Békés Megyei Népújság, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-26 / 226. szám

Gratulálunk Rózsavölgyi Évának! Röplabda Nemrég még a békéscsabai | teniszélet kiválósága volt Ró­zsavölgyi Éva. A Bcs. VTSK ! színeiben országos serdülő baj­nokságot nyert, majd az 'Új­pesti Dózsához igazolt, 1971-ben. ■ Néhány nappal ezelőtt meg­nyerte a Magyar Népköztársa- . ság idei, felnőtt női egyes baj­nokságát. j ’ Most, amikor gratulálunk Rózsavölgyi Évának, a magyar teniszsport nagy reménységé­nek, egy kis nosztalgiát ér­zünk. hiszen a Viharsarokban tanulta meg a sportág alapjait, itt hívta fel magára a figyel­met, s az alapok lerakásának nehéz munkája után — a ba­bért most — egy fővárosi egye­sület „aratta le”. Mindezek el­lenére úgy gondoljuk, hogy a siker osztatlan! Éva magyar bajnoksága a Békés megyei te­niszsport nagy sikere is, olyan eredmény, amelyre eddig még nem volt példa. Kijár az elis­merés volt edzőjének, Vincze Károlynak, aki áldozatos mun­kával teremtette meg a lehető­ségét annak, hogy a kezdő, „teniszpalántából”, az egyete­mes magyar sport egyik repre­zentánsa legyen. Rózsavölgyi Éva közismerten szerény magatartása, sport irán­ti szeretete és küzdeni akarása — példaképül állhat minden sportoló előtt, különösen most, hogy egyéves beteség után, a hosszú kihagyás ellenére — ilyen sikeresen tért vissza a legjobbak közé. Volt egyesületének, a Bcs. TASK-nak pedig épp>en Éva si­kere kell, hogy újabb erőt ad­jon az utánpótlás-nevelés mun­kájához! Borsodi Volán—Bcs. Előre Spartacus 3:1 (7, 13, —15, 13). NB II, női, Miskolc. V.: Varga. Előre Sp.: Lipták, MOKOS, Melis, Konczos, Rattáiné, LIP- i CSEI. Csere; Juhász, Seben, Sztoborán, Barcs. Edző: Bú- zássy Béla. A heves iramú, küz­delmes mérkőzésen a játszmák végküzdelmében jobban össz­pontosító Borsodi Volán meg­érdemelt győzelmet aratott. A miskolci csapatnak ezen a mér­kőzésen minden sikerült. Az Előre Spartacus sok nyitást rontott és ez döntőnek bizo­nyult. Postás SE—Gyomai STK 3:0. NB II, női, Budapest. Atlétika Ä tehetségkutató seregszemléről jelentjük Asztalitenisz A megyei férfi csapatbajnokság állása; 1. Bcs. TASK 11 11 -------- 172: 48 22 2. Orosháza 12 11 — 1 201: 39 22 3» Bcs. Konzerv x 10 8 — 2 148 : 52 15 4. Tótkomlós x 12 8 — 4 151: 89 I5 5. Elek * 12 6 - 6 111:129 12 6. Békés XX 12 4 2 6 112:128 8 7. Vésztő X 10 3 2 5 80:120 7 8. Sarkad 11 3 .1 7 80:140 7 9. Füzesgyarmat 12 3 — 9 95:145 fi 10. Csorvás 12 2 1 9 70:170 5 11. Gyula 10 10 20:180 — x = büntetőpont-levonás. OROSHÁZI SIKEREK születtek a hét végén Békéscsa­bán megrendezett megyei ifjú­sági asztalitenisz Tízek Bajnok­ságon, Az első három helyet a fiúknál és lányoknál egyaránt Pintér Attila tanítványai sze­rezték meg. Eredmények. Fiúk. 1. Czina . József 9, 2. Viski Ákos 8, 3. Páli Sándor (mindhárman ÖMTK) 7, 4. Szpisják (Bcs. Konzerv) 6, 5. Plenter (QMTK) 5, 6. Szombati ■ (Bcs; Konzerv) 5, 7.. Túróczi (OMTK) 3, 8. Forgács (Bcs. TASK) 2; 9. Magoriy (Vésztő) 1, 10. Szpisják T. (Bcs. Konzerv) 0 győzelemmel. Lá­nyok. 1. Andrékó Csilla 9, 2. Viski Ágnes 8, 3. Páli Mariann (mindhárman OMTK) 7, 4. Tér­nél (Elek) 5, 5. Tóth (OMTK) 5, 6. Egervári (OMTK) 4, 7. Schriffert (Elek) 4,' 8. Megyesi (Békés) 2, 9. Fekete (Békés) 1, 10. Horváth (Békés) 0 győze­lemmel. Vasárnap rendezték meg Bé­késcsabán, a megyei atlétikai tehetségkutató seregszemlét. A versenyt a megyei testnevelési, sporthivatal és a művelődésügyi osztály írta ki azon országos felhívás alapján, melyet a Ma­gyar Televízió, a KISZ KB, az Oktatási Minisztérum és a Ma­gyar Atlétikai Szövetség adott közre. Sajnos, a toborzó nem érte el a kívánt célt, mert azon mindössze tíz iskola 110 tanuló­ja indult. Ezúttal azokról a tanintéze­tekről szeretnénk írni, amelyek­nek testnevelői keresték a te­hetségeket és — jó néhányat találtak is. Azokról, akik nem keresték a jó adottságokkal rendelkező gyerekeket, majd legközelebb írunk, mert pz — egy külön fejezetet érdemel. Orosházáról mindhárom kö­zépfokú iskola elküldte tanulóit. Különösen jól szerepeltek a mezőgazdásági szakközépiskolá­sok. Ugyancsak ' szép számmal indultak a mezőberényi gimna­zisták és főként a leányok értek el jó eredményeket. Külön örö­met okozott a Bcs. 611. sz. Szak­munkásképző Intézet megjele­nése. Várjuk tőlük a folytatást! A teljesség kedvéért felsoroljuk a résztvevő többi iskolákat is: Bcs. Rózsa Ferenc Gimnázium, carkadi gimnázium, gyulai ker­tészeti szakközépiskola, mezőko­vácsházi gimn., szeghalmi gim­názium. A győztesek októberben, az országos döntőn — a MASZ, költségén —- vesznek részt. Kö­zülük jól szerepelhet Halász Péter, Bagaméri István és Ki- szél Pál, továbbá Deák Ildikó, Búcsú — arany síppal A Vasárnap lejátszott Szarva­si FSSC—Vasas Láng NB III-as labdarúgó-mérkőzés előtt búcsú­zott el az aktív labdarúgó-já­tékvezetéstől Darida Sámuel. A népszerű sportember fiatalabb éveiben atlétizált, bokszolt, le­kezelt, több mint tíz évig rúg­ta a labdát a szarvasi, jász­berényi, mezőkövesdi, jászárok­szállási csapatokban, majd 27 éven át vezetett labdarúgó-mér­kőzéseket. Hivatalos küldetések alapján több mint ezerhétszáz nagypályás, s ezenkívül négy­száz kispályás találkozón diri­gálta a csapatokat. A futball mellett — az utóbbi években — a sakkozás felé fordult; 1973- ban versenyvezetői vizsgát tett, sőt maga is versenyszerűen sak­kozik. A visszavonuló sportember pályafutását — a rövid kis ün­nepség alkalmával — Molnár László méltatta, majd Nyári Mihály — képünkön balról — Szarvas város sportfelügyelője díszoldevelet és aranysípot nyúj­tott át Darida Sámúelnek. (Fotó: Ambrus György) Hoffmann Mária, Baksai Edit, Bondár Katalin. A verseny győztesei Fiúk. 100 m: 1. Halász (Oh. Mg. Szak- isk.) 11,9. 2000 m: 1. Halász 6:09,2. Távol: 1. Bagaméri, (Oh. 612. Szakmunkásk.) 577. Súly: 1. Nagy (Oh. Gimn.) 11,68. Leá­nyok. 100 m: 1. Deák (Oh. Mg. Szakisk.) 13,6. 1000 m: 1. Hoff­mann (Mb. Gimn.) 3:23,4. Tá­vol: 1. Bodnár (Sarkad! Gimn.) 445. Súly: 1. László (Mb. Gimn.) 9,49. Fiúk pontversenye. 1. Oroshá­zi Mg. Szakisk. 67, 2. Oh. Tán­csics Gimn. 22, 3. Oh. 612. sz. Szakmunkásk. 20, 4. Mezőberé­nyi Gimn. 14,5. Békéscsabai 611. sz. Szakmunkás'k. 10, 6. Bcs. Rózsa Ferenc Gimn. 7. Leányok pontversenye: 1. Me­zőberényi Petőfi Gimn. 49, 2. Szeghalmi Péter András Gimn. 22, 3. Gyulai Kertészeti Szak­isk. 22, 4. Oh. Mg. Szakisk. 