztán mosolyogva közölte: ő innen egy tapodtat sem megy. Teltek a percek, szó szót követett... Végre •— tíz perc elteltével — a vezető visszaült a volán mellé. Indult és ráfékezett, manőverezett s mindezt úgy tette, hogy veszélyeztette az utasok testi épségét. Mellékesen: a buszon több kismama, kisgyermekes anyuka is utazott... Aztán az egyik megállóban csak hosszas vitatkozás után állította meg a kocsit, annak ellenére, hogy a le- szállni kívánók idejében jeleztek. Fél óráig tartott az utazás. Sokaknak emlékezetes marad. Akárcsak azoknak a nem-utazás, akik például hétfőn este hiába vártak a Gyár utcához a menetrend szerint 19.42-re, illetve 19.48-ra jelzett 3-as, illetve 1-es kocsikra. Tovább lehetne sorolni e példákat, de a tanulság eny- nyiből is levonható. Persze lehet hivatkozni munkaerőhiányra, s nem megfelelő buszparkra. A hivatkozás azonban sántít: fura érzés látni a néptelen vonalakon közlekedő, üres csuklós-buszokat és ugyanakkor az említett zsúfolt farmotorosokat és még furább tapasztalni a „mosolygós” sofőrök ellenséges magatartását ... (Nemesi) rAdiójecíyzki Korunk hőse? Hagyományos értékítéletünk alapos felülvizsgálására ingerel László Anna Körön kívül című hangjátéka, amelyet hétfő este sugárzott a Kossuth Rádió. A műben az írónő korunk hősét, a mindenséget ostromló, elpusztíthatatlan forradalmárt altatta ábrázolni. A hangjáték főszereplője dr. Kozik Magdolna orvosnő, aki saját erejében bízva megpróbál teljes értékű ember lenni a munkahelyén és egyéni életében is. Nem lenne ebben semmi rendkívüli, hiszen ilyen vágy több-kevesebb sikerrel az emberek százezrei számára viszonylag egyszerűen elérhető. Mindössze a lehetőségeket kell reálisan fölmérni. Ám a rendkívüli hősök nem mindennapi mércé- vei mérnek: Kozik doktomo például önnön erejét becsüli túl. A klinikán boldog-boldogtalan helyett vállal éjszakai ügyeleteket, majd a napi gyógyító munka mellett egész embert kívánó tudományos kutatásba kezd, s ráadásul anya és jó feleség Is szeretne lenni. Természetes, hogy ennyi minden nem sikerülhet egyszerre. Szinte semmi sem sikerül. A rendkívüli erőnek csupán annyi eredménye van, hogy nem roppan össze a kudarcsorozat hatásáraA hős által képviselt forradalmi lendület tehát arra lenne hivatott, hogy szétrobbantsa azt a szemléletet, amely szerint egyszerre csak egy nyeregben lehet ülni, hiszen a sokat akaró szarka sem bír mindent... Am a hang játékban bemutatott romantikus küzdelem ezúttal nem tudta megnyerni a hallgató rokonszenvét. Talán azért nem, mert a doktornő erőfeszítései sorra-rendre környezetének legalantasabb reagálását váltották ki. Még ha külön-kü- lön mindig igaza is lett volna, összességében viselkedésének egyenes következménye az eredménytelenség. Némely indulatos kirobbanásakor még simíthat az együttérzésünkre, de a drámai csúcspontok után a doktornő mindig megalkuszik, s végül érzelmi igényessége feladásakor a hitelét is elveszti. A női „nehéz embernek” szánt figura önmaga cáfolataként, mint lelki torzó búcsúzik a hallgatótól. A Rádiószínház bemutatójának legfőbb értéke Vass Éva kivételesen szép színészi munkája volt (Andódy)
