Békés Megyei Népújság, 1975. szeptember (30. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-19 / 220. szám

Salakmotor; fl miskolci Szíraczki István győzött Győzelemmel búcsúztak az OB ll-tol a csabai teniszezők Mintegy kétezer néző előtt szombaton délután Gyulán bo­nyolították le az I. osztályú egyéni salakmotoros bajnokság negyedik fordulóját. Akik fi­gyelemmel kísérték a verseny előtti beharangozónkat, azoknak bizonyára feltűnik, hogy abban a bajnokság utolsó, ötödik for­dulóját jeleztük. Nos, mint ki­derült — és erről a tájékozta­tást adó gyulai vezetők sem tud- tak(!) —, egy forduló időköz­ben elmaradt, amit a közeljö­vőben rendeznek meg. Az alapos hajnali eső után egész délelőtt a pályamunkáso­ké volt a főszerep. Dicséret il­leti a kertészeti vállalatot és a DÉGÁZ-t, melyeknek segítségé­Több higgadtságotl Gyakori eset, hogy edzőink — tisztelet a kivételnek — még a labdarúgás élvonalában is sok­szor „szurkolókká” .válnak. A ta­lálkozók után meggondolatlanul nyilatkoznak, képtelenek a játé­kot reálisan értékelni, vagy a játékosoknak hasznos utasításo­kat adni. Ebből a szemszögből nézve a dolgokat, tanulságos eset; történt a legutóbbi fordulóban — az egyik megyei mérkőzésen. Az 1—0-ra vezető vendégcsapat el­len, két perccel a találkozó le­fújása előtt, büntetőt ítélt a já­tékvezető. A vendégek edzője erősen vitatta a 11-es jogossá­gát, s a játékosai is reklamáltak. A kapüs olyan hangnemben, hogy a kiállítás sorsára jutott. Kétségtelen, mindez nem volt sportszerű, de számtalanszor elő­fordult már, s bizonyára elő is fog fordulni, amíg lesznek lab­darúgó-mérkőzések, lesznek f'el- hevült játékosok, edzők. Sajnos ami történt, az nem volt „rend­hagyó eset”. De az, ami a kiál­lítást követte — már kuriózum­számba ment. A kiállított kapus mezét a pá­lya közepén az egyik mezőnyjá­tékos húzta magára. Ez minden­kit meglepett, ugyanis a kispa- don ott ült a tartalékkapus és a vendégek a szóbanforgó találko­zón még nem éltek a csere lehetőségével. Az edző nem a tartalékkapust küldte pályára, hanem a mezőnyjátékost állítot­ta a háló elé. A 11-est értékesítette az ellen­fél, s a találkozó döntetlenül végződött. Ügy véljük, ha az edző meg­őrzi nyugodtságát — még ha nem is ért egyet a bírói döntés­sel — és megpróbál egy kicsit is higgadt maradni, akkor a tar­talékkapust küldi a pályára. Ö esetleg még a büntetőt is hárít­hatta volna, hiszen nemcsak a kézilabdában, hanem a labdarú­gásban is volt már arra példa, hogy a csereként beállt kapus — kifogja a 11-est! És az „íté­letvégrehajtó” játékos szempont­jából sem közömbös, hogy egy „hivatásos portás”, vagy1 pedig egy — balösszekötő néz vele farkasszemet... A gyulai Munkácsy Mg, Tsz ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT. vagy-TECHNIKUST keres felvételre tervezői munkakörbe Jelentkezés: fejlesztési ágpzatveze- tőnél, Gyula, Siórét 2. 8 vei délutánra viszonylag elfo­gadható pálya várta a 16 részt­vevőt. A legtöbb esélyt a szakem­berek a miskolci Szőke János­nak adták, aki mindig kitűnően versenyez Gyulán. Ezúttal meg­szakadt a hagyomány, klubtár­sa, Sziráczki István győzött, vé­gig kiegyensúlyozott teljesít­ménnyel, jó motorozással és to­vább növelte előnyét a bajnok­ságban. Mindössze, egy pontot veszített az ezen a napon leg­bátrabban motorozó, idén keve­set induló debreceni Berki Já­nostól szenvedett vereséget. A gyulai Farkas Ferenc, az idei OB II-es bajnok ezúttal nem tudott bekerülni az első hat kö­zé, de így sem okozott csalódást. Eredmények. 