20, 5. Sarkadi Ady Gimn. 19, 6. Oh. 612. sz. Szakmunkásk. 7 pont­tal. Iz SZMT Kupáért • Szeptember 27-én, szombaton' délelőtt fél 9 órai kezdettel Bé­késcsabán, az Építők sportte­lepén rendezik meg azt a kis­pályás labdarúgótornát, ame­lyen a szalunak . válogatottjai mérik össze tudásukat. A részt­vevők az SZMT Kupáért ver­sengenek a hagyományos tö­megsport eseményen. HIRDETMÉNY A DÉMÁSZ Vállalat békéscsabai üzemigazgatóságának szerelési osztálya értesíti a lakosságot, hogy az alábbi helyeken épült létesítményeket 1975. szeptember 27-én FESZÜLTSÉG ALÁ helyezi: Békéscsaba: Körgát soron és a szociális otthon területén épített kisfeszültségű hálózatot, valamint a Tanácsköztársaság útja 29-—33. sz. alatt épített közvilágítást. fi mMMrns ** 1975. SZEPTEMBER 36. TVOEGYZET Különleges sajtótájékoztató Az 1973-ban megjelent álta­lános iskolai rendtartáshoz, a Magyar Üttörők Szövetsége Or­szágos Elnöksége határozatot mellékelt, melyből az alábbi gondolatokat idézem: „Az úttö­rővezetők adjanak meg minden segítséget ahhoz, hogy az úttö­rőcsapat sajátos eszközeivel já­ruljon hozzá a szocialista neve­léshez, az iskolai élet demokra­tizmusának továbbfejlesztésé­hez. Az úttörőcsapat is követelje meg a rendtartás, a házirend, a munkarend, az iskolai 'élet normáinak megtartását.” Nos, aki végignézte szeptem­ber 23-án azt a különleges saj­tótájékoztatót, melyet a Magyar Sajtó Házában tartottak az ál­talános iskolai újságok tanuló- szerkesztóinek részvételével, nem biztos, hogy irigyelte Szűcs Istvánná főtitkárt, Kálmán György főosztályvezetőt és Ba- rek István osztályvezetőt — akik a felvetődött kérdésekre válaszoltak. Az ifjú szerkesztőknek ugyan­is igen helyén dobogott a szí­vük, akkor is, amikor az egész tanulóifjúságot érintő* 1 kérdése­ket fogalmaztak meg, s akkor is, amikor lokális problémáikra keresték választ. Az előbbiek­hez tartozik a tankönyvhiány, melyért a kereskedelem lett a főbűnös, mert nem jól „terített”. (Ez a válasz meglepő volt, mert ezt eddig nem így tudtuk, ha­nem úgy, hogy a nyomdai mun­ka késedelmessége okozta a ne­hézségeket.) Azt azonban már tavaly is tudtuk, hogy a tan­anyagcsökkentés továbbra is ér­vényes, s ennek ellenére egyes tankönyvek az idén is úgy je­lentek meg, hogy tartalmazzák a „szanált” anyagrészeket is. Ez azon túlmenően, hogy zavaró (helyenként csak azért is feldol­gozásra csábít) — a papírral való takarékosságnak sem hasz­nált. Mint ahogy az sincs az úttörőmozgalom hasznára, hogy hovatovább mindenki — a paj­tások megfogalmazása szerint — automatikusan kisdobos és úttörő lesz. Mielőtt azonban bárki elfo­gultsággal illetne, sietek felso­rolni azokat a témaköröket is, melyek — bár lokális gondok! — figyelmet érdemelnek: az el­lenőrző könyvek ára magas, és nem is egységes; hétfőre nem adható írásbeli házi feladat; ön­magában a hosszú haj nem ’'„bűncselekmény”; a magatartá­si jegybe nem számítható be a takarékbélyeg-gyűjtés; ajándé­kot a pedagógus ne fogadjon el. Nem lennék azonban reális — és ezt tényleg nem sértődöttség, a mundér becsületének védel­me diktálja —, ha nem azzal fejezném be jegyzetem, hogy legalább olyan alaposságot vár társadalmunk az úttörőktől a kötelességek teljesítésében is, mint a jogok ismeretében és gyakorlásában. Szilárd Ádám Telek eladó! Gyula. Ince cápa u. 37. sz. alatt, építésre engedélye­ZOtt. ____________________________________ E ladó 412-es Moszkvics. Érd..: 17 után Kalcsó. Békéscsaba, ör u, D/7. F.