1. Sziráczki Ist­ván (Borsodi Volán) 14, 2. Ber­ki János (Debreceni Volán) 13, 3. Szőke János (B. Volán) 13, 4. Perényi Pál (Debr. Volán) 11, 5. Zahorán László (Szegedi Vo­lán) 10, 6. Mészáros László (B. Volán) 10, ...10. Farkas Ferenc; (Gyulai SE) 6 ponttal (vala­mennyien' Jáwa ESŐ gépen). P. I. Kiesőjelöltek - találkoztak az OB II-es férfi tenisz csapatbaj­nokság utolsó fordulójában Bé­késcsabán, ahol a TASK a Deb­receni EAC-ot fogadta. Azonos számú csapatok kö­zött a kiesés eldöntésénél az egymás ellen elért eredmény számít. Ezért a csabaiak hátrá­nyosabb helyzetből indultak, hisz tavasszal 7:2-es vereséget szenvedtek. A bentmaradáshoz legalább ilyen arányban kellett nyerniük. A DEAC először állt ki leg­erősebb gárdájával, az egyesek után mégis úgy tűnt, hogy nagy meglepetés születhet — ugyan­is minden találkozó a TASK- nak „állt”. Jeney Béla, Vágréti László, Kocsis Zoltán és Svecz András győzött, Molnár Mik­lósnak játszmalabdája volt. Baf- fy Dezső ellen, Ancsin András Úszás: A díékbajnokségokroi jelentjük Már hagyomány, hogy szep­tember második felében a diák úszók veszik birtokukba a gyu­lai Várfürdőt. A gyulai általános iskolás versenyen 194 fiú és 110 leány rajtolt. Külön versenyeztek az alsósok, az 5—6. osztályosok és a felsősök. Minden gyerek 50 m-t, egy uszodahosszat úszott. A művelődésügyi osztály által felajánlott serlegért folyó pont­verseny első fordulójában ez a sorrend alakult ki: 1. sz Iskola 398, 3. sz. iskola 223, 2. sz. is­kola 206, román ált. isk, 36 ponttal. A megyei középfokú iskolai úszóbajnokságot remek időben bonyolították le Gyulán. Az idei versenyen a korábbi éveknél nagyobb létszámú csapattal vett részt a Gyulai Erkel Gim­názium, az Oh. Táncsics Gim­názium, viszont hiányzott a Bcs. Rózsa Ferenc Gimnázium, a sar- kadi, szarvasi, eleki, tótkomlő- si és a vésztői iskola gárdája. A verseny valamennyi si­mában a gyulaiak nyertek. A győztesek névsora. Fiúk. 100 gyors, 100 pillangó: Legeza László. 100 hát, 200 vegyes: Töreky Tamás. 100 mell: Szabó Lajos. 400 gyors: Kassai Péter. Leányok. 100 gyors, 100 pillan­gó: Kertész Gyöngyi. 100 hát: Ragályi Katalin. 100 mell: Hor- • váth Mariann. A 4x100 m-es ve­gyes- és gyorsúszó váltókat a Gyulai Erkel fiú és leány ta­nulói nyerték. A pontverseny végeredménye: 1. Gyulai Erkel 225, 2. Orosházi Táncsics Gimn. 118 ponttal. A verseny végén Kovács István, a gyulaiak ve­zetője vette át dr. Regele Ká- rolytól, a megyei úszószövetség elnökétől a győztesnek járó vándorserleget. ■+­A középfokú iskolás verseny után került sor a Szarvasi Ál­lami Tangazdaság tömegverse­nyére, amelyen a szarvasiak há­rom úszásnemben mérték össze tudásukat. Modellezés: Közepes Békés megyei eredmények A szegedi repülőtér volt a színhelye az 1975. évi dél-ma­gyarországi szabadon repülő modellek bajnokságának, amit három kategóriában rendeztek meg, több mint száz résztvevő­vel. Megyénk modellezői közepes eredményt értek el, Sze-Mröi Mihály kivételével, aki az erős mezőnyben az igen előkelő har­A Bcs. Előre Spartacus labdarúgó-csapata szerdán, a Barátság Kupa keretében Ro­mániában vendégszerepeit és a Jiul Petrozsény együttesétől 1—0 -ás vereséget szenvedett. A házigazdák a 30, percben lőtték a találkozó sorsát eldöntő góljukat Fordulás után Tas- nádi kivédett egy 11-est. A ve­reség ellenére nem játszott rosszul a csabai csapat, sajná­latos azonban, hogy Bánáti és Királyvári sérülést szenvedett. A Bcs. Előre Spartacus—Jiul Petrozsény Barátság' Kupa visszavágó mérkőzésre szeptem­ber 24-én, szerdán kerül sor, a Kórház utcai sporttelepen, madik helyezést erte el. (Rajta kívül a 17 Békés megyei induló közül a legjobb 25 közé még öt Békés megyeinek sikerült beke­rülni az FIA kategóriában.) A fiatal modellező a Békéscsabai Hajtómű és Festőberendezései Gyára 5. sz. gyáregysége klub­jának versenyzője, az idén ki­emelkedő formában versenyez, s ezzel is igyekszik „meghálál­ni” a gyár vezetőségének támo­gatását. Eddigi szereplésével klubjának / legeredményesebb versenyzője lett. A bajnokság rendezése es he­lyének rossz kijelölése sok „lé­gikatasztrófával” járt: sok gép zuhant le és tűnt el a repülőte­ret szegélyező kukoricatáblá­ban. Versenyzőink nagy részé is modellek nélkül tért haza. A Békés megyeiek eredmé nyei. FIA kategória (8*2 induló): 3. Szendrői Mihály (Bcs. HAFE) 1104, 12. Csepregi Bálint (Oh), 859, 14. Kutrucz Béla (Oh.), 16. Bodó János (Gyula) 805, 23. Kotroczó András (Bcs.) 734, 25. Kocsis Sándor (Medgyesegyhá- za) 718. F1B kategória (8): 4. Zelenyánszky György (Bcs.) 446. F1C kategória (11): 4. Bodnár László (Oh.) 680, 5. Árva János (Bcs.) 676, 6. Szabó Miklós (Gyu­la) 491. is megnyerte első játszmáját. Nagy előnyt mégsem sikerült szerezni, mert Molnár Miklós két és fél órás küzdelem után vesztett és Ancsin is alulmaradt a döntő játszmában, s így 4:2- es TASK-vezetés alakult ki. A papírforma alapján szinte lehetetlennek tűnt mindhárom párost megnyerni a csabaiak­nak.' Bár a Jeney—Kocsis ket­tős győzött, a másik két talál­kozót a debreceniek nyerték és végeredményben az 5:4-es TASK-győzelem a DEAC bent- maradását jelentette. Utólag elmondhatjuk, hogy az őszi forduló kitűnő hajráját fi­gyelembe véve az Igazságügy mellett nem a másik leggyen­gébb csapat esett ki. A Bcs. TASK ősszel hat mérkőzésből hármat megnyert, kettőt balsze­rencsével vesztett el 5:4-re. A tavaszi forduló eredménytelen­ségét azonban már nem tudták behozni a csabaiak. Ez részben külső körülményeknek tudható be: a csapat első játékosa, Mol­nár Miklós katonai szolgálata,; Jeney Béla főiskolai vizsgái, Ancsin András munkahelyi eb foglaltsága miatt nem tudott teljes értékű edzésmunkát vé­gezni. Figyelembe véve a csapat já­tékerejét, joggal várható, hogy jövőre ismét ki tudják harcol­ni a visszakerülést a Bcs. TASK férfi teniszezői. Dr. Timko Pál Debrecenben, kitűnően szere­pelt a Barabás Miklós-tenisz­emlékversenyen Paulinyi Gyu­la. A Gyulai Lendület verseny­zője a veterán férfi egyesben győzött, míg párosban második helyezést ért el. Kupaeredményei Üj&bb mérkőzésekkel folytatódott a labdarúgó Felszabadulási Kupa. A