__l___________________________;__ L ucfenyő, 50—80 cm-es. ezüstfenyő 40 cm-es, csemete parkosításra, gyöke­res karácsonyfának, keleti thuja kétéves iskolázott csemete telepí­tésre eladó. Szabó, Szeged. Petőfi S; _SUg. 35. I. 4. .__ _________ 3 96 négyszögöl befasítva Nagyszé­nás. Deák u. 38. sz. alatt eladó. Érd^j^a _helyszinen_minden „nap.__ K ét helyiség bútorozva gyermekte­len házaspárnak, vagy három sze­mélynek albérletbe kiadó. Békés­csaba, V. Kun u._48._______________ V ilágos színű UD írsz. Zsiguli él­adó. Békéscsaba. Bájta_u._21._______ S 100-as Skoda eladó 1978-ig érvé­nyes vizsgával. Békéscsaba, Pozso­nyi 42.______________________________ G yula. Károlyi M. u. 3. számai le­választott házrész azonnali beköltö­, zéssel eladó._______________________‘ I dős néni vagy bácsi eltartását ía- kásért vállalom, minden megoldás érdekel. ,,Belkiismer et” jeligére a gyulai hirdetőbe.____________________ G yula, Szamuely Tibor ü. 11. szá­mú családi ház beköltözéssel eladó. Érdeklődni; Tavasz u. 13. sz. Kertészeti felszerelés, perólesövék, vasvázas fóliaház. csak együtt el­adók. Érdeklődni- Gyula. Kálvária 15., vasárnap__egész nap (Németi). V ennék betegtoló. széket. Cím: Gyű­la. Bárány u. 10._______________^__ U B-s Wartburg de Luxé . eladó. Gyula. Károlyi M. u. 11. sz;_______ C sabacsűd. Szabadság u. 102. számú ház eladó. Érdeklődni vasárnap.__ I F 10-91 rendszámú Wartburg Tou­rist személygépkocsi megkímélt ál­lapotban eladó. Szarvas. Budai Nagy Antal 6.______ G yula. Veres Endre u. 15. számú ház, beköltözhetően eladó._________ 1 kh föld eladó Csabaszabadíban. Érd.: Békéscsaba. Hl. Lachner 15. Eladó Szarvas központiábaan 9 szo­bás lakás készpénz és OTP-átválla- lás. Szabadság u. 5/a. IV. 13.__ B écsi zongora és harmonium eladó. Gilyán Elemér. Szarvas. Jókai 15.__ R égi faragott stíl ebédlő eladó. ..Antik” jeligére gyulai hirdetőbe. Bordó Zsiguli 40 090 km-rel eladó. Gyula, Damjanich 8. Vigh._______ G yula, Külsőtörökzug 5. számú ta­nya öt lánc földdel városhoz közel, hobbikertnek is alkalmas, eladó.___ 0 00-as Trabant eladó. Érdeklődni: Magyarbánhegyes. Kossuth u. 62. Felvételre keresünk több éves gyakorlattal rendelkező vasesztergályosokat Bérezés megegyezés szerint. Vízgépészeti Vállalat II. sz. Gyáregysége, Gyula, munkaügy. A kertészeti szakközépiskola Gyula, Eötvös utca 14. TANÁRI ÁLLÁSRA PÁLYÁZATOT HIRDET. Pályázhatnak kertészmérnök tanári oklevéllel rendelkező férfiak. Fizetés megegyezés szerint. A Vízkutató és Fúró Vállalat SEGÉDMUNKÁSOKAT VESZ FEL gyulai munkahelyre. 44 órás munkahét. Jelentkezni lehet: Gyulán, Béke sugárút, 33. III. e. 9. Kormányos, 17—19 óráig naponta.

Next

/
Thumbnails
Contents