szerdal forduló eredményei az első csoportban: Szolnoki MTE—Bcs. TASK 2—2 (1—0). Békéscsaba, Bessenyei u., 300 néző. V: dr. Jármai. A ll-es rúgásokból 6—5-re a szolnokiak kerültek ki győztesen. G: Lődi, kengyel (öngól)s ill. Kuli S.; Fe­kete (öngól). Lehel SC—Gyulai Síi S—2 (3—1). Jászberény, 200 néző. V: lóralios. G: Urbán a, Kátal, Kelemen, Ger­gely, Kúposak, ill. Sass, Petróczky. Szabó Lajos SE—Szarvasi FSSC 2—2 .0—0). Mezőtúr, :300 néző. V: Faragó, G: Szabó, Lakatos, ül. Brakszatórisz, Magyar, ll-es rúgá­sokkal a Szabó Lajos SE S—4-rf- gy Szőtt. *** A labdarugó Barátsági Kupa szer­dai eredményei: Rába ETO— Dynamo Berlin 1—í> (0—3), Győr. SBTC—Lolwoniotiv Kosiee 3—1 (1—Oy, Salgótarján. Diósgyőr—Jednota Trendn 0—0, Diósgyőr. Vorwärts— —Videoton 3—l (a—0). Frankfurt am Oder. ZVB Zilina—Zalaegerszegi TE 3—2 (1—2). Zilina. Az UEFA Kupáért: Vöest Linz— Vasas (1—0). Linz. Szeghalmon: Sikeres serdülő atlétikai tábort rendeztek Ebben az évben a megyei ser­dülő atlétikai táborba csak azo­kat a 14—15 éves lányokat és fiúkat hívták meg, akik nem sportiskolái versenyzők. így a résztvevők zöme a kis- és nagy­községek általános iskoláinak ta­nulói voltak. Közel 40 verseny­ző gyülekezett Szeghalmon, ahol szeretettel fogadták a serdülő at­létákat. A községi tanács, a gim­názium és kollégium vezetői, dolgozói jó körülményeket biz­tosítottak a tábor részére. Saj­nos a nagy eső többször tette használhatatlanná az atlétikai pályát, de ez természetesen nem a vendéglátók hibája. A versenyzők kiválasztása a megyei úttörőolimpia és a me-. Súlyemelés Moszkvában, a súlyemelő vi­lág- és Európa-bajnokságon szerdán a pehelysúlyúak léptek dobogóra; Az aranyérmet sza­kításban a szovjet Kolesznyi- kov, lökésben és összetettben a bolgár Todorov szerezte meg. Todorov eredménye: 285 (125, 160) kg. A magyar Benedek János szakításban 122,5 kg-mal negyedik, lökésben 150 kg-mal hatodik, összetettben 272,5 kg- mal a negyedik helyen végzett. A tegnap este lezajlott köny- nyűsúlyúak versenyén nem volt magyar résztvevő. Pályázatot hirdetünk RAKTÁRVEZETŐI állás betöltésére. „Gyakorlott” jeligére a békéscsabai hirde­tőbe. gyei serdülő „B”-bajnokság alap­ján történt. így a kiválasztás elég jól sikerült és a gyerekek jól bírták a napi háromszori mozgást, edzést. Emellett megismerkedtek az egyre városiasodó Szeghalommal, a Sárrét központjával. Megláto­gatták a Csepel Autó szeghalmi gyáregységét, ahol 1 Debreczeni Antal személyzeti vezető ismer­tette a gyár munkáját. Szeretet­tel fogadták a fiatalokat a Sár­réti Tejfeldolgozó Vállalatnál is. ahol Varga Imre főművezető adott tájékoztatót a közös vál­lalkozásról. Szintén emlékezetes marad a füzesgyarmati kirándu­lás, ahol a szép környezetű ter­málvizes strandon nagyon kelle­mes órákat töltöttek a serdülő atléták. A tábor felmérő négypróba- versennyel zárult és a kemény kéthetes edzés már mérhető és javuló eredményeket hozott. C. L A Békési Építőipari Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz kőműves szakmunkásokat, burkolókat, kőművesbrigádokat, 1 békési munkahelyre. Jelentkezés: Békési Építőipari Szö­vetkezet, Békés, Szarvasi 42. 1975, SZEPTEMBER 19. Kvasz Pál

Next

/
Thumbnails